Archives for Elgondolkodtató - Page 493
Munka és félelem
Munkánk során sokszor szembesülünk olyan helyzetekkel, amelyek elbizonytalanítanak bennünket és kérdéseket vetnek fel bennünk saját magunk teljesítményével kapcsolatban. Ez a helyzet kialakulhat bármilyen felállásban, akár alkalmazottak vagyunk, akár saját vállalkozásunk…
Új élethelyzetekhez igazodni
„’Jöhet valami jó Názáretből?’ – kérdezte Natánael.” (Jn 1,46) A kocsi tele volt a lányom holmijával. Pár órája már, hogy úton voltunk az egyetem felé, s a kalandról beszélgettünk, amibe…
2018. július 18. – Szerda (Mt 11,25-27)
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így…
A “Light Katolicizmusról”, a Korán megcsókolásáról, és a vatikáni Kína-politikáról
George Weigel amerikai katolikus publicistát, II. János Pál pápa életrajzíróját még a Párbeszéd Házában tartott előadása előtt volt alkalmam megkérdezni néhány fontos katolikus aktualitásról, és egy II. János Pált érintő érzékeny kérdésről is. Köszönet…
Amire (nem) érdemes odafigyelni: „virtue signalling”
"Egy vizsgálat szerint az emberek azért használják a virtue signalling lehetőségét, hogy kevésbé érezzék bűnösnek magukat." (képfelirat magyarul) Van az angol nyelvben egy remek kifejezés, amire érdemes odafigyelni. Ez a…
2018. július 17. – Kedd (Mt 11,20-24)
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a…
Szűz, víz, repülő
Mióta Japánban "feltalálták" a levegőkonzervet, jelentősen romlott azoknak az esélye, akik extrém nagy árréssel akarnak könnyen hozzáférhető, olcsó nyersanyagot forgalmazni. A magyar találékonyság azonban nem ismer korlátokat: így született meg…
Barsi Balázs: A csönd szemináriuma 3.
Balázs atyának a Katolikus Válaszon megjelent írásait, valamint a sorozat előző részeit az olvasók itt tekinthetik meg.
Erdőfürdőzés – nagyon nem ajánljuk
A portál júniusi nyereményjátékának ajándéka M. Amos Clifford Az erdőfürdőzés kézikönyve. A fura (vagy érdekes?) szóösszetétel kiváncsivá tett, melyet némi nyomozás és utánajárás követett. Íme az eredmény. A szerk. Bővebben…
2018. július 16. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam…
