Battaplébánia

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Nyilvános működésének esztendei során legfőbb küldetésének Jézus az emberek tanítását tartotta. Ezzel bízta meg őt az Atya, hirdetnie kell az Isten országáról és annak eljöveteléről szóló örömhírt. Tanításának az adott különleges erőt, hogy ő maga volt az Atya kimondott szava, a megtestesült Ige. Kijelentette, hogy semmit sem önmagától mond, hanem csak azt hirdeti, amit az Atyától hall, s amit az Atya bíz rá. Tanítását hallgatva az emberek jogosan állították, hogy hatalommal tanít. Jézus szavait csodák erősítik meg, azaz kimondott szava olyan rendkívüli dolgokat eredményez, amelyre az emberi szó nem képes.

A mai evangéliumban egy tisztátalan lélek által megszállt emberről olvasunk. Úgy is mondhatjuk, hogy megszállta az ördög, a gonosz. Jézus szavával parancsol: „Hallgass el, és menj ki belőle!” (Mk 1,25), és a gonosz engedelmeskedik e szónak, e parancsnak. Elhagyja a megszállott embert. Jézus szava szabadítást jelent az ember számára, megszabadul a gonosz befolyásától. Ettől kezdve életét az igazság szava, Isten szava irányítja.

Jézus szavának az emberi életet átalakító, gyökeresen megváltoztató ereje van. Engedem-e hogy hatással legyen rám? Engedem-e hogy Krisztus szava megszabadítson mindattól, ami a múlthoz köt, s a mélybe húz? Engedem-e, hogy szava útnak indítson az üdvösség felé? Engedelmeskedem-e Jézus szavának?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket. Irgalmad nélkül elvesznénk és elveszítenénk legnagyobb ajándékodat, az örök életet. Ölelj magadhoz minket irgalmas szereteteddel!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

Jézus azzal kezdi meg nyilvános működését, hogy közösséget hoz létre, tanítványokat gyűjt maga köré. Egyáltalán nem korai ez még, hiszen ahol elhangzik az ő tanítása ott nyomban közösség kezd formálódni, amelynek középpontjában természetesen az ő személye áll. Két testvérpárt hív meg először, Pétert és Andrást, valamint Jakabot és János. A meghívás kissé furcsának tűnhetett a megszólítottak számára, akik aligha értették teljesen, hogy mire is hívja őket a vándortanító, amikor emberhalászatról beszél. A halászathoz értettek, ez volt a mesterségük, ezzel a munkával biztosították családjuk megélhetését. Minden nap ezzel foglalkoztak, tehát jól ismerhették mesterségük fogásait. De mit jelenthet az emberhalászat? Ezt is hálóval kell végezni? Ehhez is kell egy jó bárka?

Nem tudhatták, hogy mit jelent az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadja meg őket Jézus hívása, hogy nem ellenkeznek, hanem azonnal indulnak. Indulásuknál fontos az elhagyás, mindannak hátrahagyása, ami korábbi életüket jelentette. Mert akit az emberhalászatra hívnak, s arra vállalkozik, annak mindent el kell hagynia, s így kell Jézushoz csatlakoznia. A kiválasztottakat új mesterségükre Jézus tanítja meg. Ennek lényege az örömhír továbbadása, tanúságtétel mindarról, amit Jézustól hallottak, s mellette tanítványként átéltek. Az emberhalászat azt jelentette az apostolok számára, hogy tanúságtételükkel hitet ébresztenek az emberekben.

Elérkezett az idő, hogy mi keresztények abbahagyjuk régi életünk „hálóinak mosását,” és vállalkozzunk egy új életformára, az emberhalászatra. Mindannyiunkat erre hív az Úr.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed fényességében élek! Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke! Világítson az én életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád találjanak.

