Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá.

A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom!

Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk. A ma ünnepelt Szent Imre herceg, akit fiatalon és váratlanul ért a halál, éber volt s tudta, hogy bármikor találkozhat az Úrral. Minden bizonnyal annak köszönhető ez, hogy nagy gondot fordítottak nevelésére. A trónörököshöz méltó királyi erények és a tudományok elsajátítása mellett nagy figyelmet szentelt a hitre és a lelki életre való nevelésre is az ő tanítója, Szent Gellért. A Hit évében imádkozzunk azért, hogy a szülők, valamint a gyermekek és fiatalok tanításával foglalkozók szenteljenek nagy figyelmet a rájuk bízottak lelki fejlődésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14

Elmélkedés

Jézus egy étkezés alkalmával érdekes tanácsot ad az őt vendéglátónak, amely tanács nem csak neki szól. Azt javasolja, hogy olyanokat lássunk vendégül, akik ezt nem tudják viszonozni. A meghívások viszonzása alapvető illemszabály, amelynek megszegése sértődöttséget vagy haragot okozhat a családok, családtagok között. Jézus nem ezen illemszabály ellen beszél, hanem a szeretetgyakorlás újszerű módjáról.

A jócselekedetek gyakorlásakor nem szempont a viszonzás, hiszen akkor szó sem lenne önzetlenségről. Napjainkban is vannak olyan esetek, amikor viszonylagos jólétünk javaiból önzetlenül és viszonzást nem várva kell adakoznunk azok számára, akiknek megélhetését semmivé tette például egy természeti katasztrófa. Az ilyen helyzetekben való adakozásunk ne csupán sajnálatból fakadjon és ne is csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgáljon, hanem legyen valóban a nagylelkűségnek a jele!

Jézus a jócselekedetek önzetlen gyakorlásának módját ajánlja a mai evangéliumban. Nem az a legtökéletesebb jele a tiszteletnek és a szeretetnek, ha a viszonzás reményében tudunk csak adni. A jócselekedetek értéke akkor a legnagyobb, ha nem várunk cserébe semmit. Könnyebb ezt megtennünk akkor, ha egyedül Istentől várjuk jutalmunkat, és nem számítunk az emberi viszonzásra. Egyetlen kincsre vágyakozzunk, az üdvösségre, amelyet hitünk és jócselekedeteink érdeméül kapunk Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Lk 19,1-10

Elmélkedés

Jézus tekintete

A filmvetítésnek vége, az emberek özönlenek ki a mozi teremből. A következő vetítésre érkezők már odakint tolonganak, izgatottan várják, hogy ők is megtekinthessék a filmet. Várakozás közben nézegetik a kifelé jövők arcát, akik egymással a friss élményről vidáman beszélgetnek. Látva örömöket, mosolygó tekintetüket a várakozókban még inkább felébred a vágy, hogy végre ők is részesüljenek a film által nyújtott élményben. Bocsánat e profán példáért, mert az Isten-élmény messze felülmúl minden moziélményt, de a templomban a gyóntatószék előtt várakozókban is hasonló várakozás, vágyakozás élhet. Látják a gyóntatószékből kilépők felszabadult tekintetét, az öröm, a megtisztulás, a lelki újjászületés érzése sugárzik róluk, s ők is vágyakoznak minderre. Megtapasztalni Isten irgalmát, magunkon érezni Isten tekintetét, csodálatos érzés, ahogyan ezt az evangélium főszereplője is érezhette. S ha ez öröm sugárzik rólunk, akkor másokban is felébred az irgalmas Istennel való találkozás vágya.

Zakeusnak, a Jerikóban élő vámosnak történetét olvassuk a mai vasárnap evangéliumában. Zakeus egy kíváncsi ember, aki látni akarja Jézust. Nem akar vele találkozni, nem akar vele beszélni, nem gondolja, hogy életébe valami változást hozhat Jézus, ő csak egyszerűen látni akarja. Alacsony termete miatt felmászik egy út menti fára, mert abban bízik, hogy a fa tetejéről megláthatja majd Jézust. A helyzet megalázó számára. Az emberek biztosan gúnyolni kezdték, amikor meglátták őt a fa tetején. Amúgy is csúfolhatták alacsony termete miatt, és lenézték foglalkozása miatt is, mert vámszedőként kiszolgálta az elnyomó rómaiakat. Haragudtak rá, mert mindenkit becsapott és magas vámot kért, hogy nagyobb legyen a saját haszna. Zakeus nevetségessé teszi magát, mert egy felnőtt férfihoz méltatlan volt, hogy fára másszon mások előtt. Ő mégsem törődik az emberekkel, mert egyetlen vágy él benne: látni szeretné Jézust.

