Battaplébánia

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

A mai evangéliumban Keresztelő János tanúságtételének folytatását olvassuk. A tegnapi részben még csak előre jelezte, hogy utána fog jönni a Megváltó, most már határozottan rámutat a hozzá érkező Jézusra, aki meghozza a bűntől való szabadulást, a megváltást. János szavai utalnak arra, ami Jézus megkeresztelkedésekor történt, a Szentlélek galamb alakban leszáll Jézusra. Megjegyzendő, hogy János evangélista nem számol be írásában Jézus megkeresztelkedéséről. Feltételezhető, hogy a tegnapi és a mai evangéliumban olvasott tanúságtétele Jézus megkeresztelkedéséhez kapcsolódik, talán a következő napokban történhetett. A másik három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács művében viszont egyaránt megtalálható a megkeresztelkedés jelenete, és mindhárman megemlítik a galamb alakjában Jézusra leszálló Szentlelket. E mozzanat megerősítő jel volt Keresztelő János számára.

János tanúskodásának legfontosabb kijelentése az Jézusról, hogy ő az Isten Fia. Az evangéliumokban többféle cím vagy megnevezés illeti meg Jézust: ő az Úr, az örökkévaló Ige, az Isten szolgája, a Próféta, az Igaz, a Messiás vagy Messiás-király, az Emberfia, az Isten Fia. Mindezek közül az apostoli igehirdetésben e legutóbbi erősödik meg a legjobban, hiszen ez mondja ki a legegyértelműbben Jézus valóságos istenségét, Istennel való egyenlőségét és a mennyei Atyával való kapcsolatát.

Uram, Jézus, hiszem, hogy te vagy az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

Keresztelő Szent János különös életmódja és tevékenysége nem csak a nép figyelmét keltette fel, hanem a vallási vezetőkét is. Prófétai jellemvonásai, hatásos üzenetei alapján azt gondolták, hogy személyében Isten hosszú idő után újra prófétát küldött népéhez vagy talán ő maga a messiás. Ez az elképzelés húzódik meg a küldöttek kérdései mögött. János viszont nem tartja magát sem a messiásnak, sem Illésnek, aki a közvélekedés szerint a messiási időket megelőzően újra el fog jönni, de még prófétának sem. Keresztelő János jól tudja, hogy milyen feladatra választotta ki őt Isten, és ennél nem képzeli magát nagyobbnak. Ő a Megváltó előfutára, akinek az a küldetése, hogy előkészítse a messiás jövetelét.

Ugyanakkor a Keresztelő nem csak saját küldetésével van tisztában, hanem az őt követő Jézus feladatával is. Éppen ezért önmaga helyett a közelgő Jézusra irányítja az emberek figyelmét. Arról beszél, arról tesz tanúságot, aki utána fog tevékenykedni. Krisztusra mutató személye abban példa számunkra, hogy a mi életünk is ilyen legyen. Az egymással való versengés, a nagyravágyás, a túlzott önbecsülés helyett az engedelmesség, az alázat és az önfegyelem segíthet ebben. Isten dicsőségéért való szolgálat ugyan nem szerez feltétlenül hírnevet, de biztosítja az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Harmadik kéz

Az adventi időszakban Keresztelő Szent Jánossal kapcsolatban találkoztunk egy érdekes ikon-típussal, amelyen angyalszárnyakkal ábrázolják a Megváltó előfutárát. Ma, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén egy másik érdekességet említek az ikonok világából. III. Leó bizánci császár a VIII. században, a képrombolás idején szigorú rendeletben tiltotta meg a szentek ábrázolását. A kor egyik jeles személye, Damaszkuszi Szent János több beszédében és írásában is kiállt a képek mellett, amelyek segítették a vallásos embereket a szentek iránti tiszteletben. Ezzel természetesen kivívta a császár haragját. Szent János azt a büntetést kapta, hogy csuklóból vágják le a jobb kezét. A keleti-keresztény hagyomány szerint, aznap este különleges csoda történt. Damaszkuszi Szent János az Istenszülő Szent Szűz ikonja előtt imádkozott, imádság közben elaludt, és mire felébredt, azt tapasztalta, hogy a jobb keze sértetlen. Hálája kifejezéseként készíttetett ezüstből egy kis kezet, amelyet az Istenszülő ikonja mellé illesztett. Így született meg a háromkezű ikon-típus, amelyen Mária két keze mellett, amelyekkel a kis Jézust tartja, egy harmadik kéz is látszódik.

