Battaplébánia

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,22-35

Elmélkedés

A mai evangélium arra hív bennünket, hogy csatlakozzunk Simeonhoz és vele együtt adjunk hálát a mindenható Istennek a Megváltóért. A betlehemi gyermek személyében felismerhetjük az ég és a föld Urát, Isten emberré lett Fiát, a mennyei Atya küldöttét. Ő a Megváltó, aki szabadulást hoz az egész emberiségnek a bűntől és a haláltól. A karácsonyi örömhírt Simeon szavai nyomán így fogalmazzuk meg a mai napon: Jézus számunkra a szabadító. Nem erős felnőttként, hódító hadvezérként vagy erőskezű uralkodóként érkezik, hanem gyenge és erőtlen gyermekként születik meg emberi világunkba, s egész élete folyamán gyengédségre, szeretetre, szelídségre tanított mindenkit. Senki sem nézné ki belőle most, a születésekor, hogy az egész világot megváltoztatja, mégis megteszi. Születésével megújul az egész teremtett világ és benne az ember, aki ezidáig megváltásra váró ember volt, de az Úr kereszthalálától már megváltott ember.

A bűntől való szabadulás, a megváltás üzenete az egész emberiségnek szól, amelyet mi keresztények szüntelenül hirdetünk azoknak, akik az üdvösségre vágyakoznak. Hirdetjük a Krisztusban való újjászületés lehetőségét, hirdetjük a szív megtérését, hirdetjük, hogy Krisztusban mindenki felismerheti Szabadítóját és Üdvözítőjét. Simeon egykor a karjába vehette a Megváltót, mi pedig a bűnöktől megtisztult szívünkbe fogadhatjuk őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Szeretnénk megérteni annak a titkát, hogy mi indított téged arra, hogy az idők teljességében elküldöd Fiadat a világba. Hisszük, hogy a betlehemi Gyermek a te Fiad. Hisszük, hogy ő az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése a mi emberi természetünk újjáteremtése. Hisszük, hogy a te Fiad, Jézus az élet forrása, akit azért küldtél, hogy világosság legyen minden ember számára és elvezesse minket hozzád, a mi Atyánkhoz.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés

A karácsonyi ünnep örömét sötét felhő árnyékolja be a mai napon. A hatalomféltés, a kicsinyesség és a gyűlölet sötét felhője. A gyilkos szándék és cselekedet sötét fellege. Ma, Aprószentek napján, azokra az ártatlan gyermekekre emlékezünk, akiket Heródes király megöletett Betlehemben. A király biztosra akart menni, úgy döntött, hogy minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeknek meg kell halnia, s azt remélte, hogy az a gyermek is köztük lesz, akit a bölcsek a zsidók újszülött királyának neveztek.

Isten azonban nem engedi, hogy az emberi gonoszság megakadályozza az ő megváltói tervét. Ismét József, a Szent Család védelmezője jut szerephez. Álmában figyelmeztetést kap, hogy a gyermek Jézust halálos veszély fenyegeti, ezért menekülniük kell a távoli Egyiptomba. József pedig ismét engedelmeskedik, azt teszi, amit az angyal közöl vele. Máriával és Jézussal Egyiptomba mennek, s onnan csak Heródes halála után térnek vissza Názáretbe. Máté evangélista így írja: „még azon éjjel elment Egyiptomba.” Nyilvánvalóan gyors és késlekedés nélküli indulást jelez ez a szóhasználat, és nem arról van szó, hogy egyetlen éjszaka alatt megtették volna a hosszú utat Egyiptomig.

Amikor Isten közli velünk tervét és feladatunkat, akkor nekünk is ugyanilyen engedelmes lelkülettel érdemes indulnunk. Tegyünk meg mindent, amit Üdvözítő Istenünk kér tőlünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

A mai napon Szent János apostolt, a negyedik evangélium szerzőjét ünnepli Egyházunk. Közvetlenül karácsony után nem tévedésből olvasunk a húsvéti eseményről, hanem azért, mert János apostol számára nagy jelentőségű az üres sír látványa, amely az Úr feltámadásának bizonyítéka az ő számára. Ezen kívül érdemes néhány jelenetet felidéznünk az életéből. Halász volt, amikor őt és testvérét, Jakabot meghívta Jézus, s mindketten azonnal indultak. Péterrel és Jakabbal hármasban kis csoportot alkotnak a tizenkét apostol testületén belül, több esetben csupán őket viszi magával Jézus. Példa erre Jairus lányának feltámasztása, a színeváltozás vagy az Olajfák-hegyén az Úr szenvedése. Az apostolok közül egyedül ő van ott a kereszt alatt, s Jánosra bízza halála előtt Jézus az ő édesanyját, Máriát.

