Battaplébánia

A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1-2.11-18

Elmélkedés

Szent Mária Magdolna napjának evangéliuma az egyik első húsvéti találkozást írja le a feltámadt Krisztussal. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy miként halad előre az esemény a félreértéstől a bizonyosságig, a kételkedéstől a hitvallásig. Mindeközben nagyon kevés szó esik Mária Magdolna és Jézus között. Jézust egy kertben, egy sírkertben temették el, azért gondolta azt kezdetben Mária Magdolna, hogy talán a kert gondozásával megbízott kertésszel beszélget. A sír üres, s egyelőre nincs semmi magyarázat arra, hogy miért és hová tűnt el Jézus holtteste. Mária Magdolna azt feltételezi, hogy valaki elvihette, s azt várja, hogy ezzel kapcsolatban tud valamit az ott lévő személy.

A találkozás fordulatát az jelenti, amikor Jézus a nevén szólítja Mária Magdolnát és ilyen módon jelzi számára, hogy kivel beszél. Nevének meghallása felnyitja Mária Magdolna szemét, felismeri Jézust és úgy fejezi ki hitét, hogy Mesternek szólítja a feltámadt Urat.

A jelenet azt mutatja, hogy feltámadását követően Jézus nem hatalmát, dicsőségét, rendkívüli képességeit akarja megmutatni, hogy ezzel igazolja a halálból való új életre támadását, hanem továbbra is egészen közel van az emberekhez. Beszélget Mária Magdolnával, majd az apostolokkal, Tamás apostol pedig meg is érintheti sebhelyeit. A feltámadt Krisztus azonos azzal a Krisztussal, aki a földön élt, tanított, bejárta az országot és csodákat tett. A feltámadt Krisztus a hit által felismerhető.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!

Szalézi Szent Ferenc

A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Mt 13,10-17

Elmélkedés

Jézus továbbra is a bárkában van, amikor odamennek hozzá tanítványai, kis időre megszakítják tanítását, és arról kérdezik, hogy miért beszél a népnek példabeszédekben. A példázatok, hasonlatok alkalmazása a tanítás során Jézus esetében egészen sajátos. Nem csupán alkalmanként, hanem rendszeresen él a tanításnak ezzel a módszerével. A cél az, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék mondanivalóját, megértsék az Isten országának titkát. Egyszerű, könnyen megjegyezhető képes beszédek ezek, amelyek segítik az üzenet továbbadását. A hallgatóság többsége maga is végezte például a magvetést vagy a halászatot, tehát könnyen maguk elé tudták képzelni a hallottakat.

Úgy tűnik, hogy a nép valóban gyorsan megérti az Úr szavait és hittel elfogadják azt. A vallási vezetők azonban másként reagálnak, ők elutasítóak. E kettős fogadtatás azt jelzi, hogy a példabeszédek elgondolkoztatják és döntés elé állítják az embereket, és Jézusnak éppen ez a szándéka. Mármint nem a megosztás, hanem az, hogy a hallgatóság válaszoljon arra, amit tanít nekik. A hit az elfogadásban, a hitetlenség az elutasításban nyilvánul meg. Valamilyen módon tehát mindenki válaszol. E példázatokat olvasva mi is döntéshelyzetbe kerülünk, az Úr a mi válaszunkat is várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.

Vianney Szent János

 Előszó
„Húsz esztendővel ezelőtt egy nagyon kedves pozsonyi Notre Dame-apáca megígérte, hogy minden zsolozsmáját értem fogja elmondani, – de arra kért viszonzásul, hogy tanítsam meg őt a szent zsolozsma jó végzésére. Nagy dolgot kért, mert húsz …

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Mt 13,1-9

Elmélkedés

Az előző fejezetekben Máté evangéliuma részletesen ismertette Jézus tanítását az Isten országáról, amelyet a hegyi beszédben mondott el, majd pedig azoknak a csodáknak a felsorolása következett, amelyek igazolták az ország megvalósulását. Ezt követően a farizeusok és írástudók által kezdeményezett viták következtek. A most kezdődő 13. fejezetben az evangélista visszatér Jézus tanításához, példabeszédek következnek az Isten országáról. A helyszín most nem egy hegy, hanem a Genezáreti-tó partja, Jézus egy bárkából tanítja a népet, amely ismételten nagy számban gyűlik össze körülötte.

Elmélkedésünkben nem mehetünk tovább annak megemlítése nélkül, hogy az evangélium keletkezésének idején a bárka, a hajó a krisztusi közösség, az Egyház jelképe. Azok a keresztények, akiknek Máté evangélista szánta írását, az Egyházban már olyan közösséget láttak, amelyre Jézus rábízta tanítását, s amely a megbízásnak köszönhetően hitelesen közvetítette ezt a tanítást.

A magvetés, az igehirdetés, a krisztusi tanítás továbbadásának feladatát tehát az Egyház végzi, mert maga az Úr bízta meg ezzel. Akik nyitott szívvel hallgatják és hittel elfogadják a krisztusi igazságot, valamint döntést hoznak, hogy a megismert tanítás szerint fognak élni, azok beszállnak a bárkába, csatlakoznak az Egyház közösségéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.