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

A keresztség elindít a hit útján

Egy vagy két évvel ezelőtt olvastam egy brazil férfi történetét, aki felnőtt korában ismerkedett meg a kereszténységgel. A keresztelési felkészítő év során egyre jobban erősödött benne a gondolat, hogy ő azon a helyen szeretne megkeresztelkedni, ahol Jézus. A felkészülést nagyon komolyan vette. Amikor késznek érezte magát, mindent megszervezett, elment a Szentföldre, és a Jordán folyónál, pontosan azon a helyen, ahol a hagyomány szerint annak idején János megkeresztelte Jézust, vette fel a keresztséget ez a brazil felnőtt, mégpedig Jézus megkeresztelkedése ünnepén. Természetesen nincs lehetőség arra, hogy mindenki a Szentföldön keresztelkedjen meg, de az ő esete rávilágít arra, hogy érdemes komolyan vennünk a keresztelkedést. Vonatkozik ez azokra, akik felnőttként keresztelkednek meg, illetve a szülőkre is, akik újszülött gyermekük megkeresztelését kérik az Egyháztól.

Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük a mai napon, s ennek megfelelően erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Keresztelő János küldetése befejeződik, hamarosan bebörtönzik, Jézus pedig nem sokkal ezt követően megkezdi nyilvános működését.

A korai Egyház számára nem kis nehézséget okozott annak értelmezése, hogy miért keresztelkedik meg Jézus. Keresztelő János ugyanis a megtérést hirdeti és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkezőket. Ebben az értelemben biztosan nem volt Jézusnak szüksége a keresztségre. Szent Máté evangéliuma azt is megörökíti, hogy maga a Keresztelő is értetlenkedve fogadja Jézust, akinek szándékát nem érti, s azt mondja, hogy Jézusnak kellene őt részesíteni a keresztségben. Miért megy Jézus mégis Jánoshoz megkeresztelkedni? Jézus cselekedetében azt kell meglátnunk, hogy beáll a bűnösök közé, bár ő maga nem volt bűnös, s ezzel megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul majd, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélték, és mint egy gonosztevőt feszítették keresztre. A keresztelkedéssel Jézus azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt majd keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, ami a kereszten valósul meg.

Szent Lukács evangélista tudatosan nem a keresztelés eseményére, a vízbe való alámerítkezésre irányítja a figyelmünket, hanem az égből hangzó szózatra, a mennyei Atya hangjára. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk Keresztelő János tanúságtételéről, most mintegy ezeket megerősítve, de ugyanakkor felülmúlva is, az Atya tesz tanúságot Jézusról, amikor kijelenti, hogy az ő szeretett Fia, akiben kedvét leli. Eközben a Szentlélek ereszkedik le galamb képében a Fiúra. E tanúságtételből tehát sokkal többet megtudunk a mi Urunkról, mint János szavaiból.

A mi keresztségünk és Jézus keresztsége közti kapcsolatra is érdemes gondolnunk a mai ünnepen. Megkeresztelkedésünkkel indulunk el az üdvösség útján, amelyet a vízből és Szentlélekből való újjászületés révén nyerünk el. Ezt az utat hit nélkül járni lehetetlen. A felnőttek éppen ezért saját hitvallásukat követően, a kisgyermekek pedig a szüleik által az ő nevükben kifejezett hitvallás után részesednek a keresztségben. E hitvallás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Egyház valakit részesítsen a vízzel való keresztségben.

A keresztség a hit útján indított el, akár gyermekként, akár felnőttként részesedtem abban. Az én felelősségem, hogy növekszem-e a hitben. Az én felelősségem, hogy törekszem-e a krisztusi életre és a hit útján járva közelebb kerülök-e az Atyához. Az én felelősségem, hogy hallgatok-e a Szentlélek indításaira, amelyek az üdvösség felé segítenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, te indítottál el a hit útján, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30

Elmélkedés

Keresztelő Szent János működését az evangélista már a korábbi részeknél is úgy állította be, hogy az Jézus működésének előkészítése. A Megváltó jövetelét azzal készítette elő a nép körében, hogy bűnbánatot és megtérést hirdetett, s megkeresztelte az embereket. Most ismét ezzel találkozunk. Nem sokkal János bebörtönzése és Jézus nyilvános fellépése előtt most ismét a Keresztelő tanúságtételéről olvasunk, amelyben megerősíti, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus.

