Battaplébánia

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két történetet kapcsol egybe Márk evangélista a mai részletben. A vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítását közrefogja Jairus kérése és lányának feltámasztása. A leírás több eleme jelzi a két eset kapcsolatát. Egy asszonyról van szó, aki ugyan idősebb lehetett már, hiszen régóta szenved betegségétől, Jézus mégis „leányomnak” szólítja, illetve egy leány érdekében kéri az Úr segítségét az elöljáró. A tizenkettes szám, amely az asszony esetében betegségben töltött éveit, a kislány esetében pedig életkorát jelzi, szintén közös elem. Mindkét esetben lényeges, hogy Jézus közbeavatkozása a hit eredményeként történik meg. Ezt fejezi ki, hogy az asszonynak a következőt mondja: „hited meggyógyított téged”, illetve Jairust így bátorítja: „Ne félj, csak higgy!”

Emberileg nézve teljesen kilátástalan helyzetekről van szó. A kislány már a végét járja, az asszony pedig hiába fordult orvosokhoz éveken keresztül, senki nem tudott segíteni rajta. S bár mind Jairusnak, mind az asszonynak kilátástalan a helyzete, mégsem adják fel a reményt, bíznak abban, hogy az Úr tud nekik segíteni. Jairus egyáltalán nem kétségbeesve adja elő kérését, hanem nagyon is bizakodva, s ez a bizalom akkor sem csökken, amikor a szolgák leánya halálhírét meghozzák. Az asszony szintén nagy bizalommal, a gyógyulás reményében érinti meg Jézus ruháját. Jézus tehát ezt a bizakodást, ezt a reménykedést, ezt a hitet jutalmazza meg a gyógyítással és a kislány feltámasztásával.

Megvan-e bennem a feltétlen bizalom az Úr iránt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésekor (vö. Mk 4,35-41) Jézus a természet erőin mutatta meg hatalmát. Most egy emberen, egy ördögtől megszállott személyen mutatja meg isteni hatalmát és szabadító erejét. Az evangélista tényszerűen közli az esemény helyszínét és a körülményeket, amelyekből kiderül, hogy emberileg kilátástalan, reménytelen helyzetben van a megszállott, akit egy légiónyi gonosz tart a befolyása alatt. A gonosz jól ismeri Jézus személyének titkát és a magasságbeli Isten Fiának nevezi őt, és természetesen hatalmának nem képes ellenállni. Ennek az ördögűző csodának a sajátos eleme, hogy az ördögök elfogadják azt, hogy távozniuk kell, de azt kérik, hogy megszállhassák a sertéseket, s Jézus teljesíti kérésüket. Az állatok ezek után a tóba rohantak és elpusztultak. Az Úr nem kárt akar okozni, hanem számára fontosabb egy ember megmentése, mint olyan állatok sorsa, amelyeket ő és minden zsidó ember tisztátalannak tart. Ezzel szemben az ott lakók másként gondolkodnak a történtekről, másként értékelik a helyzetet, ők inkább elpusztult állataikat sajnálják, mintsem örülnének a megszállott ember szabadulásának.

A lelki fejlődés mindig azt jelenti, hogy megszokott, kényelmes élethelyzetemből kilépek és engedem, hogy Jézus megszabadítson mindattól, ami fogva tart, fékezi erőimet, akadályoz a szeretet gyakorlásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30

Elmélkedés

Isten uralma

Az elmúlt vasárnap Jézus názáreti fellépéséről olvastunk az evangéliumban, ezt folytatja a mai részlet. Izajás próféta jövendöléséhez Jézus ezt fűzte magyarázatként: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” A hallgatóság figyelme ettől kezdve kétfelé irányul, egyrészt a tanításra, másrészt a tanítóra. Az elhangzó tanítás csodálkozást és elismerést kelt az emberekben, helyeslik mindazt, amit hallanak, legalábbis kezdetben. Később azonban kiderül, hogy mindez csak a felszín, mert a prófétai jövendölés megvalósulását, beteljesedését másként képzelték. Talán nem is gondolták, hogy a beteljesedés szó szerint fog megvalósulni, hiszen az Úr valóban örömhírt hirdet a szegényeknek és meggyógyítja a vakokat, s minderről a názáretieknek is tudomása van. Talán nem számítottak arra, hogy a jövendölés éppen náluk és a környező falvakban, az ő körükben és az ő ismerőseik között fog beteljesedni. S bizonyára nem készültek fel arra, hogy éppen most, tehát nem kell már tovább várni. Azt pedig végképp nem tudták elképzelni, hogy egy olyan személy teljesíti be az isteni ígéretet, aki közöttük, az ő városukban nőtt fel, s akinek ismerik családját, származását. Ezért figyelmük a tanításról egyre jobban a tanító, az igehirdető személyére terelődik. „De hát nem József fia ez?” – kérdezik egymástól, s ez a kérdés világosan jelzi kiindulópontjukat. A tanító földi származását nézik és nem az égből jövő tanítást.

Szívükben már ezzel a kérdéssel megszületik az elutasítás, még ha ezt haragos lelkületükkel és ellenséges cselekedetükkel csak valamivel később fejezik is ki. Elutasítják a tanító személyét, mert nem ismerik Jézus mennyei származását. Ők úgy gondolják, hogy Józsefnek, a Názáretben élő és dolgozó ácsnak a fia szól most hozzájuk, de nem tudják, hogy Jézus valójában a mennyei Atya Fia. A tanító elutasítását az általa mondott tanítás visszautasítása követi. Nem akarják elfogadni, hogy itt és most megvalósult a prófétai szó, nem értik meg, hogy eljött az a „ma”, amiről Jézus beszél. Ők a távoli jövőben képzelik el a beteljesedést és nem most, nem a jelenben.

Szent Lukács evangélista úgy írja le az egész eseményt a názáretiek visszautasítását, hogy egyben előrevetíti Jézus elutasítását. A harag, az indulat, a világosan érzékelhető feszültség visszaköszön majd a nép dühében, amely Jézus halálát követeli Pilátustól. A mostani ellenséges hangulat megismétlődik Jézus keresztútján. A názáretiek a „városon kívülre” viszik Jézust, fel a hegyre, a szakadék szélére, elítélése után szintén a városon kívülre, Jeruzsálemen kívülre viszik, a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítik. A Megváltó elutasítása Názáretben kezdődik és Jeruzsálemben fejeződik be, a mostani gyilkos szándék a Golgotán fog beteljesedni.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az Egyház életében is folytatódik az elutasítás. Ez a gondolat kiegészíti azt, amit az elmúlt vasárnapi elmélkedésben mondtunk az Egyház küldetéséről. Ha a krisztusi közösség hűséges marad küldetéséhez és bátran kiáll Isten országának örömhírével, akkor az elutasítást is meg fogja tapasztalni.

Észreveszem-e, hogy Isten uralma folyamatosan megvalósul a világban? Engedem-e Isten uralmát megvalósulni életemben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!