Battaplébánia

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés

Jézus tanítást ad arról, hogy miként kell először magánúton, majd közösségileg figyelmeztetni a közösségnek azt a tagját, aki valamilyen módon megbántja felebarátját. Tapintatosság és fokozatosság jellemzi az eljárásmódot, ami a keresztény embert vezeti ilyen helyzetekben. Nem az a cél, hogy a bűnös embert megalázzuk, hanem segítségére legyünk abban, hogy kilépjen a bűn világából és jóvátegye helytelen viselkedését. A cél egyrészt az, hogy a két ember, a sértett és a sértő között megtörténjen a kiengesztelődés és helyreálljon a béke. Másrészt pedig az, hogy a vétkes megbánja bűnét és ezáltal helyreállítsa kapcsolatát Istennel és a közösséggel is, amelyhez tartozik. A keresztény közösség tagjai számára minden korban elengedhetetlen, hogy a testvéri figyelmeztetésnek ezt a Krisztus által javasolt útját, módját válasszák. Ha ugyanis nem ezzel a tapintatossággal járunk el, az azzal a veszéllyel járhat, hogy a bűnt elkövető személy megsértődik és nem hajlandó a megtérés, a kibékülés útját választani.

Érdekes, hogy a közösség tagjai az utolsó pillanatig testvérként tekintenek a bűnös emberre és nem mondanak le arról, hogy jó útra, helyes belátásra térítsék őt. Aki viszont megmarad bűnében, tulajdonképpen önmagát zárja ki a közösségből.

A testvéri figyelmeztetés alkalmazása során tanúsítsunk mindig nagy türelmet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi példabeszéd tíz szűzről szól, akik a vőlegény érkezésére várnak. Az okosak azért visznek magukkal olajat lámpásaikhoz, mert előrelátók és mindenre, még a késésre is felkészültek. A balgákból hiányzik ez az előrelátás, szinte csak kötelességszerűen akarják teljesíteni a minimumot, ami szerintük egy ilyen helyzetben elvárható. A vőlegény késése valóban váratlan helyzetet teremt, de ez nem okoz semmiféle gondot az okosak számára. A balgák viszont nem álltak készen a megfelelő időben, ezért bezárult előttük a kapu, az ünneplés ezzel véget is ért, pontosabban el sem kezdődött számukra.

A hagyományos értelmezés szerint Jézus a végső ítéletről, második eljöveteléről tanít ebben a példabeszédben. A hasonlat semmiképpen sem akar útbaigazítást adni azzal kapcsolatban, hogy mikor várható az Úr érkezése, csupán figyelemfelhívás, hogy egyszer mindenképpen bekövetkezik. Az emberiség egy része felkészülten várja ezt az újbóli eljövetelt, mások viszont úgy élnek, mintha soha nem következne be.

A példázatot úgy is értelmezhetjük, hogy nem a végső ítéletre vonatkozik, hanem arra, amikor az ember a feltámadás után találkozik Istennel. Az emberi cselekedet, a felkészültség dönti el, hogy valaki bejuthat-e az örök életre. Itt derül fény arra, hogy valaki bölcsen vagy balgán élt. Boldogok leszünk, ha a mennybe juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Mt 17,22-27

Elmélkedés

A mai evangélium kezdete azt az eseményt idézi fel Jézus életéből, amikor második alkalommal beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ezt mondja: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni.” De ki adja őt az emberek kezébe? Ki itt a cselekvés véghezvivője? Ki áll a történések hátterében? Gondolhatnánk, hogy Júdás az, aki árulásával kiszolgáltatja Jézust ellenfeleinek, akik jó ideje keresik az alkalmat, hogy elfoghassák és elítéljék, de valójában itt nem róla van szó.

