Battaplébánia

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19

Elmélkedés

Amikor a tíz meggyógyult leprás ember közül csak az egyik tér vissza Jézushoz köszönetet mondani, az Úr így szól hozzá: „Hited meggyógyított téged” (Lk 17,19).

Tegyünk fel egy érdekesnek tűnő kérdést: Ha őt, a háláját egyedül kifejező személyt a hit gyógyította meg, akkor a többiek miért gyógyultak meg? Vajon a többi kilenc leprás, akinek eszébe sem jutott, hogy kifejezze köszönetét a gyógyulásért, szintén hitt Jézusban? Ha hittek, akkor miért nem tértek ők is vissza, hogy megköszönjék tisztulásukat a gyógyítónak? Ha viszont nem hittek, akkor miért gyógyultak meg? Ha nem hittek, akkor miért kérték Jézus segítségét? Vajon hittek a csoda előtt? Amikor észrevették tisztulásukat, kinek és minek tulajdonították a csodát? Vajon hittek a gyógyulásuk után? Ha igen, miért maradtak hálátlanok?

E kérdésekre az evangélium nem ad választ. A leprások talán hittek Jézus gyógyító erejében, hiszen különben nem fordultak volna hozzá. Abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem bocsátott rájuk később újabb betegséget, ha mégsem hittek. Az emberi hálátlanságon viszont elcsodálkozunk. Igaz, sokszor észre sem vesszük, ha Isten jót tesz velünk vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani! Legyünk hálásak Isten jóságáért! Legyünk hálásak mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk tőle! A hit ébresszen bennünk őszinte hálát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták. Hozzád fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott és mellőzött nőkért, és beismerjük a hallgatólagos egyetértés különböző formáit, melyek által a keresztények is vétkessé váltak. Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az összes keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.

Boldog II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés

A tanítvány kötelessége a következő: hűséges szolgálat Istennek, a hit megőrzése és Isten parancsainak teljesítése. Aki mindezt megteszi, nincs oka dicsekvésre, mert csak kötelességét teljesítette. Korunkban a kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly, hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri őket.

Természetesen nem az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása ellen beszélünk, amelyek mindenkire érvényesek. A felnövekvő nemzedékeket nem elég megtanítani a jogaikra, hanem a kötelességük teljesítésére is nevelni kell őket.

Jézus nem uralkodni jött a világra, hanem az emberek üdvösségét szolgálni. A szolgálat igazi lelkületét tőle tanulhatjuk meg, aki egyértelművé teszi számunkra, hogy az embereknek szolgálva magának Istennek végzünk szolgálatot. Nem rabszolgaságra vagy kényszermunkára hív bennünket, hanem arra, hogy teljes szabadsággal, a Szentlélekben megújulva és az üdvösség reményében Istennek szenteljük életünket. Isten szolgájának lenni nem megalázó, hanem éppen ellenkezőleg, kitüntetést jelent. Isten együttműködésünket kéri szándékainak megvalósításához. Ezt a szolgálatot csak teljes alázatossággal lehet végezni. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálatot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy a lélek igazi javait szeressük, a többit te megadod ráadásként. Add, hogy ne vágyódjunk az ideigtartó javakra, legyen számunkra közömbös, hogy megszerezzük vagy elveszítjük azokat. Hadd használjuk gyümölcsözően a gazdagságot, és segíthessük a szükségben lévőket. A mester, aki minderre megtanít minket, te vagy Krisztus, és a te Atyád!

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6

Elmélkedés

Az apostolok egykor ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5). A Hit éve során mi hitünk megvallásaként és Istenhez intézett kérésként így imádkoztunk az esztendő jelmondatával: „Hiszek Uram, erősítsd bennünk a hitet!”

Szent Pál apostol szavainak igazságát sokszor megtapasztalja a hívő: „hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor 4,7). Szükségünk van tehát hitünk erősítésére. Ne gondoljuk, hogy sziklaszilárd és megrendíthetetlen hittel rendelkezünk. Még az apostolokban is felébredt időnként a kételkedés, gondoljunk csak Tamás apostolra. A hitet Istentől kapjuk ajándékként és ő is tudja bennünk megerősíteni.

