Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés

Egyházunk három dolgot ajánl számunkra a nagyböjt idejére: a böjtöt, az imádkozást és az alamizsnát, amit adakozásnak nevezünk. Ez utóbbi vallásos gyakorlat konkrét példáit, lehetőségeit sorolja fel Jézus a mai evangéliumban, amelyeket az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. A böjti időszak emlékeztet minket arra, hogy mindenünk, amit földi életünk során birtoklunk, Istentől kapott ajándék, amelyet meg kell osztanunk másokkal. Nem mondhatjuk önző módon mindenre, hogy az csak a mi boldogságunkat szolgálja, hanem javaink egy részével érdemes enyhítenünk a szegények nyomorán. És ez nem csupán lehetőség számunkra, hanem keresztény kötelességünk. Ha másért nem, legalább örök üdvösségünk érdekében tartsuk szemünk előtt azt, hogy a végső ítéleten Jézus életünk igazságos bírája, azt kéri majd tőlünk számon, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, jót tettünk-e másokkal, adtunk-e enni az éhezőknek és inni a szomjazóknak, felöltöztettük-e a ruhátlanokat, törődtünk-e a betegekkel és más rászorulókkal.

A böjtölés során mindig saját hiányainkkal szembesülünk, de még böjtölés sem szükséges ahhoz, hogy észrevegyük azt, hogy másoknak mi hiányzik, mivel tudjuk őket segíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy annak a csokoládénak, kávénak vagy bármi másnak az árán, amit nem fogyasztok el, mert komolyan veszem a böjtöt, a szegényeknek veszek például ennivalót.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Lk 4,1-13

Elmélkedés

Teremtés és megváltás

A Biblia első oldalain arról olvashatunk, hogy a világ rendezettsége és a természet rendje mögött a természetfeletti erőt megsejtő, hívő ember hogyan gondolkodik a világ keletkezéséről. Erről szól a teremtéstörténet, amit a szentírástudósok szerint nem szó szerint kell értelmezni, hanem annak tanítását, mondanivalóját kell megértenünk. A teremtéstörténet szerint kezdetben, az idők kezdetén rendetlenség, rendezetlenség, összevisszaság uralkodott, vagyis káosz. A teremtés, amit Isten tevékenységének tulajdonítunk, rendet tesz a rendetlenségben, megszünteti a rendezetlenséget, így jön létre a rendezettség, vagyis a kozmosz. Mondhatjuk azt is, hogy Isten meghatározza a természet törvényeit, amelyek annak rendjét biztosítják és fenntartják. A hívő, a teremtő Istenben hívő ember így gondolkodik, de ne feledjük, hogy vannak, akik kétségbe vonják ezt az elképzelést és csupán a véletlennek tulajdonítják a természetben kialakult, a világban uralkodó rendet és törvényszerűséget.

Visszatérve a Teremtő tevékenységéhez, láthatjuk, hogy a teremtés rendjében különleges helye van az embernek, aki lakóhelyül, élettérként ezt a teremtett világot kapta Istentől. Az embernek mindig vigyázni kell arra, hogy ne gondolja magát nagyobbnak annál, aki megteremtette, s akinek az életét köszönheti, nem feledheti, hogy teremtmény. Persze az első emberpár és azóta is minden ember szüntelenül azzal próbálkozik, hogy a teremtő Isten helyébe lépjen, átvegye életének és örök sorsának irányítását. Ezt a lázadást, engedetlenséget az első emberpár esetében, akit a Biblia Ádámnak és Évának nevez, bűnbeesésnek nevezzük, a többi ember, mindannyiunk esetében pedig bűnnek. Bűneinkkel tulajdonképpen tönkretesszük a teremtett világot, újra rendetlenséget csinálunk, és persze tönkretesszük azt a lelki kapcsolatot is, ami bennünket Istenhez fűz, aki teremtőnk és gondviselőnk, bűneinkkel megsértjük a vele való szeretetkapcsolatot.

