Archives for Egyéb - Page 11
A kősziklákat mindig irigyeltem
Bevezetőül Reményik Sándor a Sziklák című verséből szeretnék idézni egy néhány sort: „A kősziklákat mindig irigyeltem,Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,Állják a villámot, ha rájuk sújt,S a harmat csöppjét, ha fejökre hull,Számukra…
Egy tizenkét éves kislány utolsó üzenete
2013-ban az észak-angliai Leicesterben élő Athena Orchard duzzanatot tapintott a fején. Karácsonykor összeesett és elájult; a család ekkor kezdett komolyabb dologra gyanakodni. Az orvos csontrákot állapított meg. Intenzív kemoterápia következett,…
2014. július 1. – Kedd (Mt 8,23-27)
Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és…
Ünnepség a horvát nagykövetségen – beszámoló
A Horvát Államiság Napja.
Sajtótájékoztató Székesfehérvár augusztusi ünnepeiről – beszámoló
Fehérvár augusztusi programjai nem csak a városnak, hanem minden magyarnak is szólnak.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának közleménye a szíriai keresztre feszítések kapcsán
Az alábbiakban közöljük az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) állásfoglalását.
Ritualitás és szakralitás a szent liturgiában
1. Rítus ) A szinkronikus és diakronikus egység biztosítéka A liturgia kontextusában a rítus az Egyház hivatalos imájának rendjét jelenti, mely által a külső istentiszteleti formák, vagyis a megfelelő szövegek…
A szentté válás útja
Az igazi jámborságAz igazi jámborság azt jelenti, hogy szívünk mindig készen áll, mindent, mégpedig kivétel nélkül mindent, úgy tenni és úgy elszenvedni, ahogy azt Isten számunkra elrendelte. Ez a készség…
Zenés veszekedés
Ez még belefér :-)
2014. június 30. – Hétfő (Mt 8,18-22)
Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára. Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová…