Battaplébánia

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk a legtöbb olyan példabeszédet, amelyek az isteni irgalmasságot mutatják be. Gondoljunk csak például az elveszett bárányról vagy a tékozló fiúról szóló példázatokra. E példabeszédek nem titkolt szándéka, hogy a hallgatókat és általában az embert arra ösztönözze, hogy utánozza az irgalomban gazdag Istent, azaz maga is irgalmas legyen embertársaival. Ennek egyik legszebb példája az irgalmas szamaritánusról szóló történet (vö. Lk 10,30-37). A szamaritánus embertársának tekinti a bajba került és félholtra vert embert, ezért segít neki, megmenti életét, bekötözi sebeit és gondoskodik róla, hogy felgyógyulhasson. Jót tesz embertársával, irgalmasságot gyakorol vele.

Ennek fordítottját, azaz egy negatív példát olvashatunk a mai evangéliumban, amely egy olyan embert mutat be, aki elmulasztja az irgalmasság gyakorlását. A gazdag ember ugyanis vagyonából tudná segíteni a szegény Lázárt, de nem teszi ezt meg. Látja a másik ember nyomorát, mégsem törődik vele, elfordítja tőle a szívét. Jézus példabeszéde tehát nem a szegények és gazdagok ellentétét mutatja be, hanem komoly figyelmeztetés: aki nem irgalmas embertársával, az a kárhozatra jut. Felelősek vagyunk döntéseinkért, cselekedeteinkért. Gondoljunk mindig arra, hogy ezeknek a túlvilágon is lesznek következményei.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28

Elmélkedés

Az evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus megjövendöli szenvedését és halálát. Ez már a harmadik eset, hogy erről beszél apostolainak. A vallási vezetők egyre inkább megnyilvánuló ellenséges magatartásából világos számára az elutasítás. Nem fogadják el, hogy ő a mennyei Atya küldötte, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia. Az írástudókkal folytatott viták során kiderül, hogy nézeteit, törvényértelmezéseit és a vallási életet megújítani szándékozó tanítását felforgatónak, lázítónak minősítik. Ellenségeskedésük azonban nem változtat semmit Jézus hozzáállásán, hiszen ő annak tudatában tesz mindent, hogy az Atya akaratát teljesíti. Küldetésétől nem térítheti el az emberi szembenállás, kész feláldozni életét is. Meggyőződését az ószövetségi idők prófétáinak és Keresztelő Jánosnak a sorsa csak megerősítette. Jézus tudatosan szembenéz sorsával, vállalja a szenvedést és a halált, mert tudja, hogy mindez nem az emberi önkény eredménye, hanem ezzel szerzi meg a megváltást az emberek számára.

Miközben Jézus világosan látja, hogy messiási küldetése a szenvedésben és a halálban éri el csúcsát, az apostolok versengése azt tanúsítja, hogy ők földi királyságot, uralkodást várnak tőle, amelyben kiváltságos helyet szeretnének maguknak biztosítani. Jézus nem is az egymással való versengésük miatt lehet csalódott, hanem azért, mert még mindig nem értik az ő messiási küldetését.

Tudom-e az Úr példája szerint szolgálni embertársaimat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

A mai napon Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját ünnepeljük. József látomásokban ismeri meg a mindenható Isten vele kapcsolatos szándékait és készséggel áll Isten szolgálatába. Elcsodálkozik a rendkívüli eseményeken, ugyanakkor bátran megteszi mindazt, amit Isten kér tőle. Az evangélium szépen bemutatja aggodalmát és engedelmességét, amikor megismeri Mária anyaságának titkát, a születendő gyermek származását. Máté evangélista egyszerűen írja le József lelkületét: „úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki”, azaz megtette, amit Isten kért tőle.

Mindennapi kétkezi munkájával szolgálja az Isten Fiát, gondoskodik családjáról. Jogosan feltételezzük, hogy eredetileg más elképzelése volt, amikor eljegyezte Máriát, másként képzelte családi életét, de mindezt kész volt félretenni annak érdekében, hogy Isten szándékainak szolgája legyen. Örömmel vállalja és hűségesen teljesíti azt a küldetést, amire Isten kiválasztotta. Igaz és jámbor jelleméből fakadt engedelmessége. Így válik egész élete szolgálattá és áldozattá.

