Battaplébánia

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13

Elmélkedés

Szent Barnabás nevével nem találkozunk, amikor Jézus kiválasztja tanítványai közül a tizenkét apostolt, Egyházunk mégis apostolként tiszteli őt. Személyéről tudnunk érdemes, hogy Ciprusról származó zsidó ember volt, aki Jeruzsálemben telepedett le. A húsvéti és pünkösdi események után az elsők között csatlakozott az új közösséghez a Krisztus halálát és feltámadását tanító apostoli igehirdetés hatására. Egyik földbirtokát eladta, s annak árát az apostolokra bízta, a közösség javára. Ő segítette a megtért Pált, hogy megismerje az apostolokat és együtt indultak, hogy a pogányoknak hirdessék az evangéliumot. Barnabásban valóban érezhető az apostoli lelküket, a Krisztus ügyéért való buzgóság.

Az egyházi év során az apostolok ünnepei mindig elgondolkodtatnak minket keresztény küldetésünkről, tanúságtételünkről a világ felé. Nem magamutogatás ez, hanem annak a felelősségnek a megérzése, hogy Isten országa általunk, a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által növekszik. A Szentlélek adja nekünk a bátorságot és az apostoli lelkületet, hogy ne féljünk az örömhírt terjeszteni. Két dolgot, két irányelvet jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban. Az első: nem mi fogjuk megtéríteni az embereket, hanem Isten. Mi csak az ő munkatársai, szolgái vagyunk. A másik: Akkor fog felébredni bennünk a vágy, hogy Istenhez vezessük az embereket, ha mi magunk is rátaláltunk Istenre, mint Üdvösségünk forrására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!

Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben”
Mt 5,1-12

Elmélkedés

Hosszasan beszélgetek egy fiatallal. Nem gyónásra vagy lelki beszélgetésre jött, hanem csak elköszönni, mert néhány hónapra külföldre megy tanulmányai miatt. Az elköszönésből persze több lesz. Megérzem aggodalmát, bizonytalanságát, kétségeit. És megérzem vágyait, örömét, kíváncsiságát az újdonság iránt. Kérdeznem nem szükséges, sorolja őket szépen magától is, mindent, ami a szíve mélyén szokott lenni valakinek, aki egy egészen új élethelyzet előtt áll. Már nem múltja csalódásaira és örömeire, kudarcaira vagy sikereire gondol, hanem az ismeretlenre, ami előtte áll, a jövőjére. Sejtem, hogy külföldön is hasonlók várnak rá, aztán hazatérése után itthon is, mert ezek a dolgaink ugyan más-más ruhában, de elkísérnek minket mindenhová. Aztán kibuggyan belőle a kérdés, ami a leginkább foglalkoztatja. A kérdés, amit talán már a legelején fel szándékozott tenni, de hosszú volt a bevezetés. A kérdés, amelyre évek óta keresi a választ: Hol találom meg a boldogságom?

Nem ért teljesen váratlanul a kérdés, hiszen már mások is feltették korábban. Milyen okosságot pakoljak túlzsúfolt bőröndjébe? Mit adjak neki az útra, ami nem túl nehéz? Elgondolkodtam és csak ennyit feleltem: a jövődet, a sorsodat nem ismerem, csak azt tudom, hogy ki tartja a kezében. Elgondolkodik, aztán felcsillan a szeme, mosolyogva mondja: „Értem, inkább azt keressem, aki a boldogságot adja.” Lám, megértette. Mosolyogva adtam rá Isten áldását.

És ha valaki ne tudná, hogy ki adja a boldogságot, az olvassa el újra a mai evangéliumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Jn 20,19-23

Elmélkedés

A Szentlélek működése

Az idős kor velejárója, egyeseknél betegsége a feledékenység. Az emlékezetből kiesnek az emlékek, a régi képek. Évek és évtizedek élményei, tapasztalatai tűnnek el. Nincs rendszer, előre meghatározott sorrend, hogy mely emlékek tűnnek el hamarabb, s melyek maradnak meg tovább, hogy aztán egyszer ezek is eltűnjenek. Az emlékeit lassan elfeledő ember környezetében élők értetlenül, s tehetetlenül szemlélik a folyamatot. Isten közben már régen felírta az élet könyvébe mindet. Az eseményeket, az élethelyzeteket, a döntéseket, a szavakat és a cselekedeteket. Számára nem múltba vesző emlékek ezek, hanem az örökkévalóság része. Egy ember életének minden mozzanata megmarad az örökkévalóság számára.

Pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja az örökkévalóság felé nyit utat az Egyház és a hívők számára. Isten emlékezetéből nem hullanak ki az Egyház életének eseményei, mert azok a Szentlélek ösztönzésére történtek, s emiatt legalább annyira tartoznak Istenhez, mint az Egyházhoz. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte a Szentlélek elküldését, s ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor, a feltámadás utáni ötvenedik napon. A Lélek egykor megértette a tanítványokkal a krisztusi tanítás igazságát, megvilágította számukra a Megváltóról szóló prófétai jövendöléseket, amelyek Jézusban teljesedtek be. Ezeket a hatásokat a Lélek ma is kifejti a megkeresztelt emberekben, illetve azokban, akik jóakarattal keresik az Istenhez vezető igazságot.