Annak érdekében, hogy ez a szeretetkapcsolat újra helyreálljon, Isten elküldi az ő Fiát, a Megváltót, Jézus Krisztust, aki újjáteremti az embert, új rendet és új törvényt hoz az emberiségnek. A teremtés óta minden Megváltóra váró nemzedék újratanulja a teremtett világ rendjét és saját hivatását ebben a világban, a megváltó Jézus eljövetele után pedig a már megváltott nemzedékek tanulják újra ugyanezt. Az újjáteremtés kegyelmi rendje, a Krisztusban való újjászületés, amelyet a keresztség jelképez, megerősít minket abban, hogy Istenhez tartozunk, az ő teremtményei vagyunk, sőt olyan teremtményei, akik felé szeretettel fordul Isten, ezért mondhatjuk bátran, hogy az ő gyermekei vagyunk. Így csodálkozunk rá az életre és arra, akitől életünket kaptuk, és így csodálkozunk rá arra, hogy tőle árad a szeretet, és az élet azt jelenti, hogy az ő szeretetében élünk.

Mindennek a titoknak, a teremtés és a megváltás titkának, Isten és az ember titokzatos kapcsolatának szemlélésére hív bennünket minden esztendőben a nagyböjt. Az első nagyböjti vasárnap evangéliuma, Jézus megkísértésének eseménye, szembesít minket azzal, hogy bűnre hajló a természetünk, megkísérthetőek vagyunk, de az Úr példája szerint képesek vagyunk minden kísértést visszautasítani és elkötelezni, újra elkötelezni magunkat Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” A megtéréshez, bűneink megbánásához és megvallásához alázatra, Isten előtti alázatra van szükség. A gőgös ember képtelen erre, tökéletesnek, hibátlannak, bűntelennek tartja magát. Önteltsége és elvakultsága megakadályozza abban, hogy alázattal és őszintén beismerje bűneit. Aki gőgösen kihúzza magát és felemeli fejét, azt Isten nem tudja felemelni, kiemelni bűneiből. Aki viszont alázattal meghajol előtte, azt Isten felemeli.

A helyes böjtölés alázatossá teszi az embert. A böjt szembesít minket önmagunkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel, helyes és helytelen szándékainkkal, vágyainkkal és igényeinkkel. A böjt segít feltárni gyenge pontjainkat, azokat a „sötét” helyeket, ahová nem engedjük bevilágítani Isten kegyelmét. Csak az alázatos ember képes kimondani azt, hogy rászorul Isten kegyelmére. Csak az alázatos ember vágyakozik arra, hogy Isten begyógyítsa lelkének sebeit. Csak az alázatos ember érzi azt, hogy bűneivel megbántotta Istent. Csak az alázatos ember kéri és várja reménykedve Istentől a bocsánatot. Csak az alázatos ember szívében ébred fel annak vágya, hogy Isten megtisztítsa lelkét. Csak az alázatos ember tud hinni Isten végtelen irgalmában. Csak az alázatos ember tud igazán örülni annak, hogy Isten megbocsát neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Mt 9,14-15

Elmélkedés

Az evangéliumi elbeszélés szerint Keresztelő János tanítványai csodálkoznak azon, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a zsidó böjti szokásokat. Felvetésükre Jézus azzal válaszol, hogy amíg ő itt van a földön, addig mindenki számára esküvőhöz hasonló ünnepi alkalom van, majd távozása után érkezik el a böjt ideje.

A mi számunkra pedig az Egyház régi hagyománya szerint a húsvétot megelőző negyven nap a böjt ideje. A böjt alatt sokan csak azt értik, hogy ebben az időszakban bizonyos ételektől tartózkodnak. A testi böjtölésnek ehhez a módjához érdemes hozzácsatolni a szellemi böjtöt is, amely alatt a keresztény hagyomány a rossz gondolatok elleni, a bűnös gondolatok elleni küzdelmet érti. Azt viszonylag könnyű megtenni, hogy valamilyen ételt nem eszünk, de hogyan lehet azt elérni, hogy ne legyenek bűnös gondolataink? A válasz egyszerű: elmélkedéssel, imádsággal, helyes szándékok felindításával, azaz az Istennek tetsző dolgokról való gondolkodással lefoglaljuk gondolatainkat.

