Battaplébánia

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25

Elmélkedés

Keresztelő Szent János születésének hírüladását olvassuk az evangéliumban. Lukács evangélista tényszerűen mutatja be Zakariást, származását és szolgálatteljesítését a jeruzsálemi templomban. Egy alkalommal áldozatbemutatás közben megjelent neki Isten angyala, hogy közölje vele azt a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás nem álmában kap üzenetet, mint József, hanem ébrenléti állapotban. Míg József feltétel nélkül hitt az angyali küldöttnek, Zakariás elkezd kételkedni. Az ő szempontjából érthető ez a kételkedés, hiszen mind ő, mind pedig felesége, Erzsébet idősek voltak már, nem született gyermekük, és életkoruk miatt erre már nem volt esély. Ha viszont más szempontból nézzük, akkor furcsának tartjuk kételkedését. A papi rendhez tartozó személy ő, aki jól tudja, hogy a régmúlt időkben is előfordult az, hogy Isten az ő angyala által közölte üzenetét a kiválasztott személlyel. Azt is tudhatta, hogy Isten olyan helyzetekben is képes segíteni, amikor már az ember feladja, tehetetlen. Zakariás büntetése az lesz, hogy megnémul, csak a hallottak beteljesedésekor, gyermekének, Keresztelő Jánosnak a születésekor tud majd újra megszólalni.

Az emberi hitetlenség nem állhat Isten üdvözítő tervének útjába. Egy házaspár pillanatnyi gyermektelensége nem állhat az isteni szándék útjába, mert Isten bármikor képes csodát tenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Szent Máté evangélista elsősorban azoknak szánta írását, akik a zsidóságból tértek a keresztény hitre. Ezek az emberek jól ismerték az ószövetségi írásokat és bennük természetesen azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoztak. Érthető tehát, hogy az evangélista a Jézus születése körüli eseményekben igyekszik kiemelni azt, hogy bennük az egykori isteni ígéret teljesedett be. Ezért visszatérő szófordulat a következő: „mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott.” Jézus szenvedésével és halálával kapcsolatban szintén gyakran előfordul ennek ismétlése.

A mai evangélium szintén egy ilyen részlet. József álmában, egy látomásban értesül arról, hogy eljegyzett felesége, Mária gyermeket vár. Tudja, hogy a gyermek nem tőle származik, de az álombeli látomás magyarázatot ad számára. Mária a Szentléleknek köszönhetően fogant, gyermeke a magasságbeli Isten Fia. A látomás bátorítás és parancs Isten részéről, hogy ne bontsa fel a jegyességet, ne bocsássa el Máriát, hanem vegye őt feleségül. Álmából felébredve József mindent úgy tesz, ahogyan Isten az ő küldötte, angyala révén közölt vele.

Az adventi időszak ösztönözzön minket aggodalmaink, félelmeink és előítéleteink félretételére, hogy szabadon megnyíljunk Isten akaratának teljesítésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Várja a mi lelkünk az Urat, jobban, mint az őrök a hajnalt, mert tudjuk, még egy kis idő, és újra velünk leszel, Üdvözítőnk. Óvj meg minket attól, hogy velünk kelljen perbe szállnod, hogy dicsőséged elé nem a te szolgálatod ruhájában álltunk. Add, hogy mint az Úr szolgálóleánya, szívünkben őrizzük tetszésed keresését. Legyen velünk a te kegyelmed, és jöjj el, Urunk, ne késlekedj!