Az ártatlanok szenvedése láttán, amikor tehetetlenségünkben nem tudunk segíteni másoknak vagy amikor elveszítjük szeretteinket, megkísért minket a kételkedés Isten jóságában és szeretetében. Az olyan élethelyzetekben, amikor Isten beavatkozását várnánk, de ő látszólag csak hallgat, feltámad bennünk a kétely. Máskor az emberi gonoszság, rosszindulat és kegyetlenség miatt kételkedünk Istenben. Növeld bennünk Urunk a hitet, és erősíts meg minket abban a hitben, hogy mindenkor te irányítod a világ sorsát és a mi személyes életünket! Add, hogy mindig higgyünk abban, hogy elvezetsz minket az üdvösségre!

Jézus keresztútja, szenvedése és halála a legnagyobb próbatétel hitünk számára, de ha eljutunk a feltámadás hitére, akkor rátalálunk a rendíthetetlen alapra, amelyre keresztény életünket építhetjük. A hit elvezet bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére és segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére. Kérjük és fogadjuk el Istentől a hit ajándékát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te minden szentmisében csodálatos ünnepre hívsz bennünket. Meghívsz minket, hogy hallgassuk tanításodat, az örök élet felé irányt mutató isteni szavadat. És meghívsz minket az ünnepi asztalhoz, az oltárhoz, hogy Krisztus testével táplálkozzunk. Szeretetteljes hívásodat örömmel fogadjuk el. Élj bennünk, Istenünk!

Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés

Újjáteremtés és megdicsőülés

„Te kegyelmet mindig osztasz,

feltámadtál, s feltámaszthatsz,

hogyha én is akarom.”

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett című versében olvashatók e sorok. A versben a költő úgy fogalmazza meg gondolatait, mintha a feltámadt Krisztus sírja mellett tűnődne a húsvéti eseményről, a feltámadásról. S egyben megvallja hitét, hogy Istennek hatalma van feltámasztani, új életre kelteni az embert. Érdemes még idézni a költemény utolsó szakaszát, amelyben az a gondolat fogalmazódik meg, hogy feltámadásunk által utolérjük Krisztus Urunkat a mennyország kapujában:

„Mert az égi útnak elve:

kúszva, vérzőn, énekelve,

portól, sártól piszkosan

menni mindig, biztosan…

S kopjék térdig bár a lábam,

tudom, az ég kapujában

utolérlek, Krisztusom!”

Katolikus hitünk egyik legfontosabb eleme, a feltámadásba vetett hit témája kerül elő a mai evangéliumban. Hiszek-e Krisztus feltámadásában? Hiszek-e abban, hogy Isten minden embert, engem is feltámaszt az örök életre?

A mai evangéliumban olyan emberekről olvastunk, akik nem hittek a feltámadásban. A szadduceusok vallási csoportjához tartozók azért nem fogadták el a feltámadás tanát, mert arról nincs szó a mózesi könyvekben. Nézetük, álláspontjuk igazolása érdekében vitába szállnak Jézussal. Jézus felel a vitát kezdeményezőknek s válaszában Istent az élők Istenének nevezi. Ábrahámra, Izsákra és Jákobra hivatkozik, akik a szadduceusok szemében is tekintélynek számítottak. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtményének, köztük az embernek is. Ő a földi életnél is nagyobbat akar adni az embernek: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni.

Még a keresztény katolikusok között is akadnak olyanok, akik nem hisznek a feltámadásban. Jézus feltámadásában még talán igen, de az ember feltámadásában már nem. A túlvilágot egy kitalált történetnek tartják, amivel az Egyház akarja megvigasztalni azokat, akik sok nehézséggel küzdenek földi életük során. Ők napjaink szadduceusai.

Jézus Krisztus feltámadása, amelyet évente húsvétkor ünneplünk meg, hitünk legnagyobb igazsága. Az Úr feltámadásának lényeges jele az üres sír. Először az asszonyok, majd a sírhoz siető apostolok találják üresen azt a sziklasírt, ahová a keresztről való levételt követően Jézus testét elhelyezték. A húsvéti beszámolók másik fontos eleme Jézusnak, a Feltámadottnak a megjelenése. Az Úr megdicsőült testben mutatja meg magát.

E találkozások hitet ébresztenek az apostolokban. E találkozások olyan mély lelki változást eredményeznek, ami megmagyarázhatatlan az Úr feltámadása nélkül. A feltámadás után a jézusi közösség tagjainak magatartásában rendkívüli fordulat következik be. Az apostolok bátran kiállnak a nagy nyilvánosság elé, és arról tanítanak, hogy a keresztre feszített Jézus él, Isten feltámasztotta őt a halálból. És ettől még akkor sem tágítanak, ha bántalmazzák vagy megölik őket. Krisztus feltámadását hirdetik, mert megtapasztalták a feltámadást, találkoztak a Feltámadottal.

