Battaplébánia

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Elmélkedés

Jézus korában a farizeusok csoportja arról volt ismert, hogy ők tartották meg a legszigorúbban a vallási előírásokat. Emiatt példaként tekintettek rájuk az emberek. A parancsok megtartásával önmagában nincs is gond az ő esetükben, csakhogy az eredeti mózesi törvényeket számos helyen kiegészítették, a vallási életet a legaprólékosabban igyekeztek szabályozni és a vallási törvényeket az élet más területeire is ki akarták terjeszteni. A farizeusi törvénytisztelet kimerült a szabályok külső teljesítésében s elveszett annak lényege. A törvények látványos megtartásával a farizeusok inkább csak az emberek tetszését keresték, mintsem Istenét. Jézus ezt a külsőségekben megnyilvánuló vallásos magatartást bírálja és ítéli el, felfedve a mögötte rejtőző helytelen gondolkozást és szándékot. A farizeusokkal való vitái során többször rámutat arra, hogy az igazságosság és a szeretet gyakorlása nélkül nincs igaz vallásosság.

Az igazságosság és a szeretet szolgálnak a törvények alapjául. Az igazságosság, amely meghatározza embertársainkhoz fűződő kapcsolatunkat, valamint a szeretet, amelyet tanúsítanunk kell Isten iránt, aki előbb szeretett minket s legfeljebb csak viszonozni tudjuk szeretetét. Ne szalasszunk el a lehetőséget a testvéri szeretet kimutatásában, mert ennek elmulasztása komoly bűnnek számít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, engedj azért imádkoznom, hogy folyvást erősödjék mindannyiunkban a közösségi lelkület, hogy egymást tiszteljük és el is viseljük, mint ellenállhatatlanul kemény, hogy inkább gyengédnek és gyengének tűnjek föl, mint büszkének és megközelíthetetlennek! Könyörgök, Uram, alázatért és jóságért, hogy hűséges maradhassak azokhoz, akik hozzám hűtlenek lettek, hogy megbocsátó és türelmes azokkal szemben, akik bosszút forralnak ellenem.

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Lk 11,37-41

Elmélkedés

A zsidó törvények szerint minden étkezés előtt kezet kellett mosni, ennek elsősorban egészségügyi okai voltak. Napjainkban mi is így tesszük, a betegségek vagy fertőzések megelőzése érdekében alaposan megmossuk kezünket. Jézus ezt a törvényi előírást nem teljesíti, – miként az evangélium beszámol erről – amikor vendégül látja őt a farizeus. A vendéglátó farizeus nehezményezi ezt, hiszen számára, mint minden farizeus számára a mózesi törvények aprólékos megtartása volt a legfontosabb. Ezt követően Jézus, aki valóban átlépte a törvények határát, felhívja a farizeus figyelmét arra, hogy a rászorulók segítése szintén szerepel a törvényben, és ez sokkal fontosabb szabály, mint a kézmosás.

Lukács evangélista olyan nem zsidó közösségeknek írja evangéliumát, akiknél nem volt jellemző a szegények segítése. A történettel arra buzdítja őket, hogy lépjék át korábbi hagyományaik határát és osszák meg javaikat másokkal. A rászorulók és a szegények támogatása a kezdetektől fogva hozzátartozott a keresztény közösség életéhez, és éppen ez volt az egyik jele annak, hogy valaki a krisztusi közösséghez tartozott.

Szívünk jóságának egyik jele az, ha az önzés határát átlépve, megosztjuk másokkal javainkat. Ne kényszerből, hanem önzetlen szeretetből tegyük ezt! Még a legkisebb jócselekedet is Krisztusnak tett jócselekedet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mindent tőled kaptam, s mindent neked köszönhetek. Ezért kész vagyok tiszta szívből mindent visszaadni neked. Örömmel és szabad akarattal adok neked, Uram, mindent. Tartsd meg mindig ezt az érzést a szívemben, és vezess engem magadhoz!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32

Elmélkedés

Isten szeretetéről tanúskodik, hogy időnként figyelmezteti a helyes útról letérő embert. Néha egy személyt küld, aki világosan megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ragaszkodik bűnös életéhez. Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen jel szolgál figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni, illetve értelmezni. De ezek az isteni jelek is azt szolgálják, hogy megváltoztassuk életünket. Aki viszont semmibe veszi Istent és az ő törvényeit, annak semmiféle jel sem számít, s mindenféle figyelmeztetést semmibe vesz. A Bibliában, mind az ószövetségi, mind az újszövetségi részben ennek történetét láthatjuk.

