Battaplébánia

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Jézus korában az volt az általános, hogy a rabbik öt tanítványt vettek maguk mellé. E szokás Jézus esetében is megfigyelhető, hiszen az evangéliumok beszámolnak Simon Péternek és testvérének, Andrásnak, valamint a másik testvérpárnak, Jakabnak és Jánosnak a meghívásáról, majd pedig ötödikként Lévinek, a vámosnak a hívásáról.

Igazi újdonság tehát az, amikor Jézus tizenkét apostolt választ maga mellé, ahogyan erről a mai napon olvasunk. Jézus nem ismeretlen emberek közül választotta ki tizenkét apostolát, hanem azoknak a tanítványoknak a köréből, akik már egy ideje követői voltak. Sok tanítványa közül most egy belső kört hoz létre, akik a többieknél szorosabb kapcsolatba kerülnek vele. A tizenkettes szám Izrael tizenkét törzsére utal. Egy új közösséget hoz létre belőlük, amely a nagyobb közösség, az Egyház alapja lesz. A másik újdonság az, hogy Jézus missziós útra indítja őket, azaz azt a feladatot kapják, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Az apostoloknak küldetése az, hogy ennek az új népnek, az Egyház közösségének első vezetői legyenek. A kiválasztást az Atyához való imádkozás előzi meg, amely azt jelzi, hogy a cselekedet Istentől ered. Ezt az apostoli küldetést folytatja az Egyház ma is. Az apostoli alapokon nyugvó Egyház tagjaként én is Krisztus közösségéhez tartozom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a Nyolc Boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

Jézus korában a szombati nap szent volt, a nyugalom napja, amely napon nem volt szabad dolgoznia senkinek. Ez a törvény elsősorban a fizikai munkára vonatkozott. Éppen ezért nehezen érthető számunkra, hogy egy beteg ember meggyógyítását miért lehetett olyan munkának vagy tevékenységnek tekinteni, amelyet nem volt szabad szombaton megtenni.

A béna ember meggyógyítása különleges abból a szempontból, hogy itt Jézus tulajdonképpen nem tesz semmit. Nem érinti meg a beteg testrészt, nem teszi kezét a betegre, nem alkalmaz semmilyen gyógyító formulát, mint más esetekben, sőt, még nem is imádkozik a gyógyítást megelőzően. Jézus tehát nem tesz semmit, nem tesz egyetlen mozdulatot sem, nem végez fizikai munkát, amivel megszegné a szombatot, hanem csupán szavának erejével gyógyít. Egyszerűen azt mondja a betegnek, hogy nyújtsa ki a kezét, s amikor ő ezt megteszi, akkor bekövetkezik a csoda. Mivel Jézus nem tesz semmit, ezért „esztelen harag” szállja meg azokat, akik vádolni akarták.

A történet emellett azt is tanítja, hogy emberi előírások nem akadályozhatják meg Jézust a jócselekedetek és gyógyítások végrehajtásában. A csodák olyan jelképes cselekedetek, amelyek egyrészt Jézus isteni, természetfeletti hatalmát jelzik, másrészt Isten jóságáról tanúskodnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Mt 18,15-20

Elmélkedés

Az Egyház az otthonunk

A mai vasárnap evangéliumában Jézus az emberek közötti nézeteltérés megbeszélésének és elrendezésének módjáról ad tanítást. Javaslata szerint első lépésben négyszemközt, személyesen kell megbeszélni a dolgot. Ha ilyen módon nem sikerül eloszlatni a viszályt, akkor mások bevonásával kell azt megpróbálni. Ha ez sem vezet eredményre, akkor a nagyobb közösség közreműködésével kell megszüntetni az egymás közti veszekedést. A problémamegoldásnak ez a fokozatosság elvét szem előtt tartó, békés útja nem csak a keresztények számára, hanem másoknak is járható út a nézetkülönbségek megszüntetésére.