Lelki békességet, engedelmes lelkületet, szolgáló szeretetet, a munka szeretetét tanulhatjuk meg tőle. És tanuljuk meg tőle azt, hogy odafigyeljünk Isten nekünk szóló üzenetére, mert nekünk is van hivatásunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,36-38

Elmélkedés

Az ellenségszeretetre való felszólítás után Jézus újra olyan kijelentést tesz, amit sem előtte, sem utána egyetlen tanító sem mert megfogalmazni: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas!” Aztán rögtön konkrét példával mutat rá arra, hogyan kell irgalmasnak lennünk: kerüljük el az ítélkezést mások fölött. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben ne kellene figyelmeztetnünk embertársunkat bűnös magatartására, hiszen ez keresztény kötelességünk. Attól viszont óvakodjunk, hogy meggondolatlanul vagy sértően nyilatkozzunk másokról, és kellő és biztos ismeretek hiányában megítéljük őt. A végső ítéletet az ember életéről és annak cselekedeteiről Isten fogja kimondani, ez nem a mi dolgunk. Felettünk is ő fog ítélkezni, s tudjuk, hogy ő valóban igazságos bíró. Ugyanakkor természetesen irgalmára, megbocsátására is számíthatunk, de az Úr szavai szerint ez attól is függ, hogy mi mennyire gyakoroltuk az irgalmasságot felebarátaink iránt.

Isten időt ad nekünk bűneink megbánására. Nem hibáztat minket gyengeségeink miatt, nem vádol minket vétkeink miatt. Nem ítél el minket azonnal, hanem időt hagy, hogy beismerjük bűnünket. Aztán megbocsát. Nem késlekedik a megbocsátással és nem támaszt lehetetlen feltételeket, hanem csak egyszerűen megbocsát. A nagyböjt ilyen Istentől kapott idő számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Életünk eseményeinek jelentőségét általában csak utólag, azokra visszatekintve ismerhetjük fel. A történések, események, élmények és találkozások megállíthatatlan folyamára visszaemlékezve tudjuk csak azokat abból a szempontból értékelni, hogy melyek voltak fontosabbak és kevésbé jelentősek, illetve melyek hoztak változást életünkbe. Egy személlyel való találkozás az adott pillanatban ugyanolyannak tűnik, mint bármely más találkozás, de egy idő után, akár évek múlva sorsfordítónak nevezzük, mert életünk ettől kezdve új irányba állt. Egy munkahelyen elhangzott ötlet semmivel sem tűnik fontosabbnak a többi felvetésnél, mégis évek múlva, amikor úgy értékeljük, hogy ez adott új irányt a folyamatoknak, „korszakalkotó” ötletnek nevezzük. Egy háború folyamán senki nem tudhatja, hogy melyik csata lesz a döntő ütközet, ezt majd utólag, a történészek fogják megítélni.

Az apostolok szemszögéből nézve az az élmény és esemény, amit Jézus színeváltozásakor átélnek, utólag nyeri el igazi értékét. Csak később, az Úr feltámadásának ismeretében és fényében értik meg, hogy a hegyen tulajdonképpen azt a dicsőséget láthatták meg egy rövid időre, amely dicsőségben a feltámadás által fog Jézus részesülni immár örökké tartóan. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János nem véletlenül hallgatnak különleges élményükről, ahogyan erről a történet lezárásából értesülünk. Ennek oka egyrészt az, hogy Jézus azt kérte tőlük, hogy feltámadásáig ne beszéljenek senkinek a történtekről. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból fel nem támad” (Mt 17,9). Márk művében is szó szerint ugyanezt olvashatjuk, de ő még azt is hozzáteszi, hogy a három apostol „a dolgot magukban is tartotta, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: feltámad a halálból” (Mk 9,9-10). Jézus tiltó parancsáról Lukács evangélista nem tesz említést. Másrészt amiatt sem beszélhettek élményükről, mert maguk sem értették egészen, mi is történt valójában, a feltámadt Jézussal való találkozások viszont, amikor megdicsőült testben láthatják az Urat, megértetik velük a színeváltozás jelentőségét.

Amíg tehát a három apostol szemszögéből nézve utólag nyeri el a színeváltozás eseménye a maga értékét, Jézus szemszögéből nézve más a helyzet. Az evangéliumokat olvasva úgy tűnik számunkra, mintha Jézus visszatekintene életének eseményeire, de szüntelenül előre néz, mindig felkészül arra, ami várja őt. Életének bizonyos eseményei előrevetítik azt, ami később fog bekövetkezni. Ebből a szempontból lényeges a mennyei Atya tanúságtétele, ami elhangzik a színeváltozáskor: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Formailag a kijelentés a kiválasztott apostoloknak szól, ugyanakkor Jézus számára is megerősítés: Az Atya mindenkor úgy tekint rá, mint Fiára, és miután Jézus vállalta a szenvedést és a kereszthalált, ezt a fiúi engedelmességet jutalmazta meg azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.