János egy rejtélyes kijelentéssel válaszol a vitázóknak: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta” (Jn 3,27). A kijelentés vonatkozhat saját személyére. János ugyanis Istentől kapta küldetését és ezt igyekezett teljesíteni. Teljes odaadással teljesítette küldetését, nem akarta ezt a legkisebbel sem túllépni. Emellett vonatkoztathatjuk Jézusra is, aki szintén az Atyától kapta küldetését és egész életében a mennyei Atya akaratát teljesítette.

Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki a következőt: Semmit sem vallhatok magaménak, mindent Istentől kapok. Ami mást megszerzek és birtoklok, könnyen elveszíthetem. Amit Isten ad, az igazán az enyém.

Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki: Nekem kisebbednem kell, Jézusnak pedig növekednie kell bennem. Hozzá kell egyre inkább hasonlóvá válnom. Uram, kész vagyok teljesíteni akaratodat. Növeld hitemet! Te növekedjél bennem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus Anyja, aki Fiad mellett álltál élete kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor felmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja! Boldog II. János Pál pápa

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés

A mai evangéliumban érdemes odafigyelnünk az idő múlását jelölő szavakra. A leprás „mihelyt” meglátta Jézust, arcra borult előtte. Jézus szavára „azonnal” meggyógyult. Majd pedig a gyógyítás híre „gyorsan” elterjedt a környéken.

A hit azonnali cselekvésre ösztönzi a gyógyulni vágyó embert. Nem várhat, nem tétovázhat, különben élete nagy lehetőségét szalasztja el. Ha nekiáll mérlegelni, s azon tűnődni, hogy vajon Jézus tud-e segíteni rajta, ő közben könnyen továbbléphet. Ha nincs meg benne a bátorság, hogy megszólítsa Jézust, ő másokkal fog beszélni. Ha a leprás betartja a mózesi törvényeket, amely szerint az ilyen bőrbetegségben szenvedő betegek nem érintkezhetnek az egészségesekkel és távolságot kell tartani tőlük, akkor soha nem gyógyult volna meg. A leprás ezért azonnal cselekszik, odalép Jézushoz és leborul előtte. Leborulásában és kérésében kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíti.

Az Úr szintén azonnal cselekszik. Szavára a gyógyulás rögtön megtörténik. Ő sem késlekedik, s nem késlelteti az isteni irgalom megnyilvánulását. Ő is átlépi a törvényi előírásokat, amikor nem húzódik vissza a leprástól és nem küldi távolabb. Az irgalmas Jézus magához engedi a beteget, hogy gyógyultan bocsássa útjára.

A leprától való megtisztulás csodája a lelki megtisztulás vágyát ébreszti fel bennem. Lelkemet elcsúfító bűneimmel bátran az irgalmas Isten elé borulhatok, aki képes eltörölni azokat. Nincs okom kételkedni abban, hogy Isten meg akar, meg fog bocsátani nekem. Miért késlekednék?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, Te mondtad: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak”. Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a kegyelmet, hogy minden erőtlenségünkből, gyengeségünkből, hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből és szeretetlenségeinkből emelj ki minket, hogy Általad erős, a Te mértékedet tartó és szeretetteljes életet élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Jézus názáreti fellépéséről Szent Lukács evangélista úgy számol be, hogy ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az ő nyilvános működése. Az eset Máté és Márk írásában is szerepel, de náluk a galileai út részeként. Tanító útja során érinti azt a várost, ahol felnevelkedett, de fellépése sikertelen, a názáretiek hitetlensége miatt nem tud csodát tenni és elüldözik városukból. Lukács szándékosan tette a nyilvános működés első állomásává a názáreti zsinagógában való tanítást. A hallgatóság első reakciója kifejezetten pozitív, mindnyájan igazat adnak neki, azaz helyeslik, amit Jézus tanított, ugyanakkor a meglepődés, a csodálkozás is rögtön jelentkezik.