Az tud megbántani minket, annak a helytelen viselkedése okoz fájdalmat nekünk, akivel kapcsolatban vagyunk. A kiengesztelődés és a megbocsátás arra irányul, hogy ez a kapcsolat a jövőben is fennmaradjon. Jól tudjuk tapasztalatainkból, hogy ha két személy között nem működik a bocsánatkérés és a megbocsátás, akkor megszűnik a köztük lévő szeretet, megszűnik kapcsolatuk. Így vagyunk ezzel embertársainkkal és Istennel egyaránt. Ha veszélybe kerül a kapcsolatunk, amely továbbra is fontos nekünk, akkor bocsánatot kérünk és megbocsátunk, s ezzel a szándékunk, hogy a törés, a szakadás megszűnjön. A kölcsönös kiengesztelődéshez erőt adhat az a tapasztalat, hogy a megbocsátás után elmélyül az egymás iránti szeretet, megerősödik a személyek közti szeretetkapcsolat.

Jézus tanítása alapján érdemes mindezt kiszélesíteni az egyes személy és a közösség kapcsolatára is, azaz konkrétan a hívő keresztény ember és az Egyház kapcsolatára. Mi ennek a kapcsolatnak az alapja és lényege? A megkeresztelt ember az Egyház tagja. Önmagában az a tény, hogy egy szervezetnek a tagjai vagyunk nem jelenti azt, hogy elkötelezzük magunkat mellette, mindenben egyetértünk célkitűzéseivel, s egyáltalán nem biztos, hogy odaadjuk életünket céljainak megvalósításáért. Abból érdemes kiindulnunk, hogy mind a megkeresztelt ember, mind az Egyház közössége Istenhez tartozik. Isten meghívja az egyes személyeket, hogy éljenek vele szeretetközösségben, ugyanakkor Isten közösséget, valódi szeretetközösséget akar létrehozni az emberekből. Ezt a közösséget nevezzük Egyháznak. Az isteni megszólításra tehát mindenkinek személyesen kell válaszolni, s mindenkinek egyéni felelőssége, hogy elfogadja-e az Isten által felkínált boldogságot, az üdvösséget. Ugyanakkor az Egyház olyan közösség, amelynek tagjait Isten meghívja, maga köré gyűjti és magához kapcsolja, hogy élő közösséggé váljanak. A hívő ember és a közösség kapcsolatának egyik alapja tehát az, hogy mindkettő Istenhez tartozik.

A kapcsolatot másrészt megalapozza, hogy mind a hívő emberben, mind az Egyházban benne él, jelen van az Isten. Erről a következőket mondja Jézus: „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Nem az formál minket közösséggé, hogy azonos az érdeklődési körünk, hanem hogy velünk van és bennünk él az Isten. Ha csupán a közös érdeklődés vagy tevékenység kötne össze minket, akkor inkább hasonlítanánk egy sportegyesülethez, mintsem hogy Isten népének tarthatnánk az Egyházat.

Az Egyház mindannyiunk otthona. Tegyük egyre inkább otthonossá, családiasabbá, hogy meghívhassuk ebbe a közösségbe azokat, akik hit nélkül élnek, hogy itt ők is rátaláljanak Istenre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5

Elmélkedés

A bibliai teremtéstörténet szerint művének befejeztével Isten a hetedik napon megpihent. A Teremtő pihenését, nyugalmát utánozza az ember, amikor a szombati napon nem dolgozik, azaz Istennek szenteli idejének ezt a részét a munka után. A szombati napot szentnek tartották és szigorú törvényekkel szabályozták annak megtartását. Jézus maga is megtartja a szombatot, részt vesz az istentiszteleten, és felhasználja örömhírének továbbadására. Abban a korban a farizeusok számára sokszor csak formaságot jelentett a szombati törvények megtartása, s ez ellen Jézus több alkalommal is tiltakozott.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus tanítványainak cselekedete vitát vált ki a farizeusokból, akiknek az értelmezése szerint a tanítványok tette ellentétes a szombatra vonatkozó előírásokkal. A farizeusok ugyanakkor azt is gondolhatták, hogy a Mester azért nem figyelmezteti követőit e szabályokra, illetve azok megtartására, mert nem tartja fontosnak vagy kötelezőnek azokat. A vita lezárásaként Jézus azt válaszolja, hogy ő ura a szombatnak is, s előbbre valónak nevezi az embert a törvényeknél.