A hívőket sokszor kinevetik, kigúnyolják vallásosságuk miatt. A nem hívők azon viccelődnek a hátuk mögött, hogy templomba járnak. Ostobának tartják őket, mert becsületes munkával és nem ügyeskedéssel akarják biztosítani családjuk megélhetését. Lenézik őket, mert nem mennek bele a kicsinynek tűnő csalásokba. Maradinak tartják őket, mert ragaszkodnak a hagyományos értékekhez. Zakeus példája adjon bátorítást mindazoknak, akik hitük, vallásosságuk miatt ilyeneket vagy hasonlókat kénytelenek átélni! Nem érdemes törődni a gúnyolódókkal. Ne engedjük, hogy a nem hívők eltompítsák szívünkben az Isten-látás vágyát!

Zakeus látni szeretné Jézust. Jézus pedig észre veszi őt a tömegben. Ettől kezdve a történet új helyszínen folytatódik, az utcáról Zakeus házában találjuk magunkat. A helyszín változása már utal a Zakeusban végbemenő lelki változásra. Jézus betér az ő házába és itt újabb lelki lépést tesz a korábban mindenki által megvetett ember. Ígéretet tesz, hogy vagyona felét szétosztja a szegényeknek és bőséges kártérítést ad mindazoknak, akiket korábban megkárosított. Megtérésének komoly jele, bizonyítéka ez. Megtapasztalta, hogy milyen nagy az Isten irgalma iránta, s most ő is megmutatja, hogy tud irgalmas lenni az emberek felé.

Lassan a Hit évének végéhez közeledünk. Mit használt ez az év? Eljutottunk-e egy személyes hitvallásra? Erősödött-e a hitünk? Törekedtünk-e hitünk tartalmának, igazságainak, titkainak mélyebb megismerésére? Láttuk-e Jézust? Találkoztunk-e vele? A Hit évének utolsó heteiben és később is van időnk, hogy Jézust keressük. Van időnk olyan helyet keresni, ahonnan megláthatjuk őt és ő is megláthat minket. Van még idő „fára mászni.” Csak ne legyen késő! Csak nehogy időközben továbbmenjen Jézus! Nehogy elszalasszuk a találkozás lehetőségét! Jézus tekintete a szívembe megtérést, az életembe üdvösséget hozhat. Jézus tekintete a hit ajándékát adhatja nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29

Elmélkedés

Ma, halottak napján több evangélium közül is választhatunk a liturgia rendje szerint. A János-evangélium megjelölt részletében Jézus saját küldetéséről és az örök életről beszél. A következőket mondja: „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van” (Jn 5,24). Majd pedig ezzel folytatja: „Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak” (Jn 5,29). E tanításból egyértelmű, hogy a halál után mindenki fel fog támadni. Földi élete során tett jó vagy rossz cselekedetei alapján az ember vagy az üdvösségre vagy a kárhozatra jut. Az első az Istennel való örökké tartó boldogságot jelenti, a második egy Isten nélküli állapotot.

Halottak napja táján még a nem vallásos emberek is elgondolkodnak emberi sorsukon, a halálon, a túlvilágon. Hitünk szerint van túlvilág. Most abban a bizonytalanságban élünk, hogy nem tudjuk, hogy a túlvilági lét több vagy kevesebb az evilági életnél. A halál megmutatja majd nekünk, hogy még annál a kevéske pornál is kevesebb adatik nekünk, mint amivé testünk válik, vagy többet kapunk, mint amit az élet nyújtott számunkra. Ha létezik a pokol és a mennyország, a kárhozat és az üdvösség, akkor lesznek, akik kevesebbet kapnak és lesznek, akik többet kapnak. Márpedig hitünk szerint létezik, s mindenki oda jut, ahová törekszik, amit földi életének cselekedeteivel vagy éppen mulasztásaival megérdemel, illetve ahová Isten irgalma és igazságossága juttatja.