Ez utóbbin nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus Názáretben töltötte ifjúkorát, mintegy harminc éves koráig élt itt. A názáretiek tehát jól ismerik őt és családját. Legalábbis azt gondolják, hogy mindent tudnak róla. Emberségét, emberi tetteit valóban ismerhetik, de istenségéről mit sem tudnak. És amikor Jézus olyan cselekedeteket tenne, amelyek azt tanúsítják, hogy ő az Isten Fia, akkor azonnal kételkedni, hitetlenkedni kezdenek.

Valójában a názáretiek saját beszűkült gondolkozásuk csapdájába esnek. Ehhez hasonló napjainkban is sokakat megkísért. Emberi elképzeléseinken túl kell lépnünk ahhoz, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában. A hithez át kell lépnünk ezt a titokzatos határt. Át kell lépnünk emberi végességünk határát, hogy higgyünk a végtelen Istenben. Ki kell lépnünk az emberi képességek világából, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Rálépek-e erre az útra, a hit útjára, amelyen Isten vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporítását követően Jézus vízen járásáról tudósít az evangélium. Érdekes csoda ez, amely azt szemlélteti, hogy Jézus felette áll a természeti törvényeknek és erőknek. Miközben a bárkában lévő tanítványok számára rendkívüli nehézséget okoz az evezés az erős ellenszél miatt, Jézust még a viharos szél sem akadályozhatja meg abban, hogy előrehaladjon, nem is szólva arról, hogy nem merül el a vízben. A tanítványok számára ez a látvány túl sok volt. Reakciójuk egészen természetes, azt vélik, hogy kísértetet látnak. Rémületük abból fakad, hogy még senkit nem láttak a víz tetején járni, főleg nem tengeri viharban. Ne áltassuk magunkat és ne gondoljuk, hogy mi bátrabbak lettünk volna! Mi ugyanúgy féltünk volna. A különleges látvány magyarázatát keresve mindenre gondoltunk volna, csak arra nem, hogy Jézus közeledik felénk. A kenyérszaporítás csodája többek között azt tanította, hogy jó volna kiszélesíteni a gondolkozásunkat. E mostani történetnek is van ilyen tanulsága.

A vízen járás arról tanúskodik, hogy Jézus isteni képességekkel rendelkezik, valóban Isten. Ennek felismerése nem történik meg egyetlen pillanat alatt. A tanítványoknak végig kell járniuk a hit útját, Jézus megismerésének útját. Most még csak csodálkoznak és félnek. A hit lassan ébredezik bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. Isten csendes munkája ez bennem. Olvasom üzenetét naponta, figyelek sugallataira, életemet szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Szent Ágoston

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés

Miután tanításával csillapította az emberek lelki éhségét, Jézus meglátja testi éhségüket is és ennivalóról gondoskodik számukra. A problémát a tanítványok veszik észre. Az emberek éhesek. Van is rá ötletük, hogy miként lehetne megoldani a helyzetet. Ha éhesek, mindenki térjen haza és gondoskodjon magának ennivalóról. Első pillanatban nekünk is ez jutna eszünkbe és aligha volna más ötletünk. Ekkor jön Jézus váratlan felszólítása a tanítványok felé: „Ti adjatok nekik enni!” (Mk 6,37). Lám, a mi Urunknak van egy másik ötlete. Neki azonnal eszébe jut egy másik megoldás. Az eset kapcsán érdemes elgondolkoznunk azon, hogy nem szűkült-e be túlságosan a gondolkozásunk? Ha a problémákra csak egyféle megoldásunk van, vagy ha mindig a korábban jól bevált módszerekhez ragaszkodunk, akkor talán elveszítettük a nyitottságunkat. Mert érdemes néha új utakat, új megoldásokat keresni.

