Battaplébánia

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható ördögűzési történetben hangsúlyos helyet kap az embert megszállva tartó gonosz lélek, akivel Jézus hosszasan elbeszélget. A párbeszéd minden mozzanatában érződik a feszültség és ellentét az embernek ártani akaró gonosz hatalom és az embert megmenteni szándékozó isteni erő között. A szavak harca mögött e két hatalom küzdelme húzódik meg az ember lelkéért. A gonosz lélek jól ismeri Jézust és hatalmát. Ez derül ki abból, hogy azonnal felismeri kivel találkozott és Jézust az Isten Fiának nevezi. Azt is tudja, hogy az ő hatalma gyengébb Jézus erejéhez képest, mégis erejét akarja fitogtatni, amikor megmondja nevét és azt állítja, hogy sokan vannak. De bármennyien is vannak, nem képesek ellenállni a megváltó, megszabadító erőnek, amelyet Jézus birtokol.

És ha már előkerült a gonosz személye és hatalma, érdemes tisztáznunk a következőt: A gonosz lelket, a sátánt nem Isten teremtette. Isten csak jót teremtett. A szellemi lényeket, azaz az angyalokat, valamint az embert is jónak teremtette. A gonosz nem önálló, inkább a jó tagadásának mondható. Isten minden teremtményét szabadnak teremtette, s e szabadság teszi lehetővé, hogy akár szembe is szállhatnak teremtőjükkel, az Istennel. A gonosz létezése tükröt tart elénk, s megmutatja, hogy a szabadságunkkal való visszaélés milyen következményekkel jár, hová vezethet. Személyes döntésünk, hogy kinek engedelmeskedünk. A gonosznak vagy Istennek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

A megyés püspök arra kért mindenkit, személyes életében is vegye észre Isten hívását, éljen Isten közelségében, ahogy Anna és Simeon tették.

Babák és táncok… Borospohár kehely helyett…Lepény ostya helyett… Világzene liturgikus dalok helyett…

Az elsőnél mindenki örül. Az újszülött fotóját körbehordják a családban, a nagyszülők dagadnak a büszkeségtől. A másodiknak is hasonlóan, mert ugye egy fiú mellé kell egy lány, vagy fordítva. A harmadiknál már többen hümmögnek, csóválják a fejüket, a negyediknél megkapják a szülők, hogy nem kellett volna ezt úgy elsietni, az ötödiknél pedig hogy felelőtlenek.

„Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket…” (Ézsaiás 46:10)

Nem egy tévedés vagy, amit szüleid a szenvedély hevében követtek el. Lehet, hogy amit szüleid tettek, hiba volt, de te nem vagy az. Talán azon tűnődsz: „Istenem, lehetséges, hogy a te szemedben volt valami értelme a fogantatásomnak? Tényleg arra van elhívásom, hogy valami nagyszerűt tegyek az életben?

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Ő a mi világosságunk

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Jézust negyven nappal születése után a vallási törvény előírásai szerint bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. A gyermekek templomi bemutatása arra vezethető vissza, hogy az Egyiptomból való kivonulás éjszakáján a zsidó elsőszülöttek megmenekültek és csak az egyiptomi családok elsőszülött gyermekeit érte halál. Az elsőszülöttek ettől kezdve Isten tulajdonának számítottak, ezért a szülőknek ki kellett váltaniuk gyermeküket. Az előírások szerint a szülés utáni negyvenedik napon kellett az édesanyának a tisztulási áldozatot bemutatnia. A Máriára vonatkozó tisztulási előírás és az elsőszülött gyermekre vonatkozó bemutatás kötelezettsége – mindkettőre utalás szerepel az evangéliumi szövegben – valójában nem kívánta azt, hogy Mária és József Jeruzsálembe menjen és azt sem, hogy a gyermek Jézust magukkal vigyék, hiszen ennek bárhol eleget tudtak volna tenni. Lukács evangélista minden bizonnyal arra akart rámutatni az esemény lejegyzésével, hogy a Fiúisten megjelenik Atyja házában, a templomban, és az Isten által előre kiválasztott személyek örömmel fogadják őt, és felismerik benne a megváltóra vonatkozó ígéret beteljesedését.

