Battaplébánia

Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

Kézről kézre

Bár János evangélista beszámolója a csodálatos kenyérszaporításról több apró részletet tartalmaz, a leírás mégis nagyon vázlatos marad. Mintha csak arra a néhány mozzanatra koncentrálna, amelyek majd fontosak lesznek Jézus beszédében, melyet ezt követően intéz a néphez. Az ötezer férfi említésével az evangélista hangsúlyozza, hogy valóban nagy tömeg lehetett, hiszen nyilvánvalóan asszonyok és gyermekek is lehettek jelen az esetnél. Máté, Márk és Lukács evangélista írásában többször is találkozunk azzal, hogy Jézust nagy tömeg veszi körül, de János evangéliumában tulajdonképpen ez az egyetlen hely, ez az egyetlen esemény, amikor nagy tömeg van jelen. Így még nagyobb jelentősége van annak, hogy sokan részesednek a Jézus által kapott ételből és sokan hallgatják ezt követően tanítását az élő kenyérről. Jézus cselekedetében megfigyelhető a jó pásztor gondoskodása, amiről már szót ejtettünk az elmúlt vasárnapi evangélium kapcsán, egyaránt odafigyel az emberek testi és lelki igényeire. Tanítása lelki táplálék, a kenyér pedig a test táplálására szolgál. Később aztán a kenyeret adja lelki eledelként, s benne önmagát. Most is ő veszi észre az emberek éhségét, ezért kérdezi Fülöp apostoltól: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Fülöp apostol gyorsan elkezdi számolgatni magában, hogy mennyi pénzre volna szükség ahhoz, hogy mindenki számára kenyeret vegyenek, de igyekezete teljesen felesleges, hiszen nincs a közelben piac, a Galileai-tenger partján a kenyérvásárlás ötlete megvalósíthatatlan. Jézus nem is gondolkodik természetes megoldásban, ő természetfeletti módon oldja meg a helyzetet, csodát tesz, hogy mindenki jóllakjon.

A csodálatos kenyérszaporítás eseményét János evangélista vázlatos leírása alapján, illetve annak ellenére is könnyen magunk elé képzelhetjük: A fiú kiveszi tarisznyájából az öt kenyeret és a két halat és Jézus kezébe adja. Ő hálát ad, átadja az apostoloknak, az apostolok pedig továbbadják a letelepedett embereknek. A fiú is kap egy darabot. Ami korábban elfért tarisznyájában és két kezében, az most száz és ezer, és újabb ezer ember kezébe kerül, egyre több lesz. A kenyér kézről kézre jár, mindenkinek jut belőle bőséggel.

Az utóbbi időben elterjedt, hogy a szentmisén, az áldozás szertartásakor egyesek a kezükbe, nyitott tenyerükbe kérik az Oltáriszentséget, majd magukhoz veszik azt. Néha egy-egy pillantást vetek ezekre a kezekre. Egy kisfiú kezén még látszik a filctoll vagy a zsírkréta nyoma, amivel reggel, még a szentmise előtt játszott, rajzolt. Aztán egy kislány jön, aki talán életében először próbálta a körömlakkot. Egyszer egy munkásember nyújtja feszült, erős kezét az Oltáriszentség vételére, máskor egy nagymama, aki talán unokái simogatására használja legtöbbször kezét. Aztán egy édesanya jön, aki csak az áldozás néhány pillanatára engedi el a vele jövő kisgyermeke kezét, aztán sietve újra megfogja azt. A betegek remegő, a fiatalok magabiztos kezüket nyújtják. Egy fiatal lány kezén jegygyűrű, egy másikén tetoválás. Sima és ráncos, tiszta és olykor nem egészen tiszta kezekbe kerül Krisztus teste. Vajon a szívekben is vannak ilyen különbségek? Néha elnézem ezeket az emberi kezeket, amelyek az Úr testének vételére kinyúlnak. Nincs bennem semmiféle ítélkezés. A kezek alapján főleg nem lehet. Csak elnézem e kezeket, az embereket, akiknek az Úr Jézus odaadja magát.

