https://www.facebook.com/photo.php?fbid=519671318064103&set=a.465284036836165.105573.449228978441671&type=1&theater

Keresztényüldözés – Észak-Korea vezeti a feketelistát, utána következnek a szélsőséges iszlám államok

Manapság mintegy százmillió keresztényt üldöznek a világban, és naponta 270 ember hal meg a hite miatt. A sztálinista Észak-Koreában üldözik a legádázabb módon a keresztényeket, de az ázsiai országot szorosan követi a szélsőséges iszlám ideológiát államvallássá tévő Szaúd-Arábia, Afganisztán, Irak és Szomália.


A világüldözés-kiadvány – amelynek felmérése a 2011. november és 2012. október közötti időszakra vonatkozik – azt is megjegyzi, hogy jó néhány egykori kommunista országban jelentősen enyhült, vagy teljesen megszűnt a keresztényüldözés. Introvigne professzor szerint a harmadik csoportba azok az országok tartoznak, amelyekben erős az etnikai nacionalizmus, és ahol a keresztényeket emiatt nemzetárulónak tartják; példa erre Orissa állam Indiában.

Pakisztán az elmúlt évben gyakran került a világlapok címoldalára, minthogy az istenkáromlásra vonatkozó ottani törvény nagy veszélyt jelent a keresztények számára. Emlékezetes Asia Bibi esete, azé az ötgyermekes keresztény családanyáé, aki ma is börtönben ül halálos ítélettel éppen az említett törvény miatt. Szintén nagy port kavart a világban annak a kiskorú, 12-13 éves keresztény lánynak, Rimshának az esete, akit azért börtönöztek be, mert állítólag olyan papírlapot tépett el, amelyen muzulmán szövegek voltak.

Az „arab tavasz” inkább telet hozott egy sor arab ország keresztény lakossága számára. Az észak-afrikai országokban lezajlott forradalmi változások mindenütt muzulmán hatalmi váltással jártak, és az iszlám szélsőségesek indulatosan uszítanak a keresztény kisebbség ellen, mintha ők tehetnének az elűzött diktátorok, Ben Ali, Hoszni Mubarak vagy Moammer Kadhafi évtizedes elnyomásáról. Másutt, mint például Irakban, a polgárháború tette földönfutóvá a keresztényeket.

Egyes adatok szerint az elmúlt évtizedben 800 ezer keresztény menekült el Irakból, többnyire Szíriába, ahol most utolérte őket az üldöztetés: gyakran elrabolják őket, és váltságdíjat követelnek értük az iszlám szélsőségesek, főleg a vahabiták, mert úgy találják, hogy a keresztények kiszolgálták Bassár el-Aszad rezsimjét.
A most felerősödött keresztényüldözés miatt Szíria a 36. helyről a 11.-re került az Open Doors listáján.

A decemberi ünnepek előtt Budapesten is konferenciát tartottak Keresztényüldözés a XXI. században címmel. Az eseményen Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár megkockáztatta: immár Magyarországnak is képesnek kell lennie arra, hogy az üldözött keresztényeket befogadja.

NOL.hu