Battaplébánia

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
Mt 3,13-17

Elmélkedés

Jézus is megkeresztelkedett

A mai vasárnapon Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük. Az esemény nem Jézus gyermekkorában történt, miként napjainkban az a szokás, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, azaz mintegy harminc esztendős korában. A megkeresztelkedés eseményéről Máté evangélista rendkívül röviden számol be, egyetlen tényszerű mondatban foglalja össze a lényeget: „Jézus megkeresztelkedett.” Ezt Jézus és Keresztelő János párbeszéde előzi meg és a mennyei Atya tanúságtétele zárja le.

Keresztelő János tiltakozása, miszerint nem neki kellene megkeresztelnie Jézust, hanem éppen fordítva, jelzi azt, hogy az első keresztény közösség tagjai számára magyarázatra szorult Jézus keresztelkedése. A kérdés így merülhetett fel: Miért volt szükség arra, hogy a többi bűnöshöz hasonlóan Jézus is megkeresztelkedjen? Ha a keresztség a bűnbánat jele volt, akkor miért kérte Jézus, akinek nem volt egyetlen bűne sem? Máté evangélista erre a kérdésre nem ad választ. Az egyházi hagyománynak megfelelően azt válaszolhatjuk, hogy Jézus ilyen módon fejezte ki együttérzését, szolidaritását a bűnös emberekkel. Bűntelen létére is vállalja azt, hogy a bűnös emberekhez hasonlóan alámerüljön a Jordán folyó vizébe. Jézus bűnösökkel való együttérzését Lukács evangélista fejezi ki a legtalálóbban, amikor ezt írja: „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett” (Lk 3,21). Nem csupán egy időbeli megjelölés ez, hanem Jézus közösségvállalására való egyértelmű utalás.

A mennyei Atya tanúságtétele egy másik oldalról is megvilágítja Jézus keresztségének értelmét. Az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Az Atya ünnepélyesen bemutatja a Fiút, mint az ő küldöttét. Jézus nem csupán Isten engedelmes szolgája, aki egész életében az Atya akaratát teljesíti és ezt teszi akkor is, amikor vállalja a szenvedést és a kereszthalált, hanem Fiú is, akit majd az Atya megdicsőít engedelmességéért, a megváltás beteljesítéséért azáltal, hogy feltámasztja őt a halálból. Jézus soha nem tekintett úgy istenfiúságára, mint valamiféle kiváltságra, hanem szolgálni akart egész életében és életével. Isteni hatalmával nem büszkélkedni, hivalkodni akart, amikor csodákat tett, hanem nagy alázattal imádkozott az Atyához és neki adott hálát minden csodáért. Az engedelmesség, az alázat és a szolgálatkészség lelkületéről a harmadik isteni személy, a keresztelkedéskor galamb alakjában leszálló Szentlélek gondoskodik.

Befejezésül említsünk meg még egy szempontot, amely megmagyarázza az Úr keresztelkedésének értelmét. Jézus úgy gondol saját halálára, mint végső keresztelkedésre. „Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik!” (Lk 12,50). Itt értjük meg a keresztség és a kereszthalál kapcsolatát. Bár Jézus bűntelen volt, mégis megkeresztelkedett, élete végén pedig eltűrte, hogy a „bűnösök közé sorolják”, azaz vállalta a kereszthalált, ami a legnagyobb bűnözők büntetése volt. A vízből való felemelkedése utalás a feltámadásra, új életének kezdetére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Ismert számunkra, hogy Szent Máté elsősorban a zsidóságból a krisztusi hitre térteknek szánta evangéliumát. Művében éppen ezért számos idézetet találunk az ószövetségi írásokból, amelyeket írásának címzettjei jól ismertek abban az időben. Jézus messiási származását is természetesen ilyen módon igyekezett igazolni. Az eljövendő messiásról szóló prófétai jövendölések sorát találjuk meg a Jézus születése körüli eseményeknél.

