Battaplébánia

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”

Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus beszédstílusának, tanításának jellemzője, hogy gyakran és szívesen alkalmaz példabeszédeket. Olyan hasonlatok ezek, amelyek a természetből, a mindennapi életből, az emberek mindennapi tevékenységéből merítik témájukat, s éppen ezért egyrészt nagyon közel állnak a hallgatóság gondolatvilágához, másrészt könnyen érthetőek. A példázatok megragadják a hallgatóság figyelmét, s rögtön gondolkodásra késztetnek, illetve arra, hogy mindenki a saját életére vonatkoztassa a hallott tanítás mondanivalóját, üzenetét. Ugyanakkor ez a mondanivaló nincs minden esetben egyértelműen kimondva, azaz a példázatok meglehetősen talányosak és nyitottak, elgondolkodásra ösztönzik a hallgatót.

E sajátosságok miatt Jézus példabeszédei különösen is alkalmasak arra, hogy bemutassák Isten országát és annak titokzatos növekedését. Erről szól a magvető munkáját bemutató példázat a mai evangéliumban, amelyhez ajándékként kapjuk Jézus magyarázatát is. A kicsiny mag elvetése, az egyáltalán nem látványos kezdet a jövőben szembetűnő növekedéshez és sokszoros beteljesedéshez vezet. Az Úr tanítása nap mint nap kicsiny magként hull szívünkbe, amely idővel növekedésnek indul és keresztény életünk jócselekedeteiben teljesedik be.

Meghallgatom-e Jézus tanítását? Befogadom-e szívembe? Akarok-e bőséges termést hozni, hogy ezáltal növekedjen Isten országa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!”
Mk 3,31-35

Elmélkedés

A Jézust ördögtől való megszállottsággal és a gonosszal való szövetkezéssel vádló írástudók fellépése után az Úr édesanyja és a rokonság tűnik fel. Miért jöttek ők, miért keresik Jézust? És ő miért kérdez vissza oly’ módon, ami meglehetősen visszautasítónak tűnik? Jövetelük szándékát Márk evangélista kissé korábban, közvetlenül a jeruzsálemi írástudók vádaskodása előtt nevezi meg: „Rokonai elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette” (Mk 3,21). Az nem derül ki, hogy hitelt adnak-e a szóbeszédnek, s ők is zavarodottnak tartják-e Jézust, mindenesetre kellemetlen számukra, hogy egyik rokonukról ilyen dolgokat híresztelnek. Nyilvánvalóan azt szeretnék elérni, hogy Jézust kivonják a nagy tömegből, amely állandóan körülveszi őt, csendben hazavigyék és elrejtsék a nyilvánosság elől.

A jelenetbe Jézus kérdése fordulatot hoz, majd válasza lényeges mondanivalót rögzít. Kérdése és válasza nem az érkező rokonoknak, hanem a körülötte lévőknek szól. „Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3,35). Az Úr azokat tekinti anyjának, rokonainak, legközvetlenebb hozzátartozóinak, akik vele vannak, jószándékkal hallgatják tanítását, engedelmeskednek neki, befogadják őt életükbe és engedik, hogy megvalósuljon bennük Isten országa. Elmondható-e mindez rólam?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Elmélkedés

Ismét Jézus ellenfelei tűnnek fel az evangéliumban. Márk evangélista most nem farizeusokat, hanem írástudókat említ, akik Jeruzsálemből érkeznek. Júdea fővárosa, Jeruzsálem és Galilea között, ahol Jézus éppen tartózkodik meglehetősen nagy a távolság, az írástudók tehát nagy utat tesznek meg, ami azt jelzi, hogy feladatukat fontosnak tartják. A vád, amit megfogalmaznak, nagyon komoly és súlyos. Azt állítják, hogy Jézust megszállta az ördög és Belzebub, azaz a gonosz lelkek fejedelme segíti őt tevékenységében. Ez a vád, ez az előítélet szöges ellentéte annak, mint amit eddig megtudtunk Jézusról, tudniillik, hogy ő Isten erejével képes gyógyítani, csodákat tenni, kiűzni a gonosz lelkeket a megszállottakból.

Válaszában Jézus a képtelen vád belső ellentmondására hívja fel a figyelmet. Az ördögnek az a szándéka, hogy a maga befolyása alá vonja az embereket. Miért állna érdekében Jézus segítése, aki éppen az ő ártó befolyásától szabadítja meg az embereket?