Amikor a mai evangélium szerint a tömeg jelet kér Jézustól, ő két ószövetségi példát idéz fel. Jónás próféta és Dél királynője, aki felkereste Salamon királyt, figyelmeztető személyek voltak kortársaik számára. Jónás azért, mert Isten igéjét hirdette az embereknek. Prófétai szavára az emberek bűnbánatot tartottak. Dél királynője pedig azért, mert az isteni bölcsességre vágyakozott és képes volt hosszú utat is megtenni, hogy hallgathassa a bölcs király szavait. Jézus személye még a két ószövetségi alaknál is nagyobb. Ő Isten küldötteként jött a világba, hogy az embereknek hirdesse a megtérést és az isteni bölcsességet. Lukács evangélista azért hangsúlyozza Jézus nagyságát, hogy a hallgatóságot arra késztesse, hogy nyitottak legyenek Jézus tanítása iránt és készséges szívvel fogadják azt. E szándék felém is irányul. Felismerem-e Jézusban a jelet? Bűnbánatra indít-e tanítása? Hallgatok-e szavára?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Teljes szívemből és szabad akaratomból felajánlom magam Neked! Kérlek, fogadj el és rendelkezz velem tetszésed szerint. Kérlek, Szentlélek, keresztelj meg a tüzeddel és ki nem alvó parázsként maradj a szívemben, hogy buzgón és bátran hirdessem Jézus üdvösségre hívó evangéliumát.

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19

Elmélkedés

A hála több mint …

Az ismert magyar író, Gárdonyi Géza írja egy helyütt: „A tanító legnagyobb tövise a hálátlanság. De mindig gondoljunk a legfőbb tanítómesterre, hogy neki e tövisekből egy egész koszorú jutott”. Gárdonyi természetesen Krisztusnak, a legfőbb tanítónak példáját állítja az iskolákban tanítók elé. Jézus példáját, aki egész életében jót tett az emberekkel, mégis élete során, de legfőképpen élete végén, szenvedésekor és halálakor az emberi hálátlanságot tapasztalta meg.

A hit és a hála témájával találkozunk a mai vasárnap evangéliumában. A hittel, mint a gyógyítás megelőző feltételével és a hálával, mint a gyógyulást követő érzés kifejezésével.
Tíz leprás betegségből meggyógyított emberről olvasunk az evangéliumban, akik közül kilenc hálátlannak bizonyult. Egyetlen személy tért vissza gyógyítójához, hogy kifejezze háláját, köszönetét. Jézusnak is fájt hálátlanságuk. Keserűen kérdezte: „Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” (Lk 17,17-18).

A hálátlanság korunkban szinte népbetegséggé vált. Mintha mindenkinek elromlott volna az emlékezőtehetsége. Mintha mindenki megfeledkezne arról, hogy mennyi jót köszönhet Istennek vagy embertársainak. Mintha mindent természetesnek vennénk, és semmit sem értékelnénk ajándékként. Mit jelent a hála? Az udvariasságból mondott köszönet még nem hála, a hála több ennél. Ha jól nevelt ember módjára megköszönünk valamit, ez még nem hála, a hála több ennél. Ha illendőségből megköszönjük, aminek megfizettük az árát, ez nem hála, a hála több ennél. Ha az ajándékba kapott, ingyenes dolgoknak örülünk, ez még nem hála, a hála több ennél. A hálára nem Istennek vagy a másik embernek van szüksége, hanem nekünk. Nekünk van szükségünk arra, hogy kifejezhessük hálánkat és ezáltal nemesebbé váljon a lelkünk.

Távol álljon tőlünk az a szándék, hogy a tíz leprás történetét olvasva elítéljük a kilenc hálátlant! Ha csak ennyit tennénk, akkor nem értettünk meg semmit a történet mondanivalójából. A történet inkább ösztönözzön bennünket arra, hogy mindenben Isten ajándékát lássuk és mindenért legyünk hálásak! Ha emberi kapcsolatainkból eltűnnek az önzetlenül végzett, viszonzást nem váró jócselekedetek, eltűnik a hála is. Hálánk soha ne maradjon érzés vagy gondolat, hanem fejezzük azt ki szavainkkal, és ha van lehetőségünk arra, hogy a másik emberrel jót tegyünk, akkor viszonozzuk jószívűen cselekedetét!