Ennek egy konkrét formája lehet az, hogy a nagyböjtben nem gondolok rosszat, nem feltételezek rosszat embertársaimról, és természetesen nem is mondok ilyet. És ha kibírom előítéletek és ítélkezés nélkül ezt a negyven napot, akkor utána is érdemes folytatnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium befejező mondatán és annak nagyböjti üzenetén érdemes elgondolkodnunk. Jézus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” A romlás tulajdonképpen a kárhozatot jelenti, az üdvösség elvesztését. Ez akkor fordul elő, ha valaki bűneihez ragaszkodik és nem Isten szeretetében él. A feladat tehát világos: küzdenünk kell a bűnök ellen!

Az Egyház hagyományában a bűn elleni küzdelem értékes és kipróbált eszköze a böjtölés, amellyel előmozdíthatjuk szívünk tisztaságát. Világosan kell látnunk, hogy a bűn megakadályoz minket abban, hogy egészen Istennek éljünk. A böjtölés során találkozom önmagammal és felfedezem ellenségemet, mindazt, ami romlásomat akarja. Észreveszem, hogy mi az, ami fogva tart és elszakít Istentől.

A böjttel kifejezzük, hogy nyitottak vagyunk Isten számára és engedjük, hogy ő vezessen minket és ne a szenvedélyeink vagy rosszra hajló természetünk. A böjt megtartása annak a jele, hogy Isten jelenlétében akarunk lenni, hogy gondolataink Istennél, érzéseink pedig Istenben időzzenek. Így találjuk meg lelkünk számára a nyugalmat, a békességet. A böjt megmutatja gyenge pontjaimat, azt, ahol sebezhető vagyok. De nem kell félnem sebezhetőségem feltárásától Isten előtt, hiszen éppen ő fogja lelki sebeimet begyógyítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal, Hamvazószerdával elkezdődik Egyházunkban a húsvéti előkészület ideje, amelyet nagyböjtnek nevezünk. Már az első keresztény századokban kialakultak a böjtölés, a testi önfegyelmezés, az önmegtartóztatás formái, amelyeket az Egyház minden korban a hívek figyelmébe ajánl. Jó, ha újra rátalálunk a böjtölés formáira. A böjt vagy böjtölés, mint vallási cselekedet többet jelent a koplalásnál. Nem fogyókúrát jelent, hanem egy új életvitel kialakításának lehetőségét nyújtja. Átgondoljuk az evéshez és az iváshoz való viszonyunkat és igyekszünk mértékletességet tanúsítani. Átgondoljuk a munkához való viszonyukat, amelyből megélhetésünk származik, és az anyagi javak felesleges gyűjtögetése helyett igyekszünk jobban ráhagyatkozni az isteni gondviselésre. Átgondoljuk az embertársainkkal való viszonyunkat, amelyben sokszor megjelennek önző szándékaink, és a jövőben igyekszünk önzetlenül felebarátaink szolgálatára állni. Átgondoljuk az imádsághoz való viszonyunkat és e területen is a megújulásra törekszünk. Átgondoljuk Istennel való kapcsolatunkat, amely bűneink miatt sokszor megsérül, és a szentgyónásban bűneink őszinte megbánásával fejezzük ki, hogy Istentől várjuk a megtisztulást, a lelki újjászületést.

A nagyböjti időszak egy lelki út mindannyiunk számára, amely belső megtisztuláshoz, hitünk elmélyüléséhez, a megváltás titkának jobb megértéséhez és az üdvösség utáni vágyakozáshoz vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjúval való találkozás és az ő távozása kapcsán Jézus megfogalmazta, hogy az üdvösségre jutás nem lehetséges az ember számára Isten segítsége, segítő kegyelme nélkül. Sokféle akadály kerül ugyanis elénk, sokféle kísértés ér minket, és nem könnyű minden helyzetben felismernünk és megtennünk azt, ami lelkünk javára szolgál. Az eset komolyan elgondolkodtatta az apostolokat, ezért Péter ezt mondja: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Kissé félbehagyottnak azért érezzük e szavakat, mert eszünkbe jut, hogy ugyanennél a jelenetnél a Máté szerinti evangéliumban még egy kérdést is hozzátesz az apostol: „Mi lesz a jutalmunk?” (Mt 19,27).

