Battaplébánia

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

Jézus számos esetben tanújelét adta, hogy korának általános szemlélete, kortársainak gondolkodásmódja nem kényszeríthetik őt korlátok közé. Bizonyos esetekben túllép a hagyományokon, s ez gondolkodásában, cselekvésében egyaránt megmutatkozik. Az evangéliumokat olvasva sokszor tűnik úgy, hogy szándékosan lebontja a falakat, amelyek az emberek között, vagy az ember és Isten között emelkedik. A korabeli zsidó törvények élesen megkülönböztették a tiszta és a tisztátalan dolgokat, elválasztották egymástól a szentet és a profánt, éles vonalat húztak az igazak és bűnösök, a jók és a gonoszok közé. A vallásosság ilyen módon szűk határok közé szorult, a kiváltságosok határozták meg feltételeit, akik természetesen önmagukat igaznak és jónak tartották, másokat pedig bűnösnek ítélvén kizártak. Ezzel szemben Jézus úgy érzi, hogy küldetése mindenkihez, az igazakhoz és a bűnösökhöz egyaránt szól, örömhírét, tanítását senki sem sajátíthatja ki és nem zárhat ki abból másokat.

A kánaáni asszony története, amit a mai evangéliumban olvasunk, jó példa erre. A hagyományos zsidó gondolkodás szerint csak a választott nép tagjai részesülhetnek Isten jóságában, a pogányok nem. Jézus helyteleníti ezt a felfogást, s azzal, hogy teljesíti a pogány származású asszony kérését, átlép egy határt. Mert Isten jóságát sem akkor, sem napjainkban nem lehet korlátozni. Isten szeretete minden emberre kiárad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36

Elmélkedés

A kenyerek és halak csodálatos megszaporításakor az emberek megtapasztalhatták Jézus különleges erejét, képességét. Az eseményt követően újabb jelét, bizonyítékát adja istenségének, de ennek már nem a nagyszámú nép, hanem csak tanítványai a tanúi. Jézus a víz tetején járva indul a bárkában evező tanítványok után. Istenségét egyrészt az mutatja, hogy képes a víz tetején járni, nem süllyed el, azaz nem vonatkoznak rá ennek a világnak természeti törvényei. Másrészt abban nyilvánul meg isteni hatalma, hogy képes megmenteni a kicsinyhitű Pétert. E különleges jelek elérik hatásukat, a tanítványok így vallják meg hitüket: „Te valóban az Isten Fia vagy!”

Elmélkedésünkben ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a kenyérszaporítás és a vízenjárás csodája között Jézus felment a hegyre és imádkozott. Bár az evangélista nem szentel nagy figyelmet ennek és csupán egyetlen rövid mondattal tesz említést róla, mégis olyan jelenet ez, amely többször előfordul az evangéliumokban. Jézus félrevonul, keresi a magányt és az egyedüllétet, hogy imádkozzon, beszéljen az Atyával. Ez alkalommal bizonyára hálát adott a csodáért, amit az emberek éhségének megszüntetése érdekében tett, tehetett, illetve az Atya újabb segítségét kérte ahhoz, hogy tanítványaiban ne félelem, hanem hit ébredjen akkor, amikor rendkívüli hatalmát megtapasztalják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
Mt 14,13-21

Elmélkedés

Az emberi nyomorúságot és szegénységet látva szánalom ébred bennünk. Kiben ne keltene együttérzést a nélkülözők szükséghelyzete? Szeretnénk változtatni a helyzeten, de sok esetben kevés ehhez az erőnk, tehetetlennek érezzük magunkat.

Jézus is megtapasztalt élete során hasonlót, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. A sajnálat és a szánalom érzése rögtön cselekvésre indítja. Először azt látja, hogy tömegesen jönnek hozzá az emberek és rengeteg beteget hoznak. Máté evangélista Jézus érzését és cselekedetét így írja le: „Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket.” Lám, Jézus nem tehetetlen, nem erőtlen, hanem isteni hatalmát arra használja fel, hogy jót tegyen az emberekkel. Nem erőfitogtatásról van itt szó, hanem arról, hogy az isteni irgalmasság cselekedetekben ölt testet. Ezt követőn a mi Urunk újabb szükséghelyzettel szembesül, az embereknek nincs ennivalója. E helyzeten szintén egy csodával segít, megszaporítja az öt kenyeret és a két halat, hogy mindenki jóllakjon.

