Battaplébánia

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között.
Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jézus mondásai, amelyeket a mai evangéliumban olvashatunk hasonló felépítésűek, hiszen egy kicsiny, szinte jelentéktelen dologból indulnak ki és a jelentős, nagyobb mértékű következmény irányába haladnak. Egy pohár víz valóban nem tűnik nagy adománynak, mégis Krisztustól jár érte jutalom. A jutalom e helyen még nincs megnevezve, de ha arra gondolunk, hogy Isten az irgalmas jócselekedeteket az üdvösséggel jutalmazza meg, akkor már értjük, hogy valóban nagy jóra számíthat az, aki a szomjazóknak inni ad.

A következő mondások tartalmán elcsodálkozunk és meghökkenünk. A szem, a kéz vagy a láb megcsonkítása rendkívül erős képek, hasonlatok, amelyeket mintegy két évezred távlatából nehezen értünk. A korabeli keleti gondolkodásra jellemző, úgynevezett túlzó mondások ezek, amelyek egy erős kép alkalmazásával gondolkodtatják el az embert és igyekeznek visszatartani a rossztól, a bűn elkövetésétől. Az ember számára a legfőbb jó az, ha elnyeri az üdvösséget, amelyet a jóságos Isten mindenkinek felkínál. Miközben Isten segít minket törvényei által az üdvösség útján, a gonosz szüntelenül arra törekszik, hogy akadályozzon. Fel kell ismernünk és vissza kell utasítanunk a kísértéseket! Minden erőnkkel el kell kerülnünk a bűnöket és azt, hogy a kárhozatra jussunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.”
Mk 9,38-40

Elmélkedés

A tanítványok versengése és Jézus szolgálatra figyelmeztető tanítása után ismét egy olyan jelenet következik Szent Márk művében, amely arról árulkodik, hogy mennyire különbözik Jézus és a tanítványainak gondolkodása. János apostol beszámol arról, hogy valaki az Úr nevében ördögöket képes kiűzni, de nem akar Jézus tanítványi köréhez csatlakozni. Az illető olyat tesz tehát, amit az apostolok valamivel korábban még a Mesterüktől kapott hatalom birtokában sem tudtak megtenni, de ez az ismeretlen személy, aki sem hatalmat, sem megbízatást nem kapott Jézustól, mégis az ő nevét segítségül hívva képes az ördögűzésre. János azt is elmondja, hogy már intézkedtek az ügyben, megtiltották neki, hogy folytassa tevékenységét. Úgy tűnik, hogy nem csak egyszerűen Jézus véleményét kéri az ügyben, hanem kifejezetten a jóváhagyását, beleegyezését várja.

Ezt viszont nem teszi meg az Úr, hanem megengedőbb álláspontot képvisel. Úgy gondolja, hogy aki a nevében jót tesz, az nem fog szembehelyezkedni vele, nem fogja őt gyalázni, szidalmazni.

A történet tanulsága az lehet számunkra, hogy az eseményeket, főként az újdonságokat igyekezzünk ne csak a magunk szemszögéből megvizsgálni és értékelni, hanem Jézus szemével tekintsünk rájuk. Törekedjünk arra, hogy mindig észrevegyük az események jó oldalát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37

Elmélkedés

Miközben Jézus Galileán keresztül Jeruzsálem felé halad, útközben igyekszik felkészíteni tanítványait mindarra, ami vele fog történni. Ezért beszél nekik immár másodszor arról, hogy neki szenvednie kell és meg fogják ölni, továbbá megemlíti a rá váró feltámadást. Tanítványai aligha érthették szavait és azok jelentőségét, hiszen meglehetősen érzéketlenül reagálnak. Úgy viselkednek, mintha meg sem hallották volna Mesterük szavait és egészen másról beszélgetnek útközben. Így érkeznek meg Kafarnaum városába, ahol Jézus arról érdeklődik, hogy miről beszélgettek egymással. A megkérdezettek hallgatása nagyon árulkodó. Rögtön megérzik, hogy mennyire méltatlan hozzájuk, akik Krisztus követői, a versengés és az elsőbbségre való törekvés, hiszen Mesterüktől ennek ellenkezőjére, a szolgálatra látnak példát és a szerénységre kapnak ösztönzést.

Rövid tanításában most is erre hívja fel figyelmüket Jézus. Például saját küldetésére utal, hiszen ő az, aki mindenkinek a szolgája lett, amikor minden ember megváltása érdekében vállalta a szenvedést és a halált. Soha nem tartott igényt az emberek szolgálatára, hanem ő akarta szolgálni engedelmességével és önfeláldozásával mindannyiunk üdvösségét.

Tudom-e a szolgáló Krisztust követni? Kész vagyok-e életemet embertársaim és Isten szolgálatába állítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.