Jézus három dolgot ígér Péternek, a többi apostolnak és tanítványnak, valamint nekünk, az ő követőinek. „Százannyit” mindenért, amiről készek vagyunk lemondani, üldözéseket és az örök életet. Az első két ígéret beteljesedése még földi életünkben, a harmadiké a túlvilágon, halálunk után várható.

Jutalomra csak akkor számíthatunk, ha Istennek adjuk, neki szenteljük életünket. Ha földi életünk során akár csak egyszer is megtapasztaltuk azt, hogy Isten mennyire bőkezűen tudja megjutalmazni azokat, akik szeretik őt és iránta való szeretetből jót tesznek embertársaikkal, akkor lesz hozzá bátorságunk, hogy neki adjuk életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott,
mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban, amely szomorúan, a Jézushoz érkező személy távozásával végződik, de éppen ebből a távozásból kifolyólag fogalmazza meg maga az Úr az eset tanulságát. Az illető kezdeti jószándéka kétségbevonhatatlan. Tiszteletének legnagyobb jelét adja, amikor Jézus előtt térdre borulva teszi fel kérdését. Mégpedig nem is valamilyen jelentéktelen dologra kíváncsi, hanem a minden embert foglalkoztató és mindenki számára legfőbb dolog iránt érdeklődik: Mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az üdvösségre, az örök életre? Jézus rögtön felismeri a kérdező jószándékát, és jóindulat ébred benne az illető iránt, akiben oly’ nagy az igyekezet, hogy mindent megtegyen üdvössége érdekében. Válaszában Jézus a törvények megtartását szorgalmazza, amely törvény minden üdvösségre vágyó ember számára pontosan megmutatja azt az utat, amelyen járva eljuthat oda.

A törvények ismerete és megtartása természetes a kérdező számára, de érzi, hogy mindez kevés, többet szeretne tenni. Jézus is rögtön megérzi, hogy valami még hiányzik ebből az emberből, mégpedig az, hogy minden vagyonáról lemondva, szabadon kövesse őt. Ebben az esetben nem azért ajánlja a vagyon szétosztását, hogy segítse a szegényeket, hanem azért, mert éppen a gazdagság válhat annak akadályává, hogy valaki szabadon kövesse, tanítványa legyen. És ez az a pont, ahol az ismeretlen személy elbukik, távozik, kezdeti elszántsága semmivé foszlik.

Kész vagyok-e mindent megtenni azért, hogy Krisztus követője legyek és az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.
Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.”
Lk 6,39-45

Elmélkedés

Az élet útja

A mai evangélium nagyon szemléletes hasonlattal kezdődik. „Vajon vezethet-e vak világtalant?” – teszi fel a kérdést Jézus, és ha nem válaszolná meg, akkor is mindannyian tudnánk a feleletet. Lehetetlen vállalkozás volna, hogy egy vak vezessen és másik nem látó embert, mert aligha jutnának előre, hamar tragédia történne. Ahhoz, hogy egy úton haladni tudjunk, szükség van arra, hogy lássuk az utat, ha pedig akadályozva vagyunk látásunkban, akkor olyan személy vezessen minket, aki látja az utat. Jézus hasonlata azt mutatja be, hogy nekünk, esendő és bűnös embereknek, akik botorkálunk és olykor bizony nehezen jutunk előre az élet útján, magabiztos vezetőre van szükségünk. Keresztény emberként Jézusban ismerjük fel vezetőnket, akit Üdvözítőnknek vallunk, s tőle várjuk, hogy ne csak megmutassa számunkra az üdvösségre, az örök életre vezető utat, hanem vezessen is minket azon. Ő a Mester és mi vagyunk az ő tanítványai. Ő vezet minket és mi engedelmesen követjük őt. Ő a példaképünk és mi napról napra hozzá szeretnénk hasonlóvá válni. A megvalósítandó feladatot Jézus így fogalmazza meg: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.”

