Battaplébánia

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Ki lehet apostol? – tehetjük fel a kérdést a mai evangélium kapcsán. A kérdésre pontos választ kapunk, ha megnézzük, hogyan választotta meg a tizenegy apostol az áruló Júdás helyére a tizenkettediket. Az Apostolok Cselekedetei könyvben Lukács evangélista leírja, hogy olyan személyt keresnek az apostolok, aki János keresztségétől kezdve a mennybemenetelig együtt volt Jézussal útjai során és tanúskodni fog a feltámadásról. Így esik Mátyásra a választás.

Mind Jézus meghívásainál, mind pedig Mátyás megválasztásánál szerepel az imádság és a küldés. A tizenegy apostol is imádkozik, ahogyan Jézus is a tizenkettő kiválasztása előtt, hogy az Atya akarata érvényesüljön. Az lehet apostol, akit maga Isten választ ki erre a feladatra. A kiválasztott személy, aki apostollá válik, küldetést kap. Jézus arra a feladatra választja ki őket, hogy menjenek és hirdessék evangéliumát, és tanúságot tegyenek róla az emberek előtt. Mátyást is erre a feladatra, az evangélium hirdetésére és a feltámadásról való tanúságtételre választják ki. A ma ünnepelt két apostol, a buzgónak nevezett Simon és Júdás Tádé erre a tanúságtételre kaptak meghívást társaikkal egyetemben.

Bennünket is meghív Jézus, hogy legyünk evangéliumának és feltámadásának hirdetői. Meghív, hogy legyünk Jézus apostolai, azaz küldöttei, akik tanúságot teszünk feltámadásáról!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Elveszett juhokként tévelygünk, ki-ki a maga útján; keresd meg gyermekeidet, mert nagyon éhezzük és szomjazzuk a veled való összhang elvesztett paradicsomát. Atyánk és Pásztorunk, fuss elénk, mert nem leljük a pusztából hazavezető utat! Hálát adunk neked, Jézus, hogy gondos anyát rendeltél számunkra; aki tisztára söpri elhagyott hajlékunkat, és engeded nekünk, hogy magunkba szállva megtaláljuk a bennünk elhomályosult világosságot!

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Lk 12,54-59

Elmélkedés

Jézus korában, a bibliai időkben még egyáltalán nem létezett időjárás-előrejelzés. De már abban az időben is hasznosak voltak a megfigyelések. Bizonyos égi jelenségekből következtetéseket vontak le, amelyek a közeljövőben várhatóak voltak. Pontosan tudták, hogy a nyugati irányból érkező felhők esőt hoznak, a déli szél pedig hőséget eredményez. Napjainkban komoly technikai felszerelések segítik a meteorológusok munkáját, akik sokszor egészen pontos és egyre pontosabb előrejelzéseket tudnak készíteni. Figyelmeztetéseik nagyon hasznosak például azok számára, akik a mezőgazdaságban dolgoznak. A természetben pihenő, szabadidejüket töltő emberek számára szintén hasznos lehet egy félelmetes vihar közeledésének előrejelzése.

Jézus arról beszél, hogy kortársai a természeti jelenségekből következtetéseket vonnak le, de az idők jeleinek nincs hatása rájuk. Végzetes lehet az, ha valaki nem akar tudomást venni a figyelmeztetésekről és vakon megy előre, hogy megvalósítsa saját elképzeléseit. Vallási életünkben is vegyük észre Isten figyelmeztetéseit, amelyek jelzik számunkra, hogy helyes-e az az út, amelyen járunk. A mai időkben is és minden korban jelek mutatják azt, hogy Isten nem hagyja magára az embert, hanem lehet őt keresni, s meg is lehet találni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, te mérhetetlen szelídség és irgalom, ki ne szolgálna téged teljes szívéből, aki csak egy kicsit is megismerte atyai szeretetedet? Ki ne viselné szívesen igádat, amely nem teher, hanem édes; ki ne hordozná terhedet, amely nem kínos, hanem erőssé tesz? Magad mondottad: Vegyétek magatokra az én igámat, amely könnyű és édes, s így nyugalmat találtok lelketeknek. Igen, Uram, ez a gyümölcse nagy parancsodnak, hogy téged teljes szívünkből szeressünk; ez a szeretet s a neked való szolgálat nemcsak jóvá tesz bennünket, hanem túlontúl boldoggá is!

