Egyéb

  • 2013. november 13. – Szerda (Lk 17,11-19)
    Posted in: Egyéb

    Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
    Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
    Lk 17,11-19

    Elmélkedés

    Amikor a tíz meggyógyult leprás ember közül csak az egyik tér vissza Jézushoz köszönetet mondani, az Úr így szól hozzá: „Hited meggyógyított téged” (Lk 17,19).

    Tegyünk fel egy érdekesnek tűnő kérdést: Ha őt, a háláját egyedül kifejező személyt a hit gyógyította meg, akkor a többiek miért gyógyultak meg? Vajon a többi kilenc leprás, akinek eszébe sem jutott, hogy kifejezze köszönetét a gyógyulásért, szintén hitt Jézusban? Ha hittek, akkor miért nem tértek ők is vissza, hogy megköszönjék tisztulásukat a gyógyítónak? Ha viszont nem hittek, akkor miért gyógyultak meg? Ha nem hittek, akkor miért kérték Jézus segítségét? Vajon hittek a csoda előtt? Amikor észrevették tisztulásukat, kinek és minek tulajdonították a csodát? Vajon hittek a gyógyulásuk után? Ha igen, miért maradtak hálátlanok?

    E kérdésekre az evangélium nem ad választ. A leprások talán hittek Jézus gyógyító erejében, hiszen különben nem fordultak volna hozzá. Abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem bocsátott rájuk később újabb betegséget, ha mégsem hittek. Az emberi hálátlanságon viszont elcsodálkozunk. Igaz, sokszor észre sem vesszük, ha Isten jót tesz velünk vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani! Legyünk hálásak Isten jóságáért! Legyünk hálásak mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk tőle! A hit ébresszen bennünk őszinte hálát!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mindenható Istenünk, hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták. Hozzád fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott és mellőzött nőkért, és beismerjük a hallgatólagos egyetértés különböző formáit, melyek által a keresztények is vétkessé váltak. Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az összes keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.

    Boldog II. János Pál pápa

  • 2013. november 12. – Kedd (Lk 17,7-10)
    Posted in: Egyéb

    Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
    Lk 17,7-10

    Elmélkedés

    A tanítvány kötelessége a következő: hűséges szolgálat Istennek, a hit megőrzése és Isten parancsainak teljesítése. Aki mindezt megteszi, nincs oka dicsekvésre, mert csak kötelességét teljesítette. Korunkban a kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly, hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri őket.

    Természetesen nem az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása ellen beszélünk, amelyek mindenkire érvényesek. A felnövekvő nemzedékeket nem elég megtanítani a jogaikra, hanem a kötelességük teljesítésére is nevelni kell őket.

    Jézus nem uralkodni jött a világra, hanem az emberek üdvösségét szolgálni. A szolgálat igazi lelkületét tőle tanulhatjuk meg, aki egyértelművé teszi számunkra, hogy az embereknek szolgálva magának Istennek végzünk szolgálatot. Nem rabszolgaságra vagy kényszermunkára hív bennünket, hanem arra, hogy teljes szabadsággal, a Szentlélekben megújulva és az üdvösség reményében Istennek szenteljük életünket. Isten szolgájának lenni nem megalázó, hanem éppen ellenkezőleg, kitüntetést jelent. Isten együttműködésünket kéri szándékainak megvalósításához. Ezt a szolgálatot csak teljes alázatossággal lehet végezni. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálatot!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, add, hogy a lélek igazi javait szeressük, a többit te megadod ráadásként. Add, hogy ne vágyódjunk az ideigtartó javakra, legyen számunkra közömbös, hogy megszerezzük vagy elveszítjük azokat. Hadd használjuk gyümölcsözően a gazdagságot, és segíthessük a szükségben lévőket. A mester, aki minderre megtanít minket, te vagy Krisztus, és a te Atyád!

  • 2013. november 11. – Hétfő (Lk 17,1-6)
    Posted in: Egyéb

    Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
    Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
    Lk 17,1-6

    Elmélkedés

    Az apostolok egykor ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5). A Hit éve során mi hitünk megvallásaként és Istenhez intézett kérésként így imádkoztunk az esztendő jelmondatával: „Hiszek Uram, erősítsd bennünk a hitet!”

    Szent Pál apostol szavainak igazságát sokszor megtapasztalja a hívő: „hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor 4,7). Szükségünk van tehát hitünk erősítésére. Ne gondoljuk, hogy sziklaszilárd és megrendíthetetlen hittel rendelkezünk. Még az apostolokban is felébredt időnként a kételkedés, gondoljunk csak Tamás apostolra. A hitet Istentől kapjuk ajándékként és ő is tudja bennünk megerősíteni.

    Az ártatlanok szenvedése láttán, amikor tehetetlenségünkben nem tudunk segíteni másoknak vagy amikor elveszítjük szeretteinket, megkísért minket a kételkedés Isten jóságában és szeretetében. Az olyan élethelyzetekben, amikor Isten beavatkozását várnánk, de ő látszólag csak hallgat, feltámad bennünk a kétely. Máskor az emberi gonoszság, rosszindulat és kegyetlenség miatt kételkedünk Istenben. Növeld bennünk Urunk a hitet, és erősíts meg minket abban a hitben, hogy mindenkor te irányítod a világ sorsát és a mi személyes életünket! Add, hogy mindig higgyünk abban, hogy elvezetsz minket az üdvösségre!

    Jézus keresztútja, szenvedése és halála a legnagyobb próbatétel hitünk számára, de ha eljutunk a feltámadás hitére, akkor rátalálunk a rendíthetetlen alapra, amelyre keresztény életünket építhetjük. A hit elvezet bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére és segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére. Kérjük és fogadjuk el Istentől a hit ajándékát!

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, te minden szentmisében csodálatos ünnepre hívsz bennünket. Meghívsz minket, hogy hallgassuk tanításodat, az örök élet felé irányt mutató isteni szavadat. És meghívsz minket az ünnepi asztalhoz, az oltárhoz, hogy Krisztus testével táplálkozzunk. Szeretetteljes hívásodat örömmel fogadjuk el. Élj bennünk, Istenünk!