Az írástudókat tulajdonképpen helyes szándék vezeti, amikor azt szeretnék tudni, hogy milyen hatalom birtokában cselekszik Jézus. Csakhogy a kérdésre rossz választ adnak, mert nem tudják megkülönböztetni a jót és a rosszat, ezért az ördög befolyását látják a háttérben és nem Isten jóságát. Érdemes mindennap imádkoznom azért, hogy a jót és a rosszat meg tudjam különböztetni, s minden helyzetben a jót, az Istentől származót, a neki tetszőt tudjam választani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Ma beteljesedett

A mai evangéliumban Jézus Názáreti fellépéséről olvasunk. Szombaton részt vesz a zsinagógai istentiszteleten, ahol nem csak hallgatóként vesz részt, hanem vállalja a felolvasást. A felolvasandó részt nem ő, hanem a zsinagóga elöljárója választja ki, s ennek megfelelően Izajás prófétától azt a részt olvassa fel a jelenlévőknek Jézus, amely arról szól, hogy a végső időkben, hogy fogja Isten küldötte, az Isten által felkent küldött helyreállítani Izraelt, a választott népet. A prófétai szöveghez magyarázatként ezt fűzi: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A beszéd ezt követően még folytatódik, de erről majd a jövő vasárnap fogunk olvasni. Ez az egyetlen mondat azonban nekünk elég a mai elmélkedéshez. Mi az üzenete tehát ennek a kijelentésnek?

Izajás jövendölése nem egy általános megfogalmazás a Messiás tevékenységéről, hanem konkrétan megemlíti az örömhír hirdetését a szegénynek, a szabadulás eljöttét a rabságban lévőknek és a betegek gyógyulását. Lukács evangélista úgy látja és azt akarja bemutatni a művét olvasóknak, hogy Jézus nyilvános fellépése, tanítása és gyógyító cselekedetei beteljesítik mindazt, amiről egykor Izajás jövendölt. Most, amikor az Úr elkezdi tevékenységét a nép körében, elindul igehirdető és gyógyító útján, kezdetét veszi a meghirdetett jövő, beköszöntött a messiási korszak.

„Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” – mondja Jézus, s mi rögtön ezt kérdezzük, hogy ki teljesíti be az Írás szavait. Kézenfekvő a válasz: maga Jézus. Ő hirdeti Isten országának örömhírét. Ő hoz szabadulást a gonosz lélek által megszállottaknak, gondoljunk csak ördögűző csodáira. Ő gyógyítja meg a vakokat, visszaadva nekik a látást. De még ennél is többről van szó, mert a beteljesítő személye nem csak Jézusra, hanem a mennyei Atyára is vonatkozik. Az Atya szólal meg Jézus személyében és az Atya irgalma mutatkozik meg a csodás gyógyulásokban. Mindehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy Jézus és az Atya nem egymástól függetlenül cselekszenek, hanem mindent egymással való teljes és tökéletes egységben tesznek.

Ahogyan Jézus kijelentésében a beteljesítő személye tekintetében ilyen összetett tartalmat találunk, ugyanúgy a „ma” időhatározó is összetett tartalmú. Először is jelenti azt a szombati napot, amikor Jézus ezt a kijelentést tette a zsinagógában. Ugyanakkor jelenti annak a három esztendőnek a napjait, amíg Jézus nyilvános működése tartott fellépésétől egészen haláláig, hiszen ez idő alatt fáradhatatlanul járja a városokat és falvakat, találkozik az emberekkel, tanítja őket és meggyógyítja mindenütt a betegeket. De még itt sem szabad megállnunk, amikor a „ma” értelmét keressük, hiszen ami a názáreti zsinagógában történt, az folyamatosan történik, megismétlődik a krisztusi közösség, az Egyház életében. Amit egykor Jézus újdonságként meghirdetett, azt minden korban megvalósítja az Egyház. S ha nem tenné ezt, akkor annak válna akadályává, hogy az isteni irgalom a mai napon és a jövőben egészen az idők végezetéig elérjen az emberekhez. Itt értjük meg Isten országának titkát, amely egyrészt Jézus jövetelével már beteljesedett, másrészt folyamatosan beteljesedik, megvalósul az Egyház szolgálata által.

Kérdés marad még ezzel kapcsolatban: elfogadjuk-e hittel, hogy Jézus elhozta az üdvösséget és akarunk-e az üdvösség művének munkatársai, szolgálói lenni? Erről majd a jövő vasárnap elmélkedésében lesz szó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A Názáretben egykor elmondott beszédedből megismerjük küldetésed lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit felolvastál, s erről a korszakról állítod, hogy fellépéseddel elkezdődött. Honfitársaid egykor visszautasították szavaidat és elutasítottak téged. Add, hogy napjainkban senki ne kövesse az ő példájukat, hanem minden ember a hit engedelmességével hallgasson téged, aki az üdvösség örömhírét hirdeted. Segíts minket, hogy mi is a te irgalmad eszközei lehessünk, és neked szolgáljunk minden embertársunkban.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol két legközvetlenebb munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük a mai napon. Elkísérték a nagy apostolt missziós útjain, vele együtt hirdették a pogányoknak az üdvösség örömhírét, s ha kellett békességet teremtettek az olykor engedetlen közösségekben. E két személy jelenléte igazolja, hogy Pál számíthatott rájuk, támaszkodhatott segítségükre és megbízhatott bennük. Osztoztak Pál apostol gondjaiban és felelősségében, melyet az újonnan alapított egyházak, krisztusi közösségek iránt érzett.

