Archives for Elgondolkodtató - Page 683
2016. szeptember 13. – Kedd (Lk 7,11-17)
Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték…
A karizmatikusok megjátsszák magukat?
Éppen külföldön tanultam. Ökumenikus egyetemi közösségbe jártam, ahol az egyik társam meghívott egy „Találkozás” hétvégére. Ott ismerkedtem meg velük kicsit közelebbről. A szembecsukós-kézfelemelősökkel. Majdnem kifordultam a templomból, de végül mégsem.…
A szenteltvíz, lelki kincsünk
Avilai Szent Teréz írja a szenteltvízről: „Milyen nagy lehet a szenteltvíz ereje! Lelkem megvigasztalódik, ha keresztet vetek vele. Felfrissülök és olyan lelki örömöt érzek utána, amit nem tudok kifejezni. Tapasztalatból…
2016. szeptember 12. – Hétfő, Szűz Mária szent neve (Lk 7,1-10)
Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott…
2016. szeptember 11. – Évközi 24. vasárnap (Lk 15,1-32)
Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt…
RE – MEKK – ELEK
Mint hús a nyereg alatt, puhulok a kereszt alatt. Sóval fűszerez a Lélek, nem engedi, hogy henyéljek. Legyek buzgó az utolsó air sarcig, ha kell a mennyei kick-startig. Közben…
Hogyan köti le a tradicionális mise öt érzékszervünket
A mise varázsa A tizenkilencedik században Frederick Faber atya híres mondása volt, hogy a mise „a legszebb dolog a mennynek ezen az oldalán.” Mivel minden szentmise a Kálvária újra-bemutatása és…
2016. szeptember 10. – Szombat (Lk 6,43-49)
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról…
Mit tesz Isten Európában?
Jól van, lőjetek le, ha unalmas vagyok. De van egy újabb puzzle darabkám, és már megint tűzbe jöttem ettől. Hú, azt sem tudom, hol kezdjem. Talán kezdem egy 2009-es próféciával.…
2016. szeptember 9. – Péntek (Lk 6,39-42)
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember,…
