Ma indult az iskolai év. Számomra újdonság, hogy immáron nagyobb gyermekem is elkezdte az iskolát. Sok példa ilyenkor felmerül, próbáljuk felidézni, hogy sziklára kell, hogy építsük az életünket. Ennek a sziklának része a tárgyi tudás, de még inkább annak megtanulása, hogy a munkához megfelelően álljunk hozzá, küzdjünk az igazságért, szeressük felebarátunkat.
Varga Laci atya nyári kaposvári lelkigyakorlatai hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvendenek. A szervezők gondosan ügyelnek arra, hogy akik valailyen okból nem tudnak résztvenni a programon, meghallgathassák a tanításokat – ezt megfejelve, a hangzó szöveget írásba öntve, kis füzetekben is megjelentetik a teljes anyagot.
Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25-33
Elmélkedés
A következő lépés
XVI. Benedek pápa 2010-ben avatta boldoggá az anglikán vallásból a katolikus hitre tért teológust és bíborost, John Henry Newmant. Korábban is ismertem e nagy megtérő életrajzát, de akkoriban többet olvasgattam írásait is. Ekkortájt találtam rá egy fiatalkori versére, amelyet mind az anglikánok, mind a katolikusok énekelnek istentiszteleteiken, illetve szentmiséiken. A vers egy részlete így hangzik: „Kedves fényesség! Vezessél engemet, távol vagyok otthonomtól, Te vezess, Te vezess engemet! Nem akarom látni a messzi tájakat; ha látom a következő lépést, az nekem elegendő.”
Mélyen megmaradt bennem a „következő lépés” gondolata. Bár magam is vallom, hogy mind egyéni életünkben, mind nagyobb méretű egyházi tevékenységeinkben, különösen az evangelizáció, a hit terjesztése, valamint a karitatív szolgálat területén érdemes hosszabb távon tervezni, néha felmenni magaslatokra, hogy nagyobb távlatban szemléljük az előttünk álló feladatokat és kihívásokat, ugyanakkor a gyakorlatban mindig a közvetlenül előttünk álló ügyre, az éppen megvalósítandó feladatra, azaz a „következő lépésre” kell összpontosítanunk. Enélkül ugyanis elnagyolttá és felületessé válhatnának jószándékú cselekedeteink, amelyekre a krisztusi szeretet indít minket. Szívünk és lelkünk szeretetét bele kell tennünk az éppen elvégzett feladatba, hogy az valóban hiteles és tanúságtevő cselekedet legyen.
A mai evangéliumi üzenet mindezeket magába foglalja. Jézus példabeszédet mond az építkezésbe kezdő emberről, aki munkája előtt tervez. Részletesen átgondolja lehetőségeit, mert nem akar kudarcot vallani. Tervszerűen akarja megvalósítani elképzeléseit, amely valóban bölcsességre utal. A másik példabeszéd egy királyról szól, aki szintén előrelátó módon gondolkodik. Nem érdemes harcolni és katonái életét kockáztatni a túlerővel szemben, mert ez felelőtlenség volna részéről. Ilyen helyzetben helyesebb, ha békét köt a másik királlyal. Mindkét példázat az előrelátás fontosságára figyelmeztet. Ugyanakkor mást is mond Jézus: „Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom.” E sokszor idézett és jól ismert kijelentés mindennapi cselekvést jelent. A keresztet nem lehet úgy hordozni, hogy a távolabbi jövőben ránk váró nehézségekre gondolunk és azok leküzdését tervezgetjük. Életünk keresztjével mindig a következő lépést kell megtennünk, arra kell figyelnünk. Ennek a lépésnek a megtételéhez ad Isten kegyelmet és erőt. És ha ezt a lépést a jelenben az ő segítségével megtettük, akkor bízhatunk abban, hogy a jövőben ránk váró lépések megtételéhez is megkapjuk a szükséges segítséget tőle. A jövő felé tekintő tervezés és a jelenre koncentráló cselekvés egyaránt jellemzi tehát keresztény életünket. E kettősség tetten érhető abban is, hogy miközben nap mint nap megvalósítjuk a szeretet parancsát és jócselekedetekkel segítjük embertársainkat, szüntelenül gondolunk az üdvösségre, a távlati jövőre, a halál utáni életre, a feltámadásunk általi megújulásra, amelyre Isten hív bennünket. Isten örök országába úgy juthatok el, ha mindig megteszem keresztemmel a következő lépést.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te szavad az általad meghívott halászokat elindította az új élet útján és tanítványaid lettek. Minden nap megtettek veled egy lépést vándorutadon, elkísértek, miközben te fáradhatatlanul jártad a városokat és falvakat. Minden nap megtettek egy lépést, hogy közelebb kerüljenek hozzád, jobban megismerjenek téged. Segíts minket, hogy legyen erőnk nap mint nap megtenni a következő lépést, hogy az üdvösség útján előrehaladjunk. Köszönjük, hogy velünk vagy életutunkon és az örök életre vezetsz minket.