Bellarmin Szent Róbert

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Lk 12,49-53

Elmélkedés

Jézus oly erővel hirdette egykor az Isten országáról szóló örömhírt, hogy képes volt lelkesíteni apostolait és tanítványait, s lángra tudta lobbantani sok ember szívét. De még ennél is mélyebb értelme van annak, hogy Jézus azért jött a világba, hogy tüzet gyújtson. Az ószövetségi időkben és Jézus korában is a tűz Isten jelenlétének, dicsőségének és szentségének volt a jele. Isten égő csipkebokorban jelenik meg Mózesnek, tüzes szekéren ragadja el Illés prófétát és tűzoszlop alakjában védelmezi népét a pusztai vándorlás idején. Amikor tehát Jézus tűzgyújtásról beszél, akkor Isten jelenlétére hívja fel a figyelmet. Akarom-e, hogy bennem is égjen Isten jelenlétének lángja?

A beszéd folytatásában szakadásról beszél a mi Urunk, amely akár a családtagok között is keletkezhet. Ennek oka az, hogy egyesek elkötelezik magukat mellette, míg mások szembefordulnak vele. Sok családban manapság is szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is ennek megfelelően igyekszik nevelni, a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük úgy, hogy csupán a családi béke kedvéért nem lehet lemondani a vallásgyakorlatról, a templomba járásról vagy a gyermekek hitre neveléséről. Hiszen, ha valaki ezt tenné, házastársa könnyen mondhatná utána, hogy lám, nem is annyira fontos ez a dolog. Az imádkozás sokat segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Lk 12,39-48

Elmélkedés

Már gyermekkorunktól fogva hozzászoktunk ahhoz, hogy valaki számon kéri tőlünk kötelességünk teljesítését, és felelősségre von, ha valamit nem tettünk meg, illetve rosszul tettük. Szüleink és nevelőink bizonyára a jutalmazásról, a dicséretről sem feledkeztek meg, ha valamit időben, jól megtettünk. A gimnazisták és az egyetemisták jól tudják, hogy a számonkérés idejének közeledése milyen lelki terhet jelent, főként akkor, ha valamilyen mulasztás terheli a lelket. Mások nyugodt lelkiismerettel várják a megmérettetés napját saját felkészültségükben bízva.

A végső időkben Isten is számon kéri tőlünk, hogy mit tettünk földi életünk során. Egyesek rettegnek ettől a naptól, mert mulasztásaik vannak, mások viszont mindig készen állnak a találkozásra. Az egyik embert inkább a felelősségre vonástól és büntetéstől való félelem kényszeríti kötelességei teljesítésére, a másikat az Isten iránti szeretet. Az utóbbi könnyebb.

A szolgának is megvan a maga felelőssége. Hűségesen kell teljesítenie mindazt, amit ura rábíz, mert akire sokat bíztak, attól többet is kérnek számon. Isten azt a feladatot bízza ránk, hogy közreműködjünk szándékainak megvalósulásában a világban és az Egyházban. Isten szolgáiként a szenvedéseken és a próbatételeken keresztül juthatunk a mennyország dicsőségébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a virrasztó szolgákról, akik arra várnak, hogy uruk megérkezzen. „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen” – olvassuk szavait. Az első kép, a felövezett csípővel való várakozás az Egyiptomból való szabadulás eseményét idézi fel, amikor a kivonulás előtti éjszaka felövezve, útra készen kellett várakozniuk a zsidóknak. Nem kényelmesen asztalhoz ülve, hanem indulásra készen fogyasztották el a húsvéti bárányt és ételeket. A másik kép, az égő gyertya szintén a készenlétre utal. A hazatérő urat nem sötétbe borult ház fogadja, amelyben már mindenki alszik, hanem ébren várják jövetelét a szolgák.

E jelképes beszéd jól szemlélteti, hogy a lelki éberségről, várakozásról és készületről van szó. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell.