Amit ők megtanultak Pál apostoltól, azt mi is tanuljuk meg tőlük: Hirdessük önzetlenül az evangéliumot! Az evangélium hirdetésének szolgálata az egész Egyház, s benne minden hívő feladata. A krisztusi tanítás terjedését mi is előmozdíthatjuk szavaink és életünk tanúságtételével.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus missziós útra küldi hetvenkét tanítványát, akik lelkesen teljesítik küldetésüket. Szolgálatuk során örömmel tapasztalják meg, hogy az Úr küldötteként maguk is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Isten országa megvalósuljon és növekedjen. Jézus engem is ugyanarra a szolgálatra hív, amire meghívta tizenkét apostolát, meghívta hetvenként tanítványát, meghívta Pál apostolt, Timóteust és Tituszt, továbbá meghívott sokakat az évszázadok során. Indulok-e az apostolok nyomán?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

A mai napon Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük. Pál nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, hanem farizeus volt, azaz a legbuzgóbb zsidó vallási csoport tagja. Személyével nem a Jézus életét és tevékenységét bemutató evangéliumokban, hanem az Úr feltámadása és mennybemenetele után találkozunk. Pünkösd után az apostolok nagy bátorsággal és buzgósággal, valamint a Szentlélek erőteljes ösztönzésére elkezdték hirdetni mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Igehirdetésükben nagy hangsúlyt kapott Jézus megváltó halála és üdvösségszerző feltámadása. Ténykedésüket és az emberek tömeges áttérését az új hitre, a krisztusi hitre nem nézték jó szemmel a zsidó vallási vezetők, és próbálták megakadályozni annak további terjedését.

Ennek egyik példája Pál esete, aki farizeusként szintén veszélyt látott az új vallásban és le akart számolni annak minden követőjével. Vakbuzgóságában a keresztények elfogásának szándékával indult el Damaszkuszba, de útközben megjelent neki Jézus. Ez a különleges látomás, a feltámadt Krisztussal való találkozás fordulatot hozott életébe: aki eddig a keresztények üldözője volt, most maga is Krisztus követője lett, aki hamar felismeri új feladatát: hirdetnie kell Krisztus feltámadását, hirdetnie kell, hogy ő az Üdvözítő.

Szent Pál apostol a rómaiakhoz címzett levelének elején így fogalmazza meg Krisztus örömhírének jelentőségét: „Az evangélium Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” (Róm 1,16). Ebből kiindulva érdemes személyesen válaszolnunk a következő kérdésekre. Hiszek-e az üdvösség örömhírében? Krisztus tanítása szerint élek-e? Hirdetem-e az üdvösség evangéliumát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumi szakaszai Jézus galileai működésének kezdetét mutatták be. Ördögűzésekről, csodás gyógyításokról és néhány rövid tanításról olvastunk, amelyek Isten országának beköszöntét jelezték. Időközben egyre inkább felszínre került az ellenfelek, a farizeusok gonosz szándéka, akik veszélyt láttak Jézus újszerű tanításában és törvényértelmezésében.

E részleteket követően a mai naptól fogva ismét a Jézust jószándékkal keresők kerülnek előtérbe, immár nagyszámú tömeg keresi fel őt. Úgy tűnik, hogy csodáinak híre gyorsan terjedt, amiben nincs semmi meglepő. Az Úr jelenléte főként a szenvedőket, a különféle betegeket vonzza, akik a gyógyulás reményében keresik közelségét, kérik segítségét. Részükről a gyógyulás vágya és reménye ellentéte annak a helytelen szándéknak, ahogyan a farizeusok figyelik Jézus ténykedését. Ezek a részek tehát szépen bemutatják számunkra a különféle emberi reakciókat. Megismerhetjük a jószándékúakat, de nem hallgatnak az ellenfelekről sem. Ez az őszinteség minket is állásfoglalásra késztet: Milyen szándékkal keresem az Urat? Elfogadom-e újszerű tanítását és kész vagyok-e annak megvalósítására? Túl tudok-e lépni a hagyományokon, a megszokottságon? Szeretném-e vallási életemet Jézus útmutatásai szerint megújítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