Érdemes néha a magunk kezére is pillantanunk. És a szívünkbe is. Méltó vagyok arra, hogy az Úr nekem adja önmagát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden szentmisében felelevenedik előttünk a csodálatos kenyérszaporítás eseménye és megismétlődik az utolsó vacsora is. Te valóságosan jelenvalóvá válsz az átváltoztatott kenyérben, hogy a szentáldozásban nekünk add önmagad és mi egyesüljünk veled. Bőséggel adod nekünk az igazság tanítását, mint lelki táplálékot, és ajándékként adod nekünk önmagad az Oltáriszentségben. Köszönjük, hogy megosztod velünk életedet. Indíts minket, hogy mi is megosszuk kenyerünket és életünket embertársainkkal!

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Mt 13,24-30

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszédek sorozatában a másodikat olvassuk a mai napon, amely folytatja és újabb szempontokkal egészíti ki a magvetőről szóló hasonlatot. Hiába a jó talaj és a jó mag, a magok földbe kerülésével ugyanis még nincs vége a történetnek. Újabb veszély jelentkezik, a gonosz elveti a gyomnövény, a konkoly magját. Ez azonban nem derül ki rögtön, hanem csak később, amikor a magok már kikelnek. S bár a szolgákat jóindulat vezeti, amikor azonnal kigyomlálnák a konkolyt, de a gazda ezt nem engedi, mert attól tart, hogy a jó növényben is kárt tennének. Csak később, az aratás idején történik meg az értékes és a haszontalan növények szétválasztása.

Mi áll a gonosz tevékenységének hátterében? Ő is tudja, hogy a tanítás jó magjának kikelése az emberek üdvösségre jutását jelenti. Ezt igyekszik megakadályozni a gonosz, aki a tévtanítás rossz magját, a megtévesztés konkolyát ülteti el, hogy megzavarja a jószándékú embereket az életszentségre és az üdvösségre törekvésükben. A gonosz módszere alattomos, hiszen nem vesszük azonnal észre és az sem mindegy, hogy milyen módszert választunk annak érdekében, hogy a kísértéseknek ellenálljunk. A példázattal Jézus azt is szemlélteti, hogy bár az ember Isten segítségével képes a jó és a rossz megkülönböztetésére, mégsem rá, hanem egyedül Istenre tartozik az ítélkezés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Mt 13,18-23

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd (vö. Mt 13,1-9) magyarázatát olvassuk a mai napon az evangéliumban. Jézus magyarázata szerint az útszélre hullott magok azt jelképezik, hogy egyes emberek szívében egyáltalán nem tud fejlődésnek indulni a tanítás, mert a gonosz kitépi azt. A köves talajra hullott mag azt szemlélteti, hogy mások a nehézségek és az üldözések következtében nem ragaszkodnak az igaz tanításhoz. A tövisek közé hullott magok arra utalnak, hogy ismét más emberek számára a földi élet fontosabb, mint az örök élet, ezért ők nem törekszenek arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjenek. Végezetül pedig a jó földbe hullott mag azokat jelképezi, akik szívesen meghallgatják a tanítását és életüket ahhoz igazítják, mert benne felismerték az üdvösségre vezető igazságot. Ők aztán bőséges, akár százszoros termést hoznak.

A Jézus által hozott tanítást az emberek másképpen értékelik, különféleképpen fogadják. E különbségek azonban nem befolyásolják és főként nem csökkentik a tanítás benső, cselekvésre ösztönző erejét. A tanítás jó magja önmagában életerős, de ez csak azok esetében nyilvánul meg bőséges termésben, akik jó szívvel fogadják azt. Isten országa a sokféle nehézség és akadály ellenére is megvalósul. A kérdés csak az, hogy bennem megvalósul-e, és ha megvalósul, akarok-e én is magvető, azaz a tanítás hirdetője lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!