A törvények lényegének és mélyebb szándékának megértése segíthet minket abban, hogy ne kényszerként éljük meg azok megtartásának kötelességét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: ,József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg a népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten.”
Mt 1,18-23

Elmélkedés

A mai napon Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a születését ünnepeljük. Isten kegyelmének köszönhetően Mária egész élete folyamán nem követett el bűnt, azaz a názáreti leány személyében a bűntelen ember született meg a világra. Szűz Mária Istentől kapott hivatása az, hogy a Megváltó Anyja legyen. Isten kegyelme minket is képessé tehet, hogy ellenálljunk a kísértéseknek, legyőzzük rosszra hajló emberi természetünket, és engedelmeskedjünk Isten parancsainak, aki minket mindig a jóra indít. A bűntelen életre való törekvés egyre közelebb segít minket a szeretet Istenéhez.

Az evangéliumokban Jézus gyermekség-történetei több dologban is különböznek. Márk nem tulajdonít nagy jelentőséget Mária személyének, Máté pedig Szent József szemszögéből mutatja be Jézus születését és gyermekkorát. Lukács evangélista viszont kifejezetten Szűz Mária oldaláról láttatja az eseményeket. Mindegyikben természetesen a gyermek Jézus áll a középpontban.

Ha kifejezetten Mária magatartását nézzük, talán passzívnak nevezhető. Beleegyezik Isten akaratába. Hozzájárul, hogy a Szentlélek hatására megfoganjon méhében Jézus. Engedi, hogy József irányítsa sorsát. Tulajdonképpen sohasem Mária a kezdeményező.

Ha átengedem a kezdeményezést és felajánlom életemet Istennek, velem is nagy dolgok fognak történni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

Az elmúlt napok során az evangéliumi történetek alapján többször rácsodálkoztunk Jézus szavának különleges erejére, hatalmára. Szavával képes parancsolni a gonosz erőknek, az embereket megszálló gonosz lelkeknek, és azok elhagyják a megszállottakat. Ezt szemléltetik az ördögűző csodák. Szintén erre példa, amikor Jézus parancsoló szavával lecsendesíti a háborgó tengert, megszünteti a vihart. A bibliai nyelvezet és a Jézus korabeli felfogás szerint a megállíthatatlan természeti erők mögött a gonosz megfékezhetetlen hatalma áll, amely az emberek életére tör. Jézus mégis képes megállítani ezeket a pusztítani akaró erőket és így megmenti az emberek életét.

Más gyógyítások alkalmával Jézus szavának hatására történik meg a csoda. Parancsot ad, hogy beszélni tudjon az néma száj, nyíljon meg a hallásra a süket fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavára mindezek azonnal bekövetkeznek. Ismét más esetekben tanító szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért keresik sokan, hogy hallgassák tanítását, amelyben felismerik az Isten országáról szóló örömhírt.

A mai evangélium szerint Péter apostol engedelmeskedik az Úr szavának, megteszi, amit Jézus mond, kiveti a hálót halfogásra. Engedelmessége csodát eredményez, munkájuk bőséges eredményt hoz, bár korábban eredménytelen volt fáradozásuk. Hallgatok-e Jézus szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

