Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

Miután Jézus egy ördögűző csodát tett, azzal vádolják meg őt, hogy az ördögök fejedelmével szövetkezve képes ilyen rendkívüli cselekedetekre. A vádaskodást Jézus beszéde követi, amelyben rávilágít az elképzelés belső ellentmondására: az ördögnek, a gonosz léleknek nem érdeke, hogy távozzon az emberekből. Ezután Jézus tisztázza az ő különleges erejének, hatalmának forrását: ő a mindenható Isten segítségével, a tőle kapott erő birtokában képes arra, hogy az embereket megszabadítsa a gonosz ártó befolyásától. Kijelentéseit két példával igyekszik megvilágítani, az egyik az önmagában meghasonlott királyságról, a másik a házát védelmező erős emberről szól.

A történet befejező mondatára is érdemes felfigyelnünk: „Aki nincs velem, az ellenem van.” Ez a kijelentés arra utal, hogy az ember nem maradhat semleges: vagy Jézus mellé állunk, aki harcol a gonosszal, vagy szembefordulunk Jézussal, ahogyan azt a gonosz lelkek is teszik.

A nagyböjti időszakban nekem is fel kell vennem a harcot a bennem lévő gonosszal szemben. Ebben a küzdelemben nem vagyok egyedül, hanem Jézus kegyelme segít. Vele elutasíthatom a kísértéseket és eredményes lesz jóra való törekvésem. Kinek a befolyását engedem érvényesülni életemben? A gonoszét, ami a kárhozatra taszíthat, vagy Jézusét, aki az üdvösségre vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Az evangéliumokban számos olyan esetről olvasunk, amikor az egykori zsidó vallási vezetők Jézust azzal vádolják, hogy nem tartja meg a törvényt, illetve azt a hivatalos magyarázattól eltérően értelmezi. Főként a szombati nyugalom megtartásával kapcsolatban kerül elő ez a vád, de a válással, az esküvel és az ellenségszeretettel kapcsolatban is újszerű álláspontot képvisel Jézus.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a tanítványai számára tisztázza az ószövetségi törvényhez való viszonyát, hiszen ők is láthatták, hogy Mesterük nem szó szerint értelmezi a vallási és társadalmi életet szabályozó törvényeket. Kijelentése így hangzik: „Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem tökéletessé tenni.” A törvény tehát, amit Isten Mózes idejében adott a választott népnek továbbra is érvényben marad, de megújult, tökéletesített formában. Jézus arra utal ezzel, hogy a farizeusok és írástudók idővel eltávolodtak Isten eredeti szándékától és a maguk emberi szempontjait helyezték előtérbe. Ez utóbbiaktól meg kell tisztítani a törvényt, hogy az isteni szándék újra a maga teljességében nyilvánuljon meg benne. E megújított törvény nem más, mint az evangélium, az Isten országáról szóló örömhír. Jézustól kezdve ez a tanítás vezeti az embereket az örök élet felé, ennek megtartása jelenti az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

A nagyböjt idején újra és újra előkerül az evangéliumokban a megbocsátás témája. Egyrészt arra figyelünk, hogy a végtelenül irgalmas Isten hogyan keres minket, bűnösöket, másrészt felszólítást kapunk arra, hogy embertársainkkal szemben legyünk megbocsátóak.

A Péter apostol kérdése a mai evangéliumban azt feszegeti, hogy van-e határa a megbocsátásnak? Követhet-e el valaki olyan súlyos bűnt ellenünk, amit már nem kell megbocsátanunk? Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy az irgalmasság határtalan. A „hetvenszer hétszer” kifejezés legfeljebb a matematika nyelvén jelent 490-et, de a megbocsátásban ennél a számnál sem állhatunk meg. Jézus azt mondja ezzel a nagy számmal, hogy nincs értelme számolgatni az alkalmakat, hogy hányszor bocsátunk meg, mert sosem juthatunk el addig, hogy megállhatnánk és ne kellene megbocsátanunk.