Amikor egy ilyen csodálatos, arany hátterű Mária-ábrázolásra gondolunk, amelyen a názáreti leány a művészet eszközeivel megkapja a neki, mint Isten Anyjának járó tiszteletet, akkor még jobban elcsodálkozunk Jézus születésének egyszerűségén. Ma újra felidézzük karácsony titkát, a betlehemi eseményeket, Jézus születésének egyszerű, emberi szemmel nézve méltatlan körülményeit. Lukács evangélista valóban jól ismerhette a szegény családok életviszonyait, ezért nagy együttérzéssel mutatja be József és Mária szálláskeresését. A népszámlálás miatt sokan érkeztek Betlehembe, ők nem kapnak szállást, ezért egy istállóban kénytelenek meghúzni magukat, itt születik meg Jézus, a Megváltó. Egyszerű pásztorok keresik fel elsőként az újszülöttet, hogy kifejezzék iránta hódolatukat. Az édesanya, aki karjában tartja a világ Megváltóját, csendesen figyel, hallgatja a pásztorokat, és szívében megőrzi a hallottakat. A pásztorok a Megváltót jöttek imádni, miként valamivel később a napkeleti bölcsek is, ők nem is gondoltak arra, hogy tiszteletüknek akár a legkisebb jelét is kifejezzék a Megváltó édesanyja iránt. Mily’ messze áll ez az evangéliumi egyszerűség az aranyló hátterű ikonok világától! Mennyivel szerényebbnek tűnik Mária alakja az evangéliumok fényében, mint az ikonok ragyogásában! Mégis, a keresztények már a kezdetektől fogva helyénvalónak tartották, hogy amellett, hogy a betlehemi Gyermekben Isten Fiát imádják, kifejezik tiszteletüket Isten Anyja iránt is.

Ehhez a buzgósághoz csatlakozunk mi is a mai ünnepen, amikor különleges tiszteletben részesítjük Máriát, Isten Anyját. Nem imádjuk őt, hiszen az imádás egyedül Istent illeti meg, de tiszteljük, mert miként minden édesanyának megjár a gyermeki tisztelet, ugyanúgy Jézus édesanyjának is. Mi is szeretnénk karjainkba venni a Gyermeket. Mi is szeretnénk gondoskodó szeretetünket megmutatni iránta. Mi is szeretnénk rámosolyogni és szemében új énünket, újjászületett önmagunkat meglátni. Szeretnénk, ha az a bizonyos harmadik kéz a miénk lenne.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! Te engedelmesen és alázatosan elfogadtad Isten akaratát. Hittel beleegyeztél a mindenható Isten tervébe, így lettél megváltásunk szolgálója. Te a születéstől a halálig minden nap kimutattad szeretetedet fiad, Jézus iránt. Példád segítsen minket, hogy mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának! Éljünk minden nap Jézus közelében! Tapasztaljuk meg napról napra jóságát! Legyen az Úr áldása egész életünkön!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az esztendő fordulója újra és újra a mögöttünk lévő időre és az előttünk lévőre irányítja gondolatainkat. Keresztény hitünk a teremtő isteni szándékban fedezi fel mindennek az eredetét és kezdetét, beleértve emberi természetünket is. Ugyanakkor a teremtés végső céljára a világ beteljesedésére, az ember újjászületésére is gondolunk, mert nem élhetünk csupán a múltból, hanem jövőnket is terveznünk kell, sőt, Istennek is terve van velünk a jövőben, mind a közeliben, amit földi életnek nevezünk, mind a távoliban, amit örök életnek. A keresztény hit nem egyszerűen csak visszatekintés a múlt év eseményeire, amelyeket személyesen megéltünk és nem csak felidézése az elmúlt évszázadok eseményeinek, amelyeket elődeink átéltek, hanem szüntelen előretekintés. Előretekintés és várakozás arra, hogy a jövőben Isten és a világ úgy találkozik, hogy Isten lesz a világban és a világ megújul Istenben. Vonatkozik ez a teremtett világra és az emberre, mint teremtményre egyaránt. Minden létező számára Isten a kezdet és ő a végső cél, hozzá szeretnénk mi is eljutni. És hogy ez az út, az Istenre találás és az Istenhez érkezés útja milyen hosszú, hány évig vagy évtizedig tart, az bizonyos szempontból nem is lényeges, mert egyedül az a fontos, hogy megérkezzünk hozzá. Éveink számához mindig hozzáadhatunk egyet a születésnapunkon és a történelmi időt az új év kezdetétől eggyel nagyobb évszámmal jelölhetjük, de ez már nem lesz fontos, amikor megérkezünk az örökkévalóságba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.