A Biblia első részében, az ószövetségben arról olvasunk, hogy Isten hogyan mutatja meg a választott népnek az élet útját a törvények által. Az ószövetségi ember szilárdan hitte, hogy az Isten által adott törvények megtartása vezeti el az üdvösségre, amely törvény lényegét a tízparancsolat foglalja össze. A Biblia második részében, az újszövetségben Isten még csodálatosabb utat mutat számunkra, hiszen az ő Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében mutatja meg az élet útját, mégpedig nem csupán egyetlen népnek, hanem az egész emberiségnek. Többé már nem a törvények betűje vezet minket, hanem az értünk meghalt és feltámadt Krisztus, aki a szívünkbe írta a tulajdonképpeni egyetlen törvényt, a szeretet parancsát.

Élni, jól és helyesen élni, boldogan és szabadon élni, az élet útján jó irányba haladni minden ember vágya. Mégis azt látjuk, hogy mennyi boldogtalan és szerencsétlen ember botorkál az élet útján. Mennyi ember válik idővel rabjává a szokásoknak és a kiüresedett, lelki tartalom nélküli cselekvési formáknak. Mennyi ember előrehaladását akadályozzák életük során a kényszerek, az elvárások, a másoknak megfelelni akarás. Mennyi ember menekül el a jelen lehetőségei elől vagy a múltba, az emlékezésbe, a nosztalgiázásba vagy éppen a jövőbe, a soha meg nem valósuló álmok és elképzelések világába. Mennyi ember életét tölti ki az értékteremtő munka helyett a pótcselekvések sora vagy a haszontalan időtöltés. Mennyi ember válik csalódottá, elkeseredetté és kezdi el egy idő után azt hangoztatni, hogy mást várt az élettől, nem találja életének az értelmét. Mennyi ember távolodik el fizikailag és lelkileg embertársaitól és zárkózik be az önzés világába.

Ha keresztény emberként rátaláltunk Krisztusban az élet útjára, a béke és az öröm útjára, a szeretet és a megbocsátás útjára, a szenvedéseket és más kereszteket is elfogadó útra, az üdvösségre vezető útra, akkor mutassuk is meg őt, az üdvösség egyedüli közvetítőjét azoknak, akik keresik az élet útját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat az Atyának értünk, emberekért. Önként, szeretetből tetted ezt, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső erő, hanem egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit kérsz tőlünk.

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés

A Jézus nevében gonosz lelkeket kiűző személy esetében, akit az apostolok el akartak tiltani tevékenységétől, már láthattuk, hogy egyes esetekben mennyire különbözik Jézus és az ő tanítványainak gondolkodása, magatartása. Ismét erre látunk példát a mai evangéliumi elbeszélésben. Gyermekeket hoznak Jézushoz és azt kérik tőle, hogy tegye rájuk a kezét. Mivel ez a kifejezés az evangéliumokban főként a gyógyítások esetében fordul elő, joggal feltételezzük, hogy beteg gyermekekről lehetett szó és meggyógyításukat kérték, de az sincs kizárva, hogy csupán áldást akartak kérni a gyermekek számára.

A tanítványok viszont megakadályozzák a szülőket igyekezetükben és nem engedik, hogy a gyerekek Mesterük közelébe kerüljenek. Nézetük talán védhető volna azzal, hogy nyugalmat szerettek volna biztosítani Mesterük számára, hogy zavartalanul taníthasson vagy pihenhessen, de mégis önkényesen cselekszenek, Jézus megkérdezése nélkül. Ő, amikor látja az esetet, helyteleníti tanítványai magatartását és felszólítja őket, hogy engedjék a gyerekeket a közelébe. A magyar fordításban szereplő „megharagudott” kifejezés mindenképpen erős érzelmi megindultságot jelent, melynek oka az, hogy a Jézushoz legközelebb állók sem értik meg Isten országának örömhírét, ők is keményszívűek maradnak.

Isten országa a gyermekeké és mindazoké, akik gyermeki lelkülettel fogadják annak örömhírét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszűntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.