Battaplébánia

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Márk evangélista leírja, hogy a farizeusok nem kaptak égi jelet, az evangélium azzal folytatódik, hogy a tanítványok pedig nem értik azokat a jeleket, amelyeket Mesterük a szemük láttára tesz. A farizeusok tehát az Isten országát meghirdető Jézust elutasító nemzedék képviselői, de a tanítványok szintén ennek a nemzedéknek a tagjai, őket is megkísérti a gonosz, bennük is megmutatkozik időnként az értetlenség, a kicsinyhitűség vagy éppen a hitetlenség.

Az apostolok Mesterük mellett korábban már kétszer is megtapasztalhatták, hogy Jézus kevés ennivalóból is képes több ezer embert jóllakatni. A két kenyérszaporítás világosan bizonyítja ezt. Ők viszont most, a Genezáreti-tavon hajózva aggódva beszélgetnek egymással arról, hogy nem hoztak magukkal ennivalót, nincs kenyerük. Jézus felidézi számukra az említett csodákat: emlékezzenek vissza, hogy egy nehéz helyzetben olyan megoldást adott, amire senki nem számított. Miért aggódnak most? Miért nem hisznek abban, hogy Jézus bármikor, most is tud segíteni? Miért nem gondolnak arra, hogy Isten számára nincs lehetetlen? Miért kerekedik felül bennük a kicsinyhitűség?

A rövid emlékezéssel és tanítással Jézusnak az a célja, hogy megerősítse az apostolok bizalmát és hitét. Felismerem-e azokat a jeleket, amelyeket az Úr mutat és erősödik-e általuk a hitem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után rögtön megjelennek Jézus ellenfelei, a farizeusok és „égi jelet” követelnek tőle. Márk evangélista elbeszéléséből nem derül ki, hogy ott lehettek-e a csoda alkalmával vagy csak értesültek róla, mindenesetre felfigyelnek erre a különleges csodára. Érdeklődésük azzal magyarázható, hogy jól ismerték azt az elgondolást, miszerint az eljövendő Messiás, a Megváltó megismétli majd az ószövetségi idők manna-csodáját, amikor Mózes korában, a pusztai vándorlás idején Isten az égből hullott kenyérrel, mannával táplálta a választott népet. A farizeusok tehát felismerik a kenyérszaporításban a messiási jelet, de nehezükre esik elfogadni azt, hogy Jézus a Messiás, ezért újabb jelet, újabb bizonyítékot kérnek.

Márk evangélista próbának, egészen pontosan kísértésnek nevezi viselkedésüket, kérésüket. Ugyanez történik Jézus pusztai megkísértése alkalmával, amikor a sátán azt kéri az Úrtól, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ő természetesen akkor is visszautasította a kísértőt és most is megtagadja a farizeusoknak a kérés teljesítését. Jézus lelki megrendülése minden bizonnyal annak szól, hogy a farizeusok, akik vallásosság példaképeinek tartották magukat, észre sem vették, hogy a gonosz lélek eszközül használja őket.

A magam elképzeléseit keresem vagy észreveszem Isten országának jeleit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt:
„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

Lemondó lelkület

A boldogság Jézus által javasolt útjáról olvasunk a mai evangéliumban, amely út nem éppen annak felel meg, ahogyan a legtöbb ember elképzeli a boldogságot. Szegénynek lenni, éhezni és sírni, elviselni mások gyűlöletét és rágalmait, valóban ez volna a boldog élet titka? Vegyük komolyan az Úr szavait! Igen, a lemondások útja boldogsághoz vezet. Ezt az utat járta Krisztus is, aki nem kereste a kényelmes élet lehetőségét, hanem szolgálni akart. Nem hangoztatta az önmegvalósítást, hanem mindenben engedelmeskedett az Atyának, még az életéről is lemondott, az életét is feláldozta. Krisztus követése ugyanezt az életprogramot jelenti számunkra. Mondj le arról, ami neked tetszik, és tedd azt, ami másoknak válik javára! Mondj le arról, ami számodra előnyös, és tedd azt, ami mások épülésére szolgál! Mondj le a világ javairól és jócselekedeteiddel gyűjts mennyei kincseket! Mondj le saját elképzeléseidről, hogy belesimulj Isten akaratának teljesítésébe! Mondj le saját érdekeidről, hogy egészen szabaddá válj, kiüresedett legyél, hogy befogadhasd Istent! Mondj le a saját véleményed és a magad igazának hangoztatásáról, hogy az így keletkezett csendben befogadhasd Isten szavát! Mondj le az általad képzelt boldogság kergetéséről, hogy Isten tudjon téged boldoggá tenni azzal, hogy neked ajándékozza önmagát! Lám, minden lemondásból valami nagyobb jó származik, minden űrt és hiányt maga Isten fog betölteni az életedben.

