Battaplébánia

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés

Negyven nappal karácsony, Jézus születésének ünnepe után ma, Urunk templomi bemutatását ünnepeljük, amely ünnep régi magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony. A zsidó szokásokra, illetve törvényi előírásokra utal az ünnep evangéliumának bevezetése. Az újszülött gyermekeket negyven nappal születésük után elvitték a jeruzsálemi templomba, s ekkor volt szokás felajánlani az elsőszülöttek kiváltásáért az áldozati adományt. Lukács evangélista azonban nem ezekre a zsidó szokásokra irányítja figyelmünket, hanem a templomban elhangzó tanúságtételekre. Először Simeon szavait hallhatjuk, aki kinyilatkoztatást kapott Istentől, hogy még az ő életében eljön a Messiás, megláthatja a Megváltót. Az isteni ígéret valóban igaznak bizonyult, a kisded Jézusban felismeri a Megváltót. Ezt követően egy Anna nevű prófétanő beszélt arról, hogy ebben a gyermekben, azaz Jézusban teljesedtek be a megváltóról szóló jövendölések.

Szent Bernát ügyes szójátékkal foglalja össze egyik beszédében az ünnep lényegét, amikor ezt mondja: „Ma a Szűzanya a templom Urát viszi az Úr templomába.” Az egykori jeruzsálemi templom Ura és a földkerekségen minden keresztény templom Ura Jézus Krisztus. És ő az Ura a mi lelkünk templomának is. Illő, hogy ne csupán kőből épült templomépületeink, hanem szívünk temploma is méltó hajléka, méltó otthona, lakóhelye legyen az Úrnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumban. Szerdán már olvastunk egy részletesen kifejtett példabeszédet a magvetőről és annak Jézus általi magyarázatát is megismertük. Ennek kiegészítéseként újra a magvető emberről beszél Jézus, de elsősorban nem az ő személye áll a középpontban, hanem a magok kikelése. Ez a példabeszéd is nyitott, többféle értelmezést megenged, miként Jézus más példázatai is.

Egyrészt gondolhatjuk azt, hogy a magokat a földbe elvető, majd pedig annak kikelését nyugodtan váró ember maga Jézus. Ő az, aki az Isten országának jó magját elülteti az emberi szívekben, és várja ennek gyümölcsét. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a hallgatóságnak, akik szívükbe fogadták Isten tanítását, tenniük kell azért, hogy Isten országa növekedjen bennük és másokban. Az első értelmezés inkább azt helyezi előtérbe, hogy az Úr munkálkodása után Isten kegyelme nem látványosan, hanem rejtve, titokzatos módon eléri a maga hatását az emberi lelkekben. A második értelmezésbe viszont az ember Istentől kapott küldetése és személyes felelőssége kap nagyobb hangsúlyt. Mindkét magyarázat helyes, egyik sem zárja ki a másikat.

Engedem-e, hogy Isten kegyelme átalakítsa az életem? Kész vagyok-e feladatot vállalni azért, hogy Isten országa növekedjen a világban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként Jézus újabb hasonlatot mond a lámpáról, amelyet nyilvánvalóan nem szokás elrejteni az ágy alá, hanem olyan helyre tesznek a házon belül, ahonnan fénye mindenhová eljuthat. Mivel mindkét példázat Isten országát mutatja be, ezért mondanivalójuk is hasonló. A tanítás hirdetője, a magvető maga Jézus, aki elhozza minden ember számára az üdvösség örömhírét. A fényt szintén Jézus gyújtja meg bennünk, amely megvilágítja életutunkat. A krisztusi tanítás nem csupán egyes kiváltságosoknak szól, hanem mindenkihez. Mindannyian Krisztustól tudjuk meg azt, hogy mi emberi életünk értelme és célja. Ő segít minket abban, hogy életünk során megtaláljuk boldogságunkat és megmutatja azt is, hogyan juthatunk el az örök boldogságra, az üdvösségre.

A mennyei Atya az ő emberré lett Fia által közli velünk szándékait és az ő személyében mutatja meg azt, hogy az embernek miért érdemes engedelmeskednie Istennek. Ha pedig rátaláltunk az isteni tanítás fényére és annak világosságában élünk, akkor ezt a fényt tovább kell adnunk, másokban is meg kell gyújtanunk, fel kell ébresztenünk az üdvösség vágyát. Arra kell törekednünk, hogy Krisztus világosságát elvigyük azok számára, akik a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség sötétségében élnek. Legyünk a fény hordozói! Legyünk lámpások, akik Krisztus fényét sugározzuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”

Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus beszédstílusának, tanításának jellemzője, hogy gyakran és szívesen alkalmaz példabeszédeket. Olyan hasonlatok ezek, amelyek a természetből, a mindennapi életből, az emberek mindennapi tevékenységéből merítik témájukat, s éppen ezért egyrészt nagyon közel állnak a hallgatóság gondolatvilágához, másrészt könnyen érthetőek. A példázatok megragadják a hallgatóság figyelmét, s rögtön gondolkodásra késztetnek, illetve arra, hogy mindenki a saját életére vonatkoztassa a hallott tanítás mondanivalóját, üzenetét. Ugyanakkor ez a mondanivaló nincs minden esetben egyértelműen kimondva, azaz a példázatok meglehetősen talányosak és nyitottak, elgondolkodásra ösztönzik a hallgatót.

E sajátosságok miatt Jézus példabeszédei különösen is alkalmasak arra, hogy bemutassák Isten országát és annak titokzatos növekedését. Erről szól a magvető munkáját bemutató példázat a mai evangéliumban, amelyhez ajándékként kapjuk Jézus magyarázatát is. A kicsiny mag elvetése, az egyáltalán nem látványos kezdet a jövőben szembetűnő növekedéshez és sokszoros beteljesedéshez vezet. Az Úr tanítása nap mint nap kicsiny magként hull szívünkbe, amely idővel növekedésnek indul és keresztény életünk jócselekedeteiben teljesedik be.

Meghallgatom-e Jézus tanítását? Befogadom-e szívembe? Akarok-e bőséges termést hozni, hogy ezáltal növekedjen Isten országa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.