A kenyérszaporítás eseménye előrevetíti az utolsó vacsora csodáját. Krisztus ekkor is ételt ad apostolainak, a kenyérben önmagát, saját testét adja. Meghívása a szeretetlakomára minden szentmisében megismétlődik felénk. Az Úr jelenvalóvá lesz az Oltáriszentségben, hogy önmagát adja nekünk lelki táplálékul.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Abban az időben valaki odalépett Jézushoz a tömegből és megszólította: Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget. De ő elutasította: Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket? Majd a néphez fordult: Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.
Példabeszédet is mondott nekik: Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? – Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.
Lk 12,13-21

Elmélkedés

A jövőre gondolva

Minden földművelő, mezőgazdaságból élő ember azt szeretné, hogy az történjen vele, ami az evangéliumi példabeszédben szereplő emberrel: bőséges termést hozzon a földje. Legalábbis a történet kezdetén sokan szívesen azonosulnának vele, hiszen amúgy is gazdag, vagyonos ember, akinek ráadásul szerencséje van, ismét gazdagabb lett a kiváló termésnek köszönhetően. A példázat vége felé már kevésbé szeretnénk a helyében lenni, amikor földi javait hátrahagyva eltávozik az életből és számon kéri őt Isten, s bizony nem sok jóra számíthat a túlvilágon.

Mi a gond ezzel az emberrel? Miért nevezi őt Isten esztelennek? A bőséges termés új helyzet elé állítja ezt az embert. Valamit lépnie kell, döntést kell hoznia, hogy mit tegyen ebben a számára is váratlan helyzetben. Mielőtt azonban bármit tenne, elkezd gondolkodni, de ezt a gondolkdzást Jézus okoskodásnak nevezi. Az esztelen gazdag magában beszél, önmagával beszéli meg, hogy mi volna a jó megoldás. Láthatjuk, hogy nincs kihez fordulnia, nincs kitől tanácsot kérnie. Talán éppen növekvő gazdagsága, szépen gyarapodó vagyona miatt veszítette el korábbi barátait. Mert nem figyelt már az emberekre és emberi kapcsolataira, hanem kizárólag csak anyagi javainak élt. Úgy tűnik, hogy családja sincs, hiszen nem szerettei életét akarja jobbá tenni vagyonából, hanem csak magának gyűjt.

Magányos helyzetéhez korábbi sorozatos hibái vezettek, amelyet az tetéz, hogy Istennel sincs semmilyen kapcsolata. Döntése előtt tehát nem kérdezi meg Istent, s ezt úgy is mondhatnánk, hogy nem imádkozik. Miként az sem jutott eszébe, hogy esetleg hálát adjon Istennek a bőséges termésért, ugyanúgy arra sem gondol, hogy tanácsot, útmutatást kérjen tőle. Ezen a ponton már kezdjük megérteni, hogy mi is a gond ezzel az emberrel. Nem az a baj, hogy gazdag, hiszen anyagi javaiból akár segíthetne, támogathatna másokat. Azért esztelen ez az ember, mert nem vette észre, hogy a gazdagság elfordította őt az emberektől és elszakította őt Istentől. Lám, ide vezet a vagyon gyűjtése.

Jézus példabeszédében nincs szó arról, hogy mennyi idő alatt gazdagodott meg, hány év alatt sikerült eltávolodnia mindenkitől, s arról sem, hogy mennyi időre tervez előre. Csak egyetlen, az időre, az idő múlására utaló kifejezés szerepel a történetben, de ez nem a múltra és nem is a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre: még az éjjel visszakérik tőle lelkét. Isten nem vár, nem szán hosszabb életet neki, nincsenek további tervei vele, hanem itt az ideje, hogy elszámoljon életével.

A gazdag ember esztelensége, ostobasága abban is megmutatkozik, hogy szeretné a jövőjét biztosítani. Mondhatnánk, hogy előrelátó, megfontolt ember, de esetében nem erről van szó, mert csak evilági jövőjére, az elkövetkezendő esztendőkre gondol és nem végső sorsára, nem a túlvilági jövőre, nem az örökkévalóságra. Amilyen jövőre ő gondol, abban nincs helye Istennek. Jövőnket mi sem láthatjuk előre. Azt viszont kérhetjük imáinkban, hogy Isten velünk legyen hátralévő napjainkban. Persze szabad tervezgetni és álmokat szövögetni, de közben ne feledkezzünk meg arról, hogy az idő múlik, egyre kevesebb időnk van arra, hogy Istenben gazdagodjunk, s ezzel biztosítsuk örökké tartó jövőnket, örök életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az anyagi javak gyűjtése helyett te az Istenben való gazdagodást és a lelkiekben való bővelkedést ajánlod nekünk. A jóság, a szelídség, a türelem, a megbocsátás, a békességre való törekvés, a szeretet gyakorlása, az alázatosság, az odafigyelés, az együttérzés és más lelki javak mind-mind olyan kincsek, amelyek sosem mennek ki a divatból, nem számítanak idejétmúltnak és elavultnak. E kincsekből akkor sem fogyunk ki, ha pazarlóan adjuk őket másoknak. Segíts minket, hogy felfedezzük a lelki gazdagság értékét!