Az első pünkösd alkalmával a Lélek kiáradt az apostolokra és útnak indította őket a tanúságtétel útján. Sok kihívással, sikerrel és kudarccal járt ez az út az évszázadok során, és a jövőben is erre lehet számítani. Bár pünkösd az egyházi év egyik legnagyobb ünnepe, ez nem jelenti azt, hogy a Szentlélek működését csak ünnepi pillanatokban, jelentősebb események alkalmával tapasztalhatjuk meg. Éppen ellenkezőleg: Isten Lelke az egészen hétköznapi élethelyzetben segíti az embert: erőt ad a fáradtság idején. Vigasztalást nyújt a bánatban és lelkesedést ébreszt a lelki szárazság, kiégés idején. Lelki társként mutatkozik meg, amikor elhagyatottnak és magányosnak érezzük magunkat. Nyugalommal tölt el minket, amikor valami miatt zaklatott, háborgó a lelkünk, és utat mutat számunkra, amikor tanácstalanok vagyunk. Buzgóságra ösztönöz minket, amikor lankad vallásosságunk. Megvilágosítja értelmünket hitünk igazságaival kapcsolatban és megerősíti akaratunkat a jóra való törekvésben. Őszinte bűnbánatot ébreszt bennünk és megadja a lelki újjászületést.

Korunk problémáit látva megállapíthatjuk, hogy szükségünk van a Szentlélekre. A nemzetek között uralkodó és az egyének szívében elhatalmasodó békétlenség láttán Isten lelkétől várjuk a béke megteremtését a közösségekben és az egyénekben. A testi és lelki szenvedések láttán a Szentlélektől várjuk a testi gyógyulást és a lelki megtisztulást. A céltalan és felelőtlen emberek láttán a Szentlélektől várjuk az útmutatást az értelmes élethez és a hivatás felismeréséhez. Egyházunk botladozásait látva a Szentlélektől várjuk, hogy az evangélium erejével és igazságával megfiatalítson minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz minket hitünk titkainak megértésére és indíts Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Szent János evangéliumának utolsó sorait olvassuk a mai napon. Miután Péter háromszor vallotta meg szeretetét, most elindul az Úrral. Nincs megjelölve úticéljuk, nem derül ki a szövegből, hová indulnak. Indulásuk és haladásuk inkább jelképes. Péter elindul Jézussal a jövő felé, küldetésének teljesítése felé. Nem ő találja ki, hogy hová menjen, hanem engedi, hogy most is az Úr vezesse őt. Ezt tette életében és ezt teszi engedelmesen halálában is.

A szeretett tanítvány a nyomukba indul. Név szerint nincs megnevezve e helyen, de tudjuk, hogy János az, az apostol, a negyedik evangélium szerzője. Péter, aki már ismeri saját küldetését, most János sorsáról kérdezi Jézust, de azt a választ kapja, hogy ne a másik sorsával foglalkozzon, hanem a saját küldetését teljesítse. A keresztény hagyományból ismert, hogy János magas kort ért meg, az első század vége felé, mintegy 70 évvel a Krisztus-esemény után halt meg. A közösség tagjai között elterjedhetett az a vélemény, hogy János nem fog meghalni az Úr második eljöveteléig, de itt maga az evangélista tisztázza, hogy ilyen ígéretet nem kapott Jézustól.

János sem keres tehát más utat, hanem ugyanazon az úton indul, amelyen Jézus és Péter. Ez az Egyház útja, a krisztusi közösség útja, minden tanítvány útja, a tanúságtevők útja. Ez az én utam is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember azt érzi, hogy valamit nagyon elrontott. Utólag ezerszer elmondja magának, hogy miért nem volt bölcsebb, de ekkor már késő. Minden pillanatban figyel, hogy többet ne essen ugyanabba a helyzetbe, ne kerüljön ugyanabba a csapdába, de ami megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni. Szabadulni akar a rossz, kellemetlen emléktől, de ehhez az idő múlása is kevés. Érzi a jóvátétel szükségét, de nem tudja mikor lesz rá alkalom.

Péter apostol is hasonlóan gondolkodhatott, amikor háromszor megtagadta Mesterét. Megtagadta, pedig előre figyelmeztette őt erre Jézus. Felkészülhetett volna, de őt mégis váratlanul érte a helyzet, amikor az elfogott és a főtanács elé hurcolt Jézushoz tartozónak nevezték őt. Ő letagadta. Háromszor is letagadta. Aztán rögtön meg is bánta a szavaival kifejezett hűtlenséget, és keserves sírásra fakadt. Ettől kezdve várta a jóvátétel lehetőségét, amelyet a feltámadása után az Úr meg is adott neki. Háromszor kérdezte Pétert szeretetéről és Péter háromszor vallotta meg szeretetét Jézus iránt.

E vallomás után kap megbízatást a nyáj, az Egyház vezetésére. Érdekes, hogy a kérdés korábban nem az volt, hogy szereti-e Péter az embereket, azokat, akiket az Úr rá fog bízni, hanem őt szereti-e. A krisztusi közösség szolgálata ma is áldozatos szeretetet kíván azoktól, akik Krisztus küldetésében járnak. Szeretetet mindenekfelett Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!