Mai szentírási szövegünk is egy ilyen jövendölést idéz Izajás prófétától, majd pedig annak bemutatása következik, hogy a jövendölés Jézus személyében valósult meg. A szöveg érdekessége, hogy a jövendölés nem korlátozza a megváltást az ószövetségi választott népre, azaz a zsidóságra, hanem kiszélesíti azt a pogány nemzetekre is. A zsidóság számára ez hallatlan gondolat volt és csak lassan barátkoztak meg vele azok, akik kereszténnyé lettek. Az evangélista éppen az ő számukra keres bizonyítékokat Izajás próféta szavaiban, majd pedig felsorolja azokat a pogányok lakta területeket, ahol Jézus tanított és gyógyított.

A későbbiekben látni fogjuk azt is, hogy Jézus kereszthalála ugyanilyen hallatlan esemény volt, ezért az Úr szenvedéstörténetében az evangélista szintén Izajás jövendöléseiből, az Isten szenvedő szolgájáról szóló részekkel igazolja, hogy a megváltásnak így kellett megtörténnie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Újabb vendégek

Karácsony napján, a pásztorok szentmiséjében már megismerkedhettünk azokkal a pásztorokkal, akik Isten Fia első vendégei voltak Betlehemben. A mai ünnep evangéliuma újabb vendégek érkezéséről számol be. Tapintatlanság és tiszteletlenség volna részünkről, ha hívatlan vendégeknek neveznénk a napkeleti bölcseket, még akkor is, ha valóban váratlanul érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi csillaggal mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni.

A napkeleti bölcsek szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A kedves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok rajzolódnak ki a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit meglehetősen szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek jelét megpillantották az égen, s e csillag ide vezette őket. A király és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze Heródesben hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.

Folytatván útjukat a napkeleti bölcsek Jeruzsálemből Betlehembe indulnak, ahol megtalálják, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek nem csak égi jelet kaptak, hanem figyelmeztetést is Istentől, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.

Kicsit sajnáljuk, hogy az evangélista nem jegyez le egyetlen párbeszédet, egyetlen kijelentést sem, de talán ennek a ténynek is megvan a maga üzenete. Isten nem vár tőlünk bőbeszédű magasztalást, hosszas imádságokat, hanem elfogadja egyszerű szavainkat, de még némaságunkat is, amikor megszólalni sem tudunk nagysága előtt. Elegendő számára, ha tiszteletünk és hódolatunk jeleként csendben letérdelünk elé, ahogyan tették ezt egykor a napkeleti bölcsek. Ha olykor úgy érezzük, hogy nincs erőnk szóbeli imádságok mondására, akkor is tartsuk fontosnak, hogy Isten közelében időzzünk! Adjuk neki fáradtságunkat, gondolatainkat és érzéseinket! Ilyenkor talán még kéréseink megfogalmazására sincs szükség. Ő a mi szavaink nélkül is jól tudja, mit szeretnénk, miért jöttünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!

Erről a témáról már írtunk itt és itt, de sosem elég. Most a Szent István Társulat 1958-ban kiadott Magyar Misekönyvéből vesszük a részleteket. Ez a cikk több esetben a tradicionális szentmisére vonatkozóan ad útmutatást – ne feledjük, hogy jelenleg …

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Jn 1,43-51

Elmélkedés

Keresztelő Szent János és Szent András apostol tanúskodása után a mai evangéliumban is egy olyan személlyel találkozunk, aki Jézusról kijelenti, hogy ő az Isten Fia. A történet azzal indul, hogy Jézus meghívja Fülöpöt követésére. Ő pedig, ahogyan András hívta Pétert, szól Nátánáelnek: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak.” E kijelentés ugyan nem mondja ki nyíltan, de burkoltan azt tartalmazza, hogy Jézus a Messiás, hiszen a prófétai jövendölések és a mózesi könyvekben olvasható isteni ígéretek a messiás jövetelét mondták meg előre. Fülöp szavainak hatására Nátánáel, akit a keresztény hagyomány Szent Bertalan apostollal azonosít, Jézushoz megy, majd pedig egy rövid párbeszéd után kijelenti: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”

