Battaplébánia

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Egyházunk liturgikus rendje szerint december 23-án Keresztelő János születéséről szól az evangélium, de ezt idén felülírta a negyedik adventi vasárnap örömhíre. Mai elmélkedésünkben mégis idézzük fel röviden János születésének eseményét. Lukács evangélista leírja a rokonok örvendezését, majd a névadás miatt kialakult kisebb vitát ismerteti. A rokonság a zsidó hagyomány szerint az apáról nevezné el az újszülöttet, de Erzsébet tiltakozik. A még mindig néma Zakariásnak írótáblát adnak, s ő azt írja fel, hogy János legyen a gyermek neve. Ekkor szűnik meg némasága és a Szentlélekkel eltelve imádkozik, áldja Istent. Az ő imáját olvassuk a mai evangéliumban.

Az első rész témája a megszabadulás. Szabadulás az elnyomóktól, a szívükben gyűlöletet hordozóktól, az ellenségtől. A szabadulás Istennek köszönhető. Az adott történelmi helyzet tükröződik ebben. Az a gondolat, hogy a Messiás majd megszabadítja a választott népet az elnyomó rómaiaktól. Zakariás imájának második felében azonban már előkerül a Messiás lelki küldetése, azaz a bűntől való szabadulást hozza el minden ember számára. Itt már az irgalmasság Istene áll a középpontban.

Elfogadom-e az irgalmas mennyei Atya ajándékát, a bűnbocsánatot? Engedem-e, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében belépjen az életembe? Akarom-e, hogy a Szentlélek igaz bűnbánatra indítson és kiárassza rám Isten irgalmát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat. Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező várakozásra. Taníts arra, hogy úgy várjalak, ahogyan a kismamák várják gyermekük születésének pillanatát. Érintsd meg szívemet! Töltsd be vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

A múlt és a jövő felé tekintve

Az adventi időszak végére remélhetőleg mindannyiunkban tisztázódott már, hogy nem önmagában karácsony ünnepét, az év egy jeles napját várjuk, hanem az Úr Jézust és a vele való találkozást. A jelenben történő eljövetele akkor nyeri el valódi értelmét, ha tisztában vagyok azzal, hogy miért jött el a történelmi múltban és miért fog újra eljönni a történelmi idők végén a jövőben.

Egyrészt tehát visszatekintés számunkra az advent arra a mintegy 2000 évvel ezelőtt történt eseményre, amikor Isten Fia belépett emberi világunkba. Megelőzte ezt a választott nép több évszázados várakozása, amely nem emberi jóslatra vagy jövőbelátásra, hanem Isten ígéretére alapult. Az ószövetségi időkben Isten a próféták által újra és újra megerősítette azt az ígéretét, hogy elküldi a Messiást, a Megváltót. Az ígéret bekövetkezésének idejét senki ember nem tudhatta előre, ezért a várakozás izgalmában és feszültségében éltek mindazok, akik komolyan vették a Megváltó jövetelét meghirdető isteni üzenetet.

Másrészt előre is tekintünk, a jövő felé. Arra az eseményre gondolunk, hogy Krisztus újra el fog majd jönni a világba, ez lesz az ő második eljövetele. Nem az emberek felett ítéletet mondani és nem a világot megsemmisíteni jön, hanem újjáteremteni mindent. Újjáteremteni a teremtett világot és újjáteremteni benne az embert. Mivel ennek bekövetkeztét sem tudhatja senki előre, ezért bennünk is ugyanaz a várakozó lelkület, nyugtalanság és éberség él, mint a Messiásra váró nemzedékekben egykoron.

Az evangéliumban két asszonyról olvasunk, akik Isten akaratából különleges szerepet kaptak az üdvösség művében. Az egyikük Erzsébet, aki hamarosan világra hozza Keresztelő Jánost, a Messiás előfutárát. A másik asszony pedig Mária, aki szintén gyermeket vár, ő lesz az édesanyja Jézusnak. Mindketten alázatosan és engedelmesen fogadták el azt a szerepet, azt a hivatást, amit Isten rendelt nekik. E két asszonyban közös vonás, hogy emberi számítás szerint nem lehetne gyermekük. Erzsébet túlságosan idős, férjével, Zakariással éveken, évtizedeken át várták, kérték a gyermekáldás ajándékát, de ezt csak idős korukban kapták meg Isten csodálatos közbelépésének, az ő irgalmának köszönhetően. Mária még fiatal, József még nem a férje, hanem csak a jegyese, tisztán élnek, ezért nem lehetne gyermeke, de a Szentlélek erejéből mégis gyermeket fogan méhében. Ő is Istennek ad hálát, akinek irgalma a születendő gyermekben jön el a világba. Mindkettőjüket váratlanul éri a csoda, a gyermekáldás csodája, hiszen Erzsébet bizonyára lemondott már arról, hogy gyermeke fog születni, Mária pedig nagyon fiatal még és nem él együtt Józseffel. Váratlanul éri őket a hír, hogy édesanyák lehetnek, de örömmel fogadják azt, gyorsan felnőnek a feladathoz.

Örömüket egymással osztják meg, amikor Mária látogatást tesz Erzsébetnél. Közös ujjongásuk, örvendezésük és hálaadásuk mögött az húzódik meg, hogy amit Isten ad az embernek az csak jó lehet. Nincs oka aggodalomra és félelemre, bizonytalanságra és kételkedésre annak, aki szilárdan hiszi, hogy amit Isten ad neki, az csak jó lehet. Nem láthatom, nem ismerhetem előre a történéseket, de azokat azzal a nyugalommal várom, hogy Isten akaratából és üdvözítő szándékából jót fog hozni számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, te mindent megtehetsz. Te vagy az élet és az újjászületés ajándékozója. Üdvözítő terved szerint az idők teljességében Fiadat, Jézust küldted el közénk. Ő mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te, Atyánk úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Egyedül Jézus Krisztus által érthetem meg a te végtelen isteni szeretetedet és jóságodat.

Jézusom, nem csak messziről akarlak szemlélni, hanem közel szeretnék kerülni hozzád! Adj a szívembe örömöt és megnyugvást, amikor veled találkozom. Költözz lelkembe, mert örökké veled akarok élni! Jézusom, te vagy Megváltóm és Üdvözítőm!