Battaplébánia

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két olyan eset is található, amikor Jézus csodás módon megszaporítja a kenyeret és jóllakatja a pusztában az embereket. Az első Jézus vízen járása előtt történik (vö. Mk 6,35-44), a másodikat pedig a mai napon olvassuk. A mostani elbeszélés kiindulópontja az, hogy Jézus észreveszi a szükséghelyzetet és rögtön jelzi tanítványai felé, hogy megoldást kellene keresni. Ezen a ponton elválik egymástól Jézus gondolkodása és a tanítványok elképzelése, hiszen ez utóbbiak csak a nehézséget látják és megoldhatatlannak látják a helyzetet. Ezért kérdezik Mesterüktől: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” A kérdés úgy hangzik, mintha nem is lettek volna jelen az első kenyérszaporítás alkalmával és nem volna tudomásuk arról, hogy hasonló helyzetben Jézus már tudott segíteni az éhező tömegen. Értetlenkedő kérdésük ellenére Jézus mégis az ő segítségüket, közreműködésüket kéri ahhoz, hogy a megszaporodó kenyerekből mindenki kapjon.

A történetben érdemes odafigyelnünk arra, hogy amikor Jézus kezébe vette a kenyereket, „hálát adott.” Ez a hálaadás a mennyei Atyának szól, akitől minden jó származik és aki gondoskodó szeretettel fordul az emberek felé. És ez a hálaadás utalás az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr szintén hálaadást követően nyújtja a kenyeret az apostoloknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogány származású asszony lányát Jézus a távolból gyógyítja meg, így szabadítja meg őt a gonosz lélektől, a csodához nem volt szükséges a beteg közvetlen jelenléte. Ezzel szemben a mai evangéliumban olvasott csodánál közvetlen kapcsolatba lép a beteggel, kezével megérinti a beteg testrészeket és az Úr érintése eredményezi a betegség megszűnését.

A jelenet érdekessége, hogy Jézus a beteget félrehívja, kivonja a tömegből. Nem azt kell feltételeznünk ebben, hogy a nyilvánosságot akarja kizárni, hanem azt jelzi ez a félrevonulás, hogy kizárólag a betegre akar figyelni, illetve a csodát nem azért teszi, hogy az azt látó tömeg elismerését kivívja, hanem magáért a betegért, aki így közvetlenül megtapasztalhatja Isten jóságát, irgalmát.

A gyógyulást követően Jézus megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek az esetről, amit persze ők nem tartanak meg. Lehetetlen is volna számukra, hogy hallgassanak, amikor ilyen rendkívüli dolgokat még egyetlen személytől sem láttak. A tilalom azért hangzik el, mert Jézus azt szeretné, hogy ne csupán a csodák miatt keressék őt, hanem inkább tanítása, az Isten országáról szóló örömhír miatt. Csodáit nem a maga érdekében teszi, hanem annak megerősítésére, hogy ő az emberek Megváltója.

Engedem-e, hogy az Úr megnyissa szívemet tanításának befogadására? Engedem-e, hogy megnyissa számat a tanúságtételre és az örömhír hirdetésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7,24-30

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításai alkalmával újra és újra előkerül a hit. Az asszony esetében, akiről a mai evangéliumban olvashatunk, és aki gonosz lélektől megszállt lánya érdekében kéri az Úr segítségét, szintén jelentőséggel bír.

Az evangéliumokban ez az egyetlen eset, amikor Jézus nem fogadja el azonnal, nem teljesíti hamar a gyógyításra vonatkozó kérést. Első reakciója az elutasítás. Hasonlata szerint a gyermekeket elsőbbség illeti meg az étkezésnél, s csak utánuk ehetnek az állatok, a kutyák. A szentírásmagyarázók szerint ez a hasonlat a korabeli zsidó közfelfogást tükrözi: Isten nem egyformán tekint minden népre, ő a választott nép, a zsidók számára mutatja meg jótéteményeit, őket segíti az üdvösség útján parancsai által. Eszerint a pogányok kutyáknak tekintendők. Az asszony mindenesetre nem veszi magára a sértést, hanem okos feleletet ad, amely kiváltja Jézus elismerését és teljesíti a kérést.

A párbeszéd abból a szempontból is érdekes, hogy Jézus, aki máskor ügyesen megfelel a képzett írástudóknak, most engedi, hogy egy képzetlen asszony meggyőzze őt. Úgy tűnik tehát, hogy a kezdeti elutasítás inkább azért lehetett, hogy próbára tegye az asszony hitét, kitartását.

Hittel fordulok-e az Úrhoz kéréseimmel? Tudok-e kitartóan imádkozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.”
Mk 7,14-23

Elmélkedés

A lelki tisztaság fontosságának gondolatát folytatja a mai evangélium. Szavait immár nem a korábbi kérdezőkhöz, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézi Jézus, hanem a néphez. Általános alapelvként fogalmazza meg, hogy nem a kívülről az emberbe jutó étel teszi tisztátalanná az embert, hanem a szívéből és lelkéből fakadó rossz indulatok és helytelen gondolatok. Ezekből származik a bűn, ami elszakít Istentől. Ez az elgondolás éppen ellentéte a korabeli vallási nézeteknek, miszerint a lelki tisztaság olyan érték, amelyet mindenáron védelmeznie kell az embernek, azaz őrizkednie kellett attól, hogy kívülről bármi is beszennyezze, elvegye tisztaságát. Jézus fordított helyzetből látja mindezt, amikor rávilágít arra, hogy a bűnös gondolat az ember szívének mélyén, tehát az ember legbensőjében születik meg, s ezzel a lelki tisztaságnak is új értelmet ad.

Az ember életének forrása, az emberi élet valamennyi elemének eredete a szív. Innen fakad minden szándékunk, gondolatunk és érzésünk, jók és rosszak, erkölcsileg helyesek és helytelenek egyaránt. Ezen a ponton ráébredünk saját felelősségünkre: szabadon választhatunk a jó és a rossz között. Bűneinkért ne a külső körülményeket vagy másokat hibáztassunk, hiszen azok a mi szívünkben születtek meg. Ne engedjük, hogy ezek megszülessenek, növekedjenek bennünk, hanem az Istennek tetsző érzéseket, szándékokat igyekezzünk kibontakoztatni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!