A farizeusok szüntelen hibakereséséről és Jézussal való szembefordulásáról ejtettünk szót a tegnapi elmélkedésben. Ehhez kapcsolódik a mai evangélium is, amely szerint a farizeusok keresik az alkalmat, hogy belekössenek Jézusba. Nem kell sokáig várniuk. Egy megbénult kezű ember áll Jézus elé, s a farizeusok figyelik, hogy Jézus meggyógyítja-e őt. Éppen szombat van. A farizeusi törvényértelmezés szerint ezen a napon nem szabad munkát végezni, a gyógyító tevékenyég pedig munkának számít, tehát szombaton nem végezhető. Álnokságukat és alantas szándékukat nyilvánvalóan jelzi, hogy nem felelnek, némán hallgatnak, amikor Jézus megkérdezi őket, hogy vajon szabad-e gyógyítani ebben az időben?

Jézus persze válaszuk nélkül is jól ismeri gondolataikat, törvényértelmezésüket, s jól tudja, hogy helytelennek tartják, ha meggyógyítja a béna embert. A gyógyítással nem még jobban felbőszíteni akarja őket, hanem azt akarja megmutatni, hogy Isten irgalmasságát, melynek jele a gyógyulás, nem korlátozhatják az emberi vélekedések.

A Jézussal való szembefordulás fokozódását jelzi, hogy a farizeusok itt már nem csupán szóban feltett kérdések formájában fejezik ki nemtetszésüket, hanem gyilkos szándék fogalmazódik meg bennük. A gyógyítást követően ugyanis arról kezdenek egymás között tanakodni, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6).

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatos felvetés, amiről tegnap olvastunk, vélhetően a vámos Lévi házában az ünnepi étkezés alkalmával vagy azt követően hangzott el, hiszen ezt az eseményt követi Márk írásában. A mai részletben hirtelen váltással a mezőn, a vetések között találjuk Jézust és tanítványait, amint éppen úton vannak. Az új jelenetet az köti az előzményekhez, hogy ismét előállnak a farizeusok egy olyan felvetéssel, amely helyteleníti a tanítványok magatartását és amely szerint Jézus, a Mester számára nem fontos, hogy tanítványait a törvények megtartására tanítsa, nevelje.

Itt már nem egy általános kérdésről van szó és a kérdező sem burkolózik ismeretlenségbe. A farizeusok állnak Jézus elé, akik a szombati nyugalom megszegését látják abban, hogy a tanítványok letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket. A kérdezők megütköznek a tanítványok viselkedésén és botránkozva kérik számon Mesterüket. Már itt Jézus ellenfeleiként tűnnek fel, akik lépten-nyomon hibát keresnek és persze találnak is, hiszen az ő elképzeléseik szerint minősítik mások cselekedeteit.

Mondhatjuk azt, hogy fellépésük, állandó hibakeresésük és kérdéseik nagyon hasznosak, hiszen alkalmat adnak Jézusnak, hogy kifejtse nézeteit és elmondja nem csak nekik, hanem a nagyobb néptömegnek, hogy miért fontos a törvények helyes értelmezése és a vallási életben való megújulás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Mk 2,18-22

Elmélkedés

Jézus úton levésével kapcsolatban már szó volt arról, hogy új utakat keres az emberi szívekhez. Fellépésével a vallásosság új formája kezdődik el, vagy legalábbis felkínálja mindenki számára a vallási életben való megújulást. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumi részlet, amely a vallási élet egyik jellegzetes cselekedetéről, a böjtölésről szól.
A jelenet annak tényszerű megállapításával kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Keresztelő János életmódjával kapcsolatban Márk evangélista ezt jegyzi le: „Sáskát és vadmézet evett” (Mk 1,6). Máté írása szerint egy alkalommal maga Jézus tesz említést a Keresztelő böjtöléséről: „Eljött János, nem evett és nem ivott” (Mt 11,18). Lukács evangélista pedig ugyanezt a rész így jegyzi le: „Eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik” (Lk 7,33). Az ő szigorú életmódjához és böjtöléséhez tehát nem fér kétség, miként annak céljához sem: prófétai életmódja hitelesíti prófétai szavait, tanítását.

A farizeusok szigorúan vették a böjti fegyelmet. Nem csak a kötelező böjtöket tartották meg, hanem egyéni vallási buzgóságból önként is vállaltak további böjtöket. Helytelen szándékukat Jézus leplezi le, amikor azt állítja, hogy nem Isten tetszését, hanem az emberek elismerését keresik böjtölésükkel (vö. Mt 6,16).

Jézus nem utasítja el a böjtöt, mint a vallásosság egyik hagyományos formáját, de sürgeti annak megújítását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!