Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38

Elmélkedés

Jézus példabeszédet mond a virrasztó szolgákról, akik arra várnak, hogy uruk megérkezzen. „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen” – olvassuk szavait. Az első kép, a felövezett csípővel való várakozás az Egyiptomból való szabadulás eseményét idézi fel, amikor a kivonulás előtti éjszaka felövezve, útra készen kellett várakozniuk a zsidóknak. Nem kényelmesen asztalhoz ülve, hanem indulásra készen fogyasztották el a húsvéti bárányt és ételeket. A másik kép, az égő gyertya szintén a készenlétre utal. A hazatérő urat nem sötétbe borult ház fogadja, amelyben már mindenki alszik, hanem ébren várják jövetelét a szolgák.

E jelképes beszéd jól szemlélteti, hogy a lelki éberségről, várakozásról és készületről van szó. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell.

Az állandó várakozás állapotában élünk. Nem láthatjuk még színről színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. Érdemes készülnünk a találkozásra, mert a számadás nem marad el. Ha jócselekedeteinkkel segítünk embertársainknak és megdicsőítjük Istent, akkor jutalomra, örök üdvösségre számíthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
Lk 12,13-21

Elmélkedés

A vagyon és a gazdagság könyörtelen úr. Sokan azt vélik, hogy szabadabban, boldogabban élhetnek, ha gazdagok és nagy vagyonuk van. Valójában azonban a gazdagság könyörtelen módon uralkodik az emberen. Megfosztja attól a szabadságtól, hogy az igazán értékes dolgokra figyeljen. Elfordítja az ember szívét Istentől és a lelki dolgoktól. A vagyon elfojtja az ember szívébe magként vetett isteni szót és megakadályozza annak fejlődését, növekedését. A pénz utáni mohóság, a vagyon utáni vágyakozás, a kapzsiság azért is bűnnek számít, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével. Aki a földi gazdagságban bizakodik és minden igyekezetével gazdagodni szeretne, az elzárja szívét a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő ember elől.

Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet Jézus, amikor azt állítja a mai evangéliumban, hogy „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” A példázatban szereplő oktalan gazdag nem lehet példakép számunkra. Jézus tanítványainak azért kell mindenről lemondaniuk, azért kell mindent odaadniuk másoknak, hogy szabaddá váljanak Isten szeretetének a befogadására és mindannak elfogadására, amivel Isten ajándékozza meg az embert. Isten nagyobb boldogságot szán nekünk, mint amit bármiféle földi kincs nyújthat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21

Elmélkedés

Tegyünk tanúságot örömmel!

A mai vasárnap evangéliumában az adófizetéssel kapcsolatban fordulnak Jézushoz. Máté evangélista elárulja a kérdezők szándékát, miszerint bele akarnak kötni Jézus szavaiba, tanításába. A farizeusok nem bízzák a dolgot a véletlenre, hanem félrevonulnak, tanácskoznak, ügyesen kigondolják kérdésüket. A kérdés egyszerű, s látszólag egyszerűen lehet rá majd válaszolni. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17). Az adófizetés az egykori zsidóság körében mindennapos kérdés lehetett, s bizonyára sok vitát eredményezhetett az igennel és a nemmel felelők között. Jézus azonban nem a megszokott módon, nem egyszerű egyetértéssel vagy elutasítással válaszol, s ennek megvan a maga oka. Érdemes ismernünk a kérdés hátterében álló történelmi helyzetet. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak szegezett kérdés ügyes csapdát rejt. Ha azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki megütközést, ellenszenvet, olyanokból, akik hittek a nép szabadságában, függetlenségében. Ők azok, akiknek a fejében erősen élt a Messiás-király gondolata, aki majd meg fogja szabadítani a választott népet az idegen uralomtól. Ha viszont helytelennek nevezi az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak számítana, s azzal vádolhatnák, hogy fellázítja a népet. A csapda kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen beleköthetnek. Jézus felismeri a csapdát, a kérdezők gonosz szándékát és könnyedén tér ki: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). Ebbe aztán senki nem tud belekötni, senki nem tud hibát találni. E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek később újabb témát kell keresniük, ami vádaskodásuk alapja lehet.

Egyházunk a mai vasárnapon a Missziós Világnapot tartja. Minden megkeresztelt ember meghívást kap, hogy tanúságot tegyen Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet. Jézus követése válasz erre a hívásra. Legyen példa az ő élete! Ahogyan átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt az alázatos szolgálat és a szeretet cselekedeteivel, ahogyan odaadta életét a kereszten, hogy újra megtalálja azt, ugyanúgy kell nekünk is élnünk, Istennek felajánlva önmagunkat. Jézus egész élete missziós jellegű, a mennyei Atya küldötteként érkezett a világba, majd pedig küldetését befejezvén maga is küldetést adott tanítványainak. A misszió azt jelenti, hogy szenvedélyesen szeretjük Jézust és cselekvő szeretettel fordulunk embertársaink felé. Újra és újra odalépünk a kereszt elé és megállunk imádkozni a keresztre feszített Jézus előtt, hogy felismerve szeretetének nagyságát, támogatást és lelki erőt kérjünk küldetésünk teljesítéséhez. A mennyei Atya az öröm forrása, a Fiú az öröm megnyilvánulása, a Szentlélek pedig az öröm éltetője bennünk. Induljunk és tegyünk tanúságot Krisztusról örömmel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!