Nagyböjti utunkon mi is előre tekintünk, az Úr feltámadásának húsvéti ünnepére, valamint még előbbre, saját feltámadásunk napjára. Az Úr színeváltozása és feltámadása erősítse bennünk a feltámadás hitét, és azt a reményt, hogy az örök élet dicsőségébe juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megmutattad isteni dicsőségedet a színeváltozás alkalmával. Azért imádkoztál, hogy apostolaid el tudják fogadni a szenvedésedet és a halálodat, és mindezt látván ne veszítsék el hitüket és reményüket. Te imádkozol mindazokért, akik nehezen tudják elfogadni a szenvedést saját életükben és értelmetlennek tartják azt. Segíts minket, hogy elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt másokért! Ne meneküljünk el a betegség vagy a szenvedés keresztje elől, hanem hordozzuk azt bátran! Vegyük észre, hogy a kereszthordozásban nem vagyunk egyedül! Segíts, hogy ne elviselhetetlen teherként tekintsünk a keresztre, hanem hordozzuk azt, mint a vigasztalás és lelki erősség forrását!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48

Elmélkedés

Az evangéliumot naponta olvasva rácsodálkozunk Jézus személyére. Járja a városokat és a falvakat, tanít s gyógyít, olykor elfárad és pihennie kell, aztán újra folytatja munkáját. Mindenütt segített a betegeken, hogy megtapasztalhatóvá tegye Isten irgalmát. Magához hívta és megáldotta a gyerekeket, akiket tanítványai elküldtek volna. Sokszor nagy tömeg vette körül, máskor tudatosan félrevonult, kereste a csendet. Imádkozni tanította tanítványait, máskor pedig félrevonult, hogy imádságban ismerje meg a mennyei Atya szándékait. Egész szívét betöltötte az Atyának való engedelmesség vágya. Részvétet érzett az emberek iránt, irgalommal fordult feléjük. Olyan személy ő, akit követtek az emberek, mert felismerték benne a Jó Pásztort, aki jó irányba vezeti őket. Olyan személy ő, aki egyszerű embereket választott barátainak, tanítványainak. Világos és egyszerű, életközeli példákat használva tanított, de olykor valóban meghökkentő, elgondolkodtató kijelentéseket tett.

Amikor a szeretet parancsáról beszélt, akkor is magasra tette a lécet, nem elégedett meg a hagyományos, középszerű vallásossággal. Új követelményt fogalmazott meg követői számára: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket!” Ez már komoly, de nem lehetetlen kihívás számunkra! Ha komolyan veszem az Úr személyét, akkor vegyem komolyan azt, amit kér tőlem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Mt 5,20-26

Elmélkedés

Az evangéliumokban sokszor rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus nem elégszik meg a középszerű vallásossággal, hanem ennél többet vár tanítványaitól és mindazoktól, akik követni akarják őt. Ez persze sok szóbeli vitát és konfliktust eredményez a farizeusokkal és írástudókkal, akik egyedül a saját törvényértelmezésüket tekintették helyesnek és követendőnek, és csak a saját elképzeléseik szerinti vallásosságot tartották Istennek tetszőnek.

A mai evangéliumban a vallásosságnak egy, a hagyományosnál magasabb szintű megéléséről olvashatunk. Az Úr azt kéri, hogy ne tápláljunk haragot szívünkben senki iránt! Ne ítélkezzünk mások felett, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az ember szándékait, cselekedeteit és egész életét. Bocsássunk meg felebarátainknak, mert különben áldozataink, imádságaink és istentiszteletünk képmutatóvá válnak. Vannak bennünk olyan területek, amelyeket soha nem pihentethetünk, az egyik ilyen a megbocsátás területe. Nem mondhatjuk, hogy nem tudunk megbocsátani, mert akkor milyen jogon kérnénk, várnánk a végtelenül irgalmas Istentől a mi bűneink megbocsátását?

Istennel mindenki szóba állhat. Mindenki elismerheti előtte, hogy bűnös. Mindenki kérheti tőle a bűnöktől való szabadulást és a lelki megtisztulást. Ugyanilyen irgalommal tekintsünk azokra, akik vétettek ellenünk, de megbánják ezt és hibájukat jóvá szeretnék tenni. Legyünk békülékenyek és megbocsátóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.”
Mt 7,7-12

Elmélkedés

Jézus arra bátorít minket a mai evangéliumban, hogy bizalommal forduljunk Istenhez kéréseinkkel. Ezt persze sokszor bátorítás nélkül is megtesszük, hiszen gyakran kerülünk olyan élethelyzetbe, amit nem tudunk megoldani és Isten útmutatását, segítségét kérjük. Nincs is ezzel semmi gond, ha Istent nem automataként képzeljük el, aki minden kérésünket azonnal teljesíti, hanem rábízzuk magunkat gondviselésére. És arra is érdemes odafigyelnünk, hogy valóban a lelkünk üdvösségét szolgáló ajándékokat kérjünk tőle.

