Battaplébánia

Sok pogány, mikor azt hallja, hogy az Ige testté lett, kinevet és kigúnyol bennünket. E miatt az egyszerű emberek közül sokan megzavarodnak és nyugtalankodnak.
A görögökhöz is, de hozzátok is szólok, kikben zavar támadt, hogy sose veszítsétek el a f…

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,1-5. 10. 12-14

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakaszt a tanítványok kérdése vezeti be, akik Jézushoz fordulnak: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” A kérdést akár jóhiszeműnek és jószándékúnak is nevezhetnék, ha arra gondolnánk, hogy az Isten országába való eljutás szándéka áll a hátterében vagy arra gondolnánk, hogy bizonyára olyan személy kérdez ilyet, aki maga is minden erejével törekszik, hogy Isten országának jó tagja legyen. Valójában azonban más áll a háttérben, amiről Máté evangélista ugyan tapintatosan hallgat, de Márk és Lukács írásából tudjuk, hogy a tanítványok egymás közti versengéséből születik meg ez a Jézushoz intézett kérdés.

Ennek ismeretében válik számunkra érthetővé Jézus reakciója, aki egy gyermeket állít eléjük és kijelenti, hogy azok juthatnak a mennyek országába, akik olyanok lesznek, mint a gyermekek. A tanítványok helytelen gondolkodására, nagyravágyására utal a Mester szóhasználata. „Ha meg nem változtok” – mondja nekik, azaz rosszul gondolkodtok, helytelen vágyaitok vannak, hibásak és Isten szándékaival ellentétesek az elképzeléseitek, ezért meg kell változnotok, ha el akartok jutni az Isten országába. Tanuljátok meg tehát a gyermeki lelkületet, amelyet nem a nagyravágyás fűt, hanem az isteni gondviselésre való bizalomteljes ráhagyatkozás jellemez. Az Úr figyelmeztetése nem csak az egykori tanítványoknak, hanem nekem is szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Mladifest, 2016

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27

Elmélkedés

Máté evangéliumában három olyan jelenetet találunk, amikor Jézus a rá váró szenvedéseket jövendöli meg és haláláról beszél. Érdemes odafigyelnünk a tanítványok ezekre adott reakcióira. Az első jövendöléskor (vö. Mt 16,21-23) Péter apostol határozottan tiltakozik: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” (Mt 16,22). A második ilyen rövid beszédet a mai evangéliumban olvassuk: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Bár itt Jézus a feltámadást is megemlíti, mégis szomorúság tölti el tanítványait szavai hallatán. A szenvedések harmadik jövendölését (vö. Mt 20,17-19) követően a tanítványok arról kezdenek egymás közt tanakodni, hogy ki a nagyobb közülük, amely beszédtéma azt jelzi, hogy nem igazán értették meg Mesterük szavainak jelentését és jelentőségét.

Az apostolok tehát nem értik, hogy miként egyeztethető össze a szenvedés és a halál azzal a messiási képpel, ami az ő elképzeléseikben élt. Ők dicsőséggel eljövő és hatalommal uralkodó Messiást vártak, akinek országában ők is jelentős szerepet kaphatnak. A szenvedés gondolatával való megbarátkozás és a halál elfogadása hosszas folyamat esetükben, miként nekünk is időre van szükségünk ehhez akár másokra, szeretteinkre vonatkozóan gondolunk erre, akár saját sorunkkal kapcsolatban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,41-51

Elmélkedés

A szentmise ünnep

A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus hosszas tanítást ad az általa adott kenyérről, az élő kenyérről. A múlt vasárnap e beszéd kezdetét olvastuk az evangéliumban, a mai napon pedig a tanítás második részletét. Egyre világosabban kiderül számunkra, hogy e szavakat János evangélista már az utolsó vacsora eseményének ismeretében, az ott történtek fényében írja le. Jézus ezt mondja: „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Az elmúlt vasárnapi elmélkedésben szót ejtettünk arról, hogy a szentmise és az Oltáriszentség misztérium, azaz olyan titokzatos valóság, amely által emberként találkozhatunk Istennel, egyesülhetünk vele a szentáldozásban.

Ahhoz, hogy egy találkozás létrejöjjön, két személy egymáshoz közeledése szükséges. A szentmisében is tetten érhető ez a kettős mozgás, egyrészt Isten közeledik hozzánk, másrészt mi haladunk felé. Először is nézzük meg azt, hogy miként közeledik Isten a világ, az emberek felé. Lényeges, hogy itt nem tekinthetünk el attól, hogy Isten Szentháromság. Isten közeledése úgy történik, hogy az Atya átadja nekünk a Fiút a Szentlélek által, ez a megtestesülés titka, a Fiú pedig felajánlja önmagát az Atyának, ez a keresztáldozat titka. E két titok válik jelenvalóvá újra és újra minden szentmisében. Amikor a szentmisét bemutató pap lehívja a Szentlelket a felajánlott adományokra, a kenyérre és a borra, és azok átváltoznak az Úr testévé és vérévé, akkor megismétlődik, jelenvalóvá válik Isten odaadásának csodája, az Atya odaadja magát a Fiúban, aki valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben, s ez a csoda a Szentlélek közreműködésének köszönhetően valósul meg.

A szentmise ünnepléséhez ugyanakkor hozzátartozik egy másik mozgás is, az ember irányultsága, közeledése Isten felé. Nem csak adományainkat, a kenyeret és a bort ajánljuk fel Istennek, hanem önmagunkat is, azaz áldozatunkat, önfelajánlásunkat Krisztus áldozatához kapcsoljuk, s ezt a mennyei Atya elfogadja.

Mivel a szentmise nem csupán az egyén, hanem a közösség találkozása is Istennel, ezért a plébániai közösség minden tagja tartsa azt fontosnak, hogy részt vegyen a közös ünneplésben, a vasárnapi szentmisén! A keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva a vasárnapot, az Úr feltámadásának napját kiváltságos napnak tekintették, amelyen összegyűltek a templomba, hogy közösen imádkozva emlékezzenek meg az Úr kereszthaláláról és feltámadásáról. Felidézték az utolsó vacsora eseményét és Jézus parancsa szerint elvégezték a kenyértörés szertartását, mintegy hálaadásként Istennek a megváltásért. A szentmise és a szentmisén való részvétel Istennek szenteli a vasárnapot, amely nap így egészen az egyéni és közösségi imádkozásnak, a megnyugvásnak és a pihenésnek, a lelki feltöltődésnek, a másokkal való szeretetközösség örömének szentelt nap. Aki megérti, hogy ez a nap valóban Istennek szentelt nap, az aligha fogja például bevásárlásra vagy hétköznap is elvégezhető munkára pazarolni idejét vasárnaponként.

Szenteljük a vasárnapot Istennek, szenteljük arra, hogy találkozzunk a felénk közeledő Istennel! Tegyük valóban ünneppé ezt a napot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia a te legcsodálatosabb ajándékod számunkra. Miként a megszaporított kenyeret ajándékként adtad az éhező népnek, és ahogyan önmagad adtad táplálékként az apostoloknak az utolsó vacsorán, ugyanígy az Eucharisztiában önmagadat adod ajándékként a mennyei Atyának. Ugyanakkor a megszentelt és átváltoztatott kenyérben nekünk is adod magad. Ez a legnagyobb ajándék számunkra. Nem utasítjuk vissza barátságodat és ajándékodat, hanem örömmel vesszük magunkhoz a szentáldozáskor szent testedet, amely az örök élet kenyere.