Vegyük szemügyre emberi kapcsolatainkat! Mitől romlanak el egy idő után? Több kiváltó oka lehet annak, ha megneheztelünk, megharagszunk valakire. A régi barátságok sokféle ok miatt megszűnhetnek. Megszakítjuk a kapcsolatot azokkal, akik bántanak, bántalmaznak minket, de akkor is, ha szándékosan vagy akaratlanul kárt okoznak nekünk. A félreértés, a féltékenység vagy a visszautasítás szintén kiválthatja a szakítást. De mindennél jobban fáj, amikor valaki hálátlan hozzánk. Korábban jót tettünk vele, de ő erről már megfeledkezett. Ha a szomorúság és elkeseredettség emberi érzését alkalmazhatjuk Istenre, akkor azt állíthatjuk, hogy Istennek mindennél jobban fáj, amikor az emberi hálátlanságot látja.

A szentmise hálaadás. Hálaadás Istennek a tőle kapott adományokért, lelki javakért, kegyelmi segítségért. Amikor Isten elé állunk, érezzük, hogy a szó kevés, az érzés kevés, a gondolat kevés. Mit adhatunk Istennek hálánk kifejezéséül? Valójában egyetlen dolgot: Jézus Krisztus hálaadásához, önfelajánlásához csatlakozunk. Ez az Istennek tetsző hálaadás! Ez a méltó módon kifejezett hála! És miként az Atya elfogadta Krisztus áldozatát és hálaadását, ugyanúgy elfogadja a miénket is. Azért fontos számunkra a szentmise, mert így tudjuk leginkább hálánkat kifejezni Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár Istentől, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni legalább szavakkal, és ha a későbbiekben lehetőségem van rá, jócselekedetekkel is. Nem akarok megfeledkezni egyetlen ajándékodról sem, hiszen oly sok kegyelmi ajándékot kapok tőled. Hálátlanságom a szeretetlenség jele volna. Segíts, hogy irántad való őszinte szeretetemmel tanúsítsam, hogy hálás gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Lk 11,27-28

Elmélkedés

A tömegből felkiáltó asszony Jézus édesanyját nevezi boldognak, ő viszont még boldogabbnak tartja azokat, akik hallgatják Jézus tanítását. A két kijelentés nem ellentmondásos. Közös alapjuk nem más, mint a Jézussal való személyes kapcsolat, ami minden emberi boldogság alapja. Jézus édesanyja számára a boldogságot a fiával való kapcsolat biztosította. Mária, a názáreti leány az angyali üdvözletkor így imádkozott: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Boldogsága a Jézussal való közelségből és lelki kapcsolatból fakadt. Lélekben együtt volt fiával még akkor is, amikor a keresztúton a testi szenvedéseknek csak szemlélője lehetett.

A mi számunkra a tanítás hallgatása és a szentségekben való részesedés biztosítja a baráti, testvéri, személyes viszonyt Jézussal. Isten szavának hallgatásához elegendő, ha megnyitom fülemet. E szavaknak tettekre váltásához azonban a szívemet is meg kell nyitnom, ezt szeretné az Úr. Hittel és engedelmességgel érdemes figyelnem a szóra, az igazságra, amely életemet a helyes irányba állítja s Isten felé vezet.

A keresztény hívők részéről jogos igény, hogy eljusson hozzájuk Isten szava. Ennek teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát. A Hit évében imádkozzunk azért, hogy napjainkban is legyenek olyan fiatalok, akik vállalják a hit hirdetését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Te vagy az ura az időnek és az örökkévalóságnak. Add, hogy megértsük: életünk Fiad, Jézus Krisztus által teljes értelmet nyer. Add, hogy felismerjük: ég és föld elmúlnak, de a Te Igazságod örökkévaló. Add, hogy rádöbbenjünk: bármit gyűjtünk, mulandó csupán, de a szeretet nem múlik el soha. Add, Urunk, hogy a ránk bízott idővel jól gazdálkodjunk. Add, hogy tudjuk csendben figyelni a jeleket, melyeket minden nap adsz nekünk. Add, hogy a te szeretetednek semmit elébe ne tegyünk!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbehozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy néma emberrel tesz csodát Jézus, kiűzi belőle az ördögöt. Az ördögűzés tényét nem vitatja senki, még Jézus ellenfelei sem. A betegeken véghezvitt csodás gyógyítások és a természeti csodák azt bizonyították, hogy Jézus olyan különleges hatalommal rendelkezik, amellyel más emberek nem. Joggal vetődött fel a kérdés e csodák láttán a szemtanúkban, hogy miféle hatalommal rendelkezik és honnan van ereje e rendkívüli cselekedetek végrehajtására?