Oda kell figyelnünk arra is, hogy ne csak a magunkét mondjuk, hanem meghallgassuk Istent. Ezen a ponton szorosan kapcsolódik mindennapi imádságunk és mindennapi szentírásolvasásunk. Mindkettő azért válik számunkra lelkileg gyümölcsözővé, mert visszatalálunk önmagunkhoz, felismerjük magunkban Isten teremtményét, és engedjük, hogy Teremtőnk kommunikáljon velünk, az élő Isten megszólítson és üzenetével vezessen minket.

Ne álljunk meg azon a ponton, hogy megértjük, azaz értelmünkkel felfogjuk az evangélium üzenetét, hanem engedjük, hogy az érzelmeinkre és az akaratunkra is hatással legyen az üzenet. Így találkozhatunk Jézussal, akitől az üdvösséget várjuk, s aki által mennyei Atyánk szól hozzánk. Isten azért szól hozzánk, hogy megszabadítson minket félelmeinktől és aggodalmainktól, begyógyítsa lelkünk sebeit, és vezessen minket önmaga és az örök élet felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus nem mutatott semmilyen jelet azoknak a farizeusoknak és írástudóknak, akik újabb csodajelet kértek tőle annak igazolására, hogy ő a Messiás. A csodákat váró népnek szintén nem mutat jelet Jézus, ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk, hanem tanítani kezdi őket. Beszédében két ószövetségi példát hoz fel, amelyek azt szemléltetik, hogy érdemes odafigyelni Isten küldötteinek bölcs beszédére és figyelmeztetésére, érdemes megszívlelnünk mindazt, amit Isten üzen nekünk. Ninive városának lakóihoz Isten azért küldte el Jónás prófétát, hogy megtérést hirdessen számukra. És ők odafigyeltek a prófétai szóra, az isteni figyelmeztetésre, böjtöt tartottak és kifejezték bűnbánatukat. Dél királynője is azért jött Salamonhoz, mert hitt abban, hogy bölcsességében Isten igazsága lelhető fel.

A nagyböjti időszak megnyitja szemünket arra, hogy Isten bennünk él. Megnyitja fülünket arra, hogy meghalljuk Isten figyelmeztetéseit. És megnyitja szívünket arra, hogy a bennünk élő Isten szeretetét megosszuk embertársainkkal.

A nagyböjti időszak megnyitja értelmünket annak felfogására, hogy egyedül Isten képes arra, hogy megváltoztassa az emberek szívét. Egyedül ő tud bűnös emberekből szentté alakítani minket. Egyedül ő tudja betölteni vágyunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjti jámbor cselekedetek – a böjt, az imádkozás és az adakozás – szorosan összetartoznak. Mindhárom azt segíti elő, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. A mai evangélium kapcsán, amelyben Jézus imádkozni tanítja tanítványait és minket, az imádsággal kapcsolatban fogalmazzunk meg néhány gondolatot.

Napjainkban sokan vélik, hogy az imádkozás, azaz az Istennel való beszélgetés, csupán szellemi cselekedet az ember részéről. Az Egyház hagyományában azonban a test és a lélek imája elválaszthatatlan egymástól. A testünkkel is ugyanazt kell kifejeznünk, mint ami a lelkünkben él, hogy tudniillik Isten után vágyakozunk és vele egyesülünk. Magyarul: figyeljünk oda imádkozás közben a testtartásunkra. Érdemes összetennünk, összekulcsolnunk a kezünket, hogy ne matassunk közben különféle tárgyakkal, mert ez elvonja a figyelmünket az imáról és Istenről. Időnként érdemes kitárnunk a karjainkat Isten felé, kifejezve ezzel lelkünk felemelésének szándékát, vágyát. A térdelés nem a legbuzgóbbak kiváltsága, hanem az alázatosak testtartása. Érdemes imádkozással kezdeni minden napunkat. A napi fárasztó munka közben is érdemes megállni egy kis időre, hogy imádkozzunk. Napközben is, de különösen este fontos, hogy ne csak imádságos gondolatok járjanak a fejünkben, hanem hangosan kimondjuk az ima szavait. Legyen időnk arra is, hogy másokkal együtt, közösen imádkozzunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!