Battaplébánia

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”
Mt 5,38-42

Elmélkedés

A mai evangélium szerint Jézus az ókori jogrendszerek egyik ismert szabályát idézi hallgatóinak: „Szemet szemért, fogat fogért.” E törvény mai szemmel nézve kegyetlennek és durvának tűnik. A parancs Jézus korában azt a célt szolgálta, hogy a bosszú ne haladja meg az okozott kár mértékét, s emiatt a maga korában inkább haladónak számított, hiszen amikor valakit a bosszúvágy vezérel, akkor nem ismer határokat. Ezt a törvényt az egyenlőség elve alapozza meg, amely ennyire kisarkított és végletes formában valóban kegyetlenség, s emiatt Jézus korában a zsidó rabbik inkább a pénzbüntetést javasolták kárpótlásként a bosszú helyett.
Jézus viszont új törvényt ad, melyet új alapra helyez. A szereteten alapuló megbocsátás nem áll bosszút, hanem nagylelkűen felülemelkedik a rosszon, hogy a jó győzedelmeskedjen. A krisztusi szeretet-parancs felülmúlja az egyenlőség és az igazságosság elvét.

A korunkban is a világszerte tapasztalható erőszak és háborúk azt mutatják, hová vezet, ha az ember csak a maga igazát hajtogatja, és az igazságossághoz nem párosul a szeretet és a megbocsátás. A rossz bosszút és újabb rosszat szül, s ennek soha nincs vége, ha nincs meg a készség az emberekben a megbocsátásra. Csak a Jézus által tanácsolt erőszakmentesség vezethet el a jó végső győzelméhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,51-58

Elmélkedés

Örökké termő búzakalász

A magvetőről, Jézus egyik csodálatos példabeszédéről tanulunk a hittanórán. Kitalálok a gyerekeknek egy történetet az örökké termő búzakalászról, amelyet csak egyszer kell elvetni, utána állandóan csak nő és szüntelenül újabb és újabb kalászokat érlel. Persze ezt is kell gondozni, öntözni és gyomlálni, de megéri a fáradozás, hiszen folyamatosan lehet aratni a kalászokat. A gyerekek szeme felcsillan a különleges búza hallatán, ámulva hallgatják a történetet, amelyet aztán még jobban kiszínezek, a végére már szőlőt, mandulát és mindenféle gyümölcsöt is terem. A gyerekek közül senkinek sem jut eszébe közbevetni, hogy ilyen búza nem is létezik, mert mindannyian megértik, hogy a történet Isten üzenetéről szól, amely százféle gyümölcsöt terem bennünk. Végül azt a feladatot kapják, hogy rajzolják le az örökké termő búzakalászt. Nem kell őket bíztatni, rajzolnak ők mindenféle gyümölcsöt, olyanokat is, amiket én nem említettem, de ez így van rendjén. Közben nézem a készülő rajzokat. Többen még az eget is megrajzolják, egészen odáig magasodik a különleges búza. Észreveszem, hogy az egyik kislány rajzán nem a földből, nem alulról nő ki a búzakalász. Kérdezem tőle, nem volna-e jobb fordítva? Ő megerősíti, hogy ilyen különleges, örökké termő búza csak az égből nőhet, egyedül Isten ajándéka lehet. Örültem, hogy megértette a lényeget. Lám, egy gyermek még azt is megsejti, amit én felnőttként kimondani sem tudok.

A mai napon Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük, azt a titkot, hogy az Úr valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Nem csak Isten szívünkbe ültetett igéjét hasonlíthatjuk örökké termő búzakalászhoz, hanem az Oltáriszentséget is. Ez a kép, ez a hasonlat több szempontból is igaz módon világítja meg az Oltáriszentség titkát. Soha meg nem fogyatkozó isteni ajándékról van itt szó, amely szüntelenül rendelkezésünkre áll. Nem kell rá várnunk, hanem nap mint nap magunkhoz vehetjük Krisztus testét, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az Oltáriszentség olyan eledel számunkra, amely összeköt minket Istennel és egyesít Krisztussal. Erőt adó táplálék, amely Isten dicsőítésére indít minket és felébreszti bennünk a hála érzését. Gondoljunk arra, hogy mekkora titok az Oltáriszentség, emberi ésszel fel nem fogható a végtelen Isten jelenléte a kicsiny darab kenyérben, miként felfoghatatlan számunkra az is, hogy a kicsiny magból hogyan fejlődik ki a kalászt termő növény. És ott van az áldozat, az önfeláldozás. A földbe hullva a búzaszemnek meg kell semmisülnie, meg kell halnia, hogy egy új növény születhessen belőle. Éppen így Krisztusnak is fel kellett áldoznia önmagát, hogy új életre támadhasson fel. Az ő áldozata, halála és feltámadása is benne rejtőzik az Oltáriszentségben. Isten örömteli feltámadással válaszol az ember önpusztító bűnös életére és megadja nekünk a lelki újjászületést. E szentség vétele, a szentáldozás éppen azért önt erőt és örömet a szívünkbe, mert egyesülhetünk Krisztussal.

De legfőképpen úgy kell tekintenünk az Eucharisztiára, mint égből jövő ajándékra, Isten ajándékára. Olyan ajándékra, amely túlmutat a földi életen és az örök életet jelenti számunkra. Ne csak imádjuk és dicsőítsük az Oltáriszentségben jelenlévő Istent, hanem vegyük őt magunkhoz a szentáldozásban. Az Oltáriszentség örökké termő és örök életet termő búza, élő kenyér és ajándék számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”
Mt 5,33-37

Elmélkedés

Továbbra is a régi, ószövetségi törvényről és az azt megújító törvényről olvasunk az evangéliumban, ezúttal az eskü témájával kapcsolatban. Az eskü azt jelenti, hogy valaki Istent vagy az ő nevét hívja segítségül saját szavainak igazolására, mintegy így akarja nyomatékosítani, bizonyítani, hogy az általa állított dolog igaz. Jézus korában úgy vélekedtek, hogy bizonyos esetekben az eskü kötelezi az embert a benne foglaltak megtartására, míg más esetekben megtartásuk nem volt kötelező. Az eredeti isteni szándékot az ember a saját törvényeivel eltorzította és önkényesen meghatározta, hogy mikor kell egy esküt megtartani. Jézus véleménye rendkívül határozott: „Egyáltalán ne esküdjetek!” Ha az eskü ugyanis nem tud teljes bizonyosságot nyújtani a szavak igazsága felől, akkor teljesen felesleges, hiszen megtévesztő lehet a másik ember számára. Jézus tehát határozottan megtiltja az eskü minden formáját. Ennek oka az, hogy a kimondott szavaknak minden esetben egyezniük kell a cselekedetekkel, erre eskü nélkül is kötelessége mindenkinek törekedni.

Másrészt Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására sajnos nem minden esetben helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel jószándékkal azt feltételezzük, hogy eskü alatt senki sem mond hazugságot, valótlant. E feltételezést kihasználva egyesek ugyanis hamis állításaik leplezésére használják fel az esküt. Ha igazmondóak vagyunk, akkor nincs szükség esküre, márpedig az igazmondás eskü nélkül is kötelező.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.