A küldetését jól ismerő és hűségesen teljesítő Jézussal találkozunk a mai evangéliumban, aki nyilvános működése ideje alatt betegeket gyógyít mindenütt és hirdeti az evangéliumot az embereknek. Bár a vallási vezetők rossz szemmel nézik tevékenységét, az egyszerű nép örömmel fogadja őt. Keresik, hogy betegeikkel csodát tegyen és hallhassák tanítását. S ő fáradhatatlanul mindig továbbindul, hogy egyre többekkel találkozhasson. A mai evangéliumban olvasott rész érdekes eleme, hogy a megszállottakból távozó gonosz lelkek felismerik Jézusban az Isten Fiát. A betegek és a meggyógyultak ezt még nem tudják, s Jézus nem is akarja, hogy ennek híre elterjedjen, ezért elhallgattatja az őt felismerő gonosz lelkeket. Ugyanakkor a mi Urunk azt sem szerette volna, ha csak a csodás gyógyítások érdekében keresnék őt az emberek, bár e csodák megerősítették tanítását, amelynek hirdetése volt a legfőbb célja.

A nagy nyilvánosság előtt végzett cselekedetek után Jézus visszavonul egyik első apostolának, Péternek a házába. Neki is szüksége van időnként a pihenésre, s arra, hogy egyedül imádkozzon a mennyei Atyához, akinek a küldötte, s aki erőt ad neki cselekedeteihez. De mindig készséges, amikor segíthet az embereken, akik igénylik szolgálatát. Küldetése hozzám is szól. Hogyan fogadom őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Uram, jóságos Uram, bátorságot adtál, hogy megérezzem: neked szükséged van rám. Adj erőt, hogy szeretni tudjam a társadalom kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem. Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van egymásra!

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

A tisztátalan lélektől, azaz a gonosztól megszállt ember gyógyításának történetét Szent Lukács evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be, hogy Jézus „szavának hatalma volt”, és ezért hallgatták őt az emberek nagy lelkesedéssel.

Más esetekben Jézus szava oly erővel érintette meg az embereket, hogy azok képesek voltak korábbi életüket teljesen megváltoztatni. Akiket megszólított, hogy kövessék őt, azonnal indultak, gondoljunk csak az első tanítványok meghívására, akik azonnal otthagyták halászhajóikat. Máskor nem csupán egyes személyeket, hanem hatalmas tömegeket volt képes megigézni a jézusi tanítás. Ellenfelei pedig sokszor nem voltak képesek ellentmondani neki, amikor vitákban akarták próbára tenni tudását. Számos esetben olvashatunk arról is az evangéliumban, hogy konkrét cselekedet nélkül, egyszerű szavakkal tudott Jézus gyógyítani. Ismét más esetben puszta szavával képes volt parancsolni a természet erőinek, elcsendesíteni a háborgó tengert.

A mai evangélium szerint a jézusi szó ereje most egy emberből kiűzi a gonosz lelket, újabb bizonyítékát adva annak, hogy még ő sem képes szembeszállni Jézussal.

Az Úr szavait hallgatva és cselekedeteit látva a csodálkozás nagyon kevés válasz a részünkről! Milyen hatást vált ki Jézus szava bennem, aki naponta hallgatom őt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Mai szóhasználattal talán programbeszédnek nevezhetnénk Jézus názáreti tanítását, amelyben Izajás próféta jövendölését magára vonatkoztatva saját küldetéséről beszél. Jövetelének az a célja, hogy a Szentlélek erejével szabadulást hirdessen mindazoknak, akik testi vagy lelki betegségben szenvednek, vagy akiket korlátoznak emberi szabadságukban. Jövetelének másik célja, hogy az örömhírt mindenkinek, köztük a szegényeknek is hirdesse. A gazdag emberek ugyanis igyekeznek sok kiváltságot szerezni maguknak, hogy életük minél biztonságosabb és boldogabb legyen. A lélek boldogságát adó evangélium viszont személyválogatás nélkül mindenkinek szól. A názáretiek azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, ezért meglepődtek, amikor Istentől kapott küldetéséről beszélt nekik, sőt, később a halálát akarták. Mások elfogadták tanítását. Rajtam áll, hogy befogadom-e az örömhírt.