Tudnunk kell, hogy Nátánáel az „Isten Fia” címet más értelemben használja, mint mi, s ezt egyértelműen jelzi a pontosítás: „te vagy Izrael Királya.” Az ószövetségi hagyomány szerint Izrael népe Isten elsőszülött fia, és a Dávid nemzetségéből származó királyt Isten az ő fiává fogadja. A prófétai jövendölések szerint az eljövendő messiás Dávid király családjából fog származni. Ezek ismeretében állíthatjuk, hogy Nátánáel azt várja Jézustól, hogy messiás-királyként magához ragadja majd az uralmat, és azt gondolja, hogy Jézust, mint Izrael királyát megilleti az Isten fia cím.

Ezzel szemben mi hisszük, hogy az Úr megváltó műve az ő szenvedésével és halálával valósult meg, és hisszük, hogy Jézus abban az értelemben az Isten Fia, hogy ő valóságos Isten, a második isteni személy.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, köszönjük, hogy Jézus együtt akar lenni velünk is, miként Simon Péter bárkájába. Istenünk, Te tudod, mennyit fáradozunk, milyen kudarcokat élünk meg. Te látod mindennapi fáradozásainkat mennyire eredménytelennek érezzük. Hozzánk is szólsz Jézus által, miként Péterhez: vessétek ki a hálót halfogásra. Magunktól már sokszor feladtuk volna. Add, hogy sose vonakodjunk Jézus szavának engedelmeskedni! Add, hogy az Ő szavát követve megtapasztalhassuk az Ő életet átalakító erejét. Add, hogy elhagyva mindent, ami fölöslegesen megköt minket, szabadon követhessük Jézust!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42

Elmélkedés

A karácsonyi időszak evangéliumi szakaszainak közös vonása, hogy olyan tanúságtételeket állít sorba, amelyek Jézusról, mint Messiásról szólnak, illetve azt igazolják, hogy valóban ő az Isten Fia. Az előző két nap örömhíre Keresztelő Szent János tanúskodását, a mai evangéliumi üzenet pedig Szent András apostol vallomását tartalmazza ilyen értelemben.

Ez utóbbi jelenet közvetlenül Jézus megkeresztelkedése és Keresztelő János tanúságtétele után játszódik. A Keresztelő tanítványai közül ketten rögtön Jézus nyomába indulnak. Az egyikük maga az evangélium szerzője, János apostol, a másik pedig András, Péter apostol testvére. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezek az események még Jézus nyilvános működésének kezdetekor történnek. Abban az időben, amikor még senki nem ismeri isteni származását, tanítása és csodái csak ezt követően történnek. András nem beszél sokat, hiszen még ő sem tud szinte semmit Jézusról. Egyetlen dolgot tud, hisz, ezt vallja meg testvérének, Péternek: „Megtaláltuk a Messiást.” S lám, ez a vallomás rögtön arra indítja Pétert, hogy Andrással együtt Jézushoz menjen.

Mind Keresztelő János, mind Szent András apostol vallomása elvezet másokat Jézushoz. Így volt ez a kezdeti időben és így van ez napjainkban is. Én sem hallgathatok tehát a karácsonyi titokról, hanem tanúskodom róla, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas és szent Urunk, küldj szüntelenül új munkásokat Országod aratásába! Segítsd azokat, akiket arra hívsz, hogy napjainkban kövessenek Téged! Engedd, hogy akik arcodat szemlélik, örömmel válaszoljanak a csodálatos küldetésre, amelyet rájuk bíztál, néped és valamennyi ember javára. Istenünk, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol, most és mindörökké. Ámen.

Szent II. János Pál pápa