A mai evangéliumban azokról hallottunk, akik valamiféle ördögi hatalmat, sátáni erőt vélnek felfedezni Jézus cselekedeteinek hátterében. Jézus világosan rámutat véleményük belső ellentmondására, hiszen csodái minden esetben a gonosz lélek emberek feletti hatalmának megtörését, megsemmisítését jelentik. Miért akarna az ördög segítséget nyújtani ahhoz, hogy elveszítse hatalmát az emberek felett? Jézus valójában a mennyei Atya segítségével tesz csodákat, aki azért küldte el őt a világba, hogy megszabadítsa az embereket a gonosz befolyásától.

Hogyan értékelik a csodákat Jézus tanítványai? Ők is csak lassan ismerik fel, hogy Mesterük isteni erővel rendelkezik. Csak bizonyos idő elteltével értik, hogy a csodákban Isten országának jelei mutatkoznak meg. Csak lassan ismerik fel, hogy a csodák az irgalmas Isten jelenlétéről tanúskodnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, kérünk, ragyogja be a te fényességed botorkáló életünk éjjelét. Add, hogy meghalljuk a bátorító szót: Ne féljetek, nagy örömet hirdetek néktek! Kérünk, Urunk, boldogságra vágyó szívünket töltse el a Te ragyogásod, esendő életünket erősítse a te békességed! Add, hogy fáradságot nem kímélve messziről is készek legyünk útra kelni, hogy eljuthassunk hozzád.

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,5-13

Elmélkedés

Miután Jézus megtanította tanítványainak a Miatyánkot, további tanácsokat ad az imádság módjával kapcsolatban. Azt javasolja, hogy kitartóan és állhatatosan kell imádkozni. Az imádság feltételezi Isten jóságát és irgalmát, valamint azt, hogy Isten odafigyel ránk, meghallgatja kéréseinket. Ez nem jelentheti azt, hogy amit sokszor kérünk tőle, azt egy idő után biztosan megadja. Az imában ugyanis nem szabad saját akaratunkat és emberi elképzeléseinket erőltetnünk, hiszen sosem lehetünk abban biztosak, hogy szándékaink valóban megfelelnek-e Isten szándékainak. Azzal a bizalommal érdemes imádkoznunk, hogy Isten tudja, hogy mire van szükségünk, és azt adja meg számunkra, ami lelkünk javára szolgál.

Jézus példabeszéde szerint az ember barátjának „erőszakossága miatt” teljesíti kérését. Mivel Jézus itt a kérő imádságról beszél, arra következtethetünk, hogy amikor valamit kérünk imáinkban Istentől, akkor legyünk kitartóak, állhatatosak, ezt jelenti az „erőszakosság.” Kéréseink megismétlésére nem azért van szükség, mert Isten nem hallja meg azt elsőre vagy nem akarja első szóra teljesíteni, hanem azért, hogy kitartó imánk során megtisztuljon kérésünk, s csak olyat kérjünk, amire valóban szükségünk van lelkünk üdvössége érdekében. Ugyanakkor az állhatatos kérések során tudatosul bennünk, hogy rászorulunk Isten segítségére, s egyedül ő képes betölteni szívünk vágyait!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4

Elmélkedés

Minden vallási közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. A keresztények közös imája a Miatyánk, amelyet szerte a világon imádkoznak Krisztus követői.

Amikor Jézus megtanítja, tanítványaira bízza ezt az imát, akkor nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást is ad követéséről. Krisztus tanítványainak megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólítják, szólíthatják Istent, akire életüket bízzák. Jézus tanítványai Isten országát várják és állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz szükséges. A legbátrabb kérésnek azt nevezhetjük, hogy Istenhez fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de egyúttal az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást eredményezi.

Amikor imáinkban Istenhez fordulunk, valamiféle jót szeretnénk elérni, megszerezni. Nem anyagi javakra, hanem inkább lelkiekre gondolhatunk. E javakat Istentől várjuk, tőle kérjük. Imádságunkkal tehát elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére, mindarra, amit ő képes megadni nekünk. Sőt, még ennél is tovább kell mennünk, hiszen Isten önmagát adja nekünk, önmagával szeretne gazdagítani minket. Érdemes imádkoznunk, mert ha kéréseink nem is teljesülnek, közben megtanulhatunk Istennek tetsző módon imádkozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, nyugtalan szívünket magad felé irányítod. Add meg nekünk a hűséget: lehessünk mindig hozzád ragaszkodó, Terád figyelő emberek. Értékeket bíztál ránk: az életet, a földet, a világot. Add, hogy meg tudjunk felelni a mindennapok kihívásainak, amikor őrizni és óvni kell az életet, amikor gondozni és védeni kell földünket, világunkat, emberi közösségünket. Add, hogy sose legyünk megosztott szívűek: add, hogy mindig Neked, az igaz, egyetlen Istennek szolgálhassunk. Segíts, hogy hűségesek lehessünk Hozzád minden cselekedetünkben.