A tanítványok biztosan meglepődtek azon, amit a Mester kért tőlük, de tulajdonképpen elfogadják javaslatát. Ezt kérdezik: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” (Mk 6,37). E kérdés mögött ez húzódhat meg: Rendben, elfogadjuk a javaslatot, megpróbálunk gondoskodni ennivalóról az emberek számára. Kérdésük elárulja, hogy rögtön ki is találnak egy megoldást, egy lehetséges módot arra, miként lehetne ennyi embernek ennivalót adni. De ezzel ismételten más irányba mozdulnak, mint Jézus. Őneki most is van egy jobb ötlete. Egy másik elgondolása. Kérésére előkerül az öt kenyér és a két hal, ami roppant kevésnek tűnik az emberek nagy számához képest. De Jézus kezében ez a kevés is elegendő. Ő a keveset is sokká tudja tenni. Jézus csodát tesz, megszaporítja a kenyereket és a halakat, hogy mindenki jóllakjon. A tanítványok az Úr kezébe adják a keveset, ő pedig visszanyújtja nekik a sokat, hogy osszák ki az embereknek, adják az éhezők kezébe.

„Ti adjatok nekik enni!” (Mk 6,37) – mondja Jézus. Kérése a lelki táplálékra is vonatkozik. A hit igazságának továbbadásához Jézus a közreműködésünket kéri. Kész vagyok-e erre a szolgálatra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm Neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenek fölött!

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Máté evangélista egy rövid összefoglalóban vezeti be Jézus nyilvános működését, amely Keresztelő János bebörtönzése után kezdődik. János említése azt a célt szolgálhatja, hogy lezárja az ő korát. Az előfutár küldetése befejeződött, most kezdődik el Jézus működése a nép körében. Máté szépen összefoglalja, hogy miről lesz szó ezek után írásában, mivel telnek Jézus mindennapjai, mi történik majd a következő években. Két dolgot említ: a tanítást és a gyógyításokat. Már itt megjelenik, hogy az állandóan úton lévő Jézushoz emberek tömegei járulnak, hogy hallgassák tanítását és betegeik számára gyógyulást kérjenek. Ezt követően mintegy három éven keresztül Jézus minden nap ezt fogja tenni.

A történetek mögé pillantva tanulságos számunkra, hogy mi a reakció minderre, mi az emberek felelete. Itt ismét előkerül az evangélista kedvelt témája, a hitetlenség és a hit szembeállítása. Az egyik oldalon állnak azok, akik hit nélkül fogadják Jézus tanítását, szavaiban felfedeznek valami újszerűt, de azt inkább a törvények elleni lázadásként és a hagyományos vallási rend felforgatásaként értékelik. Ők elutasítják a tanítást, és hitetlenségük miatt nem részesülhetnek a csodákban. A másik oldalon a tanítást hittel elfogadók állnak, akik az Úr szavaiban felismerik azt az isteni igazságot, amely minden vallásosság alapja. Az ő körükben Jézus azért tud gyógyítani, csodákat tenni, mert hisznek benne, s ez a hit alapfeltétele a csodáknak.

Megfigyelhetjük, hogy az evangéliumokban nincsenek semleges szereplők, akik mindvégig kívülállók maradhatnának. Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom. Ellene vagy mellette.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Isten felé tartunk

A templomi betlehem különleges játéknak szokták tekinteni a gyerekek. Kisebbek és nagyobbak egyaránt szívesen nézegetik a kis figurákat, a bátrabbak még meg is simogatják a bárányokat. Néhány éve, a minisztránsok gyermeki játszadozása után kissé távolabbról a betlehemre pillantva csodálkozva állapítom meg, hogy a háromkirályok négyen lettek. Mitől lettek hirtelen többen? kérdezem magamban. Közelebb menvén látom, hogy az egyik pásztort sorakoztatták fel a gyerekek a királyok közé. Jó gondolat! A pásztorok közül két héttel később visszatért valaki, hogy újra megnézze a kis Jézust. Ma lélekben egyszerű pásztorként mi is visszatérünk a betlehemi istállóhoz, beállunk a királyok mögé, hogy újra láthassuk Isten Fiát.