Az életben Istent keressük, a halálban és utána a feltámadásban megtaláljuk őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, te minden ember szívébe beleoltottad a reményt, de keresztény, természetfeletti reményt csak te adhatsz nekünk. Add meg nekem ezt az erősséget, add meg minden nekem kedvesnek és minden hívő léleknek! Add, hogy ez egész életünket, szenvedésünket és halálunkat fényesebbé tegye, átváltoztassa, s nekünk ebben az életben, különösen a csalódások és gondok napjaiban, benső erőt és bízó bátorságot adjon!

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!”
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Akiken átragyog a kegyelem

Évekkel ezelőtt egy zarándoklat alkalmával jártam a németországi Regensburg városában. A székesegyházhoz érve először kívülről jártuk körbe az épületet. Az utcáról, kívülről nézve nem sok szépséget láttam a templom ablakain. A szürke ólomkeretek, a rozsdásodó rácsok, a málló vakolat, a kivehetetlen alakok nem sok jót ígértek. A templomba lépve azonban egészen más látvány fogadott. Ugyanazok az ólomüveg ablakok belülről nézve ezernyi fényben játszottak a napsütésben, szentek tucatjai mosolyogtak a látogatókra. Csodálatos, művészi munka volt valamennyi ablak. Az egykori emlék, élmény ébreszti bennem a gondolatot: talán érdemes volna a szenteket belülről, az élő Istenre szomjazó lelkünk felől, az életszentségre vágyakozó szívünk felől szemlélnünk, mert csak így vehetjük észre, hogy az isteni kegyelem csodálatos módon átragyog személyükön, életükön. Ha így tanulmányozzuk a szenteket, nem szürke, kivehetetlen, furcsa, különc figurákat látunk, hanem olyan embereket, akiket érdemes követni, s akiken keresztül Isten jósága, szeretete árad felénk.

November első napján mindenszentek ünnepe van. Az összes elhunytra és meghalt szeretteinkre majd holnap, november 2-án, halottak napján emlékezünk. A mai ünnepen a szentek állnak előttünk példaképként, akik földi életükkel megérdemelték, hogy eljussanak a mennybe, az üdvösségre. Példaképeink ők, hiszen életük megmutatja számunkra az életszentség útját, amely a mennyországba vezet.

A szentek tisztelete katolikus hitünk azon jellegzetes eleme, amely a történelem során sok kritikát váltott ki a nem katolikus keresztények vagy a nem hívők részéről. Gyakran megfogalmazták azt a vádat, amely szerint az emberek szentként való tisztelete elhomályosítja Isten szentségét. Mit válaszolhatunk ezen vádra? Egy lényeges különbségtételt érdemes rögzítenünk. Imádás, azaz a tisztelet legmagasabb foka egyedül Istent illeti meg. A szenteket viszont nem imádjuk, hanem csak tiszteljük. Amikor tehát Isten szentségéről, illetve a szentek életszentségéről beszélünk, akkor a szentségnek két különböző szintjéről van szó, de a kettő mégsem független egymástól. Isten szentsége teljes és sérthetetlen. A szent emberek Isten szentségét tükrözik, amennyire abból részesednek. Nem szentnek születtek ők és nem a maguk erejéből lettek szentekké, hanem Isten kegyelme alakította őket azzá. Isten szentsége kisugárzott rájuk és ők magukba fogadták ezt a szentséget. A szenteken keresztül magát Istent magasztaljuk, aki képes átalakítani, szentté tenni az embert.

A szentek tiszteletében vallásosságunk emberközeli oldala mutatkozik meg. Hozzánk hasonló hús-vér emberek voltak a szentek is, akik földi életükben megtapasztalták a bűnök göröngyös útját, de azt is, hogy felfelé érdemes törekedni. A szentek ugyan két lábbal a földön jártak, de közben a mennybe vágyakoztak, mert érezték, hogy a menny az ember igazi otthona, ahol örökre Isten közelében lehet. Hitünk szerint a szentek vágya beteljesedett, azaz eljutottak a mennyországba.