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Lk 1,26-28

Elmélkedés

Az angyali üdvözletkor, azaz Jézus születésének hírüladásakor Isten küldötte „kegyelemmel teljesnek” nevezi Máriát. Ez a cím azért illeti meg őt, mert tökéletesen együttműködött az isteni kegyelemmel, nem távolodott el Isten akaratától, hanem engedelmesnek bizonyult. Bűntelen élete elsősorban nem az ő érdeme, hanem Istené, aki elhalmozta őt kegyelmével. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy passzív szereplőként eltűrte, hogy Isten azt tegyen vele, amit akar. Jézus édesanyja emberi akaratát átengedte Istennek, hogy ne a maga erejéből vagy képességeiből történjen vele bármi, hanem Isten kegyelméből.

Mária megérti és elfogadja kiválasztottságát, beleegyezik az isteni akaratba és az Úr alázatos és engedelmes szolgálója lesz. Ez a lelkület teszi őt naggyá. Alaptalan a félelem, hogy Jézus anyja iránti tiszteletünk elhomályosítja Krisztus dicsőségét, hiszen soha nem magára akarja irányítani figyelmünket, hanem Fiára és Fiának üdvözítő tetteire.

A mai napon Szűz Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. Túlzás volna azt mondani, hogy mi, magyarok minden más nemzetnél jobban tiszteljük Szűz Máriát, hiszen más népek vallásos tiszteletében is különleges helyet foglal el a Jézus édesanyja iránti tisztelet. Azt viszont bátran kijelenthetjük, hogy a magyarok Mária-tisztelete egyidős kereszténységünkkel. A keresztény hit terjedésével együtt a Mária-tisztelet is mélyen gyökeret vert népünk lelkében. A Magyarok Nagyasszonya elnevezés azt sugallja, hogy földi hazánk vezetőjének, úrnőjének tartjuk Máriát. Legyen valóban lelkünk vezetője földi életünk során, aki utat mutat nekünk a mennyei haza felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Istenünk! Könyörögve kérünk, segítsd a fiatalokat, hogy hívó szavadat meghallva örömmel vállalják a papi és a szerzetesi hivatást. Legyenek kik sokat tesznek érted és készek feláldozni önmagukat a lelkekért! Urunk, Mária a papság királynője közbenjárására eszközölj ki nekünk szent papokat.

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

Egy írástudó kérdésére válaszolva Jézus tanítást ad arról, hogy a törvények továbbra is érvényben vannak és azok megtartása szükséges az üdvösséghez. A legfőbb törvény az Isten és az embertársak iránti szeretet. A történet ugyanakkor választ ad arra is, hogy minden embert a felebarátunknak kell tekintenünk és szükség esetén a segítségére kell sietnünk. E két dolog találkozása – törvény megtartása és az irgalmasság gyakorlása – kelti az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd feszültségét. A pap és a levita szigorúan betartja ugyan a törvényt, amely szerint tisztátalanná válnának, ha érintkeznének a félholtra vert és halottnak látszó emberrel, de emiatt elmulasztják a segítségnyújtást. A szamaritánus viszont nem foglalkozik a törvényekkel, hanem irgalmasságot gyakorol, segít a bajba került emberen. A szeretet törvénye és annak gyakorlása tehát felette áll minden más törvénynek és ez biztosítja mindenki számára az üdvösségre jutást.

Jézus beszédeinek kedvelt témája az irgalmasság. Szent Lukács művében találjuk a legtöbb ehhez kapcsolódó beszédet, ezek közé tartozik az irgalmas szamaritánus példázata. A történettel Jézus azt akarja a szívünkbe vésni, hogy az Atya irgalmasságát utánozva mi is legyünk irgalmasok. A bűnös ember mindig Istenhez menekül, mert csak tőle várhat megbocsátást. A bajbajutott ember is mindig az irgalmassághoz menekül, rászorul az irgalmas ember segítségére. Az irgalmasság gyakorlásában megtalálhatjuk a boldogságot, mert Jézus ígérete szerint „boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Ismerjük fel a szenvedőkben és a bajbajutottakban Krisztus arcát, hogy neki jót téve elnyerhessük az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, mennynek és földnek Teremtője, Jézus Atyja és a mi Atyánk! Áldott légy Urunk, Atyánk, ki a mennyekben vagy, mert végtelen jóságodban lehajoltál emberi nyomorúságunkra és nekünk adtad Fiadat, Jézust, aki asszonytól született, aki üdvözítőnk és barátunk, testvérünk és megváltónk.