Archives for Egyéb - Page 7
Nyári szünet
Július 7. és 31. között.
Bocsánatot kérek tőletek és sírok értetek
Július 7-én, hétfőn reggel Ferenc pápa szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Márta Ház kápolnájában. A szertartáson jelen volt kísérőikkel hat személy, akik ellen a klérus tagjai követtek el szexuális…
A tökéletes Mária tisztelet 3.
Csávossy Elemér SJ fordítása nyomán, stilisztikailag átnézte Begyik Tibor OCDS ; A föld egyik határától a másikig, az egek legmagasabb magasságában és az örvények legmélyén, minden magasztalja a Csodálatos Anyát.…
A haladás mértéke
A haladás mértékét nem az ember kinézetéből, gesztusaiból, természetének közvetlenségéből vagy a magány szeretetéből kell megítélni, hanem abból, hogy mennyi erőt fejt ki önmaga ellen. Az önmagunk ellen kifejtett erő…
2014. július 7. – Hétfő (Mt 9,18-26)
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel” Erre Jézus fölkelt,…
A vértessomlói Sarlós Boldogasszony templom búcsúja – gyermekeket váró, hordozó családok megáldása – beszámoló
Sarlós Boldogasszony ünnepén az élet titkát szemléljük Gyermekre várók megáldása Vértessomlón
A gyermeknevelés tökéletes képlete
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át…” (Róm 12,2a) Anyaságom kezdetén kétségbeesetten kutattam „a képlet” után. Tényleg azt hittem, létezik ilyen, amit ha betartok, nagyszerű gyermekeket nevelek majd.…
Az emberi érték
Egy professzor felmutat egy Ft-os bankjegyet az évfolyamnak, majd megkérdi a hallgatókat: "Ki szeretné ezt a bankjegyet?" Minden gyerek felemeli a kezét. Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi…
2014. július 6. – Évközi 14. vasárnap (Mt 11,25-30)
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így…