Milyen jó volna, ha ez a lemondó és nagyobb jót befogadni kész lelkület volna életprogramunk, és ez határozná meg magatartásformáinkat, cselekedeteinket, embertársainkhoz és mindenekelőtt Istenhez való kapcsolatunkat. Milyen jó volna, ha ráébrednénk arra, hogy ez az emberi élet teljessége és minden más csak töredék, ami méltatlan az emberhez, akit Isten a saját hasonlatosságára teremtett és életszentségre hív. Milyen jó volna, ha vállalni tudnánk a lemondásokat, és kényszeres ragaszkodásaink nem válnának saját szabadságunk, boldogságunk, emberi kapcsolataink és végső soron lelkünk üdvösségének akadályává.

Miután megtanultuk, elsajátítottuk Krisztustól a lemondó lelkületet, lépjünk tovább annak gyakorlati megvalósításában! Ajánlok néhány példát, lehetőséget a mai napra és a következő hétre: Figyeljünk oda azokra, akikkel találkozunk, különösen a családtagjainkra, akikkel együtt élünk. Hallgassuk meg őket türelmesen, ne vágjunk a szavukba, ne mondjuk el feltétlenül a saját véleményünket, főleg ne az ellenvéleményünket. Ne legyünk előítéletekkel senki iránt, azaz mondjunk le előítéleteinkről, amelyek falat emelnek és megakadályozzák a másikhoz való közeledést, az ő megértését. Egy másik lehetőség, hogy ne legyünk elégedetlenek, amikor mások munkáját vagy a gyermekek tanulását értékeljük, hanem lássuk meg és dicsérjük meg az igyekezetet, a szorgalmat. Tegyük ezt akkor is, ha nem sikerült minden tökéletesen, és nem felel meg mindenben a mi előzetes elvárásainknak. Egy harmadik példa: Ne ugráljak mindig a középpontban, hanem olykor húzódjak a háttérbe! Ha kevesebb helyet, életteret, mozgásteret igénylek magamnak, mindjárt kiszélesedik a tér körülöttem, s talán végre levegőhöz, nagyobb szabadsághoz jutnak a környezetemben élők, dolgozók.

Talán érdemes kipróbálni ezeket a lemondásokat, hátha valóban boldogságot jelentenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két olyan eset is található, amikor Jézus csodás módon megszaporítja a kenyeret és jóllakatja a pusztában az embereket. Az első Jézus vízen járása előtt történik (vö. Mk 6,35-44), a másodikat pedig a mai napon olvassuk. A mostani elbeszélés kiindulópontja az, hogy Jézus észreveszi a szükséghelyzetet és rögtön jelzi tanítványai felé, hogy megoldást kellene keresni. Ezen a ponton elválik egymástól Jézus gondolkodása és a tanítványok elképzelése, hiszen ez utóbbiak csak a nehézséget látják és megoldhatatlannak látják a helyzetet. Ezért kérdezik Mesterüktől: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” A kérdés úgy hangzik, mintha nem is lettek volna jelen az első kenyérszaporítás alkalmával és nem volna tudomásuk arról, hogy hasonló helyzetben Jézus már tudott segíteni az éhező tömegen. Értetlenkedő kérdésük ellenére Jézus mégis az ő segítségüket, közreműködésüket kéri ahhoz, hogy a megszaporodó kenyerekből mindenki kapjon.

A történetben érdemes odafigyelnünk arra, hogy amikor Jézus kezébe vette a kenyereket, „hálát adott.” Ez a hálaadás a mennyei Atyának szól, akitől minden jó származik és aki gondoskodó szeretettel fordul az emberek felé. És ez a hálaadás utalás az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr szintén hálaadást követően nyújtja a kenyeret az apostoloknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogány származású asszony lányát Jézus a távolból gyógyítja meg, így szabadítja meg őt a gonosz lélektől, a csodához nem volt szükséges a beteg közvetlen jelenléte. Ezzel szemben a mai evangéliumban olvasott csodánál közvetlen kapcsolatba lép a beteggel, kezével megérinti a beteg testrészeket és az Úr érintése eredményezi a betegség megszűnését.

A jelenet érdekessége, hogy Jézus a beteget félrehívja, kivonja a tömegből. Nem azt kell feltételeznünk ebben, hogy a nyilvánosságot akarja kizárni, hanem azt jelzi ez a félrevonulás, hogy kizárólag a betegre akar figyelni, illetve a csodát nem azért teszi, hogy az azt látó tömeg elismerését kivívja, hanem magáért a betegért, aki így közvetlenül megtapasztalhatja Isten jóságát, irgalmát.

A gyógyulást követően Jézus megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek az esetről, amit persze ők nem tartanak meg. Lehetetlen is volna számukra, hogy hallgassanak, amikor ilyen rendkívüli dolgokat még egyetlen személytől sem láttak. A tilalom azért hangzik el, mert Jézus azt szeretné, hogy ne csupán a csodák miatt keressék őt, hanem inkább tanítása, az Isten országáról szóló örömhír miatt. Csodáit nem a maga érdekében teszi, hanem annak megerősítésére, hogy ő az emberek Megváltója.

Engedem-e, hogy az Úr megnyissa szívemet tanításának befogadására? Engedem-e, hogy megnyissa számat a tanúságtételre és az örömhír hirdetésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításai alkalmával újra és újra előkerül a hit. Az asszony esetében, akiről a mai evangéliumban olvashatunk, és aki gonosz lélektől megszállt lánya érdekében kéri az Úr segítségét, szintén jelentőséggel bír.

Az evangéliumokban ez az egyetlen eset, amikor Jézus nem fogadja el azonnal, nem teljesíti hamar a gyógyításra vonatkozó kérést. Első reakciója az elutasítás. Hasonlata szerint a gyermekeket elsőbbség illeti meg az étkezésnél, s csak utánuk ehetnek az állatok, a kutyák. A szentírásmagyarázók szerint ez a hasonlat a korabeli zsidó közfelfogást tükrözi: Isten nem egyformán tekint minden népre, ő a választott nép, a zsidók számára mutatja meg jótéteményeit, őket segíti az üdvösség útján parancsai által. Eszerint a pogányok kutyáknak tekintendők. Az asszony mindenesetre nem veszi magára a sértést, hanem okos feleletet ad, amely kiváltja Jézus elismerését és teljesíti a kérést.

A párbeszéd abból a szempontból is érdekes, hogy Jézus, aki máskor ügyesen megfelel a képzett írástudóknak, most engedi, hogy egy képzetlen asszony meggyőzze őt. Úgy tűnik tehát, hogy a kezdeti elutasítás inkább azért lehetett, hogy próbára tegye az asszony hitét, kitartását.

Hittel fordulok-e az Úrhoz kéréseimmel? Tudok-e kitartóan imádkozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Elmélkedés

A lelki tisztaság fontosságának gondolatát folytatja a mai evangélium. Szavait immár nem a korábbi kérdezőkhöz, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézi Jézus, hanem a néphez. Általános alapelvként fogalmazza meg, hogy nem a kívülről az emberbe jutó étel teszi tisztátalanná az embert, hanem a szívéből és lelkéből fakadó rossz indulatok és helytelen gondolatok. Ezekből származik a bűn, ami elszakít Istentől. Ez az elgondolás éppen ellentéte a korabeli vallási nézeteknek, miszerint a lelki tisztaság olyan érték, amelyet mindenáron védelmeznie kell az embernek, azaz őrizkednie kellett attól, hogy kívülről bármi is beszennyezze, elvegye tisztaságát. Jézus fordított helyzetből látja mindezt, amikor rávilágít arra, hogy a bűnös gondolat az ember szívének mélyén, tehát az ember legbensőjében születik meg, s ezzel a lelki tisztaságnak is új értelmet ad.

