Archives for Egyéb - Page 4
2016. február 29. – Hétfő (Lk 4,24-30)
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az…
Balatonszemesen farsangoztak a Kaposvári Egyházmegye hittanosai
Balatonszemesen, a Reich Károly Általános és Zeneiskolában rendezték közel 250 fiatal részvételével a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági farsangját február 6-án. A találkozó témáját a megszentelt élet és az isteni irgalmasság adta.
Nélkülözhetetlen dolgoktól megfosztva
Egyik estén, kompletórium után, hiába kerestem kis lámpásunkat a polcán; nagy szilencium volt, lehetetlenség volt visszakérnem. Igen boldog voltam, átérezve, hogy a szegénység abban áll, hogy nemcsak kellemes, hanem ezen…
New York-i taxis: Jézus átsegít az éjszakai műszakon
Rettegsz-e a napi munkától vagy valamilyen feladattól az életben? Talán az egyetlen célja a 8-12 órás „keresztnek” egyszerűen egy-két pillanat, amikor valakinek a lelkét felemelheted és Jézushoz irányíthatod, aki ezután…
2014. július 14. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam…
2014. július 14. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam…
Hitünk és életünk
Július 13-án: vasárnap. Ismétlés július 16-án: szerdán.
Flow, a boldogság titka
Egy testvérem véleményéből idézek: "Ahhoz, hogy az ember a napi rutinját is élettel töltse meg, kellő motiváció kell, de ezt csak egy szintig lehet növelni javadalmazással. Azt követi az a…
A sátán négy kedvelt taktikája
Minden mérkőzésben, így a szellemi harcban is fontos, hogy kiismerjük az ellenfél taktikáját. 1. Megtévesztés Jézus figyelmeztetése szerint a sátán „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Üres ígéretekkel ámítja…
Összevisszaság
- Miért van rossz a világban?- Jól figyelj rá Egy anya hímzést készít. Gyermeke egy sámlin ül, alulról látja a kézimunkát. Látja a csomókat, az összekuszált szálakat és így szól:-…