Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Napjainkban sokan azt érzik, hogy Isten törvényei és parancsai korlátokat jelentenek, mintha miattuk nem volna teljes az ember szabadsága. Sokan úgy érzik, hogy akkor teljesen szabadok, ha senki nem parancsol nekik, még Isten sem, és senki elvárásainak nem kell megfelelniük. Az ilyen emberek személyes szabadságuk hangoztatása közben tudomást sem akarnak venni arról, hogy másoknak is van szabadsága.

Emberi szabadságunk annak köszönhető, hogy Isten szabadnak teremtett minket. Ez a szabadság azonban nem szűnik meg akkor, amikor elfogadom Isten útmutatásait az életemben, és elfogadom a parancsoknak azokat a korlátait, amelyek a másik ember és a közösség érdekeit védik. A bűn azt jelenti, hogy az ember szembeszáll Istennel, megtagadja parancsainak teljesítését. Az ember ilyenkor abból indul ki, hogy nincs szüksége Istenre, hanem mindenben a maga ura. Úgy gondolja, hogy Isten nélkül is tud majd boldogulni, sőt, így lesz igazán boldog és szabad az élete.

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy törvényeinek igája édes az ember számára, azaz ha nem kényszerűségből vagy félelemből tartjuk meg, hanem Isten iránti szeretetből, akkor könnyebbé válik. Jézus törvénye nem lehetetlen. Parancsai megtarthatóak, teljesíthetőek. Bennük felismerem azokat az útjelzőket, amelyek az üdvösség útját kijelölik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?

A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.

Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy a többi megvan?

A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.

Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas Istent várjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Lk 5,17-26

Elmélkedés

A test és a lélek gyógyítása, azaz a testi baj megszüntetése és a lelki betegség, a bűn eltörlése kapcsolódik össze a béna ember esetében, pontosabban az elsőtől haladnak a második irányába az események. A történet azzal indul, hogy egy magatehetetlen embert akarnak Jézushoz vinni a barátai vagy a rokonai. Egy olyan embert, aki a saját erejéből egyetlen lépést sem képes tenni. Úgy tűnik, hogy a Jézus körül összegyűlt tömeg akadály lehet, hiszen miattuk nem képesek a gyógyító közelébe férkőzni. Szándékukról mégsem mondanak le. Ha már eddig elhozták a beteget, ami bizonyára nem kis vesződséggel járt, akkor most már nem fognak meghátrálni. Különleges módot keresnek és találnak, képesek még a ház tetejét is megbontani, csakhogy a beteg Jézus elé kerüljön. Ezt még annak ismeretében is nagy tettnek kell értékelnünk, hogy az akkori házak teteje sokkal egyszerűbb szerkezetű volt, mint a mostaniaké. Egyetlen cél lebeg előttük: ha valahogy az Úr közelébe kerül a béna, akkor már van esély arra, hogy meggyógyuljon.

Nagy igyekezetüket és a mögötte rejlő hitet látva Jézus valóban csodát tesz. Az igyekezet, a törekvés és a hit képes leküzdeni az akadályokat. A hit olyan új utakat és lehetőségeket tár fel egy-egy helyzetben, amire hit nélkül nem is gondolna az ember.

Ugyanakkor a hit a bűnök megbocsátását is eredményezi. Aki nem hisz Istenben, nem hisz az ő irgalmában, az nem fogja tőle bűnei megbocsátását kérni. A lélek gyógyítása, a bűntől megszabadítás még a testi gyógyításnál is fontosabb Isten számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!