Mit tanulhatunk János apostoltól, miben lehet példaképünk? Jézus azt szeretné, ha mi is tanítványai lennénk, olyan tanítványai, akiket az iránta való barátság és szeretet jellemez. Minket is meghív, hogy neki szenteljük életünket, legyünk az ő tanúi. Maradjunk mindig Jézus közelében! Legyünk mi is a hit közvetítői! Legyünk az örömhír terjesztői! Legyünk apostolok, akik hirdetjük az Úr halálát és feltámadását! Elmélkedjünk Isten titkairól és szeretetéről! Ismerjük fel Jézusban a szeretet forrását és az üdvösség közvetítőjét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz, újjáteremtesz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba, az isteni életbe hívsz bennünket. Hittel valljuk, hogy te vagy megváltónk és üdvözítőnk. Betlehemi kis Jézus, taníts minket, hogy megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és az istengyermeki méltóságot!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent István diakónust ünnepeljük. Történetét Szent Lukács részletesen ismerteti az Apostolok Cselekedeteiben. Az apostoli testület tagjai úgy döntenek, hogy életüket elsősorban az imádságnak és az igehirdetésnek szentelik. De mivel nem szeretnék elhanyagolni a karitatív szolgálatot, ezért olyan személyeket választanak, akiket alkalmasnak tartanak az adományok szétosztására és az özvegyek igazságos támogatására. Így jelölnek ki hét, a közösség szemében jó hírben álló férfit, köztük Istvánt (vö. ApCsel 6,2-4). A hét férfi felsorolásában István szerepel az első helyen, megjegyezve, hogy „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” (ApCsel 6,5). István azonban a szolgálaton kívül az igehirdetésben is szerepet vállal, mégpedig olyan bölcsességgel tölti el őt a Szentlélek, hogy ellenfelei alulmaradtak a vitákban. Ezért istenkáromlással vádolják meg, hamis tanúkat állítanak és a zsidó főtanács elé viszik. A főtanács előtt hosszú beszédet tart (vö. ApCsel 7,2-53), amely az ő igehirdetésének összefoglalása. A főtanács azonnal kimondja az ítéletet és megkövezik.

Halálának körülményeit Lukács evangélista tudatosan úgy jegyzi le, hogy abban visszaköszönnek Jézus halálának részletei. Istvánt a „városon kívülre” viszik, miként Jézust is a városon kívül lévő helyre, a Golgotára viszik keresztre feszíteni. Halála előtt István így fohászkodik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Jézus pedig így könyörög: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). István így imádkozik az őt bántalmazókért: „Uram, ne tulajdonítsd nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Jézus pedig ezt mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).

Szent István első vértanú példája alapján keresztény hivatásunk így foglalható össze: szavainkban és cselekedeteinkben, életünkben és halálunkban hasonlóvá kell válnunk Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent István diakónust ünnepeljük. Történetét Szent Lukács részletesen ismerteti az Apostolok Cselekedeteiben. Az apostoli testület tagjai úgy döntenek, hogy életüket elsősorban az imádságnak és az igehirdetésnek szentelik. De mivel nem szeretnék elhanyagolni a karitatív szolgálatot, ezért olyan személyeket választanak, akiket alkalmasnak tartanak az adományok szétosztására és az özvegyek igazságos támogatására. Így jelölnek ki hét, a közösség szemében jó hírben álló férfit, köztük Istvánt (vö. ApCsel 6,2-4). A hét férfi felsorolásában István szerepel az első helyen, megjegyezve, hogy „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” (ApCsel 6,5). István azonban a szolgálaton kívül az igehirdetésben is szerepet vállal, mégpedig olyan bölcsességgel tölti el őt a Szentlélek, hogy ellenfelei alulmaradtak a vitákban. Ezért istenkáromlással vádolják meg, hamis tanúkat állítanak és a zsidó főtanács elé viszik. A főtanács előtt hosszú beszédet tart (vö. ApCsel 7,2-53), amely az ő igehirdetésének összefoglalása. A főtanács azonnal kimondja az ítéletet és megkövezik.