A bibliai nyelvezetet ismerve egyértelműen állíthatjuk, hogy Isten a cselekvő, ő adja az emberek kezébe az Emberfiát, Jézust. Ő engedi meg azt, hogy az emberek így bánjanak a Fiával. Nem tagadhatjuk, hogy Jézus szenvedése hátterében ott húzódik az emberi tevékenység, az emberi gonoszság sugallta gyilkos szándék. Jézus elfogása, elítélése, bántalmazása és keresztre feszítése nem a véletlen és nem a sors műve, hanem emberi cselekedetek ezek. S bár látszólag az emberek irányítanak mindent, ami Jézussal történik élete utolsó napjaiban, észre kell vennünk Isten akaratát is, aki azt akarta, hogy az Emberfia a szenvedés és a halál vállalásával váltsa meg az embereket. Jézus elfogadja az Atya akaratát, engedelmeskedik, s ez a szeretet jele részéről. Engedelmeskedik az Atyának, mert szereti őt, és feláldozza életét, hogy kimutassa az emberek iránti szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Belső fény

A híres itáliai festő, Caravaggio művészetére jellemző, hogy alkotásain mesterien és egyedien bánik a fényekkel és az árnyékokkal. Festményein érdemes megfigyelni, hogy honnét jön a fény, amely a jelenet szereplőit, a helyszínt vagy a tárgyakat megvilágítja. Jó példa erre a Máté meghívása, a Pál megtérése, az Emmauszi vacsora, a Hitetlen Tamás vagy Péter apostol keresztrefeszítése című művei, de más alkotásait is sorolhatnánk.

A fény teszi lehetővé, hogy lássuk a körülöttünk lévő világot. Azokat a dolgokat látjuk, amelyeket megvilágít valamilyen fény. A teljes sötétben elveszítjük tájékozódó képességünket, bizonytalanná válunk, mert nem látunk semmit. A fény kívülről jön, ilyen a nap, a tűz, a lámpa fénye. Ez a fény kívülről világítja meg a dolgokat, segítségével a tárgyak külső formáját láthatjuk, de belsejükbe nem képes behatolni ez a fény. Emellett van egy másik fény is, amelyet belső fénynek, belső ragyogásnak nevezhetnénk. A hit fénye ez, amely által a dolgok mélyére, a láthatóak mögé is bepillanthatunk. A belső fény rejtett dolgokat tár fel számunkra, s bizony sokkal igazibbnak tűnik, mint a külső, mert az igazán lényegesre világít rá. Ez a lelkünk és szívünk mélyéről előtörő fény, a hit fénye teszi számunkra lehetővé, hogy észrevegyük Istent, aki után vágyakozunk.

Gondolkozzunk el a következőn: Látható-e a fény? Látjuk-e a világosságot? Nem, a fény nem látható, magát a fényt nem láthatjuk, legfeljebb annak forrását. Csak azt látjuk, amit a fény megvilágít. A fényt nem lehet kezünkkel megfogni, nem lehet dobozba zárni, mert amikor becsukjuk a doboz utolsó oldalát is, akkor kizártuk a fényt és a doboz belsejében sötét lesz. S bár a fény megfoghatatlan, mégis létezik, ostobaság volna tagadni létezését.

Isten is olyan, mint a fény. Ő maga láthatatlan, megfoghatatlan, de minden láthatóvá válik jelenlétében. Alkotásaiban, szavában, tevékenységében felismerhető. Ha rácsodálkozunk a természet szépségére, ha felismerjük az isteni tanítás igazságát és ha felfedezzük az isteni gondviselés és megváltás jeleit a világban, akkor mindezekből következtethetünk Isten létezésére. Istent nem látjuk a testi szemünkkel, nem tudjuk megragadni kezünkkel, mégis a teremtett világ rendjéből és az embert üdvözítő tevékenységéből felismerhetjük őt, ostobaság volna kételkedni létezésében.

A mai evangéliumban Jézus ezt mondja: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Mi ez az égő gyertya? Gondolhatunk az egyszerű világítóeszközre, de talán emellett jelképes is ez a gyertya. Talán azt jelenti, hogy kapaszkodj bele Istenbe, mert ő világítja meg számodra az életet, az élet értelmét! Ő mutatja meg fényével az utat, hogy járni tudj, haladj előre, és ne a sötétben botorkálj. Ő ragyogtatja fel előtted a mennyországot, amely végső célja minden embernek, aki Isten teremtményének, Isten gyermekének tartja magát. Tedd Istent a te belső fényeddé, hogy belőled ő sugározzon, és általa, az ő szemével láss mindent! Szívd magadba Istent, aki éltető fény számodra! Fürödj meg Istenben, a fényben, aki betölti testedet és lelkedet! Engedd, hogy lelkeden ragyogjon Isten, s mindenki felismerje, hogy az ő gyermeke vagy!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!