Az ember életének forrása, az emberi élet valamennyi elemének eredete a szív. Innen fakad minden szándékunk, gondolatunk és érzésünk, jók és rosszak, erkölcsileg helyesek és helytelenek egyaránt. Ezen a ponton ráébredünk saját felelősségünkre: szabadon választhatunk a jó és a rossz között. Bűneinkért ne a külső körülményeket vagy másokat hibáztassunk, hiszen azok a mi szívünkben születtek meg. Ne engedjük, hogy ezek megszülessenek, növekedjenek bennünk, hanem az Istennek tetsző érzéseket, szándékokat igyekezzünk kibontakoztatni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:
Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7,1-13

Elmélkedés

Az evangéliumi rész azzal kezdődik, hogy Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jönnek Jézushoz. Márk evangélista nem ismerteti jövetelük szándékát, de valószínűleg Jézus tevékenységére és tanítására kíváncsiak. Nem rögtön Jézus viselkedését kezdik kritizálni, hanem az ő tanítványaiét, aminek az az alapja, hogy a Mester felelős tanítványai magatartásáért. A tanítvány ugyanis úgy viselkedik, ahogyan azt Mesterétől látja, tanulja, magatartása Mestere magatartását tükrözi. A farizeusok abban látnak nehézséget, hogy a tanítványok nem mosnak kezet étkezés előtt.

Az elbeszélés menete ezen a ponton kissé megszakad, hiszen Márk elkezdi részletesen leírni az egykori zsidó előírásokat és szokásokat. Ebben sajátos szempontok vezetik, hiszen nem tesz említést arról, hogy a tisztasági előírások Mózes törvényében szerepelnek, csupán azt rögzíti, hogy ezek az ősi hagyományok részét képezik. A zsidó vallásban a tisztasági előírások az Istennel való kapcsolat miatt voltak fontosak, Márk viszont csupán külső szokásnak tartja, eltekint annak belső, lelki elemétől. Az tiszta, ami valóban Istennek tetsző és megerősíti az ember kapcsolatát Istennel. Ami viszont szemben áll Isten akaratával és elszakítja az embert tőle, az tisztátalannak tekintendő.

Jézus válasza a farizeusok észrevételére egyértelművé teszi a lelki tisztaság fontosabb a külső tisztaságnál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Mk 6,53-56

Elmélkedés

Jézus útjának eseményeit olvasva észrevesszük, hogy az Úrnak egyre inkább az a szándéka, hogy az emberek ne csupán a csodák, a csodás gyógyítások miatt keressék őt, hanem tanítása, azaz az Isten országáról szóló örömhír miatt. Természetesen a csodák is fontosak abból a szempontból, hogy azok Isten országának látható jelei és megnyilvánulásai. De nem csak a test gyógyítása fontos Jézusnak, hanem az emberi lelkek gyógyítása is a tanítás által. Nem csak a testi betegségeket és bajokat akarja megszüntetni, hanem a lelki betegség, a bűn ellen is küzd, amikor szavaival a megtérés, a megújulás fontosságáról beszél.

