Battaplébánia

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés

Sziklára építeni

A tavasz folyamán fiatalokkal terveztük nyári kirándulásunkat. Az első kérdés természetesen az, hogy hová menjünk. Most még miénk az egész világ vagy legalábbis Magyarország. Most még gondolatban bárhová mehetünk, bármilyen elérhető uticélt választhatunk. De ha meghozzuk döntésünket, akkor azon már nem fogunk változtatni, mert ennek megfelelően szervezzük az utazást, az étkezést és a napi programot. Most még többféle lehetőség közül választhatunk. Tervezhetünk kirándulást a hegyekbe, hajókázást a Balatonon vagy városnézést egy jelentősebb helyen. Aztán jöttek az ötletek, mindenki elmondhatta javaslatát. Végül döntöttünk: a Somló-hegyre megyünk kirándulni. Ettől kezdve már nem gondoltunk sem a Dunakanyar látnivalóira, sem a Mecsek magaslataira, mert idén a Somló-hegyre készülünk, de ez nem zárja ki, hogy jövőre felkeressünk más helyeket.

Amikor az ember házat épít, akkor az az első kérdés, hogy hová építse azt. Itt már nem kirándulásról van szó, komolyabb döntést kell hoznunk, mert a következő évben aligha fogunk más helyen új házat építeni magunknak. Nem csak azt kell kiválasztanunk, hogy hol szeretnénk élni, hanem olyan területet kell keresni, ahol a ház hosszú éveken át biztonságosan állhat. A folyók árterébe nem érdemes építeni, és vannak más kockázatos helyek is. Nem érdemes semmibe vennünk vagy lekicsinyelnünk a természet erőit, amelyek bizony könnyedén elpusztíthatják azt az épületet, amelynek nincs szilárd alapja. Erre utal Jézus példabeszéde is a mai ünnep evangéliumában. A bölcs ember szikla alapra építi házát, otthonát, s az biztosan áll a természet viharaiban. Az ostoba homokra épített, s házát könnyedén elsodorta az első szélvihar.

Életünkkel kapcsolatban komolyabb a döntés, mint egy kirándulás vagy egy házépítés esetében. Gyermekként álmodozunk, fiatalként tervezgetünk. Aztán egyszer döntenünk kell. Ha jól döntöttünk, életünk hivatása lehet az a mesterség, amit választottunk. Ha rosszul döntöttünk, esetleg új szakmát kell tanulnunk néhány év múlva. Választásunk, döntésünk mögött ott húzódik a kérdés, hogy mire akarjuk használni egyetlen életünket. Csak magunknak akarunk gyűjtögetni? Csak élvezni akarjuk az életet? Vagy esetleg mások javát akarjuk szolgálni, mások életét akarjuk jobbá tenni? Milyen elvek, eszmények vezetnek minket céljainkban? És gondolunk-e a földi élet utáni lehetőségekre?

Aki felteszi magának ezeket a kérdéseket és választ is ad rájuk, még ennél is nagyobb léptékekben gondolkodhat. Ha már biztos alapra építette egyéni életét, elgondolkodhat azon, hogy a közösségi életnek is szikla alapot kell választani. Szent István király 1000 esztendővel ezelőtt ilyen mértékben gondolkodott, amikor nem csak egyéni, személyes élete számára választotta irányelvnek a keresztény, a krisztusi tanítást, hanem azt akarta, hogy a magyar nemzet számára is Krisztus igazsága legyen a sziklaszilárd alap. Döntésének helyességét a történelem igazolta, népünk kiállta az évszázadok viharait.

Ez a tény azonban ne tegyen kényelmessé minket! A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a házat, annak alapjait és falait szüntelenül erősíteni kell. Mert új viharok jönnek, új veszélyek közeledhetnek a jövőben. Ez a házunk, ez az otthonunk, ez az ország, Magyarország a hazánk. Ezt építsük, ezt erősítsük, amíg a földön élünk, s tegyük ezt annak reményében, hogy halálunk után otthonunk lesz a mennyben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Magyar nemzetünk Szent István királynak köszönheti, hogy 1000 esztendővel ezelőtt a kereszténység útján elindult. Lelke mélyéig hívő és keresztény hite szerint élő ember volt, aki cselekedeteiben Krisztust követte. Szent István király azzal a meggyőződéssel igyekezett a keresztény hitet terjeszteni országunkban, hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az ország felemelkedését szolgálja és biztosítja népünk megmaradását a jövőben. Segíts minket, hogy Szent István király példáját követve a földi haza építése mellett az égi haza, a mennyország felé törekedjünk!