A legsúlyosabb csatákat a legmohóbb farkas ellen vívjuk, amit pornónak neveznek. Bizonyossággal, nagy bánattal és fájdalommal elmondhatjuk, hogy ma az egyik legerősebb és legelterjedtebb szenvedély a pornó. Az egyszerű elérhetőség és a pornóhoz való …

Abban az időben föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta”. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,6-8; 19-28

Elmélkedés

Előtte is teljes sötétség, utána is

A kisgyermekek esti lefektetése, altatása nem mindig megy könnyen. A szinte szertartássá formálódott altatás része a lámpa lekapcsolása. „Anya, ne csinálj sötétet!” – mondja ilyenkor édesanyjának sok gyermek, akikben természetes félelem él a sötétségtől, mindattól, amit nem látnak. Elgondolkodok e gyermeki kérésen. Lehet-e sötétet csinálni? Fényt lehet gyújtani, a lámpát fel lehet kapcsolni és így világosságot lehet csinálni. Ha a fényt megszüntetjük, akkor keletkezik a sötétség. Világosságot tehát lehet csinálni, amikor sötétség vesz minket körül, de tudunk-e sötétet csinálni? Fényes nappal nem lehet meggyújtani egy feketeséget, sötétséget sugárzó lámpát. El lehet zárni a fény útját, meg lehet akadályozni a fény bejutását a szobába, el lehet sötétíteni egy helyiséget, de ezt még nem nevezzük annak, hogy tudunk sötétet csinálni.

Az adventi időben érdemes elgondolkodnunk a világosság és sötétség titkán. Ilyenkor már egészen rövidek a nappalok és hosszabbak az éjszakák, a nap folyamán sokkal tovább tart a sötétség, mint a világosság. Persze zavar minket a sötétség, ezért gyújtunk ezernyi égőt mindenfelé. A nappal rövidülése és az éjszaka hosszabbodása nem folytatódik örökké, éppen karácsony táján következik a fordulat, a téli napforduló, amikor végre elkezdenek hosszabbodni a nappalok. Éppen a napforduló miatt kezdték el évszázadokkal ezelőtt a keresztények december 25-én ünnepelni a karácsonyt, Jézus születését, hiszen ő a világ világossága. Az ő jövetele fényt hozott a bűn homályában botorkáló emberiség számára.

Advent 3. vasárnapján Szent János evangéliumából olvasunk egy részletet, az ő művének bevezetéséből, az Ige-himnuszból, amely Isten Fia megtestesülését, világba jövetelét igyekszik leírni. Jelképes tanítás ez. János evangélista azt próbálja megérteni és megértetni az olvasókkal, hogy az örökkévaló Isten időbeli létezést vállal, a láthatatlan Isten látható emberi alakot vesz fel. Isten, akinek nincs teste, most emberi teste öltözik. Az evangélista először Keresztelő Jánosról, a Megváltó előfutáráról beszél: „János azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.” Aztán már Jézusra vonatkozóan ezt olvassuk: „A világosság a világba jött, de a sötétség nem fogadta be.” Itt újabb titok kezdődik számunkra, melyet a sötétség titkának, a bűn titkának is nevezhetünk. Isten világosságot akar gyújtani minden ember számára, de a szabadsággal rendelkező ember nem engedi, mert nem akar fényben, világosságban élni. Sok ember jobban érzi magát bűneinek sötétségében. Lehet, hogy fizikai sötétet nem tudunk csinálni, de a bűn sötétségét mi magunk teremtjük meg magunk körül és magunkban, lelkünkben. Isten, aki szabadsággal ajándékoz meg minden embert, megengedi ezt. Engedi, hogy az ember elforduljon tőle, a világosságtól és elvonuljon a maga sötétségébe. Karl Barth, az evangélikus teológus találóan mondja: „Jézus úgy jött, mint a villám, előtte is teljes sötétség, utána is.” Érdemes elgondolkodnunk ezen az érdekes képen. Jézus bevillan a történelem sötétségébe, de fénye hamar meg is szűnik, mert „a sötétség nem fogadta be.”

Az adventi időben az a vágyunk, hogy Isten Fia ne félelmetes villámként lépjen be az életünkbe, hanem meggyújtson egy kis lámpást a lelkünkben, amelynek ugyan nincs nagy fénye, de ahhoz éppen elég, hogy a sötétséget eloszlassa. Mert azt szeretnénk, hogy ahol előtte sötétség volt, utána már világosság legyen, világos maradjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!