Mindenszentek ünnepén a nyolc boldogságot olvassuk az evangéliumban. Bármennyire is furcsának találjuk e mondásokat, mert talán másképpen képzeljük el a boldogságot, mégis azt kell mondanunk, hogy ez a boldogság igazi útja, ez a boldogság egyetlen útja, ez a menny örök boldogságába vezető út. Valójában csak az Istenben hívő emberek törekedhetnek a mennybe. Azok, akik hiszik, hogy az ember Isten teremtménye. Akik hiszik, hogy Isten szeretetből teremtette meg az embert és szeretetét minden ember felé kiárasztja. Akik hiszik, hogy Isten minden embert az életszentségre hív. Azok törekedhetnek a menny felé, akik hiszik, hogy Isten oda várja őket. És itt kapjuk meg a választ arra, hogy sok ember miért él úgy, mintha nem volna túlvilág, mintha nem volna örök élet, és miért nem törekszenek a mennybe jutni. Mert nem hisznek Istenben, nincs bennük hit. Legyen életünk legfőbb célja az, hogy kövessük a szenteket a mennybe, ahol örökké együtt élhetünk majd Istenünkkel! Örüljünk és ujjongjunk, mert Isten lesz a mi jutalmunk az égben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és szent Istenünk! Te minden embert meghívsz az életszentségre. Azt kéred tőlünk, hogy szentek legyünk, miként te magad is szent vagy. A szentek és boldogok, akiket ma közösen ünneplünk, komolyan vették hívásodat és egész életükbe törekedtek az életszentségre. Nem szentként születtek ők, hanem szentté váltak mindennapi kötelességük és tőled kapott hivatásuk teljesítése által. Te senkitől sem kívánsz lehetetlen dolgot vagy vállalhatatlan hősiességet, hanem csak azt, hogy teljesítsük kötelességeinket irántad és embertársaink iránt. Taníts minket, hogy helytálljunk a mindennapokban! Segíts, hogy neked tetsző módon éljünk, szentté váljunk, és eljussunk hozzád a mennyországba! Segíts az evangéliumi boldogságok útján járni! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!”
Lk 13,31-35

Elmélkedés

A farizeusokkal és az írástudókkal a legtöbbször úgy találkozunk az evangéliumi történetekben, mint akik szembefordulnak Jézussal, próbára akarják őt tenni, belekötnek tanításába és cselekedeteibe (pl. szombati gyógyítások). Mégse vonjunk le róluk általánosító következtetést, hiszen éppen a mai evangéliumban találkozunk olyan farizeusokkal, akik arra figyelmeztetik Jézust, hogy az uralkodó, Heródes az életére tör. E gyilkos szándék sem állíthatja azonban meg Jézust, hogy folytassa útját Jeruzsálem felé, és teljesítse küldetését, amit a mennyei Atya bízott rá. Jézus nem a vesztébe rohanó őrült, hanem pontosan tudja, hogy a próféták sorsa vár rá és ezt a küldetését teljesítenie kell.

Ezekben a napokban az a feladata, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Nemsokára pedig azzal teljesíti be az Atya által rábízott küldetést, hogy feláldozza életét, de a halála utáni harmadnapon az Atya feltámasztja őt a halálból. Ez Jézus útja, ezt járja végig. Isten az én utamat is kijelölte. Azt kéri, hogy Krisztus evangéliuma szerint éljek, őt szeressem a legjobban és neki szolgáljak embertársaimban. Küldött és kiválasztott vagyok. Ez a kiválasztottság nem azt jelenti, hogy különb vagyok másoknál, hanem azt, hogy Isten megbízik bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,22-30

Elmélkedés

Egy név szerint meg nem nevezett személy az üdvösségre jutók számáról kérdezi Jézust a mai evangéliumban. Az illető valószínűleg nem tartozott Jézus tanítványi köréhez, különben erről említést tett volna Lukács evangélista. A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

Sok ember számára a vallásosság gyermekkori emlék. Egykor szüleiktől kaphattak valamilyen vallásos nevelést, talán a hittanórák alkalmával megtanultak néhány dolgot. Talán még valami jó emlékük is maradt a templommal kapcsolatban. Persze ez még kevés, de talán lehet rá építeni.