Gyermekek és felnőttek fantáziáját egyaránt megmozgatja a napkeleti bölcsek hódolata. Kik voltak ők? Honnan jöttek? Miféle égi jelenség lehetett a különleges csillag? Mit jelentenek az érdekes és értékes ajándékok? Az evangélium meglehetősen szűkszavú beszámolóját a keresztény hagyomány az évszázadok során igyekezett kiegészíteni, értelmezni, tanítással megtölteni. Így lettek a bölcsekből királyok, akik a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevet kapták. A művészeti ábrázolásokon gyakran háromféle bőrszínű ember jelenik meg, amely arra utal, hogy különféle nemzeteket képviselnek. Más ábrázolásokon fiatal, középkorú és idősebb férfiként szerepelnek, ami azt jelzi, hogy a különböző életkorú emberek mind Jézushoz járulnak. Mindezeket nem érdemes csupán találgatásnak értékelnünk, s minden bizonnyal nem csupán a képzelet szüleménye ez, hanem fontos tanításokat hordoznak többek között azzal kapcsolatban, hogy az Isten Fia, Jézus előtt minden ember köteles kifejezni hódolatát.

Az ünnep hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. Ez arra utal, hogy a Betlehemben megszületett gyermek istensége, isteni méltósága megjelenik az egész világ, még a pogányok előtt is. A karácsonykor megszületett és születésekor látható emberi testben megjelent Jézusban most megmutatkozik, feltárul az emberiség számára mindaz, ami őbenne láthatatlan, azaz istensége. A történet fő mondanivalója az, hogy Jézust Istennek kijáró hódolattal tisztelik. A mai ünnep másik elnevezése: háromkirályok napja. Ez nem szorul magyarázatra, bár itt is megjegyezzük, hogy csupán az ajándékok – arany, tömjén és mirha – számából következtethetünk arra, hogy hárman lehettek, illetve az ajándékok értékes volta utalhat arra, hogy előkelő, tehetős személyek, talán uralkodók, királyok lehettek. Az ünnepnek sajátos magyar elnevezése: vízkereszt. Az név arra az időkre nyúlik vissza, amikor e napon ünnepelték Jézus megkeresztelkedését is, illetve vízszentelést tartottak ekkor.

Máté evangéliumának ismétlődő témája a hit és a hitetlenség szembeállítása, amely többször a pogányok hite és Izrael hitetlenségeként jelenik meg. Itt is ezzel találkozunk. Miközben a pogány származású bölcsek hittel fogadják, és isteni jelként értékelik a csillag megjelenését, majd pedig nyomában járva Isten-kereső emberekként indulnak útnak, addig a jeruzsálemi királyi udvarban maga az uralkodó és a vallási vezetők közömbösen, érdektelenül viselkednek, illetve Heródesben a gyűlölet és a hatalomféltés érzése támad, ami éppen ellenkezője a bölcsek hitének.

A bölcsek hódolatában felismerhetjük az Egyház küldetését, emberi életünk célját: Isten felé tartunk, hogy kifejezzük előtte hódolatunkat. Érdemes elindulnom Isten útján, a hit útján. Érdemes engednem, hogy Isten jelekkel vezessen ezen az úton. Ne a Messiás születésének helyét pontosan ismerő írástudók legyenek a példaképeim, akik egyetlen lépést sem tesznek, hogy utánajárjanak a jövendöléseknek, hanem a bölcsek, akik vállalják a fáradságos, nehéz, veszélyekkel járó utat. Igen, elindulok a bölcsekkel, hogy kifejezzem hódolatomat Isten Fia előtt és átadjam neki ajándékként a hitemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Karácsony éjszakáján felkerekedtünk és a pásztorokkal együtt felkerestünk téged, a betlehemi gyermeket, aki emberi arcodat, emberi természetedet mutattad meg nekünk. A mai ünnepen lélekben újra elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt kifejezzük neked, az Istennek hódolatunkat. Küldj nekünk jelet! Mutasd nekünk az utat! Adj nekünk bölcsességet, hogy felismerjük a jelet és adj erőt, hogy az általad mutatott úton járva eljussunk hozzád, a mi Megváltónkhoz és Üdvözítőnkhöz! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!