Battaplébánia

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy az emberek különféle ügyekben fordulnak Jézushoz, s e kérések mögött sokszor egy korábbi tapasztalat található. A legtöbb esetben talán a gyógyulást keresők fordulnak hozzá, akik bizonyára már látták őt gyógyítani, vagy hallottak arról, hogy képes meggyógyítani mindenféle testi bajt. Emellett többször fordulnak hozzá, hogy űzze ki a gonosz lelkeket, mert korábban már láthattak ilyen cselekedeteket. Ellenfelei inkább próbára akarják tenni, mert tudják, hogy jól ismeri a törvényt és az írásokat.

A mai evangélium szerint pedig egy törvénytudó érdeklődik Jézusnál az örök élet felől. A kérdés mögött ott rejtőzik a törvénytudó fejében, hogy ez az ember tud valamit az örök életről, különben aligha fordulna hozzá. Igen, Jézus tud valamit az örök életről. Ő tudja megmutatni az utat számunkra, amelyen eljuthatunk az örök életre. Ha el szeretnénk jutni az üdvösségre nem érdemes máshoz fordulnunk, mert az örök élet tanítása nála van. E tanítás lényege az irgalmasság. Jézus meg van arról győződve, hogy az az istenszeretet, amely nem jár együtt a felebaráti szeretettel, csak képmutatás. Az irgalmas szamaritánus története azt példázza, hogy egyetlen szenvedő, bajbajutott vagy szegény előtt sem szabad bezárnunk a szívünket, hanem szükségüket látván irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy kegyes gyermekeidhez, isteni Nevelőnk! Add, hogy parancsaid hűséges követői legyünk, a Te képmásodra hasonlítsunk, és amennyire rajtunk áll, Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg. Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A kimondhatatlan bölcsességben akarunk élni nappal és éjjel, az utolsó ítélet napjáig dicsérettel Neked hálát adni. Minden jóért, szépért, bölcsért, igazért Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.

Alexandriai Szent Kelemen

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Isten dicsőségére

Jézus születésének hírüladásából a bevezető részt olvastuk az evangéliumban, ma Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Gábor angyal köszöntése több, mint egy egyszerű üdvözlés vagy köszöntés, hiszen az általa mondottak Mária iránti mély tiszteletet és megbecsülést fejeznek ki. Mária nagysága elismerésére utalnak a szavak, miszerint „kegyelemmel teljes.” Ez a cím azért illeti meg Jézus édesanyját, mert tökéletesen együttműködött az isteni kegyelemmel, szíve soha nem távolodott el Isten akaratától és mindenben engedelmesnek bizonyult. Bűntelen élete elsősorban nem az ő érdeme, hanem Istené, aki elhalmozta őt kegyelmével. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy passzív szereplőként eltűrte, hogy Isten azt tegyen vele, amit akar. Emberi akaratát átengedte Istennek, hogy ne a maga erejéből vagy képességeiből történjen vele bármi, hanem Isten kegyelméből. Isten általunk is nagy dolgokat képes véghezvinni, ha együttműködünk vele, s engedjük, hogy kegyelme hasson bennünk és általunk.

A kezdeti csodálkozás és megdöbbenés után Mária megérti és elfogadja kiválasztottságát, beleegyezik az isteni akaratba, az Úr alázatos és engedelmes szolgálója lesz. Ez a lelkület teszi őt naggyá. Alaptalan a félelem, hogy Jézus anyja iránti tiszteletünk elhomályosítja Krisztus dicsőségét, hiszen soha nem magára akarja irányítani figyelmünket, hanem Fiára és Fiának üdvözítő tetteire. Mária mindig azt mondja nekünk, amit egykor a kánai menyegzőn a szolgáknak is: tegyük azt, amit Jézus mond nekünk!

Szent István király országfelajánlása óta Mária népe, Mária országa vagyunk, és tapasztaljuk az ő szeretetét, oltalmát és közbenjárását. Ugyanakkor érdemes Máriától tanulnunk. Aki Krisztushoz tartozik, annak szeretettel kell fordulnia embertársa felé. Észre kell vennünk az emberi szükséghelyzetet, ahogyan Mária is észrevette azt a kánai házaspár ünnepén. És rögtön cselekednünk kell, fel kell ismernünk, hogy az adott helyzetben mit tehetünk, mire van erőnk, mi az, amivel valóban használni tudunk a rászorulóknak. Készen kell lennünk arra, hogy önmagunkat adjuk a másik embernek, szeretetből tegyük ezt, mert ez a segítségnyújtásnak a leghatékonyabb módja és ez minősül hiteles tanúságtételnek Isten szeretetéről, amely általunk árad ki a segítségre szoruló ember felé. Ha a nem hívők azt látják, hogy a keresztény emberek nem maradnak tétlenek mások nyomorúsága láttán, hanem tudnak önzetlenül segíteni, tudnak valóban jót tenni, tudnak szeretetből cselekedni, akkor cselekvésünk Krisztusról szóló tanúságtétel lesz, amely másokat is tevékeny, cselekvő szeretetre ösztönöz.

Ez a szeretetteljes szolgálat, tevékenység vagy munka, nem csak az egyes személyek életét teszi szebbé, hanem az országét, a nemzetét is. Szolgálatunk során örömmel tapasztaljuk meg, hogy jobbá tudjuk tenni a világot, jobbá tudjuk tenni országunkat. És ha sokan vannak olyanok, akik ezt a szolgálatot felvállalják és a maguk környezetébe, az országnak abba a kis részébe, ahol élnek, egy kis békességet visznek, szeretetet adnak, fényt gyújtanak és reményt ébresztenek, akkor jócselekedeteik fénye távolabbról is látszani fog. Tegyünk minden jót Isten dicsőségére és annak reményében, hogy tőle kapunk majd jutalmat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya! Közbenjárásodat és pártfogásodat nemzetünk oly sokszor megtapasztalta a történelem folyamán. Magyar elődeink példáját követve a mai nehéz időkben most mi is nagy bizalommal fordulunk hozzád, és kérjük, hogy oltalmazó kezedet ne vond vissza tőlünk! Támogass minket, Magyarok Nagyasszonya, hogy fiataljainknak úgy tudjuk hirdetni Krisztus evangéliumát, hogy örömmel kötelezzék el magukat a keresztény életre! Támogasd családjainkat, hogy a változó idők viharaiban ragaszkodni tudjanak azokhoz a családi értékekhez, amelyekre a nagyobb közösség, a nemzet épülhet! Támogasd a szülőket, hogy hitelesen tudják megélni és gyermekeiknek továbbadni keresztény hitüket! Segítsd a gyermekeket és a fiatalokat, hogy ellen tudjanak állni a könnyelmű élet kísértésének, és mindenkor az igaz életet és a becsületes munkát válasszák!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

Papként gyakran hallom a hívektől, hogy azért nem szeretik imádkozni a rózsafüzért, mert nem látják semmi értelmét az igen hosszú imádkozásnak és unalmasnak tartják. Magam is megtapasztaltam, hogy a céltalan imádkozásnak valóban nem sok értelme van, és sokszor szinte teljesen hiábavalónak tűnik. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy ha egy egészen konkrét szándékért imádkozom, valamiért, amit nagyon fontosnak tartok, akkor észre sem veszem az idő múlását, nem nézegetem az órámat, és nem sajnálom az időmet az imádságra szánni. Ha például lelki beszélgetések vagy szentgyónások alkalmával azt tanácsolom valakinek, hogy imádságát ajánlja fel egy bizonyos szándékra vagy meghatározott személyért, akkor örömmel jönnek vissza, hogy ez valóban működik, könnyebb így imádkozni. Bizonyára sokan átélték már ugyanezt. És mindannyiunknak vannak olyan szándékai, amiért fontosnak tartjuk az imát, mert esetleg már semmi más nem segíthet.

Lehet, hogy Isten nem teljesíti vagy nem úgy teljesíti kéréseinket, ahogyan azt mi elképzeljük. Talán azért lehet ez így, mert ő jobban tudja, mi szolgál lelkünk javára. A rendszeres és kitartó imádkozásnak annyi haszna mindenképpen van, hogy tiszta vízként állandóan átjárva minket, tisztítja lelkünket, gondolatainkat és érzéseinket. Fedezzük fel újra a rózsafüzér imádságot, mint tiszta forrásvizet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus azzal küldi tanítványait missziós útjukra, hogy adják tovább tanítását. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” – mondja a mai evangéliumban. Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek távoznak. A betegek nagy számban jönnek hozzá, hogy szava gyógyulást hozzon számukra, az eddig mozdulni sem bíró bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

Istennek az a célja, hogy szavával, csodáival és rendkívüli jelekkel bűnbánatra indítsa az embereket. Így próbálja őket figyelmeztetni arra, hogy hagyják el bűnös útjaikat és térjenek vissza hozzá. Jézus a mai evangéliumban azoknak a városoknak a lakóit figyelmezteti, amelyekben csodákat tett, de ezek nem voltak elegendők. Érdekes, hogy bár Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek megtérjenek, az ember oly sokszor semmibe veszi ezeket a jeleket és mit sem törődik Isten szavával. Sokan szinte menekülnek a megbocsátó Isten elől, mert talán félnek az ítéletétől. Pedig Isten valójában nem elítélni akar, hanem megmenteni, ezért is ajánlja fel szüntelenül bocsánatát. Vajon engem mikor ér utol Isten irgalma?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus azzal küldi tanítványait missziós útjukra, hogy adják tovább tanítását. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” – mondja a mai evangéliumban. Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek távoznak. A betegek nagy számban jönnek hozzá, hogy szava gyógyulást hozzon számukra, az eddig mozdulni sem bíró bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

Istennek az a célja, hogy szavával, csodáival és rendkívüli jelekkel bűnbánatra indítsa az embereket. Így próbálja őket figyelmeztetni arra, hogy hagyják el bűnös útjaikat és térjenek vissza hozzá. Jézus a mai evangéliumban azoknak a városoknak a lakóit figyelmezteti, amelyekben csodákat tett, de ezek nem voltak elegendők. Érdekes, hogy bár Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek megtérjenek, az ember oly sokszor semmibe veszi ezeket a jeleket és mit sem törődik Isten szavával. Sokan szinte menekülnek a megbocsátó Isten elől, mert talán félnek az ítéletétől. Pedig Isten valójában nem elítélni akar, hanem megmenteni, ezért is ajánlja fel szüntelenül bocsánatát. Vajon engem mikor ér utol Isten irgalma?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

Az evangéliumokban olvashatunk arról, hogy nyilvános működése idején Jézus missziós útra küldi az általa kiválasztott tizenkét apostolt. Máté és Márk mellett Lukács evangélista is beszámol erről az eseményről (vö. Lk 6,1-6), de ő az egyetlen, aki egy másik misszióba küldést is megemlít, a hetvenkét tanítvány küldését, amelyről a mai evangéliumi részben olvasunk.

A leírás jellegzetessége, hogy nem a tanítványok tevékenységéről, munkájáról, Mesterük nevében végzett szolgálatáról ír, hanem a Jézus általi küldés áll a középpontban. Ezáltal világít rá a misszió, a küldetés természetére és tartalmára, amely egyrészt bepillantást enged abba, hogy az első időkben hogyan indult az evangélium hirdetése, másrészt irányelveket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a későbbi időkben mit érdemes szem előtt tartania azoknak, akik Krisztus követségében indulnak. A küldöttek a bárányok szelídségével indulnak, szinte teljesen védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor számíthatnak küldőjük segítségére. A missziónak minden korban az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen az emberek számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a betegek gyógyítása is, amelyre szintén hatalmat kapnak a tanítványok.

Kész vagyok-e az evangélium hirdetésével folytatni Krisztus művét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három sikertelen kísérletről olvastunk az evangéliumban. Két ember önként jelentkezik, hogy Jézus követője lesz, egy harmadikat pedig az Úr szólít meg. Mindhármuk valami miatt alkalmatlan arra, hogy Jézus tanítványa legyen. Az első jelentkező bizonyára egy kiszámíthatóbb és biztonságosabb életre vágyott, amit Jézus nem tudott volna sem neki, sem bárki másnak biztosítani, hiszen az ő tanítványának késznek kell lennie a mindenkori alkalmazkodásra és a nehézségek elviselésére.

A második személy esetében Jézus nem egy kegyeleti cselekedettel szemben foglal állást, hanem az általános értelmezés szerint inkább a lelki halottak feladata a fizikai halottak eltemetése. Akit Jézus meghív, annak fel kell adnia emberi terveit, hogy Isten útján járhasson. A harmadik ember példája pedig azt mutatja, hogy a tanítványoknak a jövő felé kell fordulniuk, hogy minden erejükkel a Jézustól kapott küldetés teljesítésére koncentráljanak.

A tanítvány ugyanis, aki életét egészen Krisztus követésére szenteli, nem azzal törődik, hogy éppen hol fog aludni, de nem is azzal, hogy eltemesse a halottakat vagy a múltat, s nem a szeretteitől való elbúcsúzás a gondja. A tanítvány egyedül mesterére figyel, aki mellett elkötelezte magát. Úgy tűnik, hogy az talál ki magának mindenféle hirtelen intéznivalót, akiben nem elég komoly az elhatározás Jézus követésére. Kész vagyok-e azonnal indulni, ha engem hív Jézus?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus már próbálta lehűteni forrófejű és olykor hirtelen haragú apostolait. Ma ismét egy olyan esetről olvasunk, amikor túlzásba esnek az apostolok, s az Úr szelíd intésére, tanácsára van szükség. A „hirtelen felindultság” sem mentség a két apostol számára, akik a Jézust be nem fogadó szamaritánusok „méltó” büntetését szeretnék azonnal kieszközölni. Jézus rögtön figyelmezteti is őket arra, hogy kijelentésük mögött bizony rossz szándék húzódik meg, amely méltatlan az ő tanítványaihoz. Érdekes, hogy a máskor oly kicsinyhitű apostolok, most mennyire bátrak és mennyire bíznak abban, hogy kérésük azonnal teljesül és egy gyors fohásszal majd elintézhetik az egész falu lakosságát.

Jézus számtalanszor lelkünkre köti: a rosszat soha ne viszonozzuk rosszal. Ilyen esetekben ne hivatkozzunk végsőkig az igazságosság elvére, ne a bosszú és megtorlás járjon a fejünkben, hanem a megbocsátás. Isten sem mindenáron megbüntetésünket akarja, hanem türelmesen vár bűnbánatunkra. Életünk erkölcsi minősítésekor nem is az a mérvadó, hogy a többitől elkülönítve egy-egy cselekedetünk milyen, hanem az, hogy milyen lelkület van bennünk. Mi az alapvető szándékunk, irányultságunk, amely a cselekedeteink sorozatát meghatározza. Törekedjünk a békességes, a megbocsátó lelkületre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

Jézus nem tökéletes és hibátlan emberekből hozta létre közösségét. Tanítványai és apostolai emberi gyarlóságokkal rendelkeztek, és küzdöttek is ellenük. Őket is megkísértette időnként a nagyravágyás és a versengés szelleme, ahogyan erről a mai evangélium bevezető mondatában olvasunk. Mesterüktől, Jézustól soha nem láttak olyat, hogy hatalmat igyekezett volna magának szerezni vagy mások felett akart volna uralkodni. Jézus az egyszerűségnek és a szerénységnek példáját mutatta nekik.

Az apostolokban lassanként kezdett kialakulni egy kép arról, hogy Jézus a Messiás. Messiási elképzeléseiket erősen befolyásolta a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy uralkodó, egy király lesz. Ha pedig ez így van, akkor a messiás-király uralmában nekik is helyük, vezető szerepük lesz. Ezen elképzeléseikkel szemben Jézus egy gyermeket állít eléjük példaképként, aki nem akar és koránál fogva nem is képes mások felett uralkodni, hanem elfogadja kicsinységét, mások vezetését és irányítását.

Ezzel a gyermeki lélekkel kell minden tanítványnak engedelmeskednie Jézusnak és megtanulni tőle az alázatosságot és a szolgálatot. Miként a gyermek a szüleitől és a felnőttektől tanulja meg a viselkedés szabályait, ugyanúgy mi, keresztények Jézustól tanuljuk ezt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram! Kérdést tettél föl, pedig én válaszokat nem tudok. Hitem megvallása miatt sziklának neveztél, pedig gyenge és kicsinyhitű vagyok. Azt kérted, tartsam össze az egyházat, pedig sokszor én rendítem meg alapjait. Nekem adtad a kulcsokat, pedig megnyitni csak te tudod a szíveket. Krisztus! Tedd hitelessé válaszaimat, formáld hitemet, erősítsd alapjaimat, nyisd meg szívemet.

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”
Mt 21,28-32

Elmélkedés

Legyen meg a te akaratod!

Napjaink embere olykor mindennél fontosabbnak tartja a szabadságot és az önrendelkezést, és végtelenül sértve érzi magát, ha valaki korlátozni akarná szabadságát. A szabadság és az önrendelkezés alapvető emberi érték és jog, amely minden embert és nemzetet megillet. A dolog árnyoldala, hogy miközben körömszakadtáig ragaszkodunk saját döntési és cselekvési szabadságunkhoz, észre sem vesszük, amikor mások szabadságát megsértjük, korlátozzuk. Az emberi szabadság helyes értelmezését szintén elhomályosíthatja, ha megfeledkezünk arról, hogy Istennek köszönhetjük szabadságunkat és szabad akaratunkat, ugyanakkor mégsem függetleníthetjük magunkat tőle, hiszen az ő teremtményei vagyunk. Itt jön a képbe az, hogy szabadságunk ellenére szembesülünk szabadságunk határaival, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy egy felsőbb erő, isteni hatalom irányítja életünket. Egyesek kiszámíthatatlan véletlennek vagy a sors szeszélyének nevezik az életet és az élet rendjét meghatározó felsőbb erőt, a hívő ember pedig Istennek. Lelki fejlődésünk útján örömmel fedezzük fel azt, hogy Isten törvényei jók, nem korlátozni akarják szabadságunkat, hanem ahhoz szükségesek, hogy a helyes irányban vezessék életünket, ahogyan a folyó két partja közrefogja és tereli a vizet. Nagy károk keletkeznek, ha a víztömeg áttöri a gátat és nem marad meg a folyómederben.

Ha hívő családban nőttünk fel, akkor gyermekkorunktól fogva imádkozzuk a Miatyánkban: Legyen meg a te akaratod. Lassanként megtanuljuk, hogy úgy tekintsünk a világ történéseire és személyes életünk eseményeire, mint amelyek Isten akaratának köszönhetőek. A lelki kamaszkorban Isten akaratával szembeállítjuk saját akaratunkat, az ő szándékaival szembeállítjuk saját elképzeléseinket, az ő törvényeivel szembeállítjuk azt, amit mi tartunk jónak. Aztán egy idő után, lázadásunk után, a bűnös élet kudarcai után megnyugszunk, visszatérünk hozzá, s belátjuk, hogy Isten jót akar nekünk, szeret minket, s e visszatalálásnak köszönhetően egyre bátrabban, egyre szabadabban mondjuk ki: Legyen meg a te akaratod. Egyre inkább szükségét érezzük annak, hogy ne a magunk feje után menjünk, hanem megismerjük Isten szándékait és az ő szolgálatába állítsuk életünket. Természetesen ennek csak akkor van értelme és akkor fogja megadni életünk boldogságát, ha nem rabszolgaságnak tekintjük, hanem valóban szabadon fogadjuk el Isten akaratát.

A mai evangéliumban Jézus egy példabeszédet mond az apáról és két fiáról. Amikor az apa előadja kérését, az egyik fiú ugyan elutasította, de aztán megbánta ezt és teljesítette, amit apja kért tőle. A másik fiú nagyon készséges volt a szavak szintjén, de mégsem ment dolgozni, nem tette meg, amit apja kért. A példázat tanulságát a hallgatóság is rögtön felfogja. Amikor ugyanis Jézus azt kérdezi tőlük, hogy a két fiú közül melyik teljesítette az apa akaratát, akkor egyértelműen azt válaszolják, hogy az első.

Még az első fiú viselkedésénél is helyesebb, ha mind szavainkkal, mind cselekedeteinkkel elfogadjuk Isten akaratát. Legyen ebben példaképünk Jézus édesanyja, Szűz Mária. Amikor az angyal közli vele Isten tervét, hogy ő legyen a Megváltó édesanyja, akkor készséggel válaszolja: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38). Isten akaratának elfogadása nem az élet feladása, nem a szabadság feladása, hanem teljes bizalom Isten iránt, ráhagyatkozás a gondviselésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!