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Mt 22,34-40

Elmélkedés

A szeretet kötelessége ismert volt az ószövetségi időkben is. Az ember mindenekelőtt Isten felé köteles kimutatni szeretetét, továbbá embertársai felé is. Az Istennel való kapcsolatnak és az emberek egymás közti kapcsolatainak ez az alapja. A mai evangéliumban egy törvénytudó ember a legfőbb parancsról kérdezi Jézust, aki válaszában megerősíti azt, ami korábban is ismert volt, azaz a szeretet kettős parancsát. Elgondolkodhatunk azon, hogy miért érdemes nekünk a szeretet oldalára állnunk?

Jézus tudtunkra adta, hogy Isten szeret minket. Isten, aki megteremtette a világot és benne az embert, azért adja nekünk az életet, mert szeret minket. A végtelen, a mindenható és örökkévaló Isten kimutatja irántunk szeretetét. Isten minden teremtményét szereti, de különösen is szereti az embert, minden embert. Szeretetét nem csak a jók, hanem a bűnösök felé is megmutatja.

Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, előzetesen meg kell tapasztalnunk azt, hogy szeretnek minket. Isten nem titkolja el irántunk való szeretetét, hanem számos módon megmutatja ezt nekünk. Kinyilvánítja abban, hogy megszületünk, gondunkat viseli, megvált minket és az üdvösségre hív. Erre a szeretetre válaszolunk, amikor minden erőnkkel szeretjük Istent. Arra is kér minket, hogy embertársaink felé szeretettel közeledjünk. Ne féljünk kimutatni érzelmeinket, szeretetünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14

Elmélkedés

Az újabb példabeszéd témája szintén az üdvösség, a mennybe jutás. A szőlőmunkásokról szóló példázat, amit tegnap olvastunk, inkább Isten nagylelkűségét emeli ki. Neki köszönhetjük elsősorban azt, hogy üdvözülhetünk. A mai példabeszéd az érem másik oldalát mutatja, azt, hogy nekünk, embereknek is tennünk kell azért, hogy bejuthassunk a mennybe. Fel kell készülnünk erre, nem bízhatunk vakmerően abban, hogy Isten úgyis megadja kivétel nélkül mindenkinek az örök boldogságot, tehát nem is kell fáradoznunk annak elnyeréséért.

A király ünnepségre készül, meghívja a vendégeket fia lakodalmára. A meghívottak első körébe nyilvánvalóan azok lehettek, akik közeli kapcsolatban voltak az uralkodóval. A szeretetteljes hívás nem talált visszhangra, a meghívottak mindenféle mondvacsinált okkal visszautasítják azt, s ez tiszteletlenségük és udvariatlanságuk kifejezése. A király azonban emiatt nem halasztja el az ünnepséget, újra elküldi szolgáit, akik most már válogatás nélkül mindenkit meghívnak a lakodalomba. Ez az intézkedés sikerrel jár. A jelenlét azonban nem elegendő a király számára, aki jogosan várja el valamennyi vendégtől, hogy az ünnephez illő módon legyen felöltözve.

A hasonlat azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre. Ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el hívását! Lelkünk tiszta ruhája méltó öltözék, hogy helyünk legyen az ünnepen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Jézus tanításának középpontjában továbbra is az üdvösség kérdése áll. Isten minden embert meghív az örök életre. Azt kéri tőlünk, hogy földi életünkben neki szolgáljunk, és azt ígéri nekünk, hogy a földi élet után eljuthatunk az örök életre. Aki Isten szolgálatában tölti életét, az számíthat erre az ajándékra, jutalomra, de akár fizetségnek is nevezhetjük, amit Isten ad nekünk.

Az örök életben, a mennyországban nincsenek megkülönböztetett helyek. Ott nem létezik olyan, hogy az egyik ember közelebb, a másik távolabb van Istentől, mert mindenki Isten jelenlétében él. Ott nem létezik olyan, hogy az egyik ember jobban, a másik kevésbé boldog, mert mindenkit eltölt a tökéletes boldogság, Isten jelenlétének öröme. Ebben az értelemben mindenki ugyanazt kapja Istentől, senki nem kap kevesebbet vagy többet, mint mások. Ez a jutalom a példabeszédben szereplő egy dénár. Mindegy, hogy egyesek rövidebb vagy hosszabb ideig éltek, kevesebbet vagy többet szolgálták Istent, a jutalom, a fizetség mindenkinek ugyanaz: az örök élet. Azt várni Istentől, hogy nekem többet adjon, mint másoknak, ostobaság. Sajnálni, hogy Isten másoknak is ugyanannyit ad, mint nekem, olyanoknak, akik megítélésem szerint kevesebbet szolgáltak, valójában irigység. Elfogadni az üdvösséget, mint Isten nagylelkű ajándékát, igazi bölcsesség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk! Itt vagyok szolgálatodra, a te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti őt.