A szemlélődő életforma időszerűsége – egy laikus hívő tekintetével
Posted in: Elgondolkodtató
A szerzetesi életformát számos torz sztereotípia lengi körül. Európa posztkommunista államaiban a legtöbb szerzetesintézményt hallgatásra ítélték, s emiatt a civil lakosság vallási-hitbeli identitása a nélkül fejlődött, hogy közelebbi viszonyt alakíthattak volna ki a megszentelt élet tagjaival. Sokak tudatában él a képzet jámbor szerzetesekről és buzgó apácákról, akik a nép, az emberiség érdekében tevékenykednek a társadalom által felkínált területeken: kórházakban, iskolák katedráján, szociálisan rászoruló emberek között. Ez a kép azt sugallhatja számunkra, hogy a szerzetes is egyfajta „munkaerő”, és így maga a szerzetesség intézménye sem több vallási alapokkal rendelkező, közhasznú szervezetnél. (Utalhatunk itt II. József 1782-ben hozott rendeletére, amely kizárólag a közvetlen, kézzelfogható szolgálatot nyújtó rendeket tűrte meg, és mintegy 359 kolostort ürített ki birodalmában).
„Ám akik befogadták, azokat felhatalmazta, hogy Isten gyermekei legyenek. Azokat, akik hisznek az ő nevében.” (Jn 1,12)
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.
A lelkek megismerik egymást a purgatóriumban
