Archives for Elgondolkodtató - Page 601
„Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve…” – Évközi 11. vasárnap
Isten a választott néppel kötött szövetség alapjául ezt a kikötést tette: „Ha hallgattok az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek , papi királyságom és szent népem lesztek.”(Kiv 19,5-6). Isten a…
Ne fosszák meg az azonos neműekhez vonzódó embereket az Evangélium nehéz részeitől!
Robert Sarah bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa erőteljes figyelmeztetést ad és szenvedélyes kiállást mutat fel püspöktársainak és az Egyház papjainak a "Miért nem hívom magamat melegnek?" című…
2017. június 19. – Hétfő (Mt 5,38-42)
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki…
Egy lengyel püspök sürgős kérése Pio atyához
1962-ben Karol Wojtyła krakkói segédpüspök Rómában tartózkodott a II. vatikáni zsinaton. Üzenetet kapott Lengyelországból: barátja és segítője, Wanda Półtawska lengyel orvosnő, négy gyermek édesanyja, halálos betegségben szenved. Az orvosnő férjével,…
Tetszem Jézusnak, jól tudom
„megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsolt 18,19b) Négyéves kislányomtól semmi mély mondanivalóra nem számítottam, mikor beszélgetni kezdtem vele azon a forró nyári napon, csak szerettem volna az asztalnál tartani örökmozgó gyermekemet,…
2017. június 18. – Krisztus szent teste és vére: Úrnapja (Jn 6,51-58)
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok,…
Müller bíboros az Amoris Laetitiáról és más aktualitásokról
Május 25-én az EWTN katolikus televízió egy interjút közölt Raymond Arroyo "The World Over" című műsorában, amit egy héttel korábban rögzítettek Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció prefektusával. Ebben az…
Tudni, mikor és mi a helyes cselekedet
Egy tavalyi játékfilm, Sully - Csoda a Hudson folyón, feleleveníti az Airways amerikai légitársaság 1549. számú járatának eseményeit. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón New York-ban, miután hajtóműveit…
Szűz Mária lelki anyaságának fényében
Embed from Getty Images II. János Pál pápa beszéde Fatimában, 1982. május 13-án (részletek) Az anyaság a gyermek életéről való gondoskodást jelenti. Szűz Mária mint minden ember Édesanyja, gondját…
2017. június 17. – Szombat (Mt 5,33-37)
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán…