A feltámadás mindennél jobban tanúskodik Isten emberek iránti szeretetéről. Isten szeretetből teremtette meg az embert, neki köszönhetjük életünket. Isten szeretetből küldte el Fiát, Jézust a világba, hogy megváltson és üdvözítsen minket. Isten, aki nap mint nap sokféleképpen megmutatja szeretetét irántunk, hogyan engedhetné, hogy életünk a semmibe vesszen? Ő az életre teremtett minket és mindannyiunkat az örök életre hív. A feltámadás a halál legyőzése. A feltámadás testünk újjáteremtése és megdicsőülése. A feltámadás Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Jézus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk az örök életre. A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondolhatom, hogy az életnek ezzel vége. Te új életet adtál Fiadnak, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztottál. Hisszük, hogy új életet adsz majd nekünk is, amikor feltámasztasz minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk veled, az örök szeretettel. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Neked ajánlom az életem, hogy veled élhessek majd örökké a mennyei boldogságban. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés

Ma a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepeljük. Ez a Rómában található bazilika a pápa székesegyháza, valamint „a város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” A bazilika a IV. század elején épült, I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére. Később Keresztelő Szent Jánost és Szent János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. Jelentőségét tekintve egyedül a vatikáni Szent Péter-bazilika előzi meg. A Lateráni-bazilikát tartjuk az első nyilvános keresztény templomnak, hiszen amikor a császár a milánói rendeletben engedélyezte a keresztény vallás szabad gyakorlását, ebben a templomban ünnepelték először nyilvánosan a szentmisét. Korábban a föld alatti katakombákban és magánházaknál gyűltek össze a keresztények az Eucharisztia ünnepére. A bazilika magyar vonatkozása, hogy egyik mellékhajójában II. Szilveszter pápa sírja fölött egy márvány domborművön két jelenet van: a felső részen a Magyarok Nagyasszonya előtt hódolatát kifejező Szent István és Szent László király látható, alatta pedig az a jelenet, amikor a pápa átadja a Szent Istvánnak szánt királyi koronát az Asztrik apát vezette magyaroknak.

Az ünnep evangéliumában Jézus saját testének lerombolásáról és annak felépítéséről beszél: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). A beszéd jelentőségét mutatja, hogy ezeket a szavakat idézik vádlói a főtanács előtt kihallgatása során (vö. Mt 26,61) és a kereszt alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (vö. Mt 27,40). Az ószövetségben a jeruzsálemi templom Isten jelenlétének a helye volt. Ezt a szerepet veszi át a feltámadással Jézus teste. A feltámadt Krisztus révén Isten jelen van a világban. A templom, minden templom az Istennel való találkozás helye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, nem az evilági országért kérünk téged, amely mulandó és ideiglenes, hanem azért az Országért imádkozunk hozzád, amely örökké tart, amelyben nem lehet hiány és gyöngeség, ahol a szép angyalok színről színre jutnak és dicsérnek téged.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas (uzsora)kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan hitelezési forma. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az uzsorakamatot, mégis létezik.

Az intéző, akiről az evangéliumi példabeszédben olvasunk, valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak.

A történet azzal a váddal indul, hogy az intéző rosszul kezeli ura vagyonát, de ez a vád végül is nem nyer bizonyítást. Előfordulhat az is, hogy rosszindulatból vádolták meg igazságtalanul az intézőt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig lehet, hogy becsületesen dolgozott az intéző és nem a maga hasznát kereste. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a hamis vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét. Tettének célja az volt, hogy barátokat szerezzen magának. Ez utóbbi magatartás és a leleményes, gyors intézkedés vívja ki a dicséretet és nem a csalás.
A példabeszéd azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javakkal egyaránt okosan kell gazdálkodnunk. Céljaink megvalósításában a becsületesség és a tisztesség vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas (uzsora)kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan hitelezési forma. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az uzsorakamatot, mégis létezik.

Az intéző, akiről az evangéliumi példabeszédben olvasunk, valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak.

