Battaplébánia

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés

A jó pásztor gondoskodása

Az elmúlt vasárnap evangéliumában arról olvastunk, hogy Jézus missziós útra küldte tizenkét apostolát, akik az ő nevében hirdették mindenkinek a megtérést. Ezt folytatja a mai részlet, amely szerint a küldöttek visszatérnek Mesterükhöz, Jézushoz, és beszámolnak neki munkájukról és annak eredményéről. Mindebből azonban Márk evangélista leírásából semmit sem tudunk meg, legfeljebb annyit érzünk, hogy a küldöttek nagyon lelkesek lehettek a pozitív tapasztalatok miatt, illetve az is kiderül, hogy nem tétlenkedtek, hanem elfáradtak szolgálatuk végzése közben. Ezt Jézus észre is veszi, ezért azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek. Ebben a mozzanatban megfigyelhető Jézus figyelmessége tanítványai iránt, valamint gondoskodása.

Ugyanezt a figyelmességet és gondoskodást vesszük észre az evangéliumi jelenet második részében, de ekkor már nem a tanítványok, hanem a Jézust kereső nép vonatkozásában. Bár Jézus pihenni indul, ebből mégsem lesz semmi, mert az emberek hallgatni akarják őt és ő el is kezdi őket tanítani. Lám, Jézus nem ismer fáradtságot, amikor küldetése teljesítéséről van szó.

Az is figyelemreméltó a jelenet során, hogy mindig Jézus személye áll a középpontban, aki összegyűjti övéit. Először a visszatérő tanítványok vonatkozásában figyelhető ez meg, majd pedig a nép vonatkozásában. Ez utóbbit egy jelkép világítja meg: a néptömeg olyan volt, mint a „pásztor nélküli juhok.” Jézus pedig most is pásztornak tekinti magát, aki összegyűjti és vezeti a rá bízott nyájat. Úgy tekint az emberekre, mint akiknek üdvösségre vezetését a mennyei Atya bízta rá, és ő fáradhatatlanul végzi ennek teljesítését. Ez a jelenet tehát pontosan igazolja, amit Jézus egy alkalommal mondott: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11). Jézus tehát jó pásztorként gondoskodik arról, hogy a nép hallja az üdvösség örömhírét, ugyanakkor ez a pásztori gondoskodás megmutatkozik tanítványai felé is.

Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy az emberek állandóan keresik Jézust. Hiába próbál időnként magányos helyre félrevonulni tanítványaival, ez a szándéka nem valósul meg, mert keresik őt az emberek. Kitalálják, hogy hová szándékozik menni és „odasietnek.” Márk evangélista szerint nem egyszerűen odamennek, hanem „odasietnek” és megelőzik őt. E kifejezésben az ember igyekezete, vágyakozása, fokozott érdeklődése rejlik, mégpedig olyan vágy, amely már nem feltétlenül evilági dolgokra érvényes. Az emberek megéreznek valamit Jézus hatalmából, személyének varázsa van, tanítása megragadó, ezért híre egyre jobban terjed, egyre többen keresik őt.

Jézus minket sem csupán arra hív, hogy hallgassuk őt, hanem hogy induljunk és tegyünk róla tanúságot a világban. Ismerjük fel, hogy az ő küldöttei vagyunk, tehát tovább kell adnunk a megismert tanítást, az evangélium igazságát. Nem a magunk véleményét kell hirdetnünk, hanem azt, amivel Jézus megbíz minket. E küldetésünk teljesítése során biztosan mindig érezni fogjuk az ő pásztori gondoskodását. Keressük azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amikor egyedül lehetünk az Úrral és taníthat minket. Induljunk mindig tőle és térjünk hozzá vissza, hogy belőle erőt merítve indulhassunk ismét a tanúságtétel útjára! Az Úr tanítása ma is reményt és vigasztalást ad azoknak, akik szomjazzák az örök igazság tanítását, és utat mutat azoknak, akik az üdvösségre vágyakoznak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! A te gondoskodó szereteted egykor abban nyilvánult meg, hogy tanítottad és kenyérrel tápláltad a téged keresőket. Köszönjük, hogy napjainkban sem feledkezel meg arról, hogy pásztorokat, felelős vezetőket küldj, akik a te közösségedet, az Egyházat vezetik. Egy közösség vezetőjének, a nyáj pásztorának mindig a helyén kell állnia, döntéseket kell hoznia, és irányítani kell a rábízottakat a legnehezebb időkben is. Vezető nélkül az emberek olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, nem tudják, hogy merre haladjanak. Küldj, Urunk, pásztorokat, akik életpéldája követendő, mert ők téged követnek és hozzád akarják vezetni a rájuk bízottakat!