Ennek a felhívásnak azért van létjogosultsága, mert Isten is ilyen határtalan a megbocsátásban, ezt szemlélteti az evangélium második felében a példabeszéd. Akinek Isten mérhetetlen nagy adósságot enged el, az nem viselkedhet szívtelenül azzal szemben, aki neki csupán egy kevéske összeggel tartozik. Ha Isten nekünk minden bűnünket megbocsátja, akkor ne kövessük a szívtelen szolga példáját, hanem mi is legyünk megbocsátóak felebarátainkkal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mindenható Isten üdvösségünk történetében egyedülálló feladatra választja Máriát: ő lesz a megtestesült Ige, a Megváltó édesanyja. Ennek hírét közli Gábor angyal a názáreti lánynak, ahogyan azt a mai ünnep evangéliumában olvassuk. Az üzenetből Mária megismeri Isten vele kapcsolatos tervét, majd kezdeti csodálkozása után elfogadja ezt a tervet, elfogadja sajátos feladatát az üdvösség művében. Egy ember beleegyezésére, Mária igenjére volt szükség ahhoz, hogy Isten Fia emberré lehessen, megszülethessen, eljöhessen emberi világunkba. És ebben a beleegyezésben benne van az egész emberiség vágya, mindazoké, akik Istentől várják a szabadulást, a megváltást, az üdvösséget.

Mária felajánlotta magát, egész életét Istennek. Ennek köszönhetően tudott az isteni kegyelem csodálatos gyümölcsöt teremni benne. Együttműködik a kegyelemmel, engedi, hogy a kegyelem átformálja és alkalmassá tegye a szolgálatra.

Isten bennünket is kiválaszt valamilyen feladatra, nekünk is küldetést ad, és alkalmassá tesz minket arra, hogy együttműködjünk kegyelmével. Ha felismerjük a mindenható Isten velünk kapcsolatos szándékát, akkor fogadjuk azt örömmel! Engedjük, hogy átformáljon minket az isteni kegyelem! Tegyük meg, amit Isten kér tőlünk! Legyen a mi életünk is szolgálat, Istennek tetsző szolgálat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés

Kitől meríthetünk erőt?

A XIX. századi orosz regényíró, Goncsarov minden bizonnyal legismertebb műve az Oblomov című regény. A mű főhőse egy értelmes és művelt fiatalember, aki rendelkezik némi vagyonnal, de birtokainak igazgatásával már mit sem törődik. A lusta, tunya életmód jellemzi Oblomovot, aki képtelen bármiféle változtatásra az életében. Ábrándozik és álmodozik, világmegmentő tervei vannak, de csak gondolatban. Tudja jól, hogy hány és hány feladatot tudna megoldani, meg is volna hozzá a képessége, de mindenféle munkát halogat, nem tesz semmit tervei megvalósulása érdekében. A semmittevés és a tehetetlenség talán legjobb példája ő a világirodalomban.

Nem követendő, hanem inkább elrettentő példaként említem az ő személyét a mai nagyböjti vasárnapon, amely nap evangéliumának témája az élet megváltoztatása. Életünk során sokszor érezzük, hogy elértünk egy határhoz, egy fordulóponthoz, amikor változtatnunk kell, kellene. A változás sok esetben a lakóhelyünket, munkahelyünket vagy más életkörülményeinket érinti, de még ennél is lényegesebb, amikor azt érezzük, hogy életvitelünkön, magatartásunkon, az emberekhez való hozzáállásunkon kellene változtatni, mert egy új házba könnyebb átköltözni, mint leszokni egy rossz szokásukról. Honnét, kitől meríthetünk erőt a szükséges változások megtételéhez? A változást olykor a tőlünk független külső körülmények kényszerítik ki belőlünk, de ezek nem mindig hozzák magukkal a belső változást, a lelki megújulást. Érezzük a változás szükségét, de szüntelenül csak halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk vagy kitalálunk magunknak okokat, ami miatt nem lépünk, nem változtatunk a helyzeten. A gyakorlatban ez úgy mutatkozik meg, hogy nem tudjuk megújítani fojtogató kapcsolatunkat azzal, akivel együtt élünk vagy dolgozunk. Talán azért, mert nem akarunk fájdalmat okozni neki, vagy azért mert mi magunk is félünk a változástól, önmagunk megváltoztatásától. Másik példa, hogy új életmódra, egészségesebb táplálkozásra, több testmozgásra volna szükségünk, de túl bonyolultnak tűnik egy új napirend kialakítása. Ismét másik példa, hogy valaki értelmetlennek tartja munkáját, rossz a munkahelyi légkör, de fél a váltástól, bizonytalan, hogy talál-e új munkahelyet. A vallási életben pedig úgy mutatkozik meg ez, hogy halljuk Istentől a megtérésre szólító üzenetet, főként most, a nagyböjti időben hangsúlyos a téma, de mi ragaszkodunk vallási szokásainkhoz, és nem is tartjuk magunkat annyira bűnösnek, hogy meg kellene térnünk. Vagy ha mégis érezzük magunkban a lelki újjászületés vágyát, akkor nincs hozzá elég lelkierőnk.