Halálának körülményeit Lukács evangélista tudatosan úgy jegyzi le, hogy abban visszaköszönnek Jézus halálának részletei. Istvánt a „városon kívülre” viszik, miként Jézust is a városon kívül lévő helyre, a Golgotára viszik keresztre feszíteni. Halála előtt István így fohászkodik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Jézus pedig így könyörög: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). István így imádkozik az őt bántalmazókért: „Uram, ne tulajdonítsd nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Jézus pedig ezt mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).

Szent István első vértanú példája alapján keresztény hivatásunk így foglalható össze: szavainkban és cselekedeteinkben, életünkben és halálunkban hasonlóvá kell válnunk Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Lk 2,1-14

Elmélkedés

A születés csodája

Karácsony napján gondolataink és tekintetünk megállás nélkül vándorol. Nem a nyugtalanság vagy a türelmetlenség okozza ezt, hanem a kíváncsiság, az öröm, a csodálkozás. Úgy jártunk, mint a gyermek, aki karácsonykor belép a templomba és azt sem tudja hirtelen hová nézzen. Látja a hatalmas fenyőfákat, az ünneplő ruhába öltözött sokaságot, a megszokottnál is szebben díszített templomot, de már szemével a betlehemet keresi, s nem nyugszik, amíg meg nem pillantja a jászol szalmáján fekvő Gyermeket. A felnőttek gondolata és tekintete is vándorol, keres, csodára vár. Az égre nézünk, a fényes csillagra odafent, amely egykor a napkeleti bölcseket vezette, s amely azt jelzi, hogy idelent történt valami. Ezért újra leereszkedik tekintetünk, a jászol magasságába, a gyermekek szemmagasságába, hogy az újszülött Jézus, Isten Fia szemébe nézhessünk. Honnan jött ez a Gyermek? – kérdezzük magunkban, s mivel tudjuk, hogy a mennyből jött, az ég ajándéka ő, ezért ismét felfelé irányul tekintetünk, s aztán újra lefelé, nyomon követve a földre szállás útját.

Mi történt? Mit ünneplünk? Isten emberré lett, Jézus Krisztus megszületett. Az ő születése csoda, miként minden ember születését, minden emberi élet kezdetét csodának kell tekintenünk és neveznünk. Mert a csodák valójában nem is olyan ritkák, mint azt a modern ember gondolja, legfeljebb emberi szavaink és ítéleteink változtak rossz irányba, amely kétségbe vonja a csodát. Tudjuk, hogy értelmünk sokszor óvatosságra int, figyelmeztet, hogy ne legyünk becsapás vagy félrevezetés áldozatai, de amikor végre a jászol elé állhatunk, a betlehemi Gyermek elé térdelünk, akkor nincs szükség erre az óvatosságra, mert Isten igazmondó. S most ő tárja fel számunkra titkát, az élet és a szeretet titkát, amely titok megcsillan a kis Jézus szemében.

Szent Lukács evangélista tényszerűen idézi fel a történelmi helyzetet. Augusztus, az akkori római császár népszámlálási rendeletet adott ki, ezért József és Mária Betlehembe indulnak. Itt születik meg Mária elsőszülött és egyetlen gyermeke, Jézus, mégpedig egy állatok szálláshelyéül szolgáló barlangistállóban. Minden, amit ezt követően megtudunk az újszülött gyermekről, nem emberi híradás, hanem az angyaltól, Isten küldöttétől elhangzó üzenet. Az éjszaka közepén az Úr angyala jelenik meg a pásztoroknak, örömhírt közöl velük, olyan hírt, amely nem csak nekik, hanem az egész népnek szól, s ehhez hozzátehetjük azt is, hogy az egész emberiségnek. Az angyal Megváltónak nevezi az újszülöttet és pontosan megnevezi a születés helyét, Dávid városát, vagyis Betlehemet. Végül azt is közli az álmukból ébredő pásztorokkal, hogy milyen jel alapján ismerhetik fel a Megváltót: egy jászolban fekvő, pólyába takart gyermeket keressenek. Aztán egész angyali sereg jelenik meg Isten dicsőségét hirdetve és békességet kívánva a jóakaratúaknak.

A pásztorokat egykor útnak indító angyali jelenés a mi álmunkat is eloszlatja ez éjszakai órán, s bennünket is útnak indít azzal a reménnyel, hogy találkozhatunk a Megváltóval. Induljunk, hogy mi is közel kerüljünk a megváltás titkához, s láthassuk a csodát, az emberré lett Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat, előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.