Battaplébánia

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Máté evangélista kánaáninak nevezi azt az asszonyt, aki lánya gyógyulását kéri Jézustól. Valójában ebben a korban kánaáni őslakosok már nem éltek, a zsidó gondolkodás szerint meg is érdemelték sorsukat, hiszen bűnös nép voltak. Az evangélista itt nem az asszony származását akarja megnevezni, hanem azt közli, hogy pogány származású. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy Jézus küldetése nem korlátozódik az ószövetségi választott népre, a zsidóságra, hanem egyetemes módon kiterjed minden nemzetre.

Jézus először nem is válaszol, továbbhalad, mintha meg sem hallotta volna a kérést. Az asszony azonban nem távozik lemondóan vagy csalódottan, hanem megismétli kérését. Kiáltozása már a tanítványokat is zavarta, ezért ők azt kérik Mesterüktől, hogy küldje el az asszonyt, amelyet úgy kell értenünk, hogy teljesítse kívánságát és akkor majd távozik. Ekkor Jézus kijelenti, hogy küldetése csak Izrael népéhez szól. Ez a válasz, amely pontosan tükrözi a korabeli gondolkodást, első pillanatban elutasításnak tűnik, valójában azonban csak próbára akarja tenni az asszony hitét és kitartását. Az asszony rögtön megragadja a lehetőséget, végre vele foglalkozik Jézus! Most már egészen közel kerülhet Jézushoz és lába elé borulva ismétli meg kérését. Ám Jézus válasza ekkor is kitérő. S bár az asszony megsértődhetne azon, hogy kutyához hasonlítják, mégsem ezt teszi, hanem a Jézus által felhozott példát továbbgondolva erősíti meg kérését. Kitartása kivívja Jézus dicséretét és meghozza az eredményt, lánya meggyógyul.

Mennyire vagyok kitartó az imádságban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36

Elmélkedés

Máté evangélista nagyon szemléletesen írja le Jézus vízen járásának történetét, amelyet talán akkor tudunk a legjobban megélni, átélni, ha képzeletben mi is beülünk az apostolok hajójába. Ellenszélben evezni a túlsó part felé meglehetősen fárasztó, össze kell szednünk minden erőnket. Ráadásul már éjszaka van, és egy amúgy is fárasztó nap van mögöttünk. Ne felejtsük el, hogy a vízen járás éppen a csodálatos kenyérszaporítás (vö. Mt 14,13-21) napjának estéjén történt, napközben tehát a kenyerek szétosztásával és a maradék összegyűjtésével volt elég tennivalója minden apostolnak. Egy rendkívül fárasztó éjszakai evezés során bizony mi is felkiáltanánk rémületünkben, ha valakit meglátnánk a víz tetején felénk közeledni. Az apostolokhoz hasonlóan mi is könnyen pánikba esnénk és aligha ismernénk fel az Urat. Ekkor halljuk meg az ő szavát: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Elképzelhetjük, hogy nem volt teljes mértékben megnyugtató az apostolok számára ez a kijelentés. Péter bizonyosságot is akar szerezni arról, hogy valóban Jézus közeledik a hajóhoz, ezért szinte vakmerő kéréssel áll elő, ő is tudjon járni a vízen. Erre képes is mindaddig, amíg nem kezd el kételkedni, akkor azonban már szükség van az Úr megmentő, szabadító erejére.

Ez a csoda is azt mutatja, hogy Jézus úr a természet erői felett, ő valóban Isten. Istenségét azoknak tárja fel, akik az Egyház hajójában utaznak és nem hagyják el e közösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1-9

Elmélkedés

Urunk színeváltozásának ünnepe van a mai napon, s ennek megfelelően ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. Nem lehet Jézus minden tanítványa tanúja ennek a különleges eseménynek, de még az apostolok sem mindannyian. Csupán a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János megy fel Jézussal a hegyre. A színeváltozást jelképes szavakkal írja le az evangélista: Jézus „arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény.” Azt jelzik a kifejezések, hogy Jézus feltárja előttük istenségének titkát, megmutatja számukra legalább egy kis időre isteni dicsőségét. Az isteni dicsőségben ragyogó Krisztussal az ő feltámadása után fognak majd találkozni újra a kiválasztottak, de addig hallgatniuk kell látomásszerű élményükről.

A leírás több eleme is azt jelzi, hogy isteni kinyilatkoztatásról van szó. A színeváltozás egy hegyen történt, amelyet Máté evangélista nem nevez meg. A hegy mindig Isten jelenlétének a helye, ahol megmutatja, feltárja magát az embereknek, gondoljunk csak arra, hogy a szövetségkötéskor Isten a Sínai-hegyen adta törvényeit Mózesnek, illetve a választott népnek. A felhő szintén Isten jelenlétét jelzi, hiszen a bibliai hagyományban többször is előfordul, hogy Isten felhőből szól az ő szolgáinak, amely felhő elrejti őt. A színeváltozáskor elhangzó mennyei hang megismétli, ami Jézus megkeresztelkedésekor is elhangzik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”

Az esemény üzenetét így foglalhatjuk össze: Ha Jézusra hallgatva készek vagyunk felvenni és hordozni életünk keresztjét, akkor dicsőségében is részesedni fogunk a feltámadás által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!