Battaplébánia

Lelki üdvéért szentmisét 2014. február 18-án, kedden, 11 óra 30 perckor a pécsi temetőkápolnában mutatnak be.

A magyar (benne a katolikus) média egyetlen hírt sem közölt eddig ebben a kérdésben – a Biztos út blog írása nem ebbe a kategóriába tartozik. A szerk.

Tegnap az Európai Parlament adoptálta a Lunacek jelentést („The EU Roadmap against homophobia and discrimination on grounds of sexual orientation and gender identity”). A részletes eredmény: 394 igen, 176 nem, 72 tartózkodás. 

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

A hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet, és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül, hit nélkül élni. Aki a hitből, mint Isten ajándékából meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él, elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. A tavalyi év, a Hit éve többek között azt szolgálta, hogy a hit ajándékát megismertessük azokkal, akik számára még mindig földbe rejtett kincs, s még nem találtak rá.

Jézus is elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét – olvassuk az evangéliumban. Mégpedig azoknak a názáretieknek hitetlenségét, akik jól ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van, és hiába erősítik meg isteni hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit mond és tanít, mégis vannak olyanok, akik nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos elutasítása.

Távol álljon tőlünk, hogy elítéljük a hit nélkül élőket! Milyen magatartást tanúsítsunk akkor irántuk? Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is példát meríthetünk. Hiába próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Mert ahogyan a hitetlenség szándékos és szabad elutasítás, ugyanúgy a hit tudatos és szabad elfogadás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Futurisztikus vízió a nyolcvanas évek végéről: Kiril Lakota lvovi püspököt szabadon engedik két évtized politikai fogság után, Szibériában. Őt hozta Rómába Fr. David Telemond, a zaklatott fiatal pap, akivel összebarátkozik. A Vatikánba érve azonnal kap kihallgatást a pápától, aki érseki címet ad neki. A világ a háború küszöbén áll a kínai-szovjet viszály miatt, melyet súlyosbít az éhínség.
Amikor a pápa hirtelen meghal, Lakota jelleme és egyedülálló élettapasztalata a bíboros testületben elegendő lesz pápává választásához. Kiril pápának nem csak saját önbizalomhiányával, hanem barátja, Fr. Telemondnak egy vatikáni bizottsági vizsgálat okozta megrendülésével is meg kell küzdenie, és megoldást kell találnia az éhínség okozta válságra Kínában.
Anthony Quinn, Sir Laurence Olivier, Vittorio de Sica kiváló színészi alakítása is hozzátartozik a film mai kérdéseket boncolgató történetéhez, a hit-remény-szeretet háromszöge alkotta megoldás kibontakozásához.

Egy vidéki piarista gimnázium tanulói és az osztályfőnök „Az érték a mérték” névvel szubkektív blogot indítottak: megvizsgálnak egy témát több szemszögből . Íme egy kedvcsináló részlet a párkapcsolatokról című írásból.

„Ha a felnőtt emberek nem kötelezik el magukat házasságra, nem biztos, hogy később a társuk nem hagyja ott őket egy fiatalabb, egészségesebb partner miatt. De az is majdnem biztos, hogy társuk szülei sem remélhetnek segítséget az ilyen embertől, amikor arra szorulnának.

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Jairusnak, a zsinagóga elöljárójának meghozzák szolgái a hírt, hogy kislánya meghalt. Ezt követően hangzik el Jézus kijelentése: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Jairus tehát az egyik oldalról a szolgákat hallja, akik azt mondják, hogy nincs semmi értelme annak, hogy a Mester az ő házába menjen, mert életében még tudott volna segíteni a beteg kislánynak, de ha már meghalt, akkor ő sem tud tenni semmit. A másik oldalról pedig elhangzik a bátorító szó Jézus részéről. Az elöljáró ott áll a halál könyörtelen ténye és a jézusi ígéret között. Melyiknek higgyen? Kinek higgyen? Kinek a szava az igazság? Kié lesz a végső győzelem? A halálé vagy az életé? Döntését meghozza, nem hallgat a szolgákra és nem vonja vissza kérését. Jézus a házába megy, feltámasztja a leányt és visszaadja őt családjának. Mit érezhetett Jairus ebben a pillanatban? Ahogyan korábban hite legyőzte félelmét, most az öröme győz a szomorúság felett.

Milyen nehéz nekünk elhinnünk, hogy az élet győz a halál felett. Milyen nehéz elhinnünk, hogy a végső szó a feltámadásé. Milyen nehéz elhinnünk, hogy ahol az ember már nem lát reményt, Isten ott is talál kiutat, megoldást. Vajon elég erős-e a hitünk ahhoz, hogy legyőzze félelmeinket és aggodalmainkat? Csak akkor volna okunk a haláltól való félelemre, ha Jézus nem ígérte volna meg nekünk a feltámadást és az örök életet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

„Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” 1Kor 13,12

Észak-Karolinában, az óceán partján nőttem fel, hozzászoktam, hogy zavaros a víz, amiben úszom. A nap szikrázva ragyogott a víz színén, de általában alig pár centire lehetett az Atlanti Óceán barnás vizében a felszín alá látni. Ifjú kobakomban kavarogtak a feltételezések, ahogy a lábujjaim különböző dolgokba ütköztek.

Joseph Hämmerle személyes élménye alapján írja: Midőn Padre Pio az oltárhoz lépett, már túl volt az Úr megostorozottságának és tövissel való koronázásának haláltusáján! Teljesen kimerülten, összegörnyedve lépett fel – két társa támogatásával – az oltár lépcsőjén. Oly gyenge volt, hogy még az áldásosztásnál is tartaniuk kellett a karját. A bűnbánatnál, vérző kezével verdeste sebes mellét s imádkozott, de hogyan…?!