A hívő ember úgy gondolja, hogy az ilyen élethelyzetek fogságából Isten ereje hozhat szabadulást. A saját helyzetemmel, lelki állapotommal való elégedetlenség még nem elég motiváció a változáshoz. Istentől kell azt kérnem. Ő az, aki megmutatja számunkra a kiutat és ad erőt a változáshoz. A megtérés az ő kegyelmi ajándéka. Ő mondja meg azt is, hogy mikor kell egy fát kivágni, mert az teljesen életképtelen, vagy hogyan lehet azt életképessé tenni, termőre fordítani, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Tegyük meg mindazt, amit Isten kér tőlünk és meg fogjuk tapasztalni a lelki újjászületés örömét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A tékozló fiúról szóló példabeszédnek arra a mozzanatára figyeljünk a mai elmélkedésben, hogy milyen gondolatok jártak fejében a hazafelé vezető úton. Belátta, hogy rosszul döntött, amikor elhagyta az atyai házat, rádöbbent, hogy nem képes úgy boldogulni, ahogyan azt elképzelte. Elhatározza, hogy visszatér otthonába, de sok vívódást jelentett számára a visszafelé vezető út. Úgy érzi, hogy elveszítette fiúi méltóságát és apja nem fog fiaként tekinteni rá. Úgy látszik, hogy még nem bízik teljesen apja szeretetében és megbocsátásában, nem reméli azt, hogy apja fiaként fogadja majd vissza. Elég volna számára, ha legalább „béres” lehetne, mert korábbi állapotánál, a disznópásztorságnál még az is jobb.

Bűnbánata még nem egészen tiszta. Az életben maradás készteti őt arra, hogy visszainduljon, mert úgy érzi, hogy az atyai házon kívül mindenütt a világon az életével játszik. Kész arra, hogy „béresként” megdolgozzon azért, hogy legalább életben maradhasson. Az igazi meglepetés akkor jön, amikor apja nem így, hanem újra fiaként tekint rá, visszaadja fiúi méltóságát.

Amikor bűnt követünk el és elszakadunk Isten szeretetétől, akkor elveszítjük istengyermeki állapotunkat. Amikor megbánjuk bűneinket és Isten megbocsát nekünk, akkor nem egy alacsonyabb helyzetbe fogad minket, hanem ugyanabba az istengyermeki állapotba, amiben bűnünk előtt voltunk. A szentgyónás kegyelmi hatása így fejezhető ki: örvendek annak, hogy Isten gyermeke vagyok!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista művében, ugyanúgy mint Márknál és Lukácsnál, háromszor szerepel, hogy Jézus megjövendöli szenvedését. Ezeket a szavait apostolaihoz, szűkebb tanítványi köréhez intézi. Tulajdonképpen a mai evangéliumban olvasott példabeszéd is értelmezhető úgy, mintha ez volna a negyedik jövendölés. Beszéde ezúttal nem tanítványaihoz és nem is a néptömeghez szól, hanem a főpapokhoz és a vallási vezetőkhöz. Természetesen Jézus most nem kifejezetten beszél a saját sorsáról, szenvedéséről és haláláról, hanem jelképesen utal arra, és ezt meg is értik azok, akik hallják szavait. Megértésüket és az ebből fakadó elfogási szándékukat Máté evangélista hangsúlyozza is a történet lezárásakor. A hasonlat megértése azért nem okoz számukra nehézséget, mert Jézus szándékosan olyan képet használ, amit jól ismernek. Izrael népéről, mint Isten szőlőskertjéről, amely engedetlensége miatt nem akar gyümölcsöt hozni, Izajás próféta könyvében olvashatunk, s ezt jól ismerte a hallgatóság. Elődeik elutasították, bántalmazták és megölték Isten küldötteit, a prófétákat, most pedig Isten újabb küldöttét Jézust utasítják el.

Amikor Jézus az utolsóként érkező küldöttről, mint a szőlősgazda fiáról beszél, akkor világosan kimondja azt is, hogy ő az Isten Fia. Ő az, akit majd megölnek, de mégis az ő áldozatán, önfeláldozó kereszthalálán alapul a megváltás műve és az ő személyére, mint alapkőre épül fel az Egyház, mint a megváltás művének hirdetője és megvalósítója.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!