Jézus a következőket mondja: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak” (Lk 13,24). A Hit évében az Egyház a lehető legszélesebbre tárja azt a szűk kaput, a hit kapuját, amelyen át az üdvösségre juthatunk. Ha én már megtaláltam, segítsek másoknak is, hogy megtalálják a hit kapuját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a szavadat.

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond a mustármagról és a kovászról. Mindkét hasonlat Isten országának növekedését mutatja be. A kicsiny mustármag hatalmas fává terebélyesedik, és a kevés kovász (élesztő) megkeleszti a tésztát. Az Isten országa pontosan így növekszik folyamatosan s lesz egyre nagyobbá. Az Egyház történetében soha nem volt olyan, hogy a keresztény közösség alkotta volna a társadalom legnagyobb részét. A keresztények mindig csak kevesen voltak, de tanúságtevő jelenlétük minden korban kovászként hatott, segítve hogy minél többen rátaláljanak a hit igazságára.

A két példabeszéd nem azt emeli ki, hogy milyen nagy a különbség a kezdetekkor és a későbbi időkben, hanem azt hangsúlyozza, hogy az Isten országa folyamatosan növekszik. Gyarapszik még akkor is, ha Jézusnak vannak ellenfelei, akik rosszallásukat fejezik ki időnként. Az emberi szembenállás ugyanis nem állíthatja meg Jézust sem abban, hogy csodákat tegyen, sem abban, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Jézus evangéliumának hallgatása és tanításának megvalósítása által bennem is növekszik az ország.

Az Isten országa elválaszthatatlan Krisztus személyétől, aki által növekszik és elválaszthatatlan az Egyháztól, amelyben megvalósul. Közösségben kell maradnunk Krisztussal és az Egyházzal. Ennek legmélyebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele. Az eucharisztikus közösségben megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy mi is szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

A ma ünnepelt Simon apostolról, aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel, csak annyit árul el az evangélista, hogy buzgó volt. A tizenkét apostol nevének felsorolásán kívül sehol nincs megemlítve az ő személye az evangéliumokban. Ő az, aki nem tesz semmi rendkívülit, hanem csendesen ott van az apostolok között és ott van Jézus mellett. Nem tesz jelentős hitvallást, mint például Péter, de nem is kételkedik, mint Tamás. Simon nem vezető egyéniség, nem hangadó, nem akar az első helyre kerülni. De mindig követi Jézust, hallgatja szavát, látja csodáit. Ezt a csendes tanítványi magatartást érdemes megtanulnunk a buzgó Simontól.

Júdás Tádét pedig nem szabad összekevernünk iskarióti Júdással, az árulóval. Júdás Tádé szintén nem tűnik fel sokszor az evangéliumi történetekben, csupán egy alkalommal, az utolsó vacsorán tesz fel egy kérdést Jézusnak azzal kapcsolatban, hogy miért csak tanítványainak nyilatkoztatja ki magát és miért nem az egész világnak (vö. Jn 14,22). Róla viszont mégis többet tudunk, mint Simonról, hiszen az újszövetségi iratok között található apostoli levelek egyikét neki tulajdonítjuk a hagyomány szerint. Júdás apostol levele a hamis tanítóktól és a hamis tanítástól óvja a keresztényeket. Az apostol felszólítja a keresztény közösség tagjait, hogy ragaszkodjanak az igaz hithez.

Idén, a Hit évében fontoljuk meg Júdás Tádé figyelmeztetését! Óvakodjunk korunk hamis tanítóitól és a tetszetősnek tűnő téveszméktől! Törekedjünk hitünk mélyebb megismerésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, te magad vagy a szeretet! Taníts engem az egyetlen leckére, a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem!

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.
Lk 18,9-14

Elmélkedés

Úgy kellett sírnom

Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!

Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra, választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni? Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre, a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt 25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a hallgató, az olvasó.

A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó (vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre, magatartásunkra érvényes mindez.

A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk 18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél. Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.

A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok, elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!