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Mt 12,14-21

Elmélkedés

Ismét a szombati nyugalom megtartására vonatkozó törvények helyes értelmezésével kezdődik az evangéliumi történet. A farizeusok nehezményezik, hogy Jézus szombaton meggyógyította a félkezére béna embert, mivel a gyógyítás munka, tehát szombaton tilos. Cselekedetével Jézus azt igazolta, hogy a törvény nem öncélú, hanem az emberért van, azaz szabad szombaton irgalmasságot gyakorolni, gyógyítani. A farizeusok véleménye ezzel ellentétes, ők csak azt látják, hogy az új tanító nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket.

Az eset kapcsán Máté evangélista jelzi, hogy az ellenfelek már nem csupán ellenérzést táplálnak szívükben Jézus iránt, hanem újabb lépést tesznek, közösen megvitatják a dolgot és elhatározzák Jézus vesztét. Jézus személye, tevékenysége és tanítása nem fér bele abba a keretbe, amit ők, a törvények hivatalos magyarázói és a vallási élet irányítói elképzelnek. Jézus jól ismerte őket és tudott szándékukról, ezért jobbnak látta, ha távozik. Ezt követően újabb jelét látjuk annak, hogy a nép nem osztja a farizeusok és írástudók véleményét, hanem Jézus után mennek. Jézus pedig tovább megy, hogy teljesítse küldetését, amely az a messiási küldetés, melyről a próféták jövendöltek. Az Izajás prófétától származó jövendölést azzal a szándékkal idézi az evangélista, hogy bemutassa: a jövendölés Jézus személyében teljesedett be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, mindenség királya, előtted a kételkedő hitre jut. Áldalak téged a keresztségért, melyben eltörölhetetlen pecsétként színünkre szoríthatunk. Uralkodjál szívünkben is szívesen, ne kelljen kételyünkkel hadakoznod. Áldott legyél, Szentháromság, aki megszenteled népedet a hit a szentségek és a parancsolatok ajándékával.

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán már szót ejtettünk arról, hogy a törvények farizeusi értelmezése milyen elviselhetetlen terhet jelentett az emberek számára. A mai és a holnapi részlet két példával világítja meg, hogy a farizeusok túlzott szigorúsággal értelmezték a szombati nyugalomra vonatkozó parancsot. Értékelésük szerint Jézus tanítványai megszegik a szombati nyugalmat, mert munkát végeznek, amikor egy búzamező mellett elhaladva leszednek néhány kalászt és a zsenge búzaszemeket megeszik. A kalászok letépése ugyanis aratásnak minősül szerintük, ez pedig munkavégzés, azaz szombaton tilos ilyet tenni.

Jézus védelmébe veszi tanítványait és nem helyteleníti cselekedetüket, mert túlzásnak és helytelennek tartja a farizeusi törvényértelmezést. Válaszában bírálatot fogalmaz meg azokról, akik kiüresedett módon tartják meg a törvényeket és nem látják azok eredeti szándékát. A törvények lényege ugyanis az, hogy az ember Isten felé fordulhasson a szeretet érzésével és kifejezhesse iránta tiszteletét. Eredetileg ezt szolgálta a szombati nap, a nyugalom napja, az istentisztelet napja, a felebaráti szeretet gyakorlásának napja.

Jézus a parancsok helyes értelmezőjeként lép fel, aki nem a törvény betűjét nézi, hanem annak szellemiségét, s aki nem a parancsok látszat szerinti megtartását várja el tanítványaitól, hanem azt, hogy Isten parancsainak engedelmes teljesítése szeretetből fakadjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!