Battaplébánia

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Szent Péter apostol püspöki székfoglalásának ünnepe az Egyház egységét fejezi ki, mégpedig az apostolokra alapított Egyház egységét. A Jézus által választott tizenkét apostol testületében Péter elsőbbségét az Úr szavai adják: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.”

Csupán a véletlen műve, hogy az idei évben két egymás utáni napon olvassuk ugyanannak a jelenetnek a Márk szerinti (tegnap) és Máté szerinti (ma) változatát. Ennek köszönhetően lehetőségünk van jobban megfigyelni a hasonlóságokat és különbségeket. Márknál az első kérdés arra irányul, hogy kinek tartják az emberek Jézust, Máténál ugyanez a kérdés, csak Jézus Emberfiának nevezi önmagát. A válasz mindkét esetben ugyanaz, csupán Máté írásában még Jeremiás próféta is megemlítésre kerül. A következő kérdésre Péter apostol válaszol mind a maga, mind a többiek nevében. Márknál Messiásnak, Máténál Krisztusnak, az élő Isten Fiának nevezi Jézust. Ezt követően Márknál a szenvedés megjövendölése és Péter tiltakozása következik. Máté írásában Péter különleges megbízást kap az Úrtól az Egyház vezetésére.

Láthatjuk, hogy Péter számára is hosszú az az út, amíg az egyszerű halászból az Egyház sziklája, Krisztus tanúja lett. Mi, akiket gyengeségünk ellenére meghívott követésére az Úr, szintén hosszú lelki utat járunk be, amíg Jézus az ő megbízható tanúivá formál minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!”
Mk 8,27-33

Elmélkedés

Az evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.

Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”

A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Mk 8,22-26

Elmélkedés

A Betszaidában élő vak ember meggyógyítása újabb jele annak, hogy Jézus isteni erővel, hatalommal rendelkezik és tud segíteni olyan helyzetekben is, amikor ember már nem. Az elbeszélésből nem tudjuk meg a vak nevét, mint például a jerikói vak esetében, akit Bartimeusnak hívtak, és arról sem tudunk meg semmit, hogy kik vezették őt Jézushoz. Jézus félrevonul a beteggel, aminek kettős célja lehet: egyrészt ki szeretné zárni a nyilvánosságot, másrészt kizárólag a vak személyére akar figyelni. Ismert számunkra ez a félrevonulás, hiszen a dadogva beszélő süket meggyógyításánál már találkoztunk vele (vö. Mk 7,31-35).

A gyógyítás során nagy jelentősége van Jézus érintésének. Azért viszik hozzá a vakot, hogy „érintse meg” őt. Ettől az érintéstől azt várják, hogy a vak visszanyerje szemevilágát, miként más esetekben is az Úr érintése eredményezte a betegség megszűnését. Jézus pedig, amikor egyedül marad a vakkal, valóban megérinti beteg szemét, mégpedig kétszer is, aminek köszönhetően először homályosan, majd pedig tisztán, élesen kezdett látni az imént még vak ember.

A látás visszanyerése itt is a hitre jutás jelképe. Minél jobban megismerem Jézus személyét, annál erősebb lesz iránta a hitem, annál jobban tudok majd követőjévé, tanítványává válni. Ő a vezetőm a hit útján és az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!