Hodász András atya szemmel láthatóan menő, de mi vajon a titka? A bőrdzsekis, motoros papok már rég nem feltűnőek, mert a 70-es évek óta annyi lázadás történt papok részéről a „papos” viselkedés és öltözködés ellen, hogy már közhelyszáma megy, bárhogy is lázadjon egy pap. A szomorú valóság az, hogy a lázadás manapság éppen az, ha egy pap reverendát visel – ha mellesleg motorozik is, ám legyen! Miért ne?
A gyóntatószékből kilépve sokszor töprengek: „Jól csináltam? Elég konkrét, elég őszinte voltam?” Elhatároztam, hogy megkérdezem a legtapasztaltabbakat: a gyóntatókat.A gyóntatószékből kilépve sokszor töprengek: „Jól csináltam? Elég konkrét, elég őszinte voltam?” Elhatároztam, hogy megkérdezem a legtapasztaltabbakat: a gyóntatókat.
Tíz pap tíz hasznos szempontot fogalmazott meg:
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?”
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”
Lk 6,1-5
Elmélkedés
A legrégebbi zsidó törvények közé tartozik az a parancsolat, miszerint minden hetedik nap a nyugalom, a pihenés napja. A vallásos felfogás szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom napja, amely a zsidóknál a szombat. E nap hétnapos szakaszokra tagolja az ember életét. Istennek szentelt idő, amely különbözik a munkára szánt időtől. Ünnepnap, amely elkülönül a hétköznapoktól. A kezdeti időkben, amikor a zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját. Később, amikor szétszóratásban, más népek körében éltek, illetve amikor idegen népek telepedtek le Izrael ugyanazon területein, már nehézséget jelentett a szombati nyugalom megtartása. Ilyen körülmények között a szombat megtartása hitvallásnak és a zsidó néphez való tartozás kifejezésének számított.
A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a farizeusok mennyire szigorúan vették a szombatra vonatkozó törvényeket, a munka tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai néhány kalászt letépnek és megeszik annak termését. Vélekedésükben nem kevés túlzást érzünk.
A mi számunkra a heti nyugalom napja a vasárnap, mert Krisztus ezen a napon támadt fel. A vasárnap értünk van, kiemel bennünket a hétköznapok munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan a kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze Egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!
Mondd, anyu, hol van most nagyapám? Gondolod, hogy lát bennünket? Hiszed-e, hogy tudja, ha rágondolunk? – kérdezte Feri a világ legtermészetesebb hangján, és csillogó szemmel várta a csókban végződő, késlekedő és bizonytalan választ –, hiszen nagyapa sírkövén a temetőben mindenki elolvashatja a kőbe vésett szavakat: „Várom a feltámadást” – Hol van hát nagyapám?
Érthetően nagy várakozás előzi meg világszerte, de Rómában különösképpen is, kalkuttai Teréz anya vasárnapi szentté avatását, ahová tenger sok népet várnak az ünnepre. A szentté avatás az irgalmasság jubileumának egyik legkiemelkedőbb eseménye, Ferenc pápa szándékának megfelelően. A közeli ünnep alkalmából a Vatikáni Rádió interjút készített Mary Prema nővérrel, a Szeretet Misszionáriusai legfőbb elöljárójával, aki a rend harmadik elöljárója Teréz anya és Nirmala nővér után.
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39
Elmélkedés
A zsidók vallási életében fontos szerepe volt a böjtölésnek. A böjt a bűnbánat kifejezése volt, illetve felkészülést jelentett az Istennel való találkozásra. A mai evangéliumban a farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy tanítványaitól nem kéri számon a böjt megtartását.
Kérdésük jogosnak tűnik, de egy dolgot nem vesznek figyelembe, mégpedig azt, hogy Jézus fellépésével új időszak, új korszak kezdődött el. Az Úr Jézus nyilvános fellépése számos területen hozott újdonságot az emberek életébe, vallásosságába. Az emberek új hatalomról és új tanításról beszélnek Jézussal kapcsolatban, az előbbi rendkívüli cselekedetekre képes, az utóbbi jelentősen különbözik a régi, a hagyományos tanítástól. A Jézus által hozott új tanítás gyökeres változást hoz az ember életébe, legalábbis azok számára, akik elfogadják azt. Akik viszont a régi hagyományokhoz ragaszkodnak, amelyek sok esetben kiüresedett szokásokká váltak, sajnos nem képesek erre a megújulásra, újjászületésre.
Leginkább az utolsó vacsora eseménye jelzi az új korszak beköszöntét, amikor a kenyérben és a borban Krisztus a saját testét és vérét adja apostolainak, s önfeláldozása a másnapi kereszthalálában teljesedik be. E cselekedettel Isten új szövetséget köt az emberiséggel. Krisztusban újjászületve új emberré válhatok.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.
A pápai tévedhetetlenség után érdemes végiggondolni az Egyház tévedhetetlenségének tágabb kérdését is. Az alábbi összeállítás is a Katolikus Lexikon alapján készült.
Egyház tévedhetetlensége azt jelenti, hogy az egész Egyház különleges karizma alapján a kinyilatkoztatott igazságokat a hitében és a tanításában romlás és hamisítás nélkül megőrzi.