A beszéd ugyanakkor elárulja azt a titkot, hogy honnan van Jézus tanításának és cselekedeteinek ereje, amelyet oly sokszor megtapasztalnak az emberek nyilvános működésének esztendei során. Ez mondja: „Az Úr Lelke van rajtam.” Kettős megerősítés ez számára. Egyrészt a Szentlélek erejével cselekszik, másrészt ez a Lélek a mennyei Atyától jön el számára. Jézus tehát korának tanítóival ellentétben nem saját emberi bölcsességét tanítja, hanem azt az örömhírt hirdeti a Lélek erejével, amit az Atyától hozott el nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen lelkem jegyese. Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

Szienai Szent Katalin

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Mt 16,21-27

Elmélkedés

A kicsinyek Istene

Szent Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről és halálról, illetve feltámadásáról beszél apostolainak. Az első ilyen jövendölést olvassuk a mai napon. Az Úr szavai Péter apostol tiltakozását váltják ki. A következő alkalom után már nincs hasonló ellenkezés sem Péter, sem mások részéről, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az apostolok „nagyon elszomorodtak” a szenvedés hallatán. Harmadszor útközben Jeruzsálem felé beszél Jézus ismét a reá váró szenvedésekről és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyet időben már egészen közelinek érez, s amely hallatán versengés tör ki az apostolok között, hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Az apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma. Az is meghúzódik a háttérben, hogy az apostolokra és a tanítványokra is erős hatást gyakorolt a korabeli elképzelés, miszerint az eljövendő Messiás egy király, egy uralkodó lesz. Mesterüktől, Jézustól azt várták, hogy uralkodóként majd megfelelő helyet biztosít nekik.

Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is találkozik vele. Egyrészt akkor, amikor vándorútjai során hozzá viszik a betegeket a gyógyulás reményében, másrészt a keresztúton, amikor maga is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést, amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes elviselésével pedig azt mutatja meg a mi Urunk, hogy a szenvedéseknek is van értelme, hiszen halála a megváltásunkat szolgálta.

Jézustól távol áll a nagyravágyás. Azt tanítja és arra ad példát saját életével, hogy legyünk alázatosak és törekedjünk mások szolgálatára. Ez a gondolkodásmód, ez a lelkület soha nem állt távol azoktól, akiket Isten kiválasztott valamilyen feladatra és ők igyekeztek e hivatáshoz hűek maradni.

Érdemes felidéznünk a Szentírásból néhány olyan személy alakját, akik nem uralkodni vágyó királyok voltak, hanem egészen egyszerű emberek. Olyan emberek, akik nem kortársaik, hanem Isten szemében voltak nagyok, mert vállalták a kicsinység alázatát. Gondoljunk Jákob fiára, Józsefre, akit a saját testvérei adtak el rabszolgának. És gondoljunk Sámuel prófétára, aki már gyermekként az Úr szentélyében szolgált. És ott vannak a betlehemi pásztorok és az apostolokká lett halászok, mind-mind egyszerű emberek. Gondoljunk Máriára, akinek alázatosságára letekintett az Isten és Szent Józsefre, aki verítékes munkával szolgálta családját. Felidézhetjük a kánai menyegző házaspárját, akik olyan szegények voltak, hogy még elegendő boruk sem volt. És előttünk áll a kánaáni asszony, akivel Jákob kútjánál találkozik Jézus, és aki alázattal elismeri, hogy minden emberi kapcsolata tönkrement. Eszünkbe jut a beteg ember a Beteszda-fürdőben, akinek „nincs embere”, aki szolgálatára lenne, valamint a naimi özvegyasszony, aki egyedül marad fiának halála után.

A mi Istenünk a gyengén tanulók, az írni-olvasni nem tudók, a munkanélküliek, a hajléktalanok, a csalódottak és megcsaltak, az elkeseredettek és menekültek, a kisemberek és a kisgyermekek Istene.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.