Főként kezdetben tapasztalható meg a tömegek részéről a csodálkozás, az ámulat. Vajon elegendő-e ez vagy valamilyen aktivitás is szükséges volna az emberek részéről? Csodákat várnak, gyógyulást remélnek, de vajon elegendő-e ez az Istentől jutalmat, nyereséget váró lelkület? Jézus nem tagadja meg segítségét senkitől, jótéteményeinek nincsenek határai, hanem engedi, hogy az emberek keressék őt és minden lehetőséget megragadjanak gyógyulásuk reményében. Akik most Jézus személyében felismerik a test gyógyítóját, hamarosan felismerhetik azt is, hogy ő az emberi lélek gyógyítója is. Valóságos Isten ő, aki eltörli az emberek bűnét és ezzel begyógyítja lelkük sebeit. Irgalmának köszönhetően szabadulunk meg a bűntől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Emberhalászat

A Jézus által meghívott első tanítványok, Péter és András, valamint Jakab és János, halászok voltak. Az Úr pedig másféle halászatra, emberhalászatra hívta őket. „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” – mondja Péternek, de szava a többi apostolhoz is szól, továbbá mindazokhoz, akiket a későbbi évszázadok folyamán meghív az apostoli szolgálat folytatására. A meghívás, a megszólítás, az új feladattal való megbízás mozzanatában észre kell vennünk, hogy maga Jézus is halásszá válik. Kiveti a hálót, hogy a világ zűrzavarának tengeréből kifogjon olyan embereket, akikben jószándék lakik, s akikben meglátja a vágyat és készséget, hogy életüket egy nagyobb jó szolgálatába állítsák. Ez a gondolat jelenik meg a keresztény művészetekben olyan freskókon vagy domborműveken, amelyek a halászó Jézust ábrázolják. Jézus tehát nem a bárkában ülve vagy a tengerparton állva ad tanácsokat Péternek és társainak, hogy miként kell halászni, hanem ő maga ül a vízparton, kezében zsineg, és kirántja a horogra akadt halat, vagy éppen viszi a fogást. Túl azon, hogy egyeseket sajátos hivatásra hív Jézus, azt is kifejezi ez a kép, a halászó Krisztus képe, hogy az Úr kiveti a tanítás hálóját, azaz nyilvános működése során személyesen tanította a népet, mennybemenetele után pedig az ő közössége, az Egyház szolgálata által hirdeti az örömhírt minden nemzedéknek.

Az Egyház küldetése minden korban az igehirdetés, az örömhír terjesztése, az üdvösségre vezető igaz tanítás továbbadása. Ezen a ponton visszatértünk oda, hogy Jézus emberhalászatra hív minket, az egyház tagjait. És itt mindjárt tovább kell lépnünk arra a gondolatra, hogy Isten munkatársai vagyunk az emberhalászatban, amit fogunk az nem a miénk, hanem Istené, átadjuk, átengedjük neki.

Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban arra a mozzanatra is, hogy az emberhalászatra való meghívás a csodálatos halfogás eseménye után történik, amely történetben három elem lényeges, az emberi kudarc, az Úrnak való engedelmesség és az isteni segítségnyújtás a csoda révén. Amikor Jézus arra kéri Pétert, hogy vesse ki a hálót, a halász keserűen számol be eredménytelen munkájukról: „egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit.” Hiába volt a fáradalmas emberi munka, az erőfeszítés, a küszködés, a háló üres marad, és bizony az üres hálót nehezebb partra húzni, mint a halakkal megteltet. Péter mégis megérzi Jézus szavaiban a lehetőséget, ezért emberi csalódottságának kifejezése után rögtön a bizalom hangján szólal meg: „de a te szavadra kivetem a hálót.” Érezzük, hogy felcsillan a szeme, új erő száll megfáradt karjaiba, szívét eltölti a reménység. Talán ha más kérné ugyanezt, például egy tapasztalt halász, aki jól ismeri a halászat fortélyait, akkor Péter csak legyintene, aligha engedelmeskedne. De ha az Úr mondja, ha ő kéri, akkor érdemes dolgozni, érdemes fáradni, az ő szavának érdemes engedelmeskedni. Ezt a készséget és bizalmat jutalmazza meg az isteni közbeavatkozás, a csoda. Minden emberi fáradozásunkat, különösen is az emberhalászat feladatát Isten teljesíti be. Nélküle lehetetlen, eredménytelen vállalkozás volna. Saját erőnkből alkalmatlanok volnánk az igehirdetés, az emberhalászat feladatára, de Isten segítségével és erejével az emberi képzeletet messze felülmúló eredménye lesz szolgálatunknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent. Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!