„Ne szállj szembe a gonosszal.”(Mt 5,39)
Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Cooper írja le A préri című könyvében, hogy ha a prérin tűz ütött ki akkor azt az indiánok ellen tűzzel állították meg. A terjedő tűzfolyammal szemben elindítottak egy másikat így felperzselték előtte az éghető területet. Persze ehhez kellett a jó széljárás is.
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15
Elmélkedés
Máté evangélista nagyon egyszerűen, röviden írja le Jézus találkozását a gyermekekkel. Abban a korban a gyermekek felügyelete, a róluk való gondoskodás, a velük való törődés az asszonyok feladata volt. Ebből kiindulva joggal állíthatjuk, hogy édesanyák vitték oda Jézushoz gyermekeiket és kérték számukra áldását.
A tanítványok azonban próbálták megakadályozni őket ezen igyekezetükben. Nem Mesterük biztonságát féltették, hanem csak egyszerűen a nyugalmát, zavartalan munkáját akarták biztosítani. Az ő magatartásuk, elutasításuk a kor felfogását tükrözi, miszerint a gyermekek ne érintkezzenek a felnőttekkel, ne zavarják a tanítót tevékenységében. Jézus nem tartja jónak ezt a vélekedést, ezért megengedi, hogy hozzá menjenek a gyermekek. Teljesíti az édesanyák kérését, kezét a gyermekekre teszi, s e kézrátétel imáját, áldását kísérő jel.
A mi Urunk a gyermekekre vonatkozóan kijelenti, hogy az ilyeneké a mennyek országa. A gyermekek alázatosak, tanulékonyak, elfogadóak és engedelmesek. A keresztény embernek, aki azt akarja, hogy éljen benne az Isten országa, szintén alázatot kell mutatnia, tanulékony lélekkel kell hallgatnia az isteni üzenetre, el kell fogadnia Isten akaratát és engedelmeskednie kell Istennek. Ezáltal válik Isten szeretett gyermekévé.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Ó, keresztre feszített Jézus Krisztus, sajnálom, hogy megbántottalak, szent sebeidre és szenvedéseidre is kérlek, bocsáss meg nekem, és ne hagyj engem bűneimben meghalni, hogy kiontott, drága szent véred rajtam kárba ne vesszen!
Szent II. János Pál pápa
Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani.
A harag hatalmas bőrönd, cipelned kell, folyik rólad a víz miatta, bármerre mész, elszívja életerődet, visszafogja lendületedet, feltöri kezedet, szívedet, ételmetlenné teszi utadat. Az a méla undor, ami a másik iránt benned van, rengetegeg pozitív élménytől foszt meg. Mennyivel könnyebb kiengesztelődve, szabadon kitárni szárnyaidat és repülni! Merjük letenni a mázsás súlyt, s ajánljuk Isten irgalmába a másik embert!
Csaba testvér
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Mt 19,3-12
Elmélkedés
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy egy farizeus a válással kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést, amely így hangzik: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” A kérdés jól tükrözi a korabeli elképzeléseket a válással kapcsolatban. Egyes tanító iskolák lazább véleményt képviseltek, megengedőbbek voltak, és úgy gondolták, hogy bármilyen indok elegendő ahhoz, hogy a férfi megváljon feleségétől. A másik felfogás szerint csak súlyos indokkal szabadott elküldeni a feleséget. Ez egyértelműen egy szigorúbb álláspont. Logikusan gondolkodva feltételezhetjük, hogy ez utóbbi nézetet vallhatta a kérdező farizeus, aki talán helytelennek tartotta a megengedőbb felfogást.
Máté evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy azért kérdezi a farizeus Jézust, hogy próbára tegye őt. Minden bizonnyal nem a saját véleménye megerősítését szeretné, hanem azt, hogy Jézus olyan kijelentést tegyen, amivel szembehelyezkedik a megengedőbb nézetet vallókkal. Bármilyen állásfoglalás Jézus részéről kivívja a másik csoport ellenszenvét, haragját.
Jézus úgy emelkedik felül a vita szintjén, hogy Isten eredeti szándékára hívja fel a figyelmet, amely szerint Isten a férfi és a nő szeretetközösségét akarja s ebbe nem fér bele a válás.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.
A palotaőr bejelentésére vár régóta a királyné. Arra, hogy az ajtó megnyíljon és beletekintve királya szemébe visszafojtott örömteli izgalma felujjonghasson végre.