Az ünnep evangéliumának szövegében kulcsfontosságú a látás szó. Simeon ígéretet kapott, hogy „nem lát halált” egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet.” Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert „látták szemei a Szabadítót.” Az idős Simeon arról beszél magasztos szavakkal, hogy e gyermekben, azaz Jézusban teljesültek be az egykor tett isteni ígéretek. Beteljesedett a választott népnek tett ígéret, hogy elérkezik majd a Megváltó, és teljesedik a Simeonnak tett ígéret, hogy halála előtt megláthatja a Megváltót. Jézus világrajöttével az ígéret népéből megváltott néppé válnak az emberek. Mi magunk is a megváltottak közé tartozunk. Vajon az én szemeim meglátják-e Jézust? Vagy inkább eltakarom a szemem? Meglátom-e Jézusban a világ megváltóját?

Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak, a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat és a szemünket! Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel! Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzon nekünk. Ő a mi Megváltónk, ő a mi világosságunk!

Amikor az evangéliumban elolvassuk Simon ujjongó öröménekét és magunk elé képzeljük Anna asszonyt, akkor emberek állnak előttünk, akik örvendeznek Jézusnak. Az ő örömük az édesanya, Mária öröméhez kapcsolódik, aki a templomi bemutatás alkalmával örömmel ad hálát Istennek azért, hogy anya lehet. Meghatottan figyeljük az idős emberek, Simeon és Anna örömét, hiszen egy idős ember ritkábban mutatja ki örömét. És szemléljük Mária örömét, aki talán még mindig nem érti egészen, hogy mit is jelent az, hogy Isten őt választotta a Megváltó anyjának. Az öröm mellett szó van még a Máriára váró fájdalomról is, amelyet Simeon megjövendöl, s amely az Úr szenvedésekor és halálakor teljesedik be. A Megváltó édesanyjának életében ugyanúgy jelen van az öröm és a szenvedés, mint minden ember életében. Isten minket is kiválaszt, nekünk is hivatást ad, amelynek teljesítése fájdalmak és szenvedések közepette örömöt, boldogságot jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

Vigyázó szemünket nem ártana néha Brüsszelre vetni. Utánanézni, milyen előterjesztések várakoznak szavazásra, és ezek – rövid és hosszú távon – hogyan befolyásolják majd az életünket.

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

A vihar lecsendesítésének története nem csupán egy természeti csodát ír le. Nem csak arról van itt szó, hogy az isteni szónak akkora ereje van, hogy a természeti erők rögtön engedelmeskednek neki, hanem arról, hogy Jézus tanítványai mindenkor számíthatnak az ő segítségére.

Amikor napjainkban a tengeri szökőárak vagy más természeti csapások pusztításáról hírt kapunk, sokszor gondolunk arra, hogy mennyire jó volna, ha az isteni szó napjainkban is megmutatkozna, és megszelídítené az emberi erőt messze felülmúló természeti erőket. Talán azt érezzük, hogy miközben mi aggódunk és félünk, nem szól az Isten, hanem mintha némán pihenne, ahogyan Jézus is nyugodtan aludt, miközben az apostolok attól rettegtek, hogy életük odavész. Amikor pedig Jézushoz fordulnak segítségért, az Úr azonnal csodát tesz, mégpedig olyat, amire talán nem is számítottak. Az isteni gondviselés akkor is törődik velünk, ha mi ezt nem vesszük észre. Jézus mindig velünk van. Gondjaink, aggodalmaink és félelmeink csónakjában is velünk utazik. Kérjük bátran és csodát tesz velünk!

És egy szinte már vakmerő gondolat befejezésként: A tökéletes bizalom jele lehet, ha Jézust „hagyom aludni,” hiszen ha velem van, álmában is vigyáz rám s baj nem érhet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Iskolanyitogató foglalkozások a székesfehérvári Szent Imre iskolában.