1. Készítsd el spirituális életed alapszabályát
2. Meditáció/elmélkedés
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34
Elmélkedés
Jézus küldöttei, az apostolok visszatérnek első útjukról és mindenről beszámolnak, amit az Úr küldetésében tettek és tanítottak, de élményeikről Szent Márk egyetlen szót sem jegyez le. Ennek oka az, hogy az evangélista elsősorban Jézus tanítására figyel és arra irányítja az olvasók figyelmét, a mi figyelmünket is. Továbbá feltételezhetjük azt is, hogy számára egészen magától értetődő, hogy az apostolok azt tanították, azt hirdették, amit Mesterük, tehát felesleges újra leírni a tanítás tartalmát.
Lényeges, hogy visszatérésük után az apostolokat nem kell külön kérni arra, hogy elbeszéljék szolgálatuk során szerzett tapasztalataikat, hanem odagyűlnek Jézus köré és lelkesen mondanak el mindent. Ez a jelenet tehát a Mester és a tanítványai közti szoros kapcsolatot, közösséget jelzi. Közösségben vannak azzal, aki elküldte őket, s akinek most beszámolnak.
Ezután Jézus arra hívja őket, azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek egy kicsit, de ez a szándék részben meghiúsul. Hiába próbálnak félrevonulni, az emberek keresik Jézust, hallani szeretnék tanítását. A tanítás megkezdésének megokolására Márk evangélista szép kifejezést használ, amikor azt írja, hogy a tömeget látva Jézusnak „megesett rajtuk a szíve.” Nem sajnálkozásról van itt szó, hanem mély együttérzésről és abból fakadó irgalomról. Olyan irgalomról, amellyel Isten fordul az ember felé.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!
Úgy mondják, hogy a nő keresi, és jó esetben megtalálja, a férfinak fel kell építenie önmagát. A női kiteljesedésről nem tisztem véleményt mondani, de a mondás férfiakra vonatkozó részét támasztja alá ez az egész kötet.
Férfinak lenni senkit sem lehet megtanítani. Hiába magolná be és vizsgázna le belőle bárki, már a „lecke” felmondása után pár nappal sem tudnák a szükséges erkölcsi normákat, viselkedésmintákat, az erények háttértartalmát. Beszélni sem tudnának róla, nemhogy megélni.
Az alábbiakban egy újabb érdekes részletet közlünk a „Katolikus Egyház, merre tartasz?” című új magyar interjúkötetből, amelyet Fülep Dániel teológus és szövegfordítóként Sallai Gábor készítettek el a kazahsztáni Asztana segédpüspökével, Athanasius Schneiderrel. A szerk.
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,14-29
Elmélkedés
Jézus tevékenységének sorozatába Szent Márk evangélista kissé váratlanul illeszti be Keresztelő Szent János halálának leírását, amelyet a mai nap evangéliumában olvasunk. A részletet a tanítványok missziós útra küldése előzi meg, ez szerepelt tegnap, majd pedig holnap a tanítványok visszaérkezése fog következni. Úgy tűnik, hogy az evangélista a küldés és visszaérkezés közti időt szeretné kitölteni az esemény leírásával.
Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor nagyon is tudatosnak tűnik, hogy éppen ezen a helyen szerepel a Keresztelő halála. Márk szándéka egyrészt az lehetett, hogy János sorsának bemutatásával előre jelezze Jézus sorsát, azaz hová vezet az emberi gonoszság és rosszindulat. Heródes nem csak hallomásból, hanem személyesen is ismerhette Jánost. Elismerte tekintélyét és bizonyára többször is meghallgathatta őt, s ezen alkalmakkor figyelmeztethette őt a Keresztelő a bűnére. Heródes tehát tisztában volt azzal, hogy Keresztelő János „igaz és szent ember”, ostoba esküje azonban János vesztét okozta.
Emellett Márk evangélistának az is szándékában állhatott, hogy bemutassa a tanítvány sorsát. Aki Krisztus követségében jár, annak fel kell készülnie arra, hogy támadások fogják érni, elutasítják, bántalmazzák, sőt meg is ölhetik.
Kész vagyok-e az igazság kimondására és a bűnösök szelíd figyelmeztetésére akkor is, ha ezért bántalmaznak?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!
Majdnem minden a modern világi életben egy bizonyos felszínességet ösztönöz – a kapcsolatok, a gondolkodás és a bármifajta belső reflexió sekélyességét. Reggeltől estig képek és benyomások zuhataga támad bennünket, melyek közül sok bizonyos célokra manipulál.
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13
Elmélkedés
A Jézus által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban. Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent, hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra, hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket. Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.
Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.
Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6
Elmélkedés
Az előzményekben megismerhettük Jézust, a tanítót és gyógyítót, akit útja során az emberek hittel fogadtak. Hitük megmutatkozott az Isten országáról szóló tanítás elfogadásában, illetve kifejeződött abban, hogy gyógyulást kértek tőle a betegek. A hit azonban nem mindenki részéről mutatkozik meg, s ennek tényét nem hallgatják el az evangélisták. Egy ilyen esetről olvasunk a mai evangéliumban. Útja során Jézus és kíséretében tanítványai megérkeznek Názáretbe. Jézus jól ismeri a várost, hiszen itt nevelkedett fel, itt töltötte gyermekéveit és ifjúkorát és ismeri az itt élőket. A názáretiek szintén azt gondolják, hogy ismerik őt, származását, családját.
Amikor Jézus elkezd tanítani a zsinagógában a szombati istentisztelet alkalmával, akkor a názáretiek első reakciója a csodálkozás. Ámulatukat egyrészt az váltotta ki, amit hallottak tőle, másrészt ők is értesültek azokról a csodákról, amelyeket más helyeken tett. Tudták, hogy Jézus nem volt egyetlen rabbiiskolának sem a növendéke, hanem fiatalkorában nevelőapja, József mellett az ácsmesterséget tanulta. Nem értik, honnan van bölcsessége, amellyel tanít és milyen erő birtokában képes csodákat tenni. Előítéleteik miatt nem is tudnak túllépni a csodálkozás szintjén. A tanítást nem fogadják el, mert hiányzik belőlük a hit és szintén hitetlenségüket nevezi meg az Úr annak okaként, hogy miért nem történnek e városban csodák.
Jézus hatalma akkor fog érvényesülni életemben, ha megvan bennem a hit.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!
„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)
Előfordult már, hogy amikor valami váratlan rossz dolog ért, arra gondoltál, hogy azért engedte meg Isten, mert valamit elkövettél? Vagy hogy régebbi hibáid, baklövéseid miatt nem élhetsz olyan életet, ami Isten dicsőségét szolgálná?
Engem is sokszor foglalkoztattak ezek a kérdések, de aztán minden megváltozott, mikor azt a részt olvastam a Bibliában, ahol Jézus tanítványai is ezekkel a gondolatokkal bajlódtak.
Egy aranyos játékot játszottak a gyerekeim. „Mennyire ismersz engem?” Ez lehetne a játék címe. Valamelyikük feltett egy magára vonatkozó kérdést és a többieknek egyszerre kellett válaszolniuk. Aztán nagy volt az öröm, ha mindenki ugyanazt a választ adta. Megtetszett a játék, én is beszálltam.
– Apa kedvenc színe?
– Zöld!
– Apa kedvenc autómárkája?
– BMW!