A történet azzal a váddal indul, hogy az intéző rosszul kezeli ura vagyonát, de ez a vád végül is nem nyer bizonyítást. Előfordulhat az is, hogy rosszindulatból vádolták meg igazságtalanul az intézőt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig lehet, hogy becsületesen dolgozott az intéző és nem a maga hasznát kereste. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a hamis vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét. Tettének célja az volt, hogy barátokat szerezzen magának. Ez utóbbi magatartás és a leleményes, gyors intézkedés vívja ki a dicséretet és nem a csalás.
A példabeszéd azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javakkal egyaránt okosan kell gazdálkodnunk. Céljaink megvalósításában a becsületesség és a tisztesség vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,1-8

Elmélkedés

Jézus korában a zsidó törvények szigorúan tiltották a nagyon magas (uzsora)kamatot, de ennek ellenére is létezett ez az igazságtalan hitelezési forma. Napjainkban szintén büntető törvények tiltják az uzsorakamatot, mégis létezik.

Az intéző, akiről az evangéliumi példabeszédben olvasunk, valóban megkárosította gazdáját azzal, hogy a fizetendő kamatot csökkentette. A gazdának így kevesebb haszon jutott, a hitelesek pedig jobban jártak.

A történet azzal a váddal indul, hogy az intéző rosszul kezeli ura vagyonát, de ez a vád végül is nem nyer bizonyítást. Előfordulhat az is, hogy rosszindulatból vádolták meg igazságtalanul az intézőt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig lehet, hogy becsületesen dolgozott az intéző és nem a maga hasznát kereste. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a hamis vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét. Tettének célja az volt, hogy barátokat szerezzen magának. Ez utóbbi magatartás és a leleményes, gyors intézkedés vívja ki a dicséretet és nem a csalás.
A példabeszéd azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javakkal egyaránt okosan kell gazdálkodnunk. Céljaink megvalósításában a becsületesség és a tisztesség vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet találunk, amelyek tanításuk tekintetében szorosan kapcsolódnak egymáshoz, tudniillik az Isten irgalmáról szólnak nagyon szemléletes módon. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett fiúról (magyar fordításban tékozló fiú) szól.

A bárányok esetében százból veszik el egy, a pénz esetében tízből szintén egy, illetve a két fiú közül veszik el az egyik. A pásztornak fontos az egyetlen elveszett bárány, ezért elindul, hogy megkeresse. Az asszonynak is fontos az egyetlen elveszett pénzdarab, ezért nem nyugszik, amíg meg nem találja. Az atyának fontos az elveszett fia, minden nap hazavárja őt. Istennek fontos az egyetlen elveszett ember, aki talán én vagyok. Az irgalomban gazdag Isten senkit sem akar elveszíteni.

Miként a pásztor keresi az elveszett bárányt, úgy keresi Isten a bűnös embereket. Az irgalmas Atya minden embernek felkínálja a megtérést és a bűnbocsánatot. Korunkban sok ember, aki tudatára ébred bűneinek, keresi a lehetőséget a szabadulásra, de nem találja. Nem találja, mert nem Istennél keresi. Sokan nem tudják, hogy ki adhatja meg nekik a bűntől való szabadulást. Sokan arra törekszenek, hogy elnyomják magukban a bűntudatot, de ilyen módon nem szabadulhatnak meg a bűn terhétől.
Az Egyház – miközben maga is rászorul Isten irgalmára – szüntelenül hirdeti, hogy Isten irgalmas és örömmel megbocsát mindenkinek. Ugyanakkor Krisztustól kapott küldetésének megfelelően közvetíti Isten megbocsátását az emberek felé. A Hit évében tegyünk tanúságot az irgalmas Istenről, hogy bűneiktől szabadulni akaró testvéreink a bűnbocsánat szentségében rátaláljanak az irgalmas Istenre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33

Elmélkedés

A mai evangéliumban elhangzó szavak kifejezetten provokálnak minket. El kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni? Kinek a tanítványa vagyok? Képes vagyok-e minden áldozatot meghozni, hogy tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet? A döntésben talán segítenek minket a következő kérdések: Ki szeret engem a legjobban? Ki az, aki értem él? Ki a legjobb Mester? Ki az, aki a legnagyobb áldozatot is meghozta értem? Ki az, aki még az életét is odaadta értem? A nagy népsokaság létszáma hamar lecsökken, sokan elpártolnak Jézustól és csak kevesen bizonyulnak igazi tanítványnak. Érdemes lemondanom minden evilági dologról, hogy a kevesek közé tartozhassak.

Jézust a kereszthordozásban is követnem kell. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Lázad a kereszt ellen, mert Isten büntetésének tartja. Mások türelemmel és örömmel hordják. Ha valóban szeretjük Istent, szeretjük a keresztet is. Jézus az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a szenvedést, a kereszthordozást és a kereszthalált. Legyünk bátrak! Ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.