Battaplébánia

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjúval történő találkozásról olvastunk a tegnapi evangéliumban. Bár jó szándék vezette őt, végül mégsem vállalkozott Jézus követésére, mert vagyonáról és az általa nyújtott biztonságról és kényelemről nem akart lemondani, ezért inkább eltávozott. Távozását követően Jézus tanítani kezdte a vele lévőket a gazdagságról és annak veszélyéről. Ez a tanítás folytatódik a mai részletben.

Péter apostol arra hivatkozik, hogy ő és apostoltársai, valamint más tanítványok a gazdag ifjúval ellentétben mindenükről lemondtak, felhagytak korábbi mesterségükkel, amikor Jézus megszólította és követésére hívta őket. Tekinthetnénk önálló, az előzményektől független beszélgetésnek is ezt a részt, de mégis helyesebb ahhoz kapcsolnunk, mivel a Krisztus-követés és az örök élet mindkettőben szerepel. Az ifjú hosszas gondolkodás, megfontolás után lépett Jézushoz, de mégsem indult el végül a követés útján. Vele ellentétben az apostolokat egészen váratlanul, munkájuk közben érte a meghívás és gondolkodás nélkül elindultak Jézus nyomában. Az ifjút már a kezdetektől foglalkoztatta az örök élet kérdése, amellyel Isten jutalmazza az embert evilági jócselekedeteiért és helyes életviteléért, Jézus tanítványai viszont korábban nem gondoltak erre, csak most merült fel bennük a kérdés.

Hűséges Krisztus-követésünket Isten az örök élettel jutalmazza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: ,;Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Mk 10,17-27

Elmélkedés

A mai evangélium egy érdekes találkozást és beszélgetést ír le. Jézushoz lép egy név szerint meg nem nevezett ifjú, aki az örök életre jutás felől érdeklődik. A parancsok megtartása egészen természetes számára, valami többet szeretne és szándéka itt találkozik Jézus akaratával, aki szintén többet szeretne tőle, egy tökéletesebb életre hívja meg, amelynek feltétele a földi javakról való lemondás. Ezt hallván az ifjú inkább eltávozik, mert nagy vagyonáról nem akart lemondani. Az eset kapcsán, amelynek szem- és fültanúi voltak a tanítványok, Jézus tanítást ad a gazdagság veszélyéről.

Elmélkedésünkben figyeljünk most az ifjú szándékára. Biztosan nem meggondolatlanul lép Jézushoz, hanem már jó ideje foglalkoztatja őt a kérdés az örök élettel, az üdvösséggel kapcsolatban. Jó jel, hogy nem csupán a földi életére gondol, hanem örök sorsára is, és tudja, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. Igazi bölcsességre vall az a gondolat, hogy már földi élete során tennie kell valamit annak érdekében, hogy halála után az örök életre juthasson. Erős benne továbbá a vágy, hogy a törvények megtartásán túl valami olyan jót tegyen, ami valóban érdemnek számít Isten előtt. Jézus előtti térdre borulása és tiszteletteljes megszólítása arról tanúskodik, hogy elismeri Jézus tanítói hatalmát. Látszólag tehát minden rendben van szándékával, csupán egy valami hiányzik belőle: jobban bízzon Istenben, mint a földi javakban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Mi a hét első napján elmegyünk házadba, hogy hallgassuk szolgáid tanítását. De te nem engeded, hogy ez csupán egy alkalom legyen. Elküldted Fiadat, hogy erőd mutatkozzon meg benne. Nem hagyod, hogy hétről hétre megszokásból járjunk a hajlékodba. Akarod, hogy érezzük hatalmadat, igéid erejét, mely átformálja életünket. És akarod, hogy megszabaduljunk a bennünk lévő tisztátalan lélektől. Szent Fiad megtisztít bennünket minden gonoszságtól, és erőt lehel belénk, hogy hetente ne csak egy órát töltsünk veled, hanem megtapasztaljuk jelenlétedet napról napra, és hirdessük dicsőségedet, amerre járunk. Add kérünk, hogy Szent Fiad ereje sugározzon minden szolgádból, belőlünk is!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Megmutatom a Szentháromságot

Egy idős atya egyszer meglátogatta régi ismerősét, akivel éveken keresztül együtt tanított teológiát az egyetemen, de már jó ideje nem találkoztak. Nem kérdezték egymást a közben eltelt évekről, hanem rögtön teológiai kérdésekről kezdtek beszélgetni, miként a régi időkben is. Néhány kisebb jelentőségű kérdés után a Szentháromság témája került elő. A vendéglátó atya ezzel kezdte mondandóját: „Közel harminc évig tanítottam a szentháromságtant, de most belátom, hogy rosszul tanítottam, sokkal egyszerűbben kellett volna. Most megmutatom neked a Szentháromságot!” Ez a felvezetés igazán kíváncsivá tette a vendégségbe érkezőt, aki évek múltán is jól emlékezett arra, hogy mennyit beszélgettek, sőt vitatkoztak annak idején a katolikus hit ezen valóban legtitokzatosabb, legnehezebben megközelíthető igazságáról. A másik atya közben a bal kezét kissé előrenyújtva kinyitotta a tenyerét: „Ez az Atya, a mennyei Atya, az első isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a teremtésben és a gondviselésben.” Aztán előrenyújtott jobb kezét maga felé húzta és ezt mondta: „Ez pedig a Fiú, a második isteni személy, aki elfogadó. Elfogadja azt, amit az Atya kér tőle és elfogadja mindazt, amit az emberek neki felajánlanak szeretettel.” Vendége ekkor közbevetette: „Most aztán kíváncsian várom, hogyan mutatod meg a Szentlelket.” Erre a magyarázó atya egyszerűen összekulcsolta a két kezét: „Ez pedig a Szentlélek, aki összekapcsolja, egyesíti az Atyát és a Fiút.”

A Szentháromság titkának megértéséhez ugyan ez a szemléltetés sem tökéletes, de talán segít abban, hogy megértsük az isteni személyek egységét, egymással való kapcsolatát, és közös szeretetük kiáradását az ember felé. Isten szeretete ugyanis nem csupán a három isteni személy között árad, hanem kiárad az emberek felé is. Az Atya szeretete megnyilvánul abban, hogy megteremtette a világot és benne az embert, valamint gondoskodik arról, hogy az ember megfelelő módon élhessen. A Fiú szeretete a megváltásban, Jézus szenvedésében és kereszthalálában mutatkozik meg leginkább az emberek felé. Áldozata Isten végleges elköteleződését jelenti az ember mellett. A harmadik isteni személy, a Szentlélek pedig megszentelő munkája által lép be az életünkbe, s egyrészt szüntelenül kiárasztja felénk az isteni szeretetet, másrészt meghív bennünket az isteni szeretetközösségbe. Ebben az értelemben a szentháromságos Isten állandóan úton van az ember felé, az ember pedig úton van Isten felé. Keressük Istent, vágyódunk szeretetére, és addig nem nyugszunk meg, amíg el nem jutunk az ő örök szeretetébe.

Szentháromság vasárnapjának evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus megígéri tanítványainak, követőinek a Szentlelket, aki folytatni fogja a világban az általa megkezdett művet. A Fiúnak, Jézusnak az volt az Atyától kapott küldetése, hogy meghirdesse Isten országát és az embereket az Atyához vezesse. A földről való távozása, mennybemenetele után a Szentlélek által lesz jelen Isten a világban, ő vezet bennünket örök hazánk és az örökkévalóság felé. Törekedjünk arra, hogy eljussunk a Szentháromság boldogságába!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!