Így kell nekünk is őrt állnunk a szívünk előtt. Addig végezzük várakozó örömmel a csendes benső imát a szentségimádásban, amíg a Lélek egy nap megnyitja a szívünk ajtaját és szentélyéből a csendességből kilépve végre szól hozzánk az ÚR. Akkor majd a várakozás örömteli izgalma ujjongásra és a szív csendes békéjére is rátalál egyszerre.
A bizonyosság békéje ez, annak a bizonyossága, hogy Jézus jelen van az Oltáriszentségben és bennünk is él. Alleluja!
(forrás: felelmetes-ez-a-hely.blogspot.hu)
2007 őszén Isten kezdeményezésére helyet és lehetőséget kerestem magamnak, ahol megismerkedhetek a katolikus egyházzal. Egy kedves ismerősöm a Sziklatemplomot, a Magyar Pálos Rendtartomány budapesti templomát és kolostorát ajánlotta. Itt találkoztam Györfi Szabolccsal, a fiatal és lelkes pálos atyával, akit 2005-ben szenteltek pappá, és aki helyet adott nekem a fiatal felnőttek számára vezetett hittancsoportjában.
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Mt 18,21 – 19,1
Elmélkedés
A testvéri figyelmeztetés, amiről a tegnapi napon olvastunk, az emberek közötti kiengesztelődést szolgálja a keresztény közösségben. A kiengesztelődés és a megbocsátás gondolatát folytatja a mai evangéliumi részlet. Jézus példabeszédet mond egy királyról, aki rendkívül nagy összegű tartozását engedi el egyik szolgájának. A király nagylelkűsége azonban nem érinti meg túlzottan a szolgát, aki bántalmazni kezdi azt a szolgatársát, aki egészen kicsiny, az ő korábbi tartozásánál összehasonlíthatatlanul kisebb összeggel tartozik neki, és követeli tőle annak megadását. Kicsinyes és könyörtelen viselkedésén érthető módon felháborodik a többi szolga, majd természetesen a király is, aki visszavonja korábbi döntését, mégsem engedi el a szívtelen szolga adósságát.
A példázat természetesen nem az adósságrendezés módjával kapcsolatban ad útmutatást, hanem a megbocsátásról tanít, miként azt a bevezető kérdés és a befejezés egyértelműen elárulja. Hányszor kell megbocsátanunk embertársunknak? – kérdezi Péter apostol és tesszük fel mi is ugyanezt a kérdést. Az Úr Jézus azt javasolja, hogy mindig gondoljunk Isten nagylelkűségére, aki mindig megbocsát. Nem számolja vétkeinket, hanem újra eltörli azokat a szentgyónásban. Az irgalmas és nagylelkű Istent kövessük, amikor megbocsátunk embertársunknak. Tegyük ezt azért, nehogy kizárjuk magunkat Isten irgalmából.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Fogadd el ó, isteni szeretet a kezemet, a lábamat, a nyelvemet, a szememet, minden érzékszervemet, egész testemet, akaratomat, emlékezetemet, értelmemet, vágyaimat, gondjaimat, szándékaimat és lelkem minden rezdülését. Fogadd el, ó, Uram, minden órámat, minden percemet, életem minden körülményét, egész belső és külső valómat.
Mindenki megöregszik, mi is. Mindenki felnő előbb-utóbb, a saját gyerekeink is. Próbáljuk felvenni a tempót, amit a rohanó világ diktál, időnként sikerül. Próbáljuk megérteni -saját magunk vagy gyerekeink miatt-, hogy „mi a pálya”, mi érdekli őket, mivel foglalkoznak, hogy legyen „lövésünk arról”, miről is beszélnek, mi történik valójában az internet használata közben.
Pénteken a tihanyi apátsági templomban lépett fel a Fountain of Love, a Szeretet Szökőkútja nevű kórus és kamarazenekar. A keresztény és muszlim énekesekből álló zenekar karmesterük saját szerzeményű oratóriumát adta elő, ezen kívül pedig Magyarország és Jordánia nemzeti himnuszai is elhangzottak. A koncert előtt Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója a különböző vallású és bőrszínű emberek közösségének fontosságáról beszélt, amit szerinte a migrációs válság sem tesz zárójelbe.
