Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Az Atyához szóló magasztaló imáját követően Jézus újra az emberekhez fordul, de szavai már nem csupán a jelenlévő hallgatóságnak szólnak, hanem minden embernek, aki tiszta szívvel keresi Istent és vágyakozik az örök életre. Ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Ezt követően az ő igájának felvételéről beszél. Kijelentésének helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy a zsidók a mózesi törvény megtartását igahordozáshoz hasonlították. A hívő zsidó embernek vállalnia kellett, hogy hordozza a törvény „igáját”, terhét. A szóhasználat ugyanakkor utalás arra is, hogy a farizeusi aprólékos törvénymagyarázat megnehezítette, sőt olykor szinte lehetetlenné tette a törvények megtartását.

Jézus az ószövetségi törvény „igájával” szembeállítja az ő parancsát, amellyel nem akar senkire felesleges terheket róni. Az élet küzdelmeiben megfáradt emberekre nem szeretne újabb terheket tenni, hanem éppen az ember életét megnehezítő, tönkretevő bűnök terhétől akar mindenkit megszabadítani. A farizeusi módon értelmezett törvények megtartása valóban fáradtságot jelentett az emberek számára. Ezzel szemben Jézus követése és az ő parancsa szerinti élet a lélek nyugalmát eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Elmélkedés

Jézus rövid imáját olvassuk a mai nap evangéliumában. Hálát ad a mennyei Atyának a kinyilatkoztatásért, a tanításért, amelyet őrá, a Fiúra bízott és magasztalja Istent azért, hogy a kicsinyek hittel befogadják a tanítást. De mit gondoljunk arról, hogy a „bölcsek és okosak” előtt rejtve maradt tanítása? Egyesek talán valamiféle beletörődést látnak ebben, mintha Jézus tehetetlenül belenyugodna abba, hogy a vallási vezetők elzárkóznak előle, elutasítják üzenetét. Úgy tűnik, hogy az imát olyannyira áthatja és jellemzi az öröm, a magasztalás, hogy nem volna helyénvaló kényszerű beletörődésről beszélnünk. Inkább arról van szó, hogy Isten meghagyja mindenkinek a szabadságát. Isten országának és az üdvösség örömhírének elfogadása nem kényszer az ember számára. Mindenki saját végső sorsát figyelembe véve eldöntheti, hogy akar-e az evangélium szerint élni vagy nem.

Jézus imája valójában abból a szempontból jelentős, hogy feltárja benne az Atyával való kapcsolatát. Kijelenti, hogy az Atya „mindent átadott neki.” Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával együtt örökkévaló és mindenható Isten, másrészt, hogy minden hatalmat megkapott az Atyától földi küldetése teljesítéséhez. Megtudjuk azt is, hogy az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, amely egylényegűségükből fakad, s egyetlen teremtmény sem ismerheti őket jobban, mint ők egymást. Mi emberek a kinyilatkoztatásból, Isten önközléséből ismerhetjük meg őt, s ennél többet róla csak akkor tudhatunk majd, ha eljutunk hozzá az örökkévalóságba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok sorába állni, akik jót tesznek, akik munkájukat és kötelességüket teljesítik, akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a te gyermekeiddel! Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és megértők! Szavaim ne sötétítsék el a napot, ne mondjak rosszat, és ne sebezzek meg senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat! Dicsérjelek szüntelen téged, és emeljem föl, bátorítsam azokat, akiknek lelkére a sötétség éjjele száll!

Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Mt 11,20-24

Elmélkedés

Három városhoz, illetve ezek lakóihoz intézi figyelmeztető, feddő szavait Jézus a mai evangéliumban, amely településeket név szerint is megnevezi: Korozain, Betszaida és Kafarnaum. Mindhárom város a Genezáreti-tó közelében található. Betszaida egy tóparti halászfalu, innen származott Péter és András apostol, valamint Fülöp is. Kafarnaum szintén tóparti település, többször is szerepel az evangéliumokban, ez Jézus galileai működésének központja és több csodájának is helyszíne. Ettől északra, mintegy 3 kilométer távolságra feküdt Korozain, amely csupán e helyen szerepel az evangéliumokban.

Bár Máté evangéliumában a három említett város közül csak Kafarnaum szerepel, mint ahol valamilyen csoda történt, Jézus mégis úgy beszél, hogy mindhárom város lakói látták a náluk történt csodákat, amelynek legegyszerűbb magyarázata az, hogy az evangéliumok nem tartalmazzák Jézus valamennyi tettét. Az Úr szavai szerint a városok bűne az, hogy nem tartottak bűnbánatot.

A szövegrészben szereplő másik két város, Tirusz és Szidon, nem zsidók, hanem pogányok által lakott települések. Ha a pogányok látták volna csodáit, akkor hittek volna benne, nem úgy mint a zsidók, akik csodái láttán sem jutottak el sem a hitre, sem annak felismerésére, hogy ő a Messiás, a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban.

Chantal Szent Franciska