Az állandó várakozás állapotában élünk. Nem láthatjuk még színről színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. Érdemes készülnünk a találkozásra, mert a számadás nem marad el. Ha jócselekedeteinkkel segítünk embertársainknak és megdicsőítjük Istent, akkor jutalomra, örök üdvösségre számíthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
Lk 12,13-21

Elmélkedés

A vagyon és a gazdagság könyörtelen úr. Sokan azt vélik, hogy szabadabban, boldogabban élhetnek, ha gazdagok és nagy vagyonuk van. Valójában azonban a gazdagság könyörtelen módon uralkodik az emberen. Megfosztja attól a szabadságtól, hogy az igazán értékes dolgokra figyeljen. Elfordítja az ember szívét Istentől és a lelki dolgoktól. A vagyon elfojtja az ember szívébe magként vetett isteni szót és megakadályozza annak fejlődését, növekedését. A pénz utáni mohóság, a vagyon utáni vágyakozás, a kapzsiság azért is bűnnek számít, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével. Aki a földi gazdagságban bizakodik és minden igyekezetével gazdagodni szeretne, az elzárja szívét a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő ember elől.

Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet Jézus, amikor azt állítja a mai evangéliumban, hogy „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” A példázatban szereplő oktalan gazdag nem lehet példakép számunkra. Jézus tanítványainak azért kell mindenről lemondaniuk, azért kell mindent odaadniuk másoknak, hogy szabaddá váljanak Isten szeretetének a befogadására és mindannak elfogadására, amivel Isten ajándékozza meg az embert. Isten nagyobb boldogságot szán nekünk, mint amit bármiféle földi kincs nyújthat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21

Elmélkedés

Tegyünk tanúságot örömmel!

A mai vasárnap evangéliumában az adófizetéssel kapcsolatban fordulnak Jézushoz. Máté evangélista elárulja a kérdezők szándékát, miszerint bele akarnak kötni Jézus szavaiba, tanításába. A farizeusok nem bízzák a dolgot a véletlenre, hanem félrevonulnak, tanácskoznak, ügyesen kigondolják kérdésüket. A kérdés egyszerű, s látszólag egyszerűen lehet rá majd válaszolni. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17). Az adófizetés az egykori zsidóság körében mindennapos kérdés lehetett, s bizonyára sok vitát eredményezhetett az igennel és a nemmel felelők között. Jézus azonban nem a megszokott módon, nem egyszerű egyetértéssel vagy elutasítással válaszol, s ennek megvan a maga oka. Érdemes ismernünk a kérdés hátterében álló történelmi helyzetet. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak szegezett kérdés ügyes csapdát rejt. Ha azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki megütközést, ellenszenvet, olyanokból, akik hittek a nép szabadságában, függetlenségében. Ők azok, akiknek a fejében erősen élt a Messiás-király gondolata, aki majd meg fogja szabadítani a választott népet az idegen uralomtól. Ha viszont helytelennek nevezi az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak számítana, s azzal vádolhatnák, hogy fellázítja a népet. A csapda kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen beleköthetnek. Jézus felismeri a csapdát, a kérdezők gonosz szándékát és könnyedén tér ki: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). Ebbe aztán senki nem tud belekötni, senki nem tud hibát találni. E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek később újabb témát kell keresniük, ami vádaskodásuk alapja lehet.

Egyházunk a mai vasárnapon a Missziós Világnapot tartja. Minden megkeresztelt ember meghívást kap, hogy tanúságot tegyen Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet. Jézus követése válasz erre a hívásra. Legyen példa az ő élete! Ahogyan átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt az alázatos szolgálat és a szeretet cselekedeteivel, ahogyan odaadta életét a kereszten, hogy újra megtalálja azt, ugyanúgy kell nekünk is élnünk, Istennek felajánlva önmagunkat. Jézus egész élete missziós jellegű, a mennyei Atya küldötteként érkezett a világba, majd pedig küldetését befejezvén maga is küldetést adott tanítványainak. A misszió azt jelenti, hogy szenvedélyesen szeretjük Jézust és cselekvő szeretettel fordulunk embertársaink felé. Újra és újra odalépünk a kereszt elé és megállunk imádkozni a keresztre feszített Jézus előtt, hogy felismerve szeretetének nagyságát, támogatást és lelki erőt kérjünk küldetésünk teljesítéséhez. A mennyei Atya az öröm forrása, a Fiú az öröm megnyilvánulása, a Szentlélek pedig az öröm éltetője bennünk. Induljunk és tegyünk tanúságot Krisztusról örömmel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Lk 12,8-12

Elmélkedés

A farizeusokról mondott kemény szavak azt eredményezték, hogy még jobban szembefordultak Jézussal. Nem néznek magukba, nem tartanak önvizsgálatot, hanem azt a számukra könnyebb utat választják, hogy elutasítják a figyelmeztetéseket és szembefordulnak azzal, aki kimondja hibáikat. Ezt a részt azzal folytatja Szent Lukács evangélista, hogy az Úr figyelmezteti tanítványait, hogy ők is hasonló szembenállással, visszautasítással fognak találkozni, amikor Mesterük tanítását hirdetik. A figyelmeztetés mellett tanácsokat ad, hogy miként viselkedjenek mindezek bekövetkeztekor.

Fontos, hogy tanúságtételük ezen idején nincsenek magukra hagyva a krisztusi tanítványok, hiszen a Szentlélek velük lesz. „A Szentlélek majd megtanít benneteket, hogy mit mondjatok” – olvassuk Jézus bátorítását. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy Isten Lelke szól azokból, akik az üldözések ellenére is hűségesen tesznek tanúságot Urukról. Másrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindenkor ügyel arra, hogy az Egyház tévedéstől mentesen megőrizze és minden embernek hirdesse Krisztus tanítását. A Lélek indít bennünket állandóan, hogy hirdessük az örök élet igéit. Akik e tanítás szerint élnek és erre az igazságra tanítanak másokat, életükkel és szavaikkal is megvallják Krisztust. Legyen mindig velünk a Szentlélek, aki az Igazság Lelke!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangélium első része a farizeusokról szóló beszéd lezárása, amelyben Jézus pontosan megnevezi a farizeusok legfőbb bűnét, amely miatt tanítványainak és az embereknek nem kell követniük példájukat. Ez a bűn a képmutatás. Életvitelük és magatartásuk ugyanis nem egyezik meg azzal, amit hirdetnek és tanítanak az embereknek. A farizeusok saját képmutatásuk miatt veszítették el hitelességüket. Jó tanácsokat ugyanis csak akkor érdemes másoknak adni, ha saját példánkkal igazolni tudjuk, hogy mi is úgy élünk. Keresztény emberként ügyelnünk kell erre, különben a Jézusról szóló tanúságtételünk elveszíti meggyőző erejét.

A folytatásban Jézus rátér arra, hogy tanítványai is ugyanolyan szembenállással fognak találkozni, mint ő. Ez az ellenkezés a tanítványok személyén keresztül elsősorban Jézusnak szól, de mégis sok kellemetlenséget és szenvedést okoz azoknak, akik Jézusról akarnak tanúságot tenni életükkel. Jézus barátainak mondja azokat, akik nem félnek a testi szenvedésektől vagy a vértanúságtól, hanem üdvösségük elnyerése érdekében kitartanak mellette. Egyedül a gonosz léleknek van hatalma arra, hogy kárhozatra juttassa azokat, akik neki adják lelküket. Krisztusnak, aki halálával és feltámadásával örökre legyőzte a gonoszt, ezzel szemben hatalma van arra, hogy üdvözítsen minket. Ajánljuk fel neki lelkünket és életünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Lk 11,47-54

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus egészen kemény szavakkal beszél arról, hogy nemzedéke felelősséggel tartozik a megölt prófétákért. A felelősséget azonban nem csak a gyilkosságokért kell vállalniuk, hanem azért is, mert nem hallgattak Isten küldötteinek szavára, s nem tértek meg. Felelősséggel tartoznak tehát mind gonosz cselekedeteikért, mind a lelki megtérés elmulasztásáért. Jézus kijelentései a múlt cselekedeteire vonatkoznak. De miért mondja azt, hogy kortársait vonják felelősségre elődeik bűnei miatt? Talán azért, mert Jézus már most előre látja, hogy saját nemzedéke ugyanabba a hibába fog esni, mint a korábban élők. Jézus korának emberei éppúgy megölik Isten Fiát, a mennyei Atya küldöttét, mint elődeik Isten küldötteit, a prófétákat. S Jézus nemzedéke éppúgy elmulasztja a megtérést, mint a korábbiak.

Az evangéliumnak ez a szövegrészlete tehát Jézus küldetéstudatára is rávilágít. Előre látja, hogy sorsa ugyanaz lesz, mint a korábbi idők prófétáinak sorsa. Mégsem tagadja meg küldetését, hanem vállalja a szenvedést és a halált, engedelmeskedik az Atyának.

Én vagyok a felelős azért, hogy hallgatok-e Jézus figyelmeztető szavára vagy sem, a megtérés útjára lépek vagy nem. Nem felháborodni kell azon, amikor Isten figyelmeztet bűneimre, hanem